Magyarország és a másik 26 ország között van véleménykülönbség, ezt eddig megoldottuk. De most már az Egyesült Államok vezette békepárti országok és 26 EU-s tagállam között áll fent – fogalmazott Orbán Viktor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának adott interjúban. A Magyar Nemzet összefoglalója.
A miniszterelnök a közmédia brüsszeli stúdiójában a tegnapi EU-csúcsról elmondta, hogy Amerika is a békén dolgozik, a 26 ország pedig egy ellenstratégiát akar kidolgozni a háború folytatására. – Ahelyett, hogy a béke mellett foglaltunk volna állást, úgy döntöttek a többiek, hogy Ukrajnának a háborút folytatni kell – tette hozzá. A miniszterelnök kijelentette, hogy a magyarok a háború kezdete óta ugyanazt mondják:
Mindig is azt mondtuk, hogy legyen béke, mert a magyar gazdaság ezt nem bírja.
A kormányfő közölte, hogy nincs észszerű alapja annak az álláspontnak, amelyet a 26 tagállam most magáévá tett. Ráadásul komoly pénzügyi kockázatokat is vállaltak ezzel.
„Erre még a gatyánk is rámegy”
– Ha ezt végigviszik az európaiak, az utolsó fillérünk, a gatyánk is rámegy a háborúra – rögzítette. Orbán Viktor elmondta, a NATO-ban is a békepártiak vannak többségben, onnan sem fog pénz érkezni, hiszen az amerikaiak és a törökök is békepártiak. Kifejtette, az ukránok nyolcszázezer embert akarnak fegyverben tartani, az európaiak ezt akarják finanszírozni. Sőt Zelenszkij ukrán elnök a háború után azt akarja, hogy mi, európaiak lássunk el egy egymilliós hadsereget, ami Ukrajnában állomásozna. Emellett az ukrán államot is finanszírozni kellene. Európának a saját hadseregét is el kellene látni, fel kellene erősíteni. Emellett Európa nagy árat fizetne Ukrajna uniós csatlakozásáért is.
Ezekre a célokra nincsen pénz
– magyarázta. A kormányfő szerint nem akarjuk, hogy minden pénzünk elmenjen Ukrajnába.
A miniszterelnök szerint Európában egy olyan koncepció emelkedik felül, amely úgy akarja támogatni Ukrajnát, hogy közben gazdaságilag tönkreteszi Európát.
Ukrajna uniós tagsága azt jelentené, hogy Európa tönkremegy, benne a magyar gazdaság is. Orbán Viktor szerint ezt meg kell állítani. Nincs itt az ideje most annak, hogy felelősségteljesen dönthessünk a tagságról. A kormányfő felidézte, hogy az Ukrajna és Európa közti kereskedelmet kinyitottuk már egy szintig, és már ekkor kis híján tönkrementek a magyar gazdák. Ukrajna csatlakozása esetén az agrárium a legveszélyeztetettebb szektor a kormányfő tájékoztatása szerint. Emellett nyolcszázezer ember van fegyverben, és Ukrajna amúgy sem a közbiztonságáról volt híres. – Egy ilyen ország polgárainak a szabad mozgását lehetővé tenni Magyarországra szerintem felelőtlenség lenne ebben a pillanatban – tette hozzá.
A miniszterelnök elmondta, hogy nem tudna több százezer vendégmunkást befogadni hazánk, ami Ukrajna EU-csatlakozásával előállna. Mint jelezte, amilyen gyorsan csak lehet, tető alá akarja hozni a véleménynyilvánító szavazást.
Közölte, hogy Brüsszelben most számolnak. – Egy nyolcszázezres hadsereget fenntartani, az egész ukrán államot működtetni, közben végrehajtani az európai újrafelfegyverkezést és még az ukrán tagsággal járó terheket is nyakunkba venni. Most számolják, hogy ez együtt mennyi – közölte a kormányfő. Szerinte a számolás vége az lesz, hogy
az EU ezt nem engedheti meg magának, ebből a szempontból pedig még a brüsszelieknek is jól jött a magyar vétó.
– Tönkre megyünk, ha azt csináljuk, amit a 26 tagállam helyesnek látott. Ezt az álláspontot meg kell változtatni – tette hozzá.
Konzultáció és egység kell
Az egységnek, konzultációnak jelentősége van Orbán Viktor szerint. Mint mondta, Brüsszelben a rezsicsökkentést is el akarják törölni. Ők ezzel nem értenek egyet, úgy gondolják, hogy ezt a magyar családok nem bírnák ki. Mint mondta, ötszázezer forinttal többet fizetne évente minden család, ha nem lenne rezsicsökkentés. Kifejtette, Magyarországon megvannak Brüsszel emberei. Leginkább a liberális közgazdászok mondják ezt, korábban csinálta a baloldal, most a Tisza Párt is ezt erőlteti.
Orbán Viktor elmondta: néhány kereskedelmi lánc hozzákezdett az árcsökkentésekhez. Mint mondta, ha nem csatlakozik mindenki az árcsökkentéshez, akkor kénytelenek lesznek beavatkozni. Erre még egy hetük van a kereskedőknek. A kormányfő tájékoztatása szerint az árak nem emelkednek.
A USAID-támogatásokról szólva azt mondta, szoktunk örülni, amikor pénz jön az országba, de vannak korrupt dollárok is. Ezek célja a befolyásszerzés. Azért küldenek embereknek, szervezeteknek pénzt külföldről, hogy ezek befolyásolják a magyar döntéseket. Ebből a célból
rengeteg pénzt költöttek el az utóbbi években Magyarországon külföldiek, három kasszából érkezett a pénz.
Orbán Viktor szerint azt nem fogadhatjuk el, hogy amerikai pénzből befolyásolják a magyar közvéleményt. Ám nemcsak Amerikából érkezett erre pénz, Brüsszelből is fizettek embereket. A brüsszeli pénz ráadásul a mi pénzünk is a kormányfő tájékoztatása szerint. Az általunk befizetett pénzből küldtek vissza forrásokat arra, hogy például a rezsicsökkentés ügyében az érvényesüljön, amit Brüsszel akar.
A miniszterelnök elmondta, hogy Brüsszelben a régi vezetés maradt, akik nem akarnak tiszta lapot nyitni, nehogy kiderüljenek a stiklik, amiket csinálnak. De a tagállamok oldaláról lehet nyomást gyakorolni és eredményeket elérni. A harmadik kasszaként említette
a Soros-hálózatot, aminek a tevékenységét szintén fel kell deríteni.
A belpolitikai következmények kapcsán közölte: sok száz millió forint kikerül a magyar közéletből, és valóban azok a viták fognak zajlani, amelyek Magyarország számára fontosak. Ma nagyon sok olyan hangot hallunk a magyar politikában, ami mögött Brüsszel van. – Brüsszelben vannak a gazdáik, és aki a pénzt adja, az rendeli a zenét – tette hozzá. A kormányfő az interjú végén jelezte, hogy ez egy ismert történet, nincs benne semmi új, csak az a brutális benne, hogy most kendőzetlenül szembesülnek a ténnyel.