A mai tanítványok, minden keresztény, úgy néz az újra megjelenő Krisztusra, mint a tizenegy tette kétezer évvel ezelőtt Húsvétkor. A keresztény ember pedig úgy indul neki a közjó, a közérdek szolgálatának, mint a meggyőzött Tamás, aki erőt vett önnön hitetlenségén és a többiekkel tartott. A közösség választott és avatott szolgálói, a politikusok is kapnak ilyenkor muníciót a hit és a hagyományok által.

Húsvétkor érdemes igazán elgondolkodni azon: milyen többletet jelent a keresztény embernek és a keresztény értékek alapján politizálóknak az ünnep, a feltámadás üzenete? Miféle támaszt és segítséget ad a napi közéleti gondok megoldásához a szenvedéstörténet, a kereszthalál és a feltámadás újraélt valósága? És akárhányszor tesszük fel a kérdést, a 2000 éves történelem mindig tud új választ adni az embernek és a politikusnak. A kerügma meghirdeti, hogy melyik utat kell követni, csak minden alkalommal figyelmesen kell elolvasni.

Krisztus szenvedéstörténete, az evangéliumok tanulmányozása örökérvényű erkölcsi muníciót ad számunkra, ugyanakkor a böjti megtisztulás után a keresztény ember lelkileg befogadóbb lesz és észrevesz a szenvedéstörténetben olyan jelenségeket is, amelyekre máskor talán kevésbé figyel fel. Nézzük csak meg figyelmesen például a Krisztust elítélőket, a zsidókat és a farizeusokat, vagy éppen a római helytartót mozgató rugók működését. A történet jól ismert: Jézus elárulása után a jeruzsálemi főpap házában nagy csődület támad, Péter háromszor is megtagadja, a népek gúnyolják, szidalmazzák, majd megindulnak vele Pilátus elé. Az események mögött érdekes összefüggés rejlik, amikor Pilátus mossa kezeit, vagy amikor a zsidók kikérik Barabást és végül megfeszítik Jézust. Vegyük észre az érdekeket a tettek mögött.

Figyelmesebben szemlélve a szereplőket, megláthatjuk, hogy mindegyiküket saját egyéni érdeke vezérli. Júdás egy vacak kis telek áráért, önző anyagi érdekből árulja el mesterét. Pilátus nem dönt, az ő érdeke az, hogy ne szítson lázadást, pontosabban azzal dönt, hogy Jézust egyenrangúvá teszi egy gyilkossal, kettejük közül válasszon a nép. A főpapok saját érdekükben, vallási és anyagi hatalmuk fenntartása miatt feszíttetik meg. A gyarló népek meg őt küldik a keresztre, hiszen ezzel a triviális, hétköznapi bűn alól való felmentésük lehetőségét kapják meg. Az egyik lator is magával van elfoglalva a kereszten, Jézust kéri a megmentésére. S még maga Péter is saját érdekében határolódik el Jézustól, a bőrét, az életét menti. Mindenki magát választja. Minden szereplő magára gondol. Egyedül Krisztus érdeke más. Ő egyedül nem saját magával törődik. Ő az összes ember boldogsága és békéje és érdekében vállalja sorsát, kiissza a kelyhet és aláveti magát mindennek, hogy beteljesedjen az írás. Jézus egyedüli szempontja mi vagyunk, mindannyiunk. A közösség, minden esendő ember.

Amikor modern politikai pártok formálódnak, valamilyen közösségi érdekrendszerre alapozzák programjukat. A közérdek szem előtt tartása, az emberi, nemzeti közösség, a családok szempontjai – ezek ma a keresztény értékek alapján politizálók érdekei. Még ha olykor egyedül is vannak, vagy maradnak a zajos - részérdekeket, sőt egyéni érdekeket képviselő – politikában. Három évvel ezelőtt egy olyan politika bukott meg Magyarországon, amely kizárólag az önös anyagi érdekeket leste. Korrupt, önző és hazug volt, nem a közösség, nem a társadalom egészét szolgálta, hanem részérdekeket jelenített meg, kifizetett néhány csoportot, hogy saját hatalmát megtartsa. Ahogyan a főpapok kifizették Júdást és a hőbörgő népet, legfeljebb annyi különbséggel, hogy ezek több milliárdos sukorói telkeket adtak-vettek.

Három éve olyan kormánya van Magyarországnak, amely a keresztény értékek fundamentumára építve szolgál. Mert nem feljebbvaló az, aki az asztalnál ül, annál, aki szolgál. Nem több a küldönc annál, aki küldte. Nem több a politikus annál, aki megválasztotta. A kereszténydemokrácia ezt az elvet képviseli, s amikor Húsvét idején a keresztény ember és a politikus ráeszmél a Krisztust motiváló közérdekre, a közösség szempontjaira, azt a leckét kell, hogy megtanulja, hogy a társadalom minden egyes rétegét együtt és külön-külön kell képviselni a közös boldogulás érdekében. Még ha ez nem is oly egyszerű.

Minden kereszténydemokrata szempont szerint megvalósított közpolitikai intézkedés oka visszavezethető a közösség keresztény szolgálatára. Napi konkrétumokra gondolva: a rezsicsökkentés vezérelve a kiszolgáltatottság megszüntetése, a devizahitelesek megmentése mögött a pénzváltóktól való megszabadítás gondolata húzódik. Vagy például az, ahogy Jézus kiűzi az árusokat a templomból, mai gondolkodásunkban nem más, mint a totális piac, a liberális szabad kereskedelem visszaszorítása, annak érdekében, hogy a családok hasznosabban tudják használni pénzüket, javaikat. Az egykulcsos adóval mindenki igazságosan és egyforma mértékben adja meg a császárnak, ami a császáré, s az egyénre van bízva, hogy megadja az Istennek, ami az Istené.

A feladat hatalmas. Nem mérhető ugyan a krisztusi küldetéshez, de az apostolok cselekedetei már a mai politikusok munkájával összevethető kategória. Az úr szolgái mindannyian egyformán szolgálnak. Hasonlóképpen tépázza meg a régi hittérítőket és a közösségért ma munkálkodókat a világ. A keresztényüldözés, az értetlenség, az emberi önzés vagy a gyűlölködés. Csak formailag szenvednek más sorsot az apostolok és a keresztény politika képviselői. Jussuk gyakran a gúnyolódás, a megvetés, környezetük szenvtelen vagy éppen ellenséges, a hatalmasságok az életükre törnek a valóságban vagy jelképesen. Más hitek térítői állnak útjukba, vagy éppen hitetlenek akarják eltaposni őket. Az ördög a modern világ kísértéseinek alakjában próbálja kárhozatra juttatni lelkünket. Piaci csábítások és jóléti hívságok mögé bújva versenyez a gyarló emberért. De van egy relatív előnyünk elődeinkhez, az őskeresztényekhez képest. Sokan vagyunk.

Kezdetben Jézus egyedül volt, kétezer év elteltével mi keresztények viszont egy milliárdnál is többen vagyunk. És erőt meríthetünk a nagy feladathoz abból a felismerésből, hogy az emberek közös érdekét képviselve minden egyén többre juthat. S bár a keresztény emberek és politikusok, a kereszténydemokraták a közélet vitáiban sokszor egyedül állnak egy-egy elképzeléssel, a zajból, az egyéni hangok kakofóniájából akkor is kihallatszik az erkölcsi alapon álló, tiszta alapvetés, a közös érdekek képviselete. A kereszténydemokrácia ezért mindenki – minden egyes ember és társadalmi csoport – differenciált szolgálata. Ehhez a szolgálathoz kap kimeríthetetlen erőforrást Húsvétkor, Jézus feltámadásából minden kereszténydemokrata politikus és a keresztény ember.