Harrach Péter: A hajléktalan-törvénnyel véget ért a Demszky-korszak

Hosszú évtizedeken keresztül nem sikerült megvalósítani a fővárosban a közterületek rendjét és tisztaságát, a kormány a hajléktalan-törvénnyel ezt is megtette, miközben az elesett és kiszolgáltatott fedél nélkülieknek emberhez méltó életet biztosít a hajléktalan-ellátórendszer – jelentette ki a PestiSrácok.hu kérdésére Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője.

A politikus szerint az a hiteles kereszténydemokrata megközelítés, ha az érem mindkét oldalát nézzük, vagyis biztosítjuk a hajléktalanok életfeltételeit, egyúttal a közterületen közlekedő ember jogait is figyelembe vesszük. Normális ember nem mondhatja, hogy jobb az utcán élni, mint egy hajléktalanszállón – mondta a frakcióvezető. A törvényt és az intézkedést támadó liberális hisztériakampányról Harrach Péter úgy vélekedett, hogy az ellenzék és a médiája frusztrált, a frusztráció pedig agresszivitást szül.

Harrach Péter Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője (Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu)

Egyetértett a PestiSrácok.hu azon felvetésével Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője, hogy a hajléktalan-törvénnyel végképp véget ért a Demszky-korszak Budapesten. A politikust az ellenzék és a balliberális médiumok által sokat támadott és kritizált hajléktalan-törvényről és annak hatásairól, következményeiről kérdezte portálunk. Harrach Péter szerint egyértelmű, hogy hosszú évtizedeken keresztül nem sikerült megvalósítani a fővárosban a közterületek rendjét és tisztaságát, a kormány a hajléktalan-törvénnyel ezt is megtette, miközben az elesett és kiszolgáltatott fedél nélküliek emberhez méltó életet tudnak élni.

„Egy kereszténydemokrata kötőszava a „nem csak… hanem… is”. Nincs ez másként a hajléktalan-törvénnyel kapcsolatban sem, hiszen az érem mindkét oldalát látni kell. Fontos az emberi méltóság, és fontos a rendezett és tiszta környezet is. A hajléktalanok életfeltételeit is biztosítani kell, de közben a közlekedők jogait is figyelembe kell venni. Normális ember nem mondhatja, hogy jobb az utcán, méltatlan körülmények között, önpusztító módon élni, mint egy hajléktalanszállón” – nyomatékosította Harrach Péter. Véleménye szerint nem az utcán élés az alapvető emberi jog, hanem az emberhez méltó élet. A törvény ezt veszi figyelembe, miközben a fővárosban élők, a közlekedők jogait is biztosítja.

Hosszú évtizedeken keresztül nem sikerült megvalósítani a fővárosban a közterületek rendjét és tisztaságát, a kormány a hajléktalan-törvénnyel ezt is megtette, miközben az elesett és kiszolgáltatott fedél nélkülieknek emberhez méltó életet biztosít a hajléktalan-ellátórendszer – jelentette ki a PestiSrácok.hu kérdésére Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője. A politikus szerint az a hiteles kereszténydemokrata megközelítés, ha az érem mindkét oldalát nézzük, vagyis biztosítjuk a hajléktalanok életfeltételeit, egyúttal a közterületen közlekedő ember jogait is figyelembe vesszük. Normális ember nem mondhatja, hogy jobb az utcán élni, mint egy hajléktalanszállón – mondta a frakcióvezető. A törvényt és az intézkedést támadó liberális hisztériakampányról Harrach Péter úgy vélekedett, hogy az ellenzék és a médiája frusztrált, a frusztráció pedig agresszivitást szül.

Egyetértett a PestiSrácok.hu azon felvetésével Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője, hogy a hajléktalan-törvénnyel végképp véget ért a Demszky-korszak Budapesten. A politikust az ellenzék és a balliberális médiumok által sokat támadott és kritizált hajléktalan-törvényről és annak hatásairól, következményeiről kérdezte portálunk. Harrach Péter szerint egyértelmű, hogy hosszú évtizedeken keresztül nem sikerült megvalósítani a fővárosban a közterületek rendjét és tisztaságát, a kormány a hajléktalan-törvénnyel ezt is megtette, miközben az elesett és kiszolgáltatott fedél nélküliek emberhez méltó életet tudnak élni.

„Egy kereszténydemokrata kötőszava a „nem csak… hanem… is”. Nincs ez másként a hajléktalan-törvénnyel kapcsolatban sem, hiszen az érem mindkét oldalát látni kell. Fontos az emberi méltóság, és fontos a rendezett és tiszta környezet is. A hajléktalanok életfeltételeit is biztosítani kell, de közben a közlekedők jogait is figyelembe kell venni. Normális ember nem mondhatja, hogy jobb az utcán, méltatlan körülmények között, önpusztító módon élni, mint egy hajléktalanszállón” – nyomatékosította Harrach Péter. Véleménye szerint nem az utcán élés az alapvető emberi jog, hanem az emberhez méltó élet. A törvény ezt veszi figyelembe, miközben a fővárosban élők, a közlekedők jogait is biztosítja.

A PestiSrácok.hu kérdésére a KDNP frakcióvezetője elárulta, a több ezer hajléktalan közül néhány száz fedél nélküli tartózkodott életvitelszerűen a fővárosi utcán. A törvény hatályba lépése után a túlnyomó többségük együttműködött és elfogadta a segítséget, mindössze csak néhányan voltak azok, akik megtagadták az együttműködést. A politikus azt is kiemelte, tisztában vannak azzal, hogy a hajléktalanszállón biztosított lakhatással a fedél nélkülieknek csak az egyik problémáját oldották meg, de kétség kívül a legnagyobb problémájukat. Előéletük sok nyomorúsága, mellőzöttsége számos sérülést okozott, ettől váltak elesetté, sokan problémás személyiséggé. A jövő feladata, hogy az arra alkalmasokat hozzásegítsük az önálló életvitelhez és annak körülményei megteremtéséhez.

A törvényt és az intézkedést támadó liberális hisztériakampányról Harrach Péter úgy vélekedett, hogy az ellenzék és a médiája frusztrált és agresszív. „Az ellenzék rossz állapotban van, ennek egyik oka, hogy egyéni és csoportérdekek keresztezik egymást és ezek erősebbek, mint a közösségi szolgálat. A megosztottság és a tehetetlenség frusztrált állapotot idéz elő, a frusztráció pedig agresszivitást szül. Az ellenzéknél és az ellenzéki médiumoknál ez látszik. Zilált az állapotuk és súlytalan a mondanivalójuk, jobb híján támadnak, és valótlanságokat kreálnak. A kormánypártok minden megnyilatkozására ingerülten reagálnak. Éppen a fenti okok miatt. A hajléktalan-törvényre adott reakció is hisztérikus. Feszültségkeltésük nem csak a közhangulatnak árt, hanem a hajléktalanoknak is, amikor arra bíztatják őket, hogy maradjanak az utcán.” – fogalmazott Harrach Péter.

A Pesti Srácoknak hangsúlyozta, a magyar hajléktalan-ellátórendszer jól működik, a 9 milliárdos költségvetési forrás mellé a kormány 300 millió forintos gyorssegélyt adott a törvény céljainak a megvalósítására, amely forrásnak a 70-80 százalékát hívták le eddig a hajléktalanokkal foglalkozó intézmények, szervezetek. A kihasználtság 70 százalék körüli, tehát van még tartalék a rendszerben. „Lehet, hogy a hajléktalanszálló nem egy Hilton, de meleg helyiség, tiszta ágyak, étkezési, tisztálkodási és mosási lehetőségek, zárható szekrények várják a fedél nélkülieket, tehát a körülmények jók. A hajléktalanok körülbelül 20 százalékának munkahelye is van, őket könnyebb hozzásegíteni az önálló lakhatáshoz és a társadalomba való teljes visszailleszkedéshez” – tette hozzá Harrach Péter.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!