Karácsonyi ruhagyűjtés az SOS Gyermekfalvak javára

Karácsonyi ruhagyűjtést szervez a budapesti Pólus Center az SOS Gyermekfalvak lakói számára. Az adományokat december 16-ig lehet leadni a bevásárlóközpont információs pultjánál.

Forrás: MTI

A jótékonysági akció keretében a szervezők olyan tiszta és szép állapotban lévő ruhaneműket gyűjtenek adományként, amelyeket a vérszerinti szüleiket nélkülöző gyerekek és fiatalok fognak megkapni a battonyai, a kecskeméti és a kőszegi SOS Gyermekfalvakban. Emellett díszeket is várnak, amelyekkel a bevásárlóközpont által felajánlott karácsonyfákat lehet feldíszíteni ezekben az otthonokban – áll az MTI-hez érkezett közleményben.
 
Barabás Éva, az SOS Gyermekfalvak jótékonysági nagykövete szerint az SOS nevelőanyukák, és az őket segítő szakemberek munkájukkal az összetört gyerekkort, a megtaposott biztonságot, az önbizalmat, a szeretetet ragasztják össze, míg a gyűjtésben résztvevők a közösség felemelő, megerősítő erejét éreztethetik meg a gyerekekkel.
 
Az SOS Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa az otthonukat elvesztett gyermekek nevelését, a veszélyeztetett családok és gyerekek támogatását vállalta magára. Az alapítvány segítségével a vérszerinti szüleiket nélkülöző gyerekek SOS nevelőszüleikkel családi házakban nőnek fel, ahol együtt maradhatnak testvéreikkel is.
Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!

 

 

BESbswy