A Hír TV Lapzártájában a műsorvezető csak úgy mellesleg megjegyezte, milyen érdekes, éppen ötvenhat éve volt 56. Valóban. Ha úgy vesszük, ez a több, mint kétnemzedéknyi idő, ami a megritkult kortársaknak csak annyi, mintha tegnap lett volna, valójában nagyon hosszú időszak. Az akkori „pesti srácok”, ha még élnek, jóval túl vannak a hetvenedik évükön, és a ma élők talán ha egyharmadának lehetnek közvetlen emlékei a történtekről.
Vajon ha majd az a kor, mint előde, Negyvennyolc, egészen ködbe vész, történelemmé válik, vajon nagy elődéhez hasonlóan beíródik-e évszázadok tudatába?
De mi is volt Negyvennyolc után ugyanannyi évvel? A Millennium! A magyar honfoglalás ezredik dicső évfordulója, amikor a Szabadságharc késleltetett gyümölcse, a Kiegyezés kiteljesedett és egy gazdag, büszke, virágzó, erőtől duzzadó nagy Magyarország ünnepelte önnön létezését.
De mielőtt szemügyre vennénk, hogy hol is tartunk most, pergessük vissza a történelmet egy másik időpontra, hogy hol is tartott a gazdag, büszke Magyarország Negyvennyolc után ötvenhat évvel, bő két generációval később, vagyis 1904-ben? Amikor az akkori, rövidebb életkor következtében már alig-alig élt olyan ember, aki felnőttként élte meg a forradalmat.
Magyarország abban az évben – 1904-ben – még egy közép-európai nagyhatalom, a Monarchia egyik felét jelentette, de a három legfontosabb, az állami szuverenitást jelentő kérdésben, a kül-, a pénz- és a hadügyben nem rendelkezett önállóan. Éppen azokban az években különböző nagyhatalmi, gyarmati versengések miatt megerősödött a nemzetközi feszültség. Ausztria és Magyarország között pedig már hosszabb ideje vita folyt a hadsereg feletti rendelkezés a hadfelszerelési költségvetés miatt. A jelentéktelen parlamenti ellenzék, a házszabály adta lehetőségekkel élve obstruálta a költségvetési vitát.
Ebbe a vitába avatkozott be I. Ferenc József hírhedtté vált „chlopii” hadparancsa, amelyben kinyilvánította, hogy katonai ügyekbe nem tűr beleszólást. A vita lényege valójában az volt, hogy a Monarchia hadfelszerelése teljes megújításra, a hadsereg megerősítésre szorult, ha helyt akart állni a nagyhatalmi versengésben, főleg a cári orosz birodalom befolyásának növekedése miatt. Ezt akadályozta a magyar parlament meddő vitája.
A Hadparancs nálunk – politikai válságot robbantott ki, ami évekig tartó belső felforduláshoz és belpolitikai bénultsághoz vezetett. A parlament feloszlott, a király Fejérváry Géza tábornok személyében egy teljhatalmú miniszterelnököt nevezett ki, de a kormányt egyetlen hagyományos politikai csoport sem támogatta, a megyei törvényhatóságok nem engedelmeskedtek a rendeleteknek, a nemzeti önérzetet ért sérelmek miatt fellángolt a hazafi érzés, amely a kuruc és a negyvennyolcas hagyományokban élte ki magát, a külsőségekben, de egyben kiéleződtek a belső nemzetiségi és szociális ellentétek. Ne feledjük, abban az időben a magyar etnikum az országon belül alig felét tette ki a népességnek és már évtizedek óta folytak a nemzetiségekkel a politikai csatározások. A kormány részben a nemzetiségi politikusokra, részben az akkor vadonatúj szociáldemokráciára és radikális liberalizmusra támaszkodva csak fokozta a belső feszültséget.
Két évig tartott az exlexnek nevezett belpolitikai felfordulás, amíg sikerült parlamenti választást tartani, amelyeken a nemzeti követeléseket képviselő politikai csoportosulás győzött. Ez azonban képtelen volt beváltani ígéreteit, gyakorlatilag minden maradt a régiben.
A magyar politikai elit nem vett tudomást sem a nemzetközi feszültségek fokozódásáról, a nagyhatalmak gyarmati villongásairól, sem a Balkánon kialakuló tűzfészekről, amely háborúkba torkollt, sem az éppen ezekhez kapcsolódó belső nemzetiségi akciókról. Sőt, a magyar nemzeti követelések ellenállást váltottak ki és valóságos nemzetközi sajtóhadjárat alakult ki ellenünk, amelyek már a maihoz hasonló méreteket öltött.
A magyarságot a kisebbségek elnyomásával, üldözésével vádolták.
Tíz évvel a chlopii hadparancs után tört ki az első világháború, amely nemcsak a Monarchia széteséséhez, hanem Magyarország szétszabdalásához vezetett. A néha Monarchiából, amelyet ma sokan az Egyesült Európa sikeres, korai modelljének tekintenek, mai napra tucatnyi kis ország jött létre, vagy részesült területnagyobbításban rovásunkra. Magyarországon és Ausztrián kívül mára új, önálló ország lett Csehország, Szlovákia, Horvátország, Szlovénia, Bosznia-Hercegovina, de részesült a szintén új Lengyelország, Ukrajna (sőt, Ausztria is) és jelentősen megnagyobbodott Románia, Olaszország és Szerbia. Ma tehát összesen egy tucat állam – nagyrészt uniós tag áll fenn, a Negyvennyolc után éppen ötvenhat évvel elkezdődött politikai feszültség egyik folyományaként.
(Folyt. köv.)
