A migráció elleni nemzetközi fellépésről és a Poszt-Cotonoui Megállapodás elutasításáról szóló politikai nyilatkozat megvitatásával folytatta munkáját az Országgyűlés kedden.
Az előterjesztő Juhász Hajnalka (KDNP) expozéjában kiemelte: az alaptörvény kimondja „alkotmányos önazonosságunk és keresztény kultúránk védelmét”, a bevándorlással kapcsolatos döntéshozatal pedig minden tagállam szuverén joga.
A nemzetközi megállapodások vonatkozásában egyre jobban látszik az a tendencia, hogy a genderszemléletet vagy a migráció támogatását közvetlen vagy kereszthivatkozásokkal elrejtik bennük
– értékelt.
Hozzátette: a magyar kormány célja, hogy a migrációt megállítsák és helyben kezeljék, a kibocsátó országoknak helyben nyújtsanak segítséget.
Hangsúlyozta: a Poszt-Cotonoui Megállapodás egyik legproblematikusabb része az, hogy a migrációt pozitív színben tünteti fel, nem kiegyensúlyozott a megállapodás tervezett szövege, mert nem foglalkozik a migráció vonatkozásában a köz- és nemzetbiztonsági kérdésekkel, a terrorizmus és a migráció kapcsolatával, a közegészségügyi kockázatokkal.
A képviselő hangsúlyozta: a politikai nyilatkozat egyértelműen megfogalmazza, hogy Magyarországnak a migráció megállítása és a határvédelem fontos. Az ENSZ a globális paktumát 2018-ban fogadta el, a tárgyalt megállapodás-tervezet ennek egy európai változata. Az ilyen dokumentumokban sokszor elrejtik a genderpropagandát és a migráció támogatását, ezért tartotta fontosnak a KDNP ezt a politikai nyilatkozatot, amelynek célja, hogy Magyarország ne legyen részese a Poszt-Cotonoui Megállapodásnak – mondta.
Kormány: El kell utasítani a megállapodást
Vargha Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára a kormány nevében közölte: ez a megállapodás-tervezet hosszas tárgyalásokat követően 2022 elejére aláírásra kész állapotban lesz, a dokumentum kiemelt, stratégiai jelentőségű és hosszú távú keretet kíván adni az együttműködésnek két országcsoport között, és fontos, hogy a szövege mindkét félnek elfogadható legyen.
Valóban fontos az együttműködés fenntartása és elmélyítése, de kifogásolható szövegrészek jelennek meg a szövegtervezetben – vélekedett.
Kiemelte:
a migráció szabályozása nemzeti hatáskörbe tartozik. Aggasztó, hogy a dokumentum a migrációt pozitív színben tünteti fel, az előnyeit hangsúlyozza a veszélyek említése nélkül.
Magyarország álláspontja szerint a migráció ösztönzése helyett az erőfeszítéseknek a kiváltó okok kezelésére kell összpontosulniuk – érvelt.
Az államtitkár szerint a megállapodás-tervezet olyan dokumentumokra hivatkozik, amelyek a szexuális oktatás kereteit a szexuális irányultság és a nemi identitás témakörére is kiterjesztenék, ezért elfogadhatatlan. A kormány egyetért az indítvánnyal, hogy a Poszt-Cotonoui megállapodás aláírását utasítsák el – közölte.
Vejkey Imre: Támogatandó a javaslat
Vejkey Imre (KDNP), a törvényalkotási bizottság előadója arról beszélt, hogy a Fidesz-KDNP kiáll Magyarország jogai mellett, amellett, hogy az országnak joga van megvédeni polgárait és keresztény kultúráját. Szolidáris nemzetként kötelessége segíteni a bajbajutottaknak, de olyan megoldásra van szükség, amely nem újabb problémákat szül, hanem tartósan rendezi a helyzetet - mondta. Hozzátette: nem a problémát kell ide importálni, hanem a segítséget kell a problémás területre vinni.
Kiemelte: Magyarország ezen elvek szerint cselekszik, és ellentmondásos, hogy az EU a fenntarthatóság mellett kampányol, miközben a fenntarthatatlan migráció pozitív hatását hangsúlyozza, a negatív hatások figyelmen kívül hagyásával, sőt eltitkolásával.
Úgy vélte, a megállapodás összeegyezhetetlen a gyermekvédelmi törvénnyel és az alaptörvénnyel is. Magyarország nem lehet része a megállapodás jelenlegi formájának, ezért a benyújtott javaslat támogatandó – jelentette ki.