A svájci református reformáció szubjektív dicsérete teológiai, gazdasági, szociális tényekkel
A református reformáció szülőföldjén, Svájcban a ránk következő vasárnap nagy nemzeti összejövetel és ünnepi istentisztelet lesz az ország fővárosában, Bernben. Abban a Münsterben, ami puritánságával vizuális rokonságot mutat Kálvin genfi St. Pierre katedrálisával. Ez a hír azért is érdekes, mert a kantonális demokráciáról, autonómiáról, és egyházi struktúráról híres alpesi országban eleddig az önállóságukat és karakterüket, egyháztörténelmi és történelmi hagyományaikat erősen őriző, ezért a maguk sajátos útját járó kantonális egyházak most először rendezik meg ilyen össz-nemzeti református zarándoklatukat, seregszemléjüket. Ugyan jó 400 éve van már náluk városi, kantonális, majd a múlt század közepétől nemzeti imanap, de azt is kantonális keretekben tartották, tartják.
Azaz nem kell kimozdulni az ünnep és ünneplés kedvéért otthonról. Most viszont igen. Ezért is nevezhetjük ezt az alkalmat nemzeti zarándoklatnak. Nem vallási turizmus ez, hanem a látványosságot inkább kerülő lelki alkalom, hálaadás, ünneplés a reformáció 500 éves történetéért, szinte megszámlálhatatlan gyümölcséért, hatásáért, áldásáért. Mert bőségesen van miért. Kálvin Genfjéért, Zwingli Zürichjéért, Bázel és más városok híres egyetemeiért, a református indíttatású, ma is működő Bázeli Misszióért, a kelet-európai egyházak életében hatalmas pénzügyi támogatásokkal megjelent és jelen lévő HEKS-ért, a Svájci Protestáns Egyházak Segélyszervezetéért. És azért, hogy Genf nem csak a diplomáciai életnek, hanem az egyház-diplomáciának, s az ökumenikus és felekezeti világszervezeteknek is békés világközpontja lett. És még annyi minden másért.
Maddisontól Richen át Stückelbergerig, s a Barthot olvasó hegyi parasztig
Például a gazdaságot hálaetikába, istentiszteletbe emelő puritanizmusért. Amiről a skót származású és Hollandiában összehasonlító gazdaságtudományi kutatásokat végzett Angus Maddison professzor írt. Ő Jézus korától napjainkig kimutatta: a puritán, nem tékozló, hanem a munkát istentiszteletnek tekintő, fegyelmezett, precíz és takarékos munkaerkölccsel sikerült a svájci, és az európai protestantizmusnak olyan gazdasági teljesítményt produkálnia, ami a reformáció korától kétszeres, ötszörös, s volt időszak, amikor hétszeres mértékű egy főre eső GDP-vel haladta meg az európai katolikus többségű országok ilyen mutatóit. A reformáció hatalmas társadalmi hozadéka, a demokrácia ösztönös magvetése lett az egyházi és az önkormányzati vezetés szétválasztása, a konzisztóriumi, presbiteri, illetve magisztrátusi, önkormányzati vezetés megkülönböztetésével. Az addig még nem volt, és még ma is földünk sok helyén hiányzó önrendelkezés megvalósításával. Ahol a szubszidiaritás elvét nem teológusok sajátították ki egyházi alkalmazásra, hanem a kálvini önigazgatási felelősség alkotta meg világi-egyházi paritásos alapon, hogy mindent helyi szinten lehessen elintézni. Az sem véletlen, hogy a szociálisan érzékeny felelősségetika és a szociális piacgazdaság életbe léptetői, működtetői éppen azok voltak, akik Kálvin tanítása nyomán hirdették: a luxus bűn, a szegénység szégyen! Genfi mintára a menekült hitsorsosaik életben tartására és felsegítésére öt éves életkezdési támogatást vezettek be a kitűnő mesterek műhelyecskéinek kialakításával. Ahogyan azt a coram Deo, Isten színe előtti belsőleg vállalt és nem kívülről rájuk oktrojált felelősségetikáról gazdasági hatékonysági szinten, humánerőforrás és hit összefüggéseiben Arthur Rich zürichi teológus-közgazdász kimutatta.
S miért lenne véletlen, hogy a zürichi református szociáletikus kortársunk, Christoph Stückelberger az, ki a világon először létrehozta az internetes etikai világhálót, a Globethics.netet, amelyre rákattintva az összes világvallás etikai törekvéseiről, a modern világ gondjainak kezelésére kidolgozott alapos kutatási eredményeivel, programjaival megismerkedhetünk. És a nóvumokat naprakészen kaphatja meg az érdeklődő. S akkor még nem szóltunk arról a magas teológiai műveltségi szintről, amit a múlt század elején, közepén Barth Károly, Emil Brunner, Thurneysen és mások korszakos és meghatározó alkotói pályájukkal elértek. Ők azok, akik kicsiny, tehénkolompolástól hangos hegyi falvacskákban kezdték lelkészként pályájukat. Ott tanulták megbecsülni a svájci parasztok szorgos életét és szikár helytállását, akik, s ez az anekdota járja róluk, még tehénfejés közben is a háromlábú fejőszéken ülve, bibliakommentárokat olvastak, meg Barth hatalmas theo-filozófiai remekművének, az Ige teológiájának foglalata, a Kirchliche Dogmatik-nak legfrissebb köteteit olvasták. S akik olykor többet tudtak a tágas istálló-perspektívából Kelet-Európa felé tekintve például a magyar valóságról, az egyháziról, meg a társadalmiról, s ennek szörnyű ficamairól, kisiklásairól, mint az ateista médiák által hallgatásra ítélt itthoni közvélemény milliói.
Nagy áldozatok a magyar protestantizmusért is
Mert áldozatos és kockázatvállaló svájci lelkészek, teológusok a legnehezebb kommunista időkben is portáról-portára, parókiáról-parókiára jártak könyves csomagjaikkal, hogy a népes lelkészcsaládokat – hollandokkal és másokkal együtt – segítsék napi megélhetési nehézségeik közben… Ez, s még mennyi minden jut eszembe ilyenkor nekem is, amikor olvasom svájci testvéreink nagy hálaadó ünnepéről a hírt. Felidéződik egyházi hírszolgálatuk évtizedeken át csodált, némileg irigyelt, a felekezeti szűkösségtől, belterjességtől menetes nyitottsága, széles látóköre. Eszembe jut a „váltás utáni” első hazai médiakonferencia, amit a berekfürdői Megbékélés Házában tartottunk, s amit még Zürichben készítettünk elő például Walter Wolf ny. főszerkesztő úrral, az Evangelischer Pressedienst tudós református zsurnalisztájával. Ez ugyancsak HEKS támogatással valósulhatott meg, amit Andreas Hess kelet-európai felelős elkötelezettségének köszönhettünk. A médiakonferencián a hazai állami és egyházi zsurnalizmus képviselői vettek részt nagy számban, hogy megvitassuk ezt a témát: „Média az egyházban – egyház a médiában”. Nekem még az is eszembe jut, hogy feleségem, Röhrig Klaudia református lelkésznő Zürichben és Bázelben lelt megértő befogadókra. Ők voltak, akik őt, miután Magyarországról az egyházi vezetés és a kommunista hatalom „áldásos” és tökéletes egyetértése és együttműködése következtében 24 órán belül kiutasították, a HEKS révén kieszközölt ösztöndíjjal lehetővé tették, hogy éveken át ott tanuljon, s szerezhessen svájci lelkészi diplomát. Így szentelték fel Bázelben, nyert olyan barátokat, akik közül csak Ruth Epting lelkésznőt vagy Thurneysen professzor lányát, a lelkésznő Veronikát említsem. Ruth az Európai Keresztyén Nők Ökumenikus Fórumának alapítója volt Gwattban, könyvét (Szabadon az Úr szolgálatában) Klaudia fordította magyarra. Mit mondjak még, hogy ne tűnjék dicsekedésnek, hanem a közelmúlt még velünk élő egyháztörténete sajátosságának, s ami ennél sokkal fontosabb: mélységesen hálára indító adománynak, amit másokhoz hasonlóan neki is juttatott egy életre lekötelező módon a svájci lelkészi, egyházi és emberi szolidaritás?!
A történelmi svájci-magyar kapcsolatok gazdag emlékezete is ott lesz Bernben
Nos, ebben az emlék-, és történelmi élményáradatban, ami a svájci és a Kárpát-medencei reformátusságot sok ezer szállal összeköti, szép pillanat lesz a vasárnapi nemzeti ünnepi istentisztelet a reformáció 500-ért. A berni Münsterben 26 egyház egy közös ünneplésre sereglik fel, ünnepelni, találkozni, átélni mindazt, amit csak a milliónyi jótéteményből, amit Isten a hitújításon át Svájcnak és a világnak adott, egy ilyen délutáni alkalmon felidézni lehet. Bevezetésképpen zenei zarándokútra invitálják a résztvevőket a reformáció muzsikájától napjainkig. Az igehirdetés textusa ez lesz: „Ahol van a ti kincsetek, ott van a ti szívetek” (Máté 6,21). Nekem is drága Ige ez, hiszen konfirmációkor kaptam a győri templomban Pataky László egykori pápai professzor lelkészemtől. És valóban: jól érzékelteti az igeválasztás, hogy svájci testvéreink szíve a reformációtól kezdődően a legjobb helyen volt. Jézus Krisztusnál. Aki megváltó szeretetével teremtette meg a lelki jóllét esélyeit testvéreink szülőföldjén, s ez lett a legendás jólét alapja, a hálás munkáé éppúgy, mint a családoké, a befogadó otthonoké és az Isten jókedvében teremtett gyönyörű honé. Fényjáték és nemzetközi köszöntés sorozat színezi még a hálaadó alkalmat. Créme a lá créme – hab a tortára, mondanánk itthon, hogy igazán neves nemzetközi szolgálattevő csapat fogja vezetni az alkalmat az Ige és Isten Szentlelke vonzásában. Johann Schneider Ammann szövetségi tanácsos, Margot Kässmann volt német evangélikus püspöknő, az EKD reformációi jubileumának nagykövete, Jerry Pillay, a Református Egyházak Világközösségének elnöke, Justin Welby, canterbury anglikán érsek, az Angol Egyház feje, Kurt Koch, vatikáni kúriai kardinális, Olav Fykse Tveit, az EVT főtitkára. A vendégek között sokan Kínából, Európa országaiból, Dél-Afrikából, az USA-ból érkeznek. A Svájci Protestáns Egyházszövetség rendezi az alkalmat, amihez Isten Lelkének védelmét, protektorátusát, az Ige egyházainak együttörvendező közösségi élményét, felejthetetlen, sokakat gazdagító össz-nemzeti ünneplést kívánunk.
A szív új vallása a reformáció
Lélekben svájci testvéreinkkel ünnepelünk, s köszönjük meg őseiket, a református reformáció máig gazdagító áldásait Szentháromság Istenünknek. Hány ezer magyar zarándokolt el az Illyés Gyula reformációs verse által megénekelt történelmi monumentumhoz Genfbe, a hitújítás emlékművéhez? Ma is megrendült és hálás szívvel emlékezem vissza arra, amikor 2000-ben, a millennium évében a Magyar Rádió Református Adásainak szerkesztőjeként megvalósíthattuk nagy álmunkat, s Kálvin St. Pierre katedrálisából közvetíthettük a hálaadó istentiszteletet, amelyen Tőkés László püspök úr hirdette az Igét, s utána az ünnepi megemlékezésen Orbán Viktor miniszterelnök úr tartotta megrendülten beszédét. Az alkalomra Kárpát-medence valamennyi magyar református egyháztestéből összegyülekeztek hitsorsosaink képviselői. Ott és akkor, s azóta is csendes, de erős belső hálával köszönöm meg az emlékeztetést Uramnak, Istenemnek, hogy anyai őseim Zürich közeléből elhozták magyar földre, meg Erdélybe svájci módon reformált hitüket, s hogy ez az évszázadok alatt picinyke lélek-hajszálereken, nemzedékekről-nemzedékekre tovább szivárgott, nem apadt el. Az „Ahol van a ti kincsetek, ott van a ti szívetek” Igére egzisztenciálisan rezonáló válaszként magam helyett, de őseim és a magam nevében is így fogalmazhatok a genfi reformátorral, meg a huszita egyház egykori prédikátorával, s a német hitvalló reformátusság papjával és teológusával: „A szív új vallása a reformáció” (Kálvin). – „A reformáció mindig a szív reformációja, vagy semmit sem fog megújítani” (Kraska). – „Az emberi reform rombolja az egyházat, elfedi a bajt. Egyedül az Isten által véghezvitt reformáció hozza létre az igazi egyházat” (Niesel). Íme, a református ősforrás szava, és az Európa-szerte szétágazott, üdítő életvizet árasztó hitújítás három nemzeti visszhangja. Ezek a hangok is ott rezegnek majd a Münster ünnepi harangzúgásában. Köszönjük, Svájc, köszönjük Genf, Zürich, Bázel – és Bern! Köszönet Urunknak és Istenünknek!
Írja: Dr. Békefy Lajos, a KDNP PM külügyi titkára
