Az enyhe hajlatú genfi Saint-Antoine dombocskára ma reggel is felbaktattam, időutazásos lelkületben. A rue Jean-Calvinon egykori háza elől lépkedtem a nagy református erődítménytemplom, a St. Pierre felé. És találkoztam vele, aki meg-megállt a kissé nedves, síkos, kopott kockaköveken. Tudtam, túl van már a reggeli készülésen, imádkozáson, Igére-hangolódáson. Utóda, Béza, a genfi ekklézsia pásztora jegyezte fel, hogy Kálvin háza ablakából minden áldott reggel négy órakor már kiszűrődött a fény, hiszen ekkor kelt fel, majd imaszőnyegére térdelve imádkozott, és Bibliát olvasott. Utána néha visszapihent. Úgy tartotta, hogy az ima az a földi-lelki erőmű, ami biztosítja a napi hajtóenergiát életünkhöz. Nagy művében, az Institutioban, a „Keresztyén vallás rendszere” c. kétkötetes munkájában mintegy 70 oldalt írt „az imádságról, mint a hit legfőbb gyakorlásáról, amellyel az Isten jótéteményeit naponta elvesszük”. Az emberek eme legkiválóbb érintkezésmódját Istennel saját fogalmazású imákkal, meghitt kommunikációval gyakorolta. Néha ágyában fogalmazta meg imádságát, lapozta fel a lectio continuahoz, a folyamatos bibliaolvasás, a versről-versre végzett igemagyarázathoz ilyenkor Bibliáját, készítette jegyzeteit. Egyik fennmaradt hajnali imájából idézünk most: „Istenem, Atyám és Szabadítóm, mivel tetszett Neked, hogy engem ezen az éjszakán kegyelmedből megtartsál, s erre az új napra juttassál, segíts nekem, hogy minden gondolatom, beszédem, cselekedetem tetszésedre lehessen. Minden lépésem a Te tiszteletedre, testvéreimnek pedig üdvösségére váljék. Minden, amit ma megteszek, arra a célra irányul, hogy Téged szolgálhassalak, magasztaljalak. Segíts, Uram ebben engem!”.
Két magyar nevére is emlékezem – mondja Kálvin
Töprengtem, miként szólítsam meg soha nem látott reformátorunkat, akinek ezerféle, metszeten, festményen, ércben, kőben, fában, majd filmeken megőrzött képe úszott át emlékezetem monitorján. Aztán úgy döntöttem, választom azt a módot, amivel és ahogyan ő szólítgatta leveleiben a címzetteket, ha nem hölgyről volt szó: - Jó reggelt Domine Calvinus, Monseigneur Calvin! - Azonnal szavamba vágott: - Frere! Testvér! Bien? - Hálásan megköszöntem. Ő így folytatta: Honnan jön? - Hungariából, Magyarhonból. - Érdekes. Várjon csak... Ismeri Gergely Belényesit? Ő járt nálam is, hallgatta akadémiai előadásaimat, prédikációimat, lakott is egy ideig házamban, mint messziről jött peregrinus diák. S volt még valaki...Nahát, ezek a magyar nevek elég fogósak. Megvan! Krasznáról. Hogyan is hívták? Krasznai...Krasznai...megvan: Krasznai Kaprofontes Ferenc, aki meg hosszú levelet írt nekem. Előbbinek többször beszéltem arról, hogy az igehirdetés milyen fontos, de még fontosabb, hogy aki szól, az alaposan felkészüljön. Én miként most is, fel nem mernék menni a szószékre készületlenül, bízva rutinomban eddigi közel kétezer prédikációm után. A semmiből ugyanis nem lenne semmi. Ma is hajnali négytől hatig erre a reggeli szolgálatra készültem. Napnál világosabb, amice, barátom: az igehirdetés a legnagyobb dolog a világon.
Az alázat szabadsága
A hallgatóságot Isten Igéje szabadságra neveli: lelkileg, szellemileg, emberi magatartásában szabaddá tesz minden törvényeskedéstől, de nem a rendtől és a fegyelmezettgségtől. És ez az alázat szabadsága. Egész életünkön át csak alázattal járulhatunk Isten elé. Különben Ő nem tud adni nekünk semmit. Az alázatos szívben, szellemben nem csak gyönyörködik, hanem annak tud is adni minden nap valami újat, szent és megtisztító ismeretet. Itt Svájcban és Önöknél, Hungáriában is így működnek igazán a dolgok. Hungariáról azt hallottam, majdnem olyan szép ország, mint a mi Svájcunk. - Igen, igen, csak kicsit más. A végtelen rónák szépsége olyan, mint a tenger végtelenje. Istenhez szárnyal benne a lelkünk... - Sietnem kell, Domine Hungaricus, hétkor, 10 perc múlva már a St. Pierre szószékén kell állnom. És a pontosság nálunk angyali erény. Azért ezt még elmondom, mert csak az Úr tudja, találkozunk-e még. Aki komolyan veszi a készülést az igehirdetésre, az komolyan veszi azt, aki hallgatni fogja. És minket a népünk, meg az angyali seregek és az Úr is hallgat. Háromszoros a felelősségünk. Jegyezze meg fiatal barátom: nem kell senkinek sem fényes retorikai teljesítményre törekednie, hanem a prédikációban hűséges tanúként kell az Isten által üzent tartalmat tovább mondani. Hűség, pontosság, egyszerűség...
Az igehirdetés: életcél és életértelem felmutatás, de szociális munka is!
- A Mózes ötödik könyve 6,15-19 alapján fogok ma reggel beszélni, s ennek kapcsán elmondom az itt lévő, Európa sok részéből ide sereglő diáknak és jóravaló genfi népünknek: Hogy nézne ki, ha fölmennék a szószékre úgy, hogy előtte egyetlen pillantást sem vetettem volna a Könyvbe, s valami frivol beképzeltségtől vezérelve ezt mondanám: ’Na ja, ha már egyszer itt vagyok, biztosan ad nekem az Isten üzenetet, amit mondanom kell’. És ha e tévhitben mégis megpróbálnám, hogy ne olvassak bele a Szentírásba, ne gondolkozzam el azon, mit is kell mondanom, s alapos készülés nélkül, s annak alapos átgondolása nélkül, mit is akar Istenünk a Szentírás által a nép építésére szólni, meg mernék szólalni, akkor arrogáns ember lennék, Isten pedig bizonyosan összezavarná még az eszemet is. S ha bárki hivalkodóan vagy lebecsülő szóval okoskodna a Biblia, a prédikáció hallgatás és az igehirdetés ellen, annak mondja el, kérem: az életben kellenek a mennyei koordináták. Ez pedig a Biblia és az igehirdetés iránytűje. Hosszú távon mind az egyéni, mind a közösségi élet biztosan eltéved ezek nélkül. Tudja, milyen nagyszerű értékteremtő eszköz az igehirdetés? Nem is gondolunk sokszor erre! Lelki gyümölcsöt, biztos tartást, szilárd jellemet formál, egyént, családot, várost, Genfet, meg Budát teheti jobbá, de közvetlen anyagi haszna is lehet, ha jól csinálják.
- Az igehirdetésre adott válaszként az adakozásra gondol, Domine Calvinus? - vetettem közbe - Szó sincs róla! Még a szociális elsősegélyezésnek is kiváló eszköze. Szociális tett! Tudja meg, Denis Raguenier titkárom, aki gyorsíró is, francia menekült, úgy keresi meg kenyerét, hogy neki diktálom leveleimet. Majd gyorsírással lejegyzi prédikációimat. Idáig vagy 1500-at. Aztán kis olcsó könyvecske formájában kiadjuk, gyülekezeti tagok, presbiterek eladják azokat, a bevételt pedig a menekültek és a közösségünk rászorultjai támogatására fordítjuk. Isten dicsőségére és felebarátaink nagy földi szükségeinek, inségének enyhítésére. - Vigyázzon magára, az Úr őrizze és vezesse, ha nem találkoznánk. Hungária és Polonia, Magyarország és Lengyelország az evangéliumi hit keleti fellegvára. Védőbástyája. Nagy küldetésük van. Ha még egyszer találkozunk, szólok erről is pár fontos szót... Isten Önnel, Domine Hungaricus. - Isten Lelke vezesse Önt továbbra is, Domine Calvinus, Frére Calvin...Mercie bien! - Igazzán nagyon köszönöm!
Ezen a februrári szombat reggelen Kálvin János lendületes mozgással eltűnt a hatalmas templomajtóban, mintha repült volna. Valósággal kicserélődött. Lassú lépteiből átváltott nagy sebességre, a szószékre már angyalszárnyak vitték, mert gyorsan el akarta mondani, amit Urunk rábízott az ószövetségi üzenetből. Mindent, amit csak a múló időben lehet. Isten dicsőségére és hallgatói, meg a rászorulók lelki-testi épülésére...
(Folytatjuk)
Kálvin beszélgetőtársa virtuálisan: Dr. Békefy Lajos, a KDNP PM külügyi titkára
