- NAPLÓRÉSZLETEK, TÖREDÉKEK FEHÉR KÖNYVEMBŐL -

A MAGYAR RÁDIÓ REFORMÁTUS FÉLÓRÁJÁNAK EGYKORI MŰSORKÉSZÍTŐ CSAPATÁRÓL IS MEGEMLÉKEZEM E CIKKBEN: PÁPAY SZABÓ GYÖRGYRŐL, M. KARÁCSONYI VIOLETTÁRÓL, NÉHAI PÁLÚR LÁSZLÓRÓL, DÉKÁNY ENDRÉRŐL, HARGITA PÉTERRŐL. JÓ KÖZÖSSÉG VOLTUNK, JÉZUS ÉS A RÁDIÓZÁS SZERETETE KÖTÖTT ÖSSZE MINKET. HÁLÁS VAGYOK, HOGY VELETEK/VELÜK DOLGOZHATTAM. NEM CSAK MUNKATÁRSAK, HANEM TESTVÉREK VOLTAK/VOLTATOK. KÖSZÖNÖM, SZÍVEMBEN ŐRIZLEK TITEKET: DR. BÉKEFY LAJOS Ph.D. korábbi adásszerkesztő
 

Sokan voltak és vannak a Kárpát-medencében, akik a nemzeti összetartozást kicsiben, családjukban, rokonságukban, baráti körükben tartották fenn, őrizték, ápolták, amikor még nem volt ilyen jeles ünnepünk. Nekik a magyar nemzeti összetartozás összetartást, megmaradást jelentett mindig is. Trianon máig traumatizáló, lelki görcsöt okozó, történelmi igazságtételért kiáltó szörnyű tragédiája napi élettapasztalat volt, amivel együtt kellett élniük, amit túl kellett élniük lassan egy évszázada. Sok-sok ezer honfitársammal együtt én is gyakoroltam szüleim gondos családi történelemoktatása áldásaként már kicsi gyermekkorom óta azt, ami azóta is természetes és magától értetődő számomra: egyek vagyunk határokon innen és túl. Egy nép, egy nyelv, egy szellemi haza. Akkor kezdődött ez a családi történelemóra, amikor először 1957-ben Délvidékre vittek szüleim, és láttam, megöleltem ott élő unokatestvéreimet. Meg rá két évvel, amikor először tiportam szelíd Szilágyság sáros útjait Hadad és Nagykároly környékén, hogy ott is megöleljem unokatestvéreimet. Mert így vagyunk honi magyarok sokan: mai határainkon túli talajba mélyednek gyökereink. Így, ezzel a határon túli gyökérzettel őriztük a Nagy Hazát, amit se Trianon, se ilyen-olyan hatalmak, megszállók és határok nem zárhattak el előlünk, nem zárhattak ki belőlünk. Pedig lettünk többször és több helyen persona non grata-k, szedtek le vonatról, küldtek vissza határátkelőhelyekről. De újra elszántuk magunkat. Most naplómat lapozgatva olyan bejegyzéseken akad meg a szemem, amiket nem rokonként, nem magánlátogatásaimról készítettem, amik nem írókkal, művészekkel, lelkészekkel töltött éjszakai beszélgetések emlékeire hívják vissza az emlékezetet, hanem arra, amire hivatalból nyitott ajtócskát előttem a kegyelem. Magyar rádiózástörténeti unikum, hogy a Kossuth Rádió Református Félórájában, a Tebenned bíztunk adásfolyamában megvalósulhatott a határátlépés. Az első rádiós istentisztelet közvetítések „határon túlról”. Ez 1997-2002 közötti egyházi adásszerkesztői időmre esik. Június 4-ét ezeknek az emlékeknek a felidézésével köszöntöm magyar református lelkipásztorként és publicistaként, egykori felelős rádiósként.

