Hölvényi György: Európának normalitásra van szüksége!

Miskolc, 2023. szeptember 22., péntek (MTI) - Európának normalitásra van szüksége, ezt pedig egy a Fidesszel és KDNP-vel együtt létrejövő új jobboldal képviselheti majd az új Európai Parlamentben (EP) - jelentette ki Hölvényi György, a KDNP EP-képviselője sajtótájékoztatón pénteken Miskolcon.Hölvenyi Miskolcon

Azt mondta, a jelenlegi európai politikai elit teljesen elfordult a valóságtól, a következő EP-választás azonban lehetőséget ad arra, hogy ezen változtassanak.
    Valamilyen jobboldali megoldásra és összefogásra van szükség, a KDNP próbál tenni ezért a néppártban, valamint ezen dolgozik a Fidesz is - hangoztatta a KDNP alelnöki tisztségét is betöltő kereszténydemokrata politikus.
    Közölte, az EP-ben tapasztalható korrupcióra "elképesztő" válaszokat adott testület, amely mindent megtett az ügyben, csak éppen a helyzetet nem kezelte. A botrányban érintett képviselők, a frakciójuktól eltávolodva, de ugyanúgy tagjai maradtak a parlamentnek, és szavaznak a többi között Magyarországról is, ez pedig megengedhetetlen - tette hozzá.
    Hölvényi György elodázhatatlan feladatnak nevezte egy új jobboldal megalkotását és "összekovácsolását" a 2024-es EP-választásra, hangsúlyozva, hogy több fontos kérdésben, így például az illegális bevándorlás és a béke ügyében is Európa jövője a tét.
    A józan, normális Európáért küzdeni kell, erre harcra a KDNP a Fidesszel együtt teljesen alkalmas és hivatott, mert "mi ezért az európaiságért megküzdöttünk" - hangoztatta a kormánypárti politikus.
    Kijelentette, ezt az eszmeiséget a nyugat-európai államok könnyebben megkapták, de "mi nehezebben kaptuk meg", ezért ezt "semmiképpen nem adjuk fel és nem is fogjuk feladni".
    Az EP-képviselő arról is beszélt, hogy Európának nagy kihívást jelent az illegális bevándorlás, de Magyarország az ennek megoldására elindított programjaival - például Hungary Helps - képes az érdekérvényesítésre nemzetközi szinten.
    Ebben kell mintát és irányt adni Európának, a demográfiai helyzet kezelésében lehet ilyen minta az Afrikából és a harmadik világból érkező fiatalok oktatásának támogatása, ösztöndíjpályázatok kiírása, ahogyan ezt a magyar állam is teszi - mondta Hölvényi György, megjegyezve: így a migrációt kiváltó okok legalább egy részét meg lehetne szüntetni európai együttműködéssel.
 

Forrás: mti.hu  Fotó: MTI/Vajda János

MTI 2023. szeptember 22., péntek 20:50

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!

 

 

BESbswy