Rétvári Bence: Minden tizenkettedik magyart érintett a Gulágra hurcolás

Minden tizenkettedik magyart érintett a Gulágra hurcolás a második világháború végén - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapja alkalmából tartott központi megemlékezésen vasárnap Budapesten.

Rétvári Bence az V. kerületi Honvéd téri Gulág-emlékműnél tartott rendezvényen azt mondta, szinte minden családnak van olyan tagja, akit különösebb indok nélkül elvittek, mert „szükség volt a nagy hadizsákmányra nemcsak földi javakban, hanem emberekben is".

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára beszédet mond a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapja alkalmából tartott megemlékezésen Budapesten, a Honvéd téri Gulág-emlékműnél 2018. november 25-én. (MTI fotó: Illyés Tibor)
    
Úgy fogalmazott: egy kollektív bosszúnak, egy 20. századi barbarizmusnak lehettek a szemtanúi azok, akik Közép-Európára tekintettek. Bár az ágyútűz már nem hallatszott, jöttek a marhavagonok, és vitték az embereket kelet felé, a szibériai végtelen tajgára - tette hozzá.
    
Azt mondta, nem számított, hogy valaki tett-e valamit, valóban szövetségese volt-e a náci csapatoknak. Először az emberek nevét vizsgálták: akié németesen hangzott, azt elvitték, hiszen kollektív megtorlást hajtottak végre. Később viszont mindenkit elhurcoltak, még a kommunista párt néhány tagját is - idézte fel az államtitkár.
    
Rétvári Bence kijelentette: végső soron Magyarország csak akkor lehetett újra szabad, amikor 1990-ben megtartották az első szabad választásokat. Közölte, a „málenkij robotnak" már a neve is hazugság, hiszen a „kis munka" azt jelentette, hogy valakinek évekig idegen földön kellett dolgozni hidegben, kegyetlen bánásmód mellett, alultápláltan.
    
Ahhoz, hogy ennyi ember ilyen sokáig szenvedjen, két dolognak kellett egyszerre megvalósulnia: a kommunista barbárságnak és a nyugati világ közönyének - hangoztatta az államtitkár, hozzátéve: a kommunista eszme a politika elfogadott eszköztárába helyezte az erőszakot, a kényszert, a megfélemlítést, a gyilkosságot.
    
Rétvári Bence azt mondta, Nyugaton minden bizonnyal tisztában voltak azzal, mi történt 800 ezer magyarral és sok millió más közép-európaival, a fejleményeket mégis eltűrték, nem léptek fel kellő hatékonysággal.
    
Kitért arra: egész Európában egyenlő méltósággal emlékeznek a holokauszt áldozataira, nagyon helyesen. Ugyanakkor Nyugat-Európának mintha nem fájna a Gulágra elhurcolt 800 ezer és a 200 ezer halálra éheztetett, dolgoztatott magyar, a rájuk való emlékezés mintha nem lenne ugyanolyan fontos.
    
Kijelentette, Európa akkor fog egyesülni, ha a nyugati tagállamoknak ugyanúgy fáj majd a kommunista diktatúra számtalan áldozata. Rétvári Bence felidézte, hogy néhány éve 2,5-3 esztendőn keresztül a Gulágra hurcoltakra emlékeztek. Célul tűzték ki, hogy minden olyan magyar településen, ahonnan akár egyetlen embert is elvittek, méltó emlékhelyet létesítenek. Hatszáz különböző pályázatot támogattak, amelyek keretében kisebb közösségek a maguk módján - akár zenével, színházzal, könyvvel, konferenciával - felidézték a Gulágot.
    
A történteknek két fontos tanulságuk is van - mondta az államtitkár. Hozzátette: Magyarország számára a tartós kibontakozás egyik legfontosabb kulcsa, hogy tartsa távol magát a birodalmaktól. Másrészt, csak az lehet igazi demokrata, aki antikommunista - hangoztatta.
    
A megemlékezésen, amelyen több túlélő is részt vett, a Magyar Rádió Gyermekkórusa énekelt. A rendezvény végén meggyújtották az emlékezés mécseseit. Az Országgyűlés 2012. május 21-én határozott úgy, hogy november 25-e legyen a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapja, mert 1953-ban ekkor léphetett ismét magyar földre azon politikai rabok első csoportja, akik túlélték a Gulág borzalmait.
    
A határozat szerint arról a mintegy 800 ezer magyarról van szó, akit 1944 őszétől hadifogolyként vagy internáltként a Szovjetunióba hurcoltak többéves kényszermunkára, illetve akit a második világháború után 5-25 esztendőre száműztek a Gulág rabtelepeire a „magyar hatóságok hathatós közreműködésével, koholt vádak alapján".
    
Budapesten az V. kerületi Honvéd téren található a Gulág áldozatainak 1993-ban felállított emlékköve.