 

Az emlékezet fehér könyvét lapozgatja Dr. Békefy Lajos

 

NYITOTT AJTÓT ADTAM ELÉD… ÉS A MAGYAR RÁDIÓ LÉPETT BE RAJTA

 

 

Sokszor jutott eszembe délvidéki kedves lelkipásztor-atyám, Kiss Antal esperes úr, akinél számos alkalommal megfordultam Bácskossuthfalván. A „Titói békeévekben”, meg a véres, drámai háborús hónapokban. Előbb megcsodálni lelki és testi rokonaim, a jó kossutfalvai kun reformátusok, akkor sokan így is mondták: a moravicaiak templomosságát, egyházszeretetét, hűségét, a teli templomot, a sok kátés, hittanos gyermeket. Aztán a félelem éveiben vinni a testvéri ölelést, imát, a támogatást lelkileg és minden lehetséges formában. Egy ilyen alkalommal, amikor az Antall-kormány egyházi államtitkárával, Lukács Miklóssal jártunk ott a délszláv háború idején, Anti Bátyánk bizalmasan megsúgta: még megvan a Kossuth mellszobor, amit éveken át a templomtoronyban rejtegettek, s várja az alkalmas időt, amikor majd a templomkertben felállíthatják. Aztán ez is eljött. Majd eszembe jut az a lelkésztestvérem Erdélyben, aki egy éjszakába nyúló beszélgetés közben odament az almáriumhoz, s egy faragott dobozt vett elő, benne iratdossziéban a Trianoni Békediktátum (sic – így!) magyar nyomtatott szövegével, amit féltve rejtegetett-őrizett, s azt várta, várja, várja, mikor lesz „elévülése”. Ez, meg számos személyes emlékem arról, hogy a hazát 56-ban elhagyni kényszerült honfitársaink közül hányan jöttek éveken át Ausztriába, s megálltak az államhatár másik oldalán, és könnyek, meg imádságok között pillanthattak csak át a vasfüggönyön saját hazájukra. Nos, sok-sok személyes tapasztalás, emlék, szívszorító élmény, Kárpátaljától Kanadáig, Erdélytől Svédországig, remények és csalódások generációs hullámai rezegnek ilyenkor (is) a lelkemben. Érett férfiak hazáért áldozott élete, mások keserű panaszai és könnyei mostoha anyaországról, s még annyi minden áll össze belső szabadságmenetté, békemenetté bennem. Ez volt akkor is, amikor megkaptam kinevezésemet 1997-ben a Magyar Rádió Református Adásaihoz. Sokáig csak azt éreztem, hogy valamit megnyitott előttem az Úr, nem magamért, hanem Őérettük, akik a lelkemben protestáló és reménykedő hadrendbe álltak: a hűségesekért, a maradókért, a megalázott és megszomorított győztesekért, az ő megtisztelésükre. Akik nélkül ma nem lehetne nemzeti összetartozás napja. Akkor és ma is az Ige adatott nekem is útravalóul. A Jelenések könyvéből, a filadelfiai gyülekezethez írott levélből. Ebben arról van szó, aki a Szent, az Igaz, akinél a Dávid kulcsa van, és amit Ő ezzel kinyit, azt senki nem zárja be. Különösen is a 3. rész 8. verse égett bele rádiós megbízatásom kezdetekor és során a lelkembe: „Íme, nyitott ajtót adtam eléd, amelyet senki sem zárhat be, mert bár kevés erőd van, mégis megtartottad az én igémet, és nem tagadtad meg az én nevemet”. Nyitott ajtócska kezdetben, majd kitárt ajtó lett belőle. És a Magyar Rádió jött-ment be rajta keresztül – magyar szívekhez szerte a Kárpát-medencében és a nagyvilágban.

 

CSIHA KÁLMÁN, ERDÉLYI GÉZA, TŐKÉS LÁSZLÓ MIKROFONUNK ELŐTT

 

Azon évek alatt, amit egyházi rádiós adásszerkesztőként eltölthettem a Bródy Sándor utcában, két eltökélt szándékom volt a magyar összetartozás ápolása, megjelenítése, „sugárzása” céljából. Egyrészt: hogy a szerdai félórákban minél több, a Nagy Haza területén élő, szolgáló lelkipásztort, egyházi vezetőt, gondnokot, presbitert, elkötelezett értelmiségit megszólaltassak. Másrészt: ha erre megnyílik a legkisebb lehetőség, valahonnét „határon túlról” vasárnapi istentiszteletet közvetíthessek. Mindkettő erősítené a maradók önérzetét, szívét, önbecsülését, értékeltetné az adott országgal az anyaország, Magyarország médiafigyelmét, médiamegbecsülését, és egyfajta éteri integrációt hozna létre. De egyben a rádióhullámok láthatatlan szálain, kötelékein át tovább sodorhatnánk, erősíthetnénk az itthoniakban is az élő összetartás és összetartozás élményét és felelősségét. A történelem Ura, a kegyelem Istene mindegyik célkitűzés megvalósításához közel segített.

