Az egyházak bíznak a kiegészítő normatíva pótlásában

Forrás: MTI

Erdő Péter, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke bízik abban, hogy az egyházi közoktatási intézmények kiegészítő normatívájának 4 milliárdos elmaradásából az első részlet, 1 milliárd forint az idén teljesíthető lesz; a bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek erről a testület őszi ülése utáni sajtótájékoztatón beszélt Budapesten.

Erdő Péter úgy fogalmazott: „nem gondolom, hogy különleges kedvezményekről lenne szó” a 4 milliárd forintos elmaradásának rendezésekor, mert az 1990. évi IV. törvény egyenlő normatív támogatást rögzít az egyházi fenntartású és az akkor államinak nevezett intézmények között.
    
Ha az oktatás egészének finanszírozási szisztémája változik a jövőben, akkor az egyház továbbra is csak azt kéri, hogy „egyenlő módon kapjuk a finanszírozást”, mint ahogyan az állami vagy önkormányzati intézmények kapják. Az oktatók bérét Nyugat-Európa sok országában az állam közvetlenül fizeti – hívta fel a figyelmet.
    
A kistelepülési iskolák egyház általi átvételével kapcsolatban kiemelte: ha túl kicsi a tanulói létszám, akkor a fenntartás rentabilitása kérdéses lehet, ezért feltételezhető, hogy amit az önkormányzat nem képes anyagi okból fenntartani, azt az egyház sem tudja fenntartani. Így „tudatosan, stratégiaszerűen sok deficites intézmény vállalása nem tartozik a lehetőségeink közé”.
    
Ha az állami finanszírozás rendszere lehetővé teszi, akkor az általános iskolai oktatás, főleg az alsó tagozat lehetőleg a gyermekek lakóhelyeinek környékén maradjon. Ugyanakkor nem lehet arra gondolni, hogy az egyház által fenntartott iskolák számát tömegesen, a jelenlegi százalékos arányok többszörösére lehetne növelni egyrészt a gazdasági kockázat miatt, másrészt pedig azért, mert az iskolákban biztosítani kell a katolikus szellemű nevelést – mondta.
    
Erdő Péter a romák oktatásával kapcsolatban kitért arra: ahol lehet, legyenek együtt a különböző etnikumú gyermekek, de ha nyelvi vagy kulturális okból a külön oktatás és nevelés szükséges, akkor annak a közösségnek ezt kell megadni és ebben kell őket támogatni. Meglátása szerint a roma értelmiség erősítését az erre szakosodott felsőoktatási szakkollégiumok létesítésével is segíteni lehetne. Elsősorban azonban a romák alapfokú oktatását kell megoldani - hangsúlyozta.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!