Surján László, a KDNP tiszteletbeli elnöke az Európa visszahódítása című nemzetközi konferencián pénteken, Vácon arra mutatott rá, hogy a bevándorlóknak van istenük, van közösségük és van jövőképük, Európa ateista, individualista és gyermektelen. A Charta XXI Megbékélési Mozgalom kereszténydemokrata alapítója azt mondta, hogy az európai kereszténység megmaradása megvalósítható és megvalósítandó feladat, „ha az európai kultúrát meg akarjuk tartani".
A Magyar Páneurópa Unió rendezésében, valamint a váci önkormányzat, a Váci Egyházmegye, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Konrad-Adenauer-Stiftung társrendezésében kezdődött Európa visszahódítása: kihívások és veszélyek című háromnapos rendezvényen Surján László, a KDNP tiszteletbeli elnöke arra mutatott rá, hogy a közös érdek helyét részérdekek ügyes érvényesítése vette át, megszakadt a kapcsolat az európai polgár és az európai intézmény között, de az európai emberrel is probléma van. Anton Hykisch szlovák író szavaira utalva úgy fogalmazott: a bevándorlóknak van istenük, van közösségük és van jövőképük, Európa ateista, individualista és gyermektelen, s ez az integrálódás problémájára mutat rá.
Surján László, a Charta XXI Megbékélési Mozgalom alapítója beszédében kiemelte: egyre többen mondják ki, hogy az Európába menekülő embereknek a szülőföldön való, emberhez méltó élet lehetőségét kell biztosítani. Szólt arról is, hogy az európai kereszténység megmaradása megvalósítható és megvalósítandó feladat, „ha az európai kultúrát meg akarjuk tartani".
Az elmúlt 50 év tapasztalata, hogy soha nem szabad elbízni magunkat, mert valahányszor elfelejtettük zsidó-keresztény erkölcsi, szellemi örökségünket, abból mindig torzulás, útvesztés következett – fogalmazott a nemzetközi konferencia megnyitóján Beer Miklós váci megyés püspök.
Beer Miklós úgy fogalmazott: az eligazodáshoz szükség van irányfényekre, sarkcsillagra, és Európában ez a sarkcsillag Jézus Krisztus. Hozzátette: azt kívánja, hogy a résztvevők hallják meg az iránymutatást, és a megtalált irányt mutassák meg másoknak, hogy Európának legyen jövője.
Andrássy Gábor, a Magyar Páneurópa Unió elnöke köszöntőjében egyebek mellett arra hívta fel a figyelmet, hogy az európai kontinens egységesülése csak spirituális alapon képzelhető el, „a kereszténység az, ami összeköt bennünket".
Békében, biztonságban, szabadságban csak akkor lehet élni, ha Európa egységes és erős – mondta beszédében Frank Spengler, a Konrad-Adenauer-Stiftung képviseletvezetője, aki szólt arról is, hogy erős európai intézményekre van szükség, de éppígy erős nemzetállamokra is. Hozzátette: Nagy Britannia távozását az unióból ébresztőként kellene felfogni, és ha vannak hibák az európai projektben, akkor reformlépésekre van szükség. Frank Spengler utalt Angela Merkel német kancellár 2006-os szavaira, miszerint Európa nem a keresztények klubja, ugyanakkor Európa az alapértékek klubja, s az emberi és polgári jogok legfőképpen a keresztény emberképre épülnek.