 

Csiha Kálmán erdélyi püspök gyakori vendége volt szolgálataival, adásfelvezető háromperces áhítataival a Református Félórának. Fény a rácsokon c. kötete megjelenése után mi is többször beszélgettünk a kötetről, szavalta szívszorítóan megrendítő börtönverseit. Egyházi konferenciákon tartott előadásaiból, itthon tartott evangelizációs igehirdetéseiből gyakran idéztünk. Erdélyi Géza felvidéki püspök szintén volt többször interjúkban beszélgetőtársunk. Érvelése világos, logikus volt, sok harcot folytatott a felvidéki református iskolák elindításáért, újraindításáért, a rév-komáromi Kálvin János Teológiai Akadémia lelkészképzésének beindításáért, fenntartásáért. Nagy megtiszteltetés ért, amikor meghívott vendég-előadásokat tartani a Teológiára. Patrisztikai, óegyházi témákat adtam elő, dogmatörténetet, fél éven át az óegyházi hitvallások születésének történetét, a gazdag és izgalmas teológiai vitákat a keleti és a nyugati egyházatyák, teológusok sorában-korában. Különös izgalma volt ennek az előadássorozatnak, hogy az ún. konvokációs napon, azaz szerdán kellett délelőtt megtartani az órákat, de délután, amikor a rádiós műsorra a Kossuthon sor került, már ott kellett lennem Budapesten az adás végére, a telefonügyeletre. Voltak olykor nagyon „húzós” órák, amikor a frissen hullott nagy hóban kellett időre visszaérni a Bródy Sándor utcába. 

 

Tőkés László temesvári hős lelkészünkkel, a román történelem egyik sorsfordító személyiségével, majd Királyhágó-mellék püspökével is több interjút készíthettem. Nem csak a forradalmi és nagyon sűrű napokról, de családi ünnepekről is, egyházépítésről, magyarságépítésről Erdélyben és az összmagyarságért érzett felelősségéről. Már püspök volt, amikor megtörtént az első, „határon túlról” közvetített istentiszteletadás, az ő kiemelkedő szolgálatával. 2000-et írtunk. Különös év volt ez több tekintetben.

Hálásan gondolok vissza arra, hogy az interjúk és a műsorban megszólalók szervezésében nagy segítséget jelentett Pápay Szabó György lelkipásztor, a Dunamelléki Ref. Egyházkerület akkori sajtószóvivője. Ugyanígy kedves munkatársam volt Pálúr László pasaréti mérnök-presbiter testvérem, aki az evangéliumi műsorrész lelkiismeretes és odaadó készítője volt, s aki azóta már elköltözött e földi hazából. Dékány Endre, Bandi Bácsi buzgós önkéntes volt, aki főként Kárpátaljáról hozott anyagokat. M. Karácsonyi Violetta színészképzőn iskolázott hangjával, élő hitének finom rezonanciáival gyönyörűen szólaltatta meg a verseket. Hargita Péter pedig jó ízléssel választotta ki a zenei aláfestő és összekötő részleteket. Jó csapat volt a miénk, evangéliumi hit, lelkesedés, szakértelem kapcsolt össze minket. És legfőképpen Jézus szeretete.

 

RÁDIÓZÁSTÖRTÉNETI PILLANAT: SZATMÁRNÉMETI ÚJ TEMPLOMÁBÓL SZÓLT A MAGYAR RÁDIÓ

 

Szatmárnémeti-Szamos-negyed Egyházközségének fiatal lelkipásztor-házaspárja, Bogya Kiss Ferenc és Bogya Kiss Mária szolgálati helyének gyönyörű, általuk építtetett, új templomát és a gyülekezetet tisztelhette meg a Magyar Rádió, és benne a Református Félóra az első rádiós istentisztelet közvetítéssel. Nagy pillanatok voltak. 2000. július 9-én, vasárnap volt a közvetítés. De az előkészületek hetekkel előbb megkezdődtek. A magyar és a román illetékes szerveknek is nagy feladatot jelentett a technikai vonalak zavarmentes létrehozása és biztosítása. Hatalmas segítség volt számunkra, hogy a Magyar Rádió akkori vezetésében Juhász Judit alelnök-asszony kezdettől fogva odaadóan, teljes vezetői felelősséggel állt törekvésünk mellé. 

 

Valamennyiünket nagy örömmel töltött el, amikor végül is zöld utat kapott minden állami helyen, mindkét országban elképzelésünk, s elindulhattunk a Magyar Rádió kissé öreg Mercedes közvetítőkocsijával és Gajárszki Zsolt hangtechnikus vezette technikai csapattal Szatmár fellegvárába. Szombaton még a szokásos közvetítési főpróbán technikai gondok akadtak ugyan, kérdéses volt, hogyan tudnak megbízható közvetítővonalat létesíteni Bukaresttől Budapestig. De vasárnapra minden készen állt. Tőkés László püspök úr hirdette az Igét zsúfolt templomi hallgatóság előtt. Az alkalom páratlanságához, a rádiózástörténeti nyitáshoz illően ünnepélyes és lelkeken átrezgő volt az igehirdetés üzenete. Szokás szerint, már műsoron kívül, az adás befejezése után köszöntöttem Püspök Urat, Csüry István generális direktor urat, mai nagyváradi püspököt, a kedves vendéglátó gyülekezetet. Bemutattam munkatársaimat. Budapesttől kapott visszajelzés szerint fél millió körül mozgott a hallgatottság. Hatalmas szám volt ez. Örömmel újságoltam. Majd nemsokára az ottani egyházkerület lapjában megjelent egy tudósítás az alkalomról. Abban 500 ezer helyett 5 millió hallgató szerepelt. Ez a bájos sajtóhiba talán a szerkesztő, s valamennyiünk azóta sem teljesült vágyálmát fejezhette ki. Feledhetetlen pillanatok voltak ezek gyülekezetnek, szolgálattevőknek, rádiós csapatunknak és talán jóleső sikertörténet is mind a magyar, mind a román rádiók vezetőinek. A nemzeti összetartozás napján talán még leszünk néhányan, akik erre is emlékezni fogunk – határon innen és túl.

 

 

GENF: KÁLVIN TEMPLOMÁBÓL A VILÁGKOMMUNIKÁCIÓS KÖZPONTON ÁT HANGZOTT MAGYARUL A ZSOLTÁR ÉS AZ IGE

 

A 2000-es év még egy nagy eseményt hozott, aminek emlékét 2018. június 4. ünnepi pillanatai közé is odaemlékezem. A magyar reformátusság hatalmas és reprezentatív seregszemléje is ekkor volt a világkálvinizmus szülőhelyén, a genfi St. Piérre katedrálisban. Július 29-én a világ minden részéből érkezett magyar református egyházi személyek, vezetők, főgondnokok, presbiterek, gyülekezeti tagok, állami és egyházi tisztségviselők nagyszámú gyülekezetében került sor hálaadó istentiszteletre. Kálvin katedrálisa addig sem, meg azóta sem láthatott ennyi magyar "kálomistát" falain belül. Ugyancsak Juhász Judit alelnök asszony elkötelezett támogató segítségének köszönhetően jött létre az első nyugat-európai rádiós magyar református istentisztelet közvetítés. Unikuma volt az alkalomnak, hogy nem vasárnap, hanem szombaton vettük fel, amikor az ünnepi igehirdetést szintén Tőkés László királyhágó-melléki püspök tartotta. Az alkalom utáni ünnepélyes presbiteri ülésen méltó és méltató beszédet tartott Orbán Viktor miniszterelnök. Az egész alkalomnak dr. Krüzsely Mária református főgondnok asszony volt a házigazdája, akinek férje, dr. Krüzsely József évtizedeken át volt a svájci magyar reformátusok gondozó lelkipásztora. A hatalmas magyar református seregszemle közvetítésének technikai különlegessége volt, hogy nem direktben, közvetlen kapcsolaton keresztül valósult meg, hanem előbb felvételre került az ünnepi rendezvény, majd a genfi Világkommunikációs Központ játszotta át a felvételt a Magyar Rádiónak. Izgalmas órákat tölthettem ott a világstúdió ír vezetőjével, s  megcsodálhattam az emberi szó, zene szolgálatába fogott csúcstechnikát és technológiát. 

 

RIMASZOMBAT ÉS FELSŐŐR/OBERWART IS ADÁSBAN

 

Trianon előtti Nagy Hazánk területének tervezett református rádiós bejárása során következő állomásunk a felvidéki Rimaszombat volt. 2001. július 12-13-án dr. Erdélyi Géza püspök úr gyülekezetében már előző napon nagy izgalommal készültek a alkalomra. Nem csak a minden közvetítés elején szokásos gyülekezettörténeti ismertetőre, hanem az énekkari és a verses szolgálatra is. Lelkesülésük és az igehirdetés mélyenszántó gondolatai, példázatai szépen átjöttek a hallgatók százezreihez. Városi, sőt felvidéki szenzáció volt az első ilyen rádióközvetítés megvalósulása. Majd a következő évben, 2002. április 21-én az ausztriai Felsőőr, Oberwart lett a következő, rádiós szolgálatomban záró közvetítésem. Amiről akkor még nem tudtam, hogy ez lesz utolsó. Minden szépen ment. Az osztrák hivatalos szervekkel és a helyi segítőkkel példás volt az együttműködés, feszültségek és zökkenők nélkül. Számomra három dolog miatt maradt emlékezetes ez az adás. Először is, mert megemlékeztünk Felsőőr legendás magyar református püspökéről, dr. Gyenge Imréről, aki évtizedekig gondozta ezt a nagy múltú, erős református közösséget. És az oda érkező magyarokat. Özvegye, Edit néni továbbra is ott élt a gyülekezetben, közmegbecsülésnek és köztiszteletnek örvendve. 

Az adás igazából tiszteletadás is volt a Gyenge házaspár több évtizedes hűséges pásztori és magyarság szolgálata előtt. Aztán köszöntése az első olyan lelkipásztornak, Gúthy Lászlónak, aki már a Magyarországi Református Egyház hivatalos jóváhagyásával lett a gyülekezet lelkésze. És az is rádiózástörténeti, technikai különleges pillanat volt, hogy ekkor próbáltuk ki adásközvetítésben azt a hordozható, számítógépről irányítható, kis antennás közvetítő rendszert, ami a műsort először az Atlanti-óceán felett álló szatellitára „lőtte” fel, majd onnan kapta meg Budapest az adás jeleit. Izgalmas és sikeres főpróba volt.

 

KÁRPÁT-MEDENCEI EGYHÁZI HÍRADÓ

 

A Nemzeti Összetartozás Napján felidézem még magamban egy, az egységépítés lelkülete és törekvése előtt megnyílt újabb ajtócskát. A Magyar Rádió Egyházi Adásainak Főszerkesztőségét akkoriban Ágoston István profi rádiós irányította. Megtisztelő volt számomra, hogy javaslatomat megvalósulni segítette, melyben felvetettem, hogy lehetőség szerint a Határok Nélkül adásában nem lehetne-e külön egyházi blokkal szerepelnünk. Így havonta egy adásban lehetőséget kaptam Kárpát-medencei Egyházi Híradó címmel a közreműködésre. Valamennyi határon túli területről az ottani tudósítók az elmúlt, és a közeljövő fontosabb egyházi eseményeiről számoltak be. Figyelmet és érdeklődést keltő program volt, ami addig tartott, amíg rádiós közszereplésemet be nem kellett fejeznem. De ez már egy másik történet… Úgy érzem, hogy a személyes és magán kezdeményezéseken túl, a történelem Ura megadta a lehetőséget arra, hogy kicsiben, de a magunk szintjén következetes médiadiplomáciával, műsor bővítéssel, az Ige és a zsoltárok szép és nemes megszólaltatásával sokaknak nyújthattunk feledhetetlen rádiós pillanatokat, nem csak a Kárpát-medencében, hanem, messze-messze túl e tájakon. Hálás vagyok Istennek, hogy ebben a bővülő esélyeket hozó történelmi időszakban ott lehettem, ahol Ő használni akart, s azt tehettem, amire akkor szükség volt. Méltóan adásunk szignáljához: Tebenned bíztunk eleitől fogva…