Azbej Tristan: Az elesettek elesettjeit támogatjuk

Egy afrikai nagyváros nyomornegyedében, nélkülözve minden infrastruktúrát, egy fogyatékkal élő gyermek születése beláthatatlan terhet ró a családokra, ezért támogatni kell azokat, akik ebben a helyzetben készek a segítségnyújtásra – mondja a Mandinernek Azbej Tristan, a KDNP alelnöke. A Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkára Mauritániából hazatérve nyilatkozott lapunknak, rámutatva: az érző szív és a józan ész szavát lehet egyszerre követni.

„Sok szempontból terra incognita, ugyanakkor migrációs szempontból rendkívül jelentős terület, hiszen egyedül 2019-ben 130 ezren indultak útnakinnen illegális útvonalakon” – mondta  Mauritániát jellemezve a Mandinernek Azbej Tristan. A Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkárával néhány órával azután beszélgettünk, hogy hazatért az Afrika észak-nyugati vidékén található országból. 

Megtudtuk, a legtöbben a szegénység és az élelmiszerhiány miatt indulnak el, a két, kéz a kézben járó probléma pedig súlyosbodik, mivel a még rendelkezésre álló kevés termőterületet is az elsivatagosodás fenyegeti. A migrációt választók leginkább Marokkó vagy a Kanári-szigetek felé indulnak. Utóbbi opció máris közvetlenül érinti az Európai Uniót, az ide igyekvők ráadásul általában csónaknak is alig nevezhető ladikokban szállnak tengerre, ami életveszélyes vállalkozás. 

Nincs a nagy segélyszervezetek térképén

„Mauritánia nincs fent a nagy humanitárius szervezetek radarján, pedig támogatása fontos; itt még létezik a törékeny egyensúly, ami Maliban és más országokban már megbomlott, ez pedig terrorhoz  vezetett” – mondta az államtitkár. Több szomszédos országban már iszlamisták pusztítanak és valós a veszély, hogy az erőszak átterjed Maliból, még akkor is, ha Mauritánia még tartja magát.  

„A közel négymillió lakosú, szinte teljesen muzulmán vallású ország egyébként türelmesen bánik vallási kisebbségeivel, a katolikus egyházat pedig szociális téren is partnernek tekinti, ami jó együttműködési alap” – mutatott rá Azbej Tristan. 

Kérdésünkre, hogy a fentiek tükrében mi lehet a magyar humanitárius szerepvállalás célja, úgy fogalmazott: mindent meg kell tenni annak érdekében,

hogy az emberek helyben tudjanak boldogulni és ne kelljen az elvándorlást választaniuk, valamint azért is, hogy fennmaradjon a vallásközi párbeszéd és a béke.

 

Magyar vállalások Mauritániában

Az út során kötött megállapodások értelmében hazánk több projektben is részt vállal majd. Ezek egyike a Pánafrikai Nagy Zöld Fal Kezdeményezés  – egy nemzetközi összefogás annak érdekében, hogy a Szahara déli részén, a Száhel-övezetben létrejöhessen egy 15 kilométer szélességű zöld sáv, amely nyugat-keleti irányban átszeli a kontinenst, feltartóztatva a sivatag terjedését. A nagy horderejű vállalkozás részeként a vegetációt megerősítve elterjesztik a fenntartható gazdálkodás modelljét. Ennek részeként Magyarország vállalta, hogy három közösségben fejleszti a fenntartható mezőgazdaság rendszerét és hozzájárul a zöld fal sikeréhez. 

A magyar humanitárius segítségnyújtás a Hungary Helps vallásközi tevékenységéhez kapcsolódik, melynek keretében a mauritániai katolikus egyház gyermekvédelmi munkáját támogatja Magyarország, a kormányzati programon keresztül. „Bár Afrikának ezen szegletében mindössze négyezer katolikus él, a helyi egyházmegye aktívan részt vállal a társadalom építésében, missziója megtestesíti az egyetemes emberi szolidaritást” – magyarázta Azbej Tristan. Beszélgetésünk során kitért arra is: fontosnak tartja, hogy egy muzulmán országban értékeljék a keresztények társadalomhoz hozzáadott értékét. Ezzel megelőzhető, hogy a keresztényekkel ellenséges terrorszervezetek olyan módon erősödjenek meg, mint az történt a már említett, nehezebb sorsú Maliban. 

Ennek jegyében hazánk egy súlyosan fogyatékos gyermekeket támogató rehabilitációs központot támogat az ország fővárosában, Nouakchottban. „Ezen a helyszínen fogalmazódott meg bennem az érzés, miszerint a legelesettebbek legelesettebbjeit támogatjuk” – idézte fel tapasztalatait Azbej Tristan.

 

„A legelesettebbek legelesettebbjeit segítjük” Mauritániában.„A legelesettebbek legelesettebbjeit segítjük” Mauritániában.

„Képzeljük magunkat egy afrikai nagyváros nyomornegyedébe, ahol viskók között, infrastruktúra nélkül, egyik napról a másikra élve tengődnek a családok! Ilyen környezetben egy fogyatékos gyermek születése olyan fokú tehertétel, ami elképzelhetetlen nagyságrendű.

A katolikus központ azonban orvosi kezelést, felügyeletet, támogatást nyújt számukra, levéve a terhet a családok válláról

 

– mutatta be a helyzetet az államtitkár.  

Józan ész és érző szív

A magyar delegáció – melynek vezetésében Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes is részt vett – látogatása diplomáciatörténeti jelentőségű volt, a két ország ugyanis korábban még sosem fogadott a másik fél részéről magas rangú állami küldöttséget. „Az egyházi és állami vezetőkkel folytatott megbeszélések során számos lehetőség merült fel a kapcsolatok további előmozdítása érdekében a Hungary Helps Program részeként, így előfordulhat, hogy a jövőben élénkebbé válnak a diplomáciai kapcsolatok” – mondta az államtitkár.  

Hangsúlyozta: Mauritánia örömmel lenne az Európai Unió partnere a migráció csökkentésében, ugyanakkor elhibázottnak tartják az EU vonatkozó politikáját, mely alapján Brüsszel mindig ott avatkozik be, ahol a baj már a fegyveres konfliktusig fokozódik. „Úgy gondolják – és ez találkozik a mi elveinkkel is –, hogy

a jogi határőrizet mellett a kibocsátó országokba kell segítséget vinni, támogatva a helyi közösségeket abban, hogy tagjaik otthon boldogulhassanak.

 

Ez egészében véve a józan ész és érző szív programja, azaz a Hungary Helps Programja” – mondta Azbej Tristan.

Fotók: Azbej Tristan hivatalos Facebook-oldala

 

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!