A digitalizáció új kihívások, egyúttal új lehetőségek elé állítja a kereszténységet – mondta Hölvényi György, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) európai parlamenti képviselője, a Patrióták Európáért Képviselőcsoport tagja A mi Európánk – A következő generáció, Keresztény identitás a digitális korban című konferencián pénteken Budapesten.
A digitalizáció ma már a Föld szinte összes lakóját közvetlenül, vagy közvetetten érinti, ennek fényében kell kérdésként megfogalmaznunk, illetve válaszokat találnunk arra, hogy ez miképp érinti a keresztény identitást“
– jegyezte meg.
Hozzátette, hogy a világhálóra minden pillanatban felfoghatatlan mennyiségű tartalom, információ kerül fel. Vannak akiket ez félelemmel tölt el, mások pedig úgy vélik, hogy a digitalizáció jelensége a keresztények számára is egy új, a korábbiaknál is hatékonyabb eszközt jelent – mondta Hölvényi György.
A KDNP EP-képviselője szerint fontos, hogy ne a technikai eszközeink tematizáljanak minket, hanem mi használjuk ki az eszközeinkben rejlő lehetőségeket.
Ma este, ezen az eseményen nyolcvanan voltunk, viszont százezrek nézhetik meg, hogy miről beszéltünk, és ez mindenképpen előnyt, lehetőséget jelent”
– hangsúlyozta.
A rendezvényen előadást tartott Juan Narbona Cárceles, a Szent Kereszt Pápai Egyetem Intézményi Társadalmi Kommunikáció Karának professzora, Andrásfalvy János szalézi szerzetes, a Magyar Szalézi Tartomány tartományfőnöke és Nyári Attila, a Golgota Keresztény Gyülekezet lelkipásztora, online tartalomkészítő.
A résztvevők azt vitatták meg, hogy a nagy közösségi médiaplatformok milyen hatással vannak az életünkre, azon belül is a kereszténység helyzetére. Az előadók egyetértettek abban, hogy a közösségi média rengeteg veszélyt jelent a felhasználókra, ugyanakkor azt is megállapították, hogy a digitális tér a kereszténység számára is egy olyan lehetőség, amely számos esetben a fiatalabb generációk megszólítását jelenti.