Számít a Fideszre az Európai Néppárt

Sosem merült fel a Fidesz kizárása az Európai Néppárt európai parlamenti frakciójából – mondta a Napi Gazdaságnak a sajtópletykákra reagálva Manfred Weber frakcióvezető. A Budapesten tárgyaló német politikus szerint Orbán Viktor miniszterelnök fontos hozzászólásokat tett a bevándorlásról szóló európai vitához, amelyekkel az Európai Néppárt (EPP) is egyetért.

− A sajtóban hetek óta keringő pletyka szerint Orbán Viktor miniszterelnöknek a halálbüntetéssel kapcsolatos szavai olyan mértékű felháborodást okoztak az Európai Néppárton belül, hogy egyes politikusok azt követelték, zárják ki a Fideszt a néppárti frakcióból. Mi igaz mindebből?

− Sose merült fel, hogy kizárjuk a Fideszt. Fideszes kollégáink nagyon jó munkát végeznek az EPP-ben, Orbán Viktor pedig erős partnerünk a néppárton belül. Ettől függetlenül vannak vitáink, ami teljesen természetes.

− Voltak olyan néppárti képviselők, akik a Fidesz kizárását követelték?

− Nem volt ilyen vita a frakción belül. A halálbüntetés témája azonban szóba került. Én az Európai Parlament plenáris ülésén és az Orbán Viktorral folytatott tárgyalásaim során is értésre adtam: az EPP számára elvi kérdés, hogy az állam nem végeztethet ki embereket. Nagyon örülök annak, hogy Orbán Viktor tisztázta, kormánya nem tesz olyan lépéseket, amelyek szembemennek az európai elvekkel.


„Sose merült fel, hogy kizárjuk a Fideszt" - Manfred Weber az Európai Néppárt európai parlamenti frakciójának vezetője (középen).

− A miniszterelnököt a bevándorlás ügyében tett kijelentései miatt is sok bírálat érte, miután azt mondta, hogy Magyarország nem szeretne megélhetési bevándorlókat befogadni. Hasonló kijelentéseik miatt nem kaptak ennyi kritikát a nyugat-európai vezetők. Miért pécézte ki a magyar miniszterelnököt a nyugati sajtó?

− Orbán Viktor számos fontos hozzászólást tett a bevándorlásról szóló vitához. Különösen fontos az a világos üzenete, hogy azoknak a bevándorlóknak, akik illegálisan tartózkodnak az Európai Unióban, haza kell menniük. Emlékeztetnék, hogy a tavaly Európába érkezett bevándorlók kétharmada illegális bevándorló, akiknek a jelenlegi szabályozások szerint nincs joguk az EU-ban maradni. Remélem, hogy az európai szocialisták is hozzájárulnak valamilyen módon a vitához, mert jelenleg az az érzésem, hogy Európából átjáróházat akarnak csinálni, mindenkit be akarnak engedni. Ez nem vall felelősségteljes gondolkodásra. Az EPP az európai populistáktól is világosan elhatárolja magát, ők ugyanis semmilyen különbséget nem tesznek a menekültek és az illegális bevándorlók között.

− Egyetért az Európai Bizottság kvótarendszerével, vagyis azzal a javaslattal, hogy a menekülteket az uniós tagállamok között kellene szétosztani?

− Szerintem a javaslat jó alapot szolgál a tárgyalások megkezdéséhez. Az Európai Uniónak elsősorban arra kellene törekednie, hogy otthonmaradásra ösztönözze az Európába igyekvőket, segítse ezeknek az elmaradott térségeknek a fejlesztését, felvegye a harcot az embercsempészekkel, és a menekülthelyzetből adódó terhet tisztességesen ossza el a tagállamok között. Végül pedig jogi úton kell érvényt szereznünk annak, hogy hazaküldjük azokat, akik illegálisan tartózkodnak itt.

− Csütörtöki sajtótájékoztatóján örömének adott hangot, hogy milyen jól teljesít a magyar gazdaság. Néhány évvel ezelőtt egyes német nagyvállalatok nem örültek annak, amikor Orbán Viktor kormánya különadókkal sújtotta őket. Németországban ma már elfogadják a magyar kormány úgynevezett unortodox gazdasági intézkedéseit?

− Bizonyos folyamatokat másképp közelítenek meg az érintett felek, a bíróságok azonban éppen azért léteznek, hogy a kialakult vitás kérdésekben döntést hozzanak. Általánosságban véve a gazdasági növekedés fenntartása a legnagyobb kihívás az Európai Unió számára. A fiatalok 20 százaléka munkanélküli. Budapest megmutatta, hogyan kell beindítani a gazdaságot. Európai szinten arra kell törekednünk, hogy csökkentsük a vállalatok bürokratikus terheit, továbbá beruházásokra van szükségünk. Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke ennek érdekében 315 milliárd eurós beruházási csomagot jelentett be tavaly év végén, amit az Európai Parlament remélhetőleg ebben a hónapban megszavaz.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!