Lázár Jánost először – természetesen – a választási eredményekről kérdezték. A hódmezővásárhelyi politikus elmondta, hogy ő most tényleg mindent egy lapra tett fel, hiszen négy éve már élet-halál harc zajlott a választókerületben. Ellenfeléről megtudtuk, hogy a rendszerváltás óta először fordult elő, hogy egy miniszterelnök-jelölt egyéniben is megméreti magát; ő maga pedig szintén a választókörzetből nyerte a legitimitását, onnan került az országos politikába. „Teljesen világos volt, hogy ennek a küzdelemnek a végén – sajnos vagy szerencsére, ez nézőpont kérdése – valaki ott marad a csatatéren.”

Földi-Kovács Andrea – vérbeli újságíróként – az egész beszélgetés alatt vissza-visszatért arra a kérdésre, hogy vállal-e Lázár János szerepet az új kormányban, aki pedig – vérbeli politikusként – folyamatosan kitért az egyértelmű válasz elől. „Ezt a miniszterelnökkel szeretném megbeszélni, és ő is velem szeretné megbeszélni nyilvánvalóan” – szögezte le. A volt kancelláriaminiszter ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nem futamodik meg a kihívások elől: „Nem embereknek kell feladatot osztani, hanem a feladathoz kell embereket találni.”

A politikus felidézte régi és mély kötődését az MