Nyárra elkészülhet a Hortobágyra kitelepítettek emlékműve

Várhatóan júniusra elkészülhet az 1950-53 között hortobágyi kényszermunkatáborokba hurcoltak emlékműve, amelyet a száműzések 60. évfordulóján a főváros I. kerületében, a tervek szerint a Szarvas téren állítanak fel – közölte Rétvári Bence kereszténydemokrata képviselő. Ez lesz az első országos emlékhely, amely a 12 hortobágyi kényszermunkatábor elszenvedőinek, illetve a több mint 15 ezer budapesti kitelepítettnek állít emléket.

A kereszténydemokrata politikus kitért arra is, hogy az emlékmű tervezésére a főváros megbízásából a Budapest Galéria pályázatot írt ki. A benyújtott 23 pályamű közül a szakmai bírálóbizottság Széri-Varga Géza és Széri-Varga Zoltán művét nyilvánította a pályázat nyertesének. A nyertes kompozíció a kitelepített családok szállásául szolgáló, a pusztában magányosan álló juhhodályok, marhaistállók arányait imitáló faldarab, amely a kiszolgáltatott családok emlékét a falbazárt műkő figurák csoportjába foglalva rejti. A 4,5 méter magas műemlék magyar találmányú üvegbetonból készült, ami a hátsó megvilágításban átsejlik és láthatóvá teszi az embercsoport körvonalait.
    
A Fővárosi Közgyűlés tavaly augusztusban egyhangúlag fogadta el az öt frakció közös javaslatát, hogy emlékművet állítsanak a Hortobágyra kitelepítetteknek. Az előterjesztés a Hortobágyi Kényszermunkatáborokba Elhurcoltak Egyesülete kezdeményezésére Rétvári Bence képviselő közreműködésével született meg. Az emlékmű a nyár folyamán, az elhurcolások 60. évfordulójára, 2010.júniusára lesz kész. Felállításának 30 millió forintos költségeit a fővárosi közgyűlés és a kulturális tárca állja fele-fele részben.
    
1950. június 23-án, bírói ítélet nélkül, több ezer családot hurcoltak a Hortobágyra, ahol 12 kényszermunkatábort létesítettek. Az embertelen körülmények között tartott családok fegyveres őrizet mellett, jogaiktól, emberi méltóságuktól megfosztva, a környező állami gazdaságokban végeztek kényszermunkát. Az 1953 júniusi amnesztia sem hozott lényeges javulást, senki sem mehetett vissza eredeti lakhelyére, semmit nem igényelhetett vissza az elkobzott javakból és csak segédmunkát végezhettek.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!