Azután külügyminiszter, majd miniszterelnök lett. Weber mosolygós, kedves ember, könnyű vele kapcsolatba kerülni. Stubb merev, zárkózott. Északi, mondhatná valaki, aki hisz a sztereotípiákban. Vele szemben, már a bajor–magyar kapcsolatok ezer éve okán is, Weber áll hozzám közelebb, noha a Sargentini-jelentés megszavazásával sokunknak csalódást okozott.

Surján László, a KDNP tiszteletbeli elnöke, az Európai Parlament volt alelnöke

Orbán Viktor nagyvonalúságát mutatja, hogy túl tudott ezen emelkedni. Most azonban nem a titkos szavazatomról akarom fellebbenteni a fátylat. Nem beszélünk eleget ennek a csúcsjelölti rendszernek a csalárdságáról, pedig ez rámutat az Euró­pai Unió egyik rákfenéjére, az intézmények közötti harcra.

Az elgondolás a parlament súlyának növekedését szolgálja, mert formálissá teszi a tanács jelölési jogát. Ez nemcsak azért rossz, mert sérti a szerződés szellemét, hanem azért is, mert a kis frakcióktól örökre elveszi a lehetőséget, hogy köreikből legyen valaha is a bizottság elnöke. Erre a feladatra a leginkább alkalmas embert kellene jelölni, függetlenül attól, hogy melyik frakció áll mögötte.

Jean-Claude Juncker a legjobb negatív példa. Máig büszke vagyok arra, hogy nem szavaztam meg. Akkor mi, magyarok jól láttuk az alkalmatlanságát, de kisebbségben maradtunk. Juncker a megválasztása érdekében jó beszédet mondott, de ha valaki jó szónok, attól még isiász nélkül is lehet rossz bizottsági elnök. Junckernek ez sikerült, az isiász csak ráadás.

2019-ben a választások megnyerésére – Juncker hibás jelölése ellenére – a néppártnak van a legnagyobb esélye. Így érthető, hogy rendszeresek a néppárt elleni sajtótámadások. Ezek célja a párt egységének megtörése. Kapóra jött Magyarország elítélése a parlamentben és annak az állandó napirenden tartása, hogy meddig tűri meg a néppárt a Fideszt tagjai körében.

Ha a Fidesz – amely százalékos eredményét tekintve a pártcsalád legerősebb tagja – távozni kényszerülne, az bomlási folyamatot indítana el, éles törésvonallal az Orbán Viktort kizárók és az őt támogatók között. Ez esetben a belső vitáktól gyengített párt elveszítené győzelmi esélyeit. Akik erre számítanak, azok nem veszik figyelembe a néppártiak hosszú évek óta folyamatos politikáját, a rokon erők összefogására való, mindeddig sikeres törekvését.

A Sargentini-jelentés ügyében nyomás alá lehetett helyezni egyes képviselőket, de ez egészen más kérdés, mint egy sikeres tagpárt kizárása. Emmanuel Macron boszorkánykonyhájában a jelek szerint nem tudnak olyan mérget kotyvasztani, ami szétugrasztaná a néppártot. Pedig mindent meg fognak próbálni, de a néppárt szerintem átlát a szitán.

Ha tévednék, akkor ez a pártcsalád kollektív öngyilkosságot követne el, és átadná a terepet Európa álliberálisainak. Weber, a CSU-hoz tartozó csúcsjelölt alkalmas ennek megakadályozására. Stubb viszont a liberális vonal. Nyilatkozott is arról, hogy a Fideszt ki kellene zárni a néppártból. Ehhez ugyan neki most nincs sok köze, s esetleges bizottsági elnökként pedig végképp semmi.

Hogy mégis megszólalt, az azt jelenti, hogy a hasonló véleményen lévők szavazataira számít. Vagy ami még rosszabb, Macron megosztó kottájából énekel. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy ezek után a finnek hogyan fogadnak majd minket, akik magyarként veszünk részt a „királyválasztó” kongresszuson.

Bárki lesz is a néppárt csúcsjelöltje, számunkra nem a sikere a motiváció, hanem az, hogy az európai értékeket megvédeni kész és képes parlamenti többség legyen Brüsszelben. Azt olvasom az egyik hazai ellenzéki párt elnökének Facebook-oldalán, hogy az ott hozzászólók is az európai választásoktól várják a fordulatot. Csak épp az ellenkezőjét, mint mi.

Ők minket akarnak megverni, s azt remélik, hogy ha ezen a választáson meggyengülünk, akkor kitör a népharag, és elsöpörhetik Orbán Viktor kormányát. A durvább megjegyzéseket nem idézem.

Szerintünk az Európai Parlament tagjainak megválasztása arról szól, hogy földrészünk megmarad-e saját elvei, értékei és kultúrája mellett, vagy átadja a helyét más népeknek. Nagy a tét.