A 20. század egyik legjelentősebb, szellemileg kálvini-kuyperi építkezést megvalósító holland gondolkodója, a református jogász-filozófus, a reformációi filozófiai irány nagyformátumú alapítója Herman Dooyeweerd (1894-1977). Ahhoz, hogy eszmetörténetileg el tudjuk helyezni ezt a nagyszabású református gondolkodót, aki a német és angolszász gondolkodás csúcsaihoz hasonló magaslatra emelte a reformáció kora óta érlelődő holland filozófiát, ismerkedjünk meg röviden a reformációi filozófia lényegével. Ezt Dooyeweerd életműve segítségével tesszük. Mindenképpen hiánypótló a Dooyeweerd eszmerendszerével történő magyar nyelvű foglalkozás. A reformáció 500. jubileumi éve visszahozhatatlan alkalom arra is, hogy ilyen irányú hiányosságainkat megpróbáljuk némiképpen pótolni.
Írta: Dr. Békefy Lajos PhD, a KDNP Protestáns Műhely külügyi titkára
A Törvényeszme filozófiája
Dooyeweerd annak érdekében, hogy a neo-kálvinista, kuyperi alapelveket – amint arról előző cikkemben írtam: 2017.03.31. A HOLLAND „KÁLVINISTA KANT”, HERMAN DOOYEWEERD FELFEDEZÉSE (I.) - ESZMEI BLOGDIALÓGUS – filozófiailag hasznosítsa, kiépítette vagy felépítette a Törvényeszme („wetsidee”) névvel megjelölt hatalmas és precíz gondolati rendszerét. Ennek eredetét és összefüggéseit vizsgálva, egyik kritikusa megállapítja: Dooyeweerd a maga által kreált szóval, a „Törvényeszme” kifejezéssel az eredetileg református törvényértelmezésnek kívánt filozófiai státuszt adni. Ez azonban ennél sokkal több lett az idők folyamán, egy egész, 20. századi, s máig tartó keresztyén filozófiai irány, mozgalom megjelölésévé is vált. Érdekes, hogy 1965-ben, amikor Dooyeweerd búcsúelőadását tartotta az amszterdami Szabad Egyetemen, ismételten hangsúlyozta: számára nem kielégítő ez a fogalom vagy megjelölés, de mivel annyira megszokták és elterjesztették ennek az iskolának a művelői, nehéz lenne visszavonni vagy mással helyettesíteni. De mit is jelölt ezzel a fogalommal? Igen sok mindent, aminek most lépésről-lépésre próbálunk utána menni.
Alapvető felismerések és jellegzetességek a
Törvény/Törvényeszme tárgyában
Dooyeweerd alaptétele a Törvényeszme megalkotásánál az, hogy a Törvény valójában határt jelent, amit maga a Teremtő alkotott meg, s helyezett önmaga és a teremtett világ közé. Világossá tette már első fejtegetéseiben, hogy a Törvény fogalmat nem teológiai, hanem ontológiai, illetve kozmológiai értelemben használja. Egyrészt azért, mert a spekulatív filozófia nagyon lefoglalta és megterhelte az ontológia fogalmat, másrészt azért, mert a kozmoszról nem természettudományi értelemben kíván majd szólni, hanem úgy, mint a teremtett kozmosz, a mindenség teljességéről, egészéről.
A TÖRVÉNY az az érvényes norma, amivel Isten a kozmoszt uralja, annak összes természeti és szellemi területével együtt. Isten anélkül, hogy törvénytelenséget követne el, felette áll a Törvénynek, a kozmosz viszont alávettetett ennek. De a holland református filozófus soha nem próbálta meg elválasztani egymástól Istent és a kozmoszt, de megkülönböztetni igen. Döntő felismeréseinek egyike, hogy a teremtett világ, s benne az emberi értelem sem képes túllépni a Törvényen. Ahol ezzel mégis bárki megpróbálkozna, ott az emberi gondolkodás zsákutcába fut. Ilyennek tekinti a világban fellelhető szuverenitások abszolutizálását, önértékükön túlmutató, megalapozatlan túl-, vagy felül becsülését és kultuszát, vagy a kritikátlan spekulatív metafizikát. A Törvénynek oly módon történő értelmezése, miszerint az az Isten és a világ közötti határnak tekinthető, két lényeges meglátást hordoz magában. Az egyik: Isten abszolút és egyetemes szuverenitását. Isten ugyanis a maga „szuverén és szent teremtői akaratában a kozmosz eredete és működési alapja. Isten szuverenitásának megvallása a neo-kálvini élet-, és világszemlélet első és utolsó szava, ezt nevezte Kuyper a Het Calvinisme/A kálvinizmus c. előadássorozatában „a kálvini alapgondolatnak”.
De mindketten Krisztus felől, azaz krisztológiailag értelmezik az isteni szuverenitás gondolatát. Ezt így fogalmazta meg: „Az emberi életnek nincs egyetlen milliméternyi területe sem, amelyre ne vonatkozva Krisztus hívása: ’Jöjj Hozzám!’. Isten szuverén, teremtői akarata Krisztusban nyilvánul meg”.
A másik a tipikusan kálvini gondolat újrafogalmazása: Istennek van olyan világterve, amit az Ő előre meghatározása (predestináció) és előre látása alkot meg, aminek segítségével Ő minden létezőt megmásíthatatlan rendnek vet alá. A világterv gondolata úgyszintén megtalálható Kuypernél, de először Kálvin János főművében, a nagyszerű gondolati építményben, az Institutio-ban, a Keresztyén Vallás Rendszerében. Mindkettő alapja a bibliai Kijelentés. Például Jób könyve 38. és következő fejezete, ahol arról olvasunk, hogy a világmindenség Isten alkotása. Vagy ezek a Zsoltárok: 19. arról, hogy az egek hirdetik Isten dicsőségét, vagy a 104. arról, hogy Isten teremtő és megtartó, vagy a 147. arról, hogy Isten a világnak és Izráelnek is Ura.
Amint láttuk, Dooyeweerd valóságszemléletében fontos fogalom a Törvény, a Világterv és a Rend. Ezeknél ő mindenképpen tartózkodott attól, hogy a teremtményi szabadságot vagy a gonosz valóságát akár csak szemernyit is csökkentse.
Isten abszolút szuverenitásának és az egyetemes teremtési rendeknek az alapvető képzetéhez Dooyeweerdnél három felismerés társul, amivel még pontosabban jellemezhetjük az ő Törvényeszméjét.
Szuverenitás saját körben
Dooyeweerd első magvas felismerése az volt, hogy átlátta a teremtési rendek sokféleségét. Az 1920-as években folytatott jogfilozófiai tanulmányai következtében, valamint a jogfilozófia új-kantiánus irányának kritikus vizsgálata nyomán, s a marburgi és a badeni neo-kantiánizmus bírálata során felismerte, hogy a jognak sajátos és saját valóságterülete van. Így a jogot nem lehet leszűkíteni, redukálni más területekre, mint például a morálra, a történelemre, a szociális szférára, a pszichikumra vagy a logikára. Gyorsan felismerte azt is, hogy a valóság olyan területek sokaságából tevődik össze, amelyek saját belső kategóriáik révén elkülönülnek egymástól. A neo-kantiánus szemlélet szerint az autonóm, öntörvényű emberi értelem, gondolkodás jelöli ki a határokat. Ezzel szemben Dooyeweerd úgy fogalmaz, hogy ezek a területek gondolkodástól függetlenek, sőt attól idegen területek, amiket csak intuitív módon tudunk megismerni. Ezek a megfontolások vezették őt az új-kálvini hagyomány egyik alapelvéhez, nevezetesen a saját körben megvalósuló szuverenitás képzetéhez (hollandul „souvereiniteit in eigen kring”). A fogalom gyökere Kuypernél már megtalálható volt, a többször emlegetett Het Calvinisme c. kötetében, ahol így ír: a társadalom sokféle életkör (egyház, állam, egyetem, család) szerves összefüggése, s ezek mindegyike saját belső törvényszerűségek szerint működik. Minden életkörnek meg van a saját kompetenciahatára, amelyen belül szuverénül, és másokkal szemben sajátos egyediséggel elkülönülve funkcionál. Ennek az önállóságnak, sajátosságnak az oka Isten abszolút szuverenitása Krisztusban, s ez a tény, factum ad minden egyes területnek közvetlen autoritást. Ennek Kuyper gondolkodásában fundamentális szerep jutott, s ezért is jelölte meg ezt Dooyeweerdet megelőzve ontológiai alapelvnek. A fenti elemi és alapvető területekre alkalmazta ezt a felismerést, így aztán ezeket később elnevezte „modális szféráknak”, illetve „modális aspektusoknak”.
A saját körben megvalósuló szuverenitás felfedezése nyomán aztán intenzív eszmecsere alakult ki Dooyeweerd és sógora, D.H. Th. Vollenhoven református teológus és filozófus között, aki egyik társalkotója lett a kálvini, illetve reformátori filozófiának. Annyit feltétlenül meg kell jegyezni, hogy a szuverenitás elvének felfedezésére mindhármuknál (Kuyper, Dooyeweerd, Vollenhoven) erősen hatott gondolkodásukra a Szentírás. Kuypernél főként az 1Kor 15,23 jön többször elő (mindenki „a maga rendje szerint” – Vulgata: „in suo ordine”). Dooyeweerdnél pedig az 1Mózes 1,11-12 (továbbá 21; 24; 25; Vulgata: „in species suas”; „in genere suo”) értelmében fordul el, amit Károli fordítása így ad vissza: „… gyümölcsöt hozzon az ő neme szerint… Hajtson tehát a föld gyenge füvet, maghozó füvet az ő neme szerint, és gyümölcstermő fát, amelynek gyümölcsében mag van az ő neme szerint”.
Vallási gyökér – iránymutató totalitás –
az emberlét ősiránya
A másik nagy felismerés, nagy fordulópont, ami Dooyeweerd gondolkodását jellemezte, és a Törvényeszme filozófiájának a megalkotásához vezetett, az a vallási gyökér felfedezése volt. A vallási gyökér gondolata alatt Dooyeweerd a Törvény oldaláról tekintve az Isten-, és emberszeretet központi parancsát érti, szubjektív oldalról nézve pedig, individuum fölöttien Ádámot, illetve Krisztust, mint az emberiség és a teremtett világ (új teremtés) reprezentánsait. Individuális oldalról tekintve viszont az emberi szívet, illetve az Én-t hangsúlyozza, tartja fontosnak.
A törvényeszme szempontjából a vallási gyökér(zet) felfedezése azt jelentette Dooyeweerdnek, hogy az eredet eszméje és a modális eltérések, és összefüggések mellett még csak az egység eszméje számított. A providenciálisan, azaz isteni előrelátásból megvalósuló világterv magában rejti mindenféle valóság-törvényszerűség mély kapcsolatát, ugyanakkor ezeknek a törvényeknek, törvényszerűségeknek a mély egységét is. A vallási gyökér szerepének felismerése és megfogalmazása azonnal előtérbe állította az egység témáját. A vallási gyökérnek két komponense van. A különféle törvényköröknek egyrészt osztatlan kiindulási és koncentrációs pontja van. Másrészt: az egész valóság az eredet felé mutat, s onnan érthető, értelmezhető.
A vallási gyökér eszméjében nagyon mély keresztyén hagyomány tudatosul és kerül elénk, nevezetesen a szív kegyességének valósága, amire Dooyeweerd Kálvinnál és Augustinusnál talál rá, s mindezek alapjaként a Biblia üzenete a legfontosabb. Kuyper szerint az ember vallásos mélységét a „szív” fejezi ki legjobban, amint Augustinus írta: „Inquietum est cor nostrum, donec reqiescat in te” („Nyugtalan a mi szívünk, míg Tebenned meg nem nyugszik”). Kálvinra utalva Dooyeweerd az Isten-, és önismeret mélységes összefüggését említi. Ezeket az Igéket veszi újra és újra elő: „Törvényemet beléjük helyezem, szívükbe írom be” (Jeremiás 31,33/b); „a Lélek zálogát adta szívünkbe” (2Kor 1,22); „Krisztus lakjék szívetekben a hit által” (Efézus 3,17). Dooyeweerd szerint a vallási gyökérzetnek centrális jelentősége van ontológiai, antropológiai és megismerési tekintetben. Úgy láttatja a gyökérzetet, mint iránymutató totalitást az egész időleges kozmoszban, mint az egész emberlét ősirányát, s mint az elméleti gondolkodás elméleten túli centrumát. Dooyeweerd szerint a vallási gyökérzet felfedezésének mindennél radikálisabb szerepe van a filozófiai gondolkodás annyira szükséges átalakításában.
A kozmikus idő és az időfölötti Én
Dooyeweerd Törvényeszméjének alapszerkezete tehát ezen a három alapeszmén nyugszik: 1. minden létező eredete Isten szuverenitásában van; 2. a valóság egysége a vallási gyökérzetben rejlik; 3. a valóság különbözőségeinek és összetartozásainak a legmélyebb oka az önmagukban szuverén törvénykörök kapcsolatában ismerhető fel. E három még mélyebb megértését segíti a dooyeweerdi gondolati építkezésben az idő felfedezése, még pontosabban: az idő és az időfölöttiség kapcsolatának felfedezése.
1930-ban merül fel Dooyeweerd gondolkodásában a kozmikus idő eszméje. A korábban megfogalmazott törvénykörökhöz ekkortájt társítja oda a különböző időrendeket. Meglehetősen hosszan kellene és lehetne fejtegetni Dooyeweerd időszemléletének a genezisét. Itt és most röviden csak ennyit: a kozmikus idő alatt két dolgot ért. Egyrészt a strukturális időrendet és a tényleges időtartamot. Először is az Én-t, a vallási központot „öröknek”, „halhatatlannak” tekintette. Később elhagyja ezeket a fogalmakat, s helyettük bevezeti az „időfölötti” fogalmat, amit előbb a skolasztikában használatos kategóriával, az „aevum”-mal („örökkévalóság”) próbál érthetővé tenni. Bár kezdettől fogva világos számára, hogy az emberi Én teremtményi valóság, és a Törvénynek van alávetve, ha nem is a modális törvényeknek, hanem a központi jelentőségű Isten-, és emberszeretet törvényének. Viszont az időfölötti gyökér és a kozmikus idő egymást kiegészítő fogalmak. Amennyiben pedig a törvénykörök a kozmikus idő aspektusait jelentik, akkor az a központi gyökér, ami a modális aspektusokat transzcendálja, az maga is időfölötti (Zeit-transzendent). Ha pedig a vallási gyökérzet időfölötti, akkor a különféle modális aspektusoknak is idői karaktere van, azaz a kozmikus időhorizont előtt helyezkednek el.
(A folytatásban Dooyeweerd gondolatait ismerhetjük meg a valóság értelméről, a valóságról, mint értelemről, s a reformáció filozófiájának további számos sajátosságát.)
