Európának vannak szellemi védőbástyái és őrhelyei. Ilyen például a korábbi sorozatrészekben már többször bejárt Heidelberg, a világ reformátusságának legjelentősebb hitvallásos egyetemi fellegvára. (Boldog és Istennek hálás vagyok, hogy három tanulmányi évet tölthettem falai között.) Vagy Wittenberg, a reformáció és az evangélikusság szellemföldrajzi kiindulópontja. (Boldog és Istennek hálás vagyok, hogy egy évig ismerkedhettem a Kollégium utcai Luther-házban az ottani szellemiséggel). De ilyen Oxford és Cambridge is. Más összefüggésben lehetne említeni Rómát vagy Prágát. Ezúttal a észak-keleti végek felé tekintünk. Königsbergre, a gazdag balti Hanza-városok egyikére, a kelet-porosz birodalom különös alkotóműhelyére. (Boldog lettem volna, ha pár hónapot vagy évet tölthettem volna lelkészként a városban...Isten másként akarta). A bolsevik bekebelezés következtében 1946-ban Kalinyingráddá átnevezett, de igazából orosszá még ma sem átváltoztatható szép város a protestáns hit védőbástyája is volt, hiszen lakossága a reformációt követő időktől a bolsevik bekebelezésig igazi protestáns többséget alkotott. 1925-ös adatok szerint a közel 300 ezer lakosú egyetemi nagyváros lakosságának 91,7%-a evangélikus, 4,8%-a katolikus, 1,5%-a izraelita volt. Königsberg és Immanuel Kant (1724-1804) neve a földi történelem végéig egybeforrt. Kant ritka példája annak az embertípusnak, aki nem vágyott el soha szülőföldjéről, a Balti-tenger partján fekvő, különös fényben ragyogó városból, és mégis olyan hatalmas szellembirodalmat teremtett Königsbergben, hogy az őt "lenyelő" orosz szellem csak napjainkban ébred ennek igazán tudatára.
Ő maga a lokalitás univerzalitásáról, a hely egyetemességéről így írt: „Az emberek és a világ megismerése felé nyitott város ez, amelyben minden tudást megkaphatsz anélkül, hogy utaznod kellene érte bárhová”. S hogy mindebbe miként kerülnek a reformátusok és – Uram bocsá' – Putyin orosz elnök, meg Sárospatak, ez is hamarosan kiderül majd szellemi zarándoklásunkból a tintásan kéklő Balti-tenger partján.
Szellemi zarándokúton írja: Dr. Békefy Lajos
Reformáció 500 sok kérdőjellel - de a töredékesség maximalizmusával
Minthogy szándékom szerint nem Kant-értekezést írok, ami ugyancsak igen fontos lenne, hiszen a reformáció 500-ban mintha kissé megfeledkeztünk volna a hitújítás fantasztikusan erős szellemi ösztönzéseiről, és eredményeiről, hanem "csak" szellemföldrajzi miniesszét. Ezért nem csak a reformáció egyházi, vagy magyar nemzeti továbbélésének vizsgálatára gondolok, hanem azokra az írókra, gondolkodókra, tudósokra, akik Európa-, és világszerte vitték tovább a reformálás erjesztő erejét a maguk szakterületén. Említhetném a két nagy német gondolkodót, a protestantizmus szellemi csúcsain Kantot és Hegelt, de az egész 20. századi holland reformációi filozófiát, amiről írásaimon kívül nem nagyon ejtett szót bárki is a kárpát-medencei és a hazai szakirodalomban. Vagy a közgazdaságtan és a vallásértelmezés korszakos alkotóit, a heidelbergi iskola két nagyja, Troeltsch és Weber után Angus Madisont, a skót református tudóst, aki Jézus korától megírta a keresztyénség, majd minősítetten a protestantizmus gazdaságtörténetileg iskirobbanó teljesítményének hitbeli koordinátákkal, keresztyén és protestáns erkölcsiséggel összefüggő elképesztően izgalmas történetét és szemléletét. A sort sajnos vagy hála Istennek bőven lehetne folytatni...
Mindezt a hiányosságot, amit az inkább ünnepléssel, hangulati elemekkel és hatalmas pénzügyi lehetőségekkel, meg persze eredményekkel telezsúfolt reformáció 500 itthon és külföldön is kihagyott, nem lehet egy embernek rövid idő alatt pótolnia. Következő 100 év kellene hozzá - mondhatnánk kissé ironikusan. Ezért én sem próbálom meg a pótlást, de a töredékesség maximalizmusával igyekszem valamicskét pótolni. Ezért született meg ez a sorozat az Európa protestáns szellemi védőbástyáiról, fellegvárairól szellemföldrajzi bejárással. Inkább szellemi központok virtuális bejárása ez, de mindig egy-egy jelentős protestáns alkotóhoz, szellemhez kötve. Így most Königsberget Kanthoz kapcsolom, hiszen annyira egybeforrott a kettő, hogy Kant soha nem is hagyta el szeretett szülő és temetkezési városát, bölcsőtől-koporsóig a szellem, a filozófia, erkölcstan, teológia kozmoszjárásában és helyi konkrétságban teremtve meg az egyetemességet. Ezt az egyetemességet lokálisan ő Königsbergben hozta le a földregondolkodó és fáradhatatlanul pörgő elméje segítségével, s formálta az egyetemest a tér-idő koordinátáiban helyi konkrét valósággá. Folytassuk a lokálisban az univerzálismegcsodálását Kant életének, nem annyira életművének egy-egy fordulatánál elidőzve, de tekintetbe véve szellemi kibontakozását, genezisét is.
Königsberg lutheránus „beágyazottsága” – itt minden megvan, ami a világ-, és emberismeret fejlesztéséhez kell
Az előző részben már többször idéztemKarl Vorländer nagyszerű könyvét Kantról, ami forrásértékű mind a várostörténet, mind a Kant-életrajz szempontjából. A város 1525-től csatlakozott a hitújításhoz, annak is wittenbergi, lutheri forráságához. Luther legidősebb fiát az óvárosi templomban helyezték végső nyugalomra 1575-ben, Melanchthon lánya pedig, a königsbergi egyetem első rektorának feleségeként a Domkircheben várja feltámadását. Az egyetemi tanároknak esküt kellett tenniük szolgálatuk előtt, amiben elsősorban a katolikusokkal, de némiképpen a „sakramentalistáknak” nevezett reformátusokkal szemben is elhatárolódnak. Az evangélikusok mellett voltak a városban nem kevesen reformátusok is, a nagyobb német-lengyel gyülekezetben és a kisebb francia-hugenotta menekültgyülekezetben, mintegy 1500 lélek. A 17. század végétől egyre nőtt a baltikumi Hanza-városban a kereskedő zsidók száma, akik nyugalmat találtak Königsbergben. 1787-ben már 814-en voltak.
Miként Leibniz és Goethe, Kant is olyan mozgalmas, fejlődő, nyitott szellemiségűvárosban nőtt fel, amiről az egyébként kevés életrajzi mozzanatot megörökítő filozófus élete vége felé, antropológiájában ezt jegyzi fel: „Nagy város ez, valóságos középpontja annak a birodalomnak, amelyben kormányzati és oktatási intézmények, a tudomány és a kultúra egyeteme éppúgy megtalálható, mint a tengeri kereskedelem tartozékai. Ebben a tengertől és belső folyamoktól tagolt városban és földdarabon a legkülönfélébb nyelvek és szokások találkoznak és érintkeznek egymással. S anélkül, hogy bárhová is elutaznál innen, megtalálod e helyen mindazt, ami az emberismeret és a világismeret gyarapításához, fejlesztéséhez szükséges”.
Akié az ifjúság, azé a jövő
Ez a bölcs megállapítás meglehetősen régi. Így tudta ezt és programszerűen igyekezett is megvalósítani az alapigazságot a königsbergi Theodor Gehr fametsző, aki 1698. augusztusában házában létrehozta magániskoláját 4 leányka és 2 fiúcska részvételével.
Ebből nőtt ki a Fridericianum Kollégium, amelynek Kant is diákja volt. Heti öt órában folyt ott vallásoktatás, melyből négyben a lutheri Kátét és az ahhoz tartozó bibliai helyeket tanították, s csak egy óra jutott a kifejezett bibliatanulmányozásnak. A felsőbb osztályok tanítóinak a vallásismeret alkalmazására is okítaniuk kellett a diákokat, ezért imádságban és a gyakorlatiélet formálásában igyekeztek ezt nekik tovább adni. Kiegészítésként a bibliai nyelvek, elsősorban a héber és a görög oktatása jött ehhez, később a latin és a francia is. Emanuel Kandt – így szerepelt saját kezű egyetemi anyakönyvi bejegyzése, 16 évesen iratkozott be az akadémiai szabad polgárok közé. Akkortájt az ottani egyetemen 591 teológus, 428 jogász és 13 orvostanhallgató volt. Kant saját tanulmányi tervet állított össze magának, amiből nagyfokú önállósága tűnt ki. Kiváltképpen kedvelte az egyetem fiatal, akkor 21 éves professzorának, Martin Knutzennek az előadásait, akinek a filozofálását a pietista kegyesség és az erős logika járta át. Hatására az ifjú Kant – ma már kevésbé ismert - tárgyakat hallgatott: az általános filozófiatörténet mellett logikát, gyakorlati filozófiát, azaz erkölcstant, természetjogot, természetfilozófiát. Tagja volt az ugyancsak Knutzen által alapított „Fizikai-Teológiai Társaságnak”.
Isten nem ismeretpótlék, "hézagpótlék" – a megismerés módszerének fontossága
Az ifjú Kant a jövőt a tudással, ismerettel és a kritikai készség fejlesztésével igyekezett meghódítani – nem magának, hanem Königsbergnek, s az emberi gondolkodásnak, a tudományosságnak, meg – édesanyja szíve vágya szerint – a protestantizmusnak.
Első, komoly elmeéllel írt gondolatfutamaiban felfedezi és élesen bírálja a "metafizikai vészkijárat" vagy menekülési út elméleti, de elfogadhatatlan lehetőségét, ami nem más, mint a lusta ész szokása. Ez a tunya ész a még megmagyarázhatatlan természettudományi jelenségek kapcsán könnyelműen és elégedetten így fogalmaz: mindebben Isten mindenhatósága, szándékai, bölcsessége fejeződik ki. Kétségtelen, de ezt a „mindebben”-t a benne rejlő tartalommal kell leírni, ehhez e tartalmat meg kell ismerni, precízen ki kell fejteni a matematikai és a fizikai tudományok segítségével, eszközeivel. Így lehet csak leírni az isteni működés módját, hogyan-ját. Ez a természettudomány igazi útja a valóság megismeréséhez, amihez nem visz közelebb az általánosító metafizikai szósz, állandó Istenre hivatkozás. Isten nem ismeretpótlék! De az ismeret sem istenpótlék! Az emberi kutatás és gondolkodás feladata a helyes módszermegtalálása, amivel a tudomány dekódolja Isten fantasztikus törvényalkotó munkálkodását a valóság, a mikro-, és makrokozmosz bonyolult rendszerében. Az a tudomány és a kutatás kiváltsága és méltósága, hogy segít kibontani az emberi szellem eszközeivel, módszereivel a mennyei és hatalmas Szellem alkotásainak működésmódját. A megismerés módszerével(korabeli latin tudományos fogalommal modus cognoscendi) lehet a titkok vagy a tudatlanság gordiuszi csomóit átvágni.
Házitanítóként egy litvániai francia református gyülekezet lelkészénél
Mindenesetre a 23 éves ifjú Kant, felvértezve az egyetemi tanulmányok sokféle résztudományával és hasznosítható tudásával, kissé szokatlan módon csavarint egyet pályáján. Nem a doktori vagy még magasabb tudományos fokozat megszerzése jár a fejében, de nem is valamilyen szédítő szívügy, hanem az a mély és szenvedélyes tudásvágy, hogy a saját képességeinek megismerésére is fordítson figyelmet, s kipróbálja magát ismeretlen helyzetekben is. Ezért kiköltözik a városból, és egy Königsberg közeli, de már Litvániához tartozó református paplak felé indul, ahol házi tanítóságot vállal. Ez szinte általános szokás volt a még oly' jeles, későbbi éveikben kiemelkedő szellemi teljesítményt nyújtó filozófusoknál is, mint pl. Fichte, Herbart, Schelling vagy Hegel esetében. A Daniel Anderschnevű református lelkésznél, egy francia kálvinista gyülekezetben, a kis litván faluban, Judtschenben kezdte el új foglalatosságát a 23 éves Kant 1747-ben…
(Folytatjuk)
Szellemi zarándokúton írja: Dr. Békefy Lajos PhD, a KDNP PM külügyi titkára
