A médiatudatosságra nevelést már az óvodában el kell kezdeni

A médiatudatosságra nevelést már az óvodás korban el kell kezdeni, és a különböző életkoroknak megfelelően, a helyesen megválasztott pedagógusi praktikákkal kell a fiatalokat rávezetni a helyes médiahasználatra – mondta Hoffmann Rózsa. Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet rendezvényén tartott előadásában ugyanilyen fontosnak nevezte, hogy a pedagógusok a médiatudatosságban saját magukat is „neveljék”.

Hangsúlyozta, a felső tagozatos évek alatt válik a nevelésből példamutatás, hiszen a legjobb módszer a „cselekedve tanítás”.

Hoffmann Rózsa úgy vélte, a kisgyermekkorban elkezdett tudatos nevelés nagyon fontos, és az óvodapedagógusnak nagy a felelőssége, hogy a szépet, a jót, az értéket adagolja a gyermeknek.

Tévhit az, hogy a nevelésnek abból kell állnia, hogy elmondjuk, mit ne nézzen a gyerek, inkább a rávezetéssel, a szépnek és a jónak a megmutatásával lehet tudatos médiafogyasztóvá tenni a gyerekeket.

Mint mondta, a kereskedelmi média „jól ráérzett” arra, hogy a gyerek a rohanásra, a péppé zúzásra, a csépelésre és az ordításra csodálkozik rá, és ha sokszor, kontroll nélkül kapcsolgatják ezeket a csatornákat, akkor ez lesz a meghatározó számukra.

Úgy értékelte, az sem elhanyagolható, hogy a médiumok milyen pedagógusképet közvetítenek a közvéleménynek, és ezért a pedagógusok is sokat tehetnek. Mint mondta, fontos, hogy a tekintélyt sugárzó, értéket közvetítő tanárok jelenjenek meg a képernyőkön, az újságok oldalán, és ez azért is fontos, mert ezek a tanárok vannak többségben. És ha ez így van, akkor a médiának erkölcsi kötelessége ezt az arcát megmutatni a pedagógiának.

„Jogos elvárás az az óhaj, hogy amikor egy médium egy oktatáspolitikai szereplővel beszélget, legalább objektíven kérdezzen” – fogalmazott az államtitkár. Úgy vélte, „nem helyes, hogy állandóan azoknak a szószólóit szerepeltetik a közmédiumokban, akik 10-20 ezer ember véleményét közvetítik, szemben a 150 ezres pedagógus kar képviselőivel szemben”. Mint mondta, így helytelen kép alakul ki társadalomban a pedagógusokról.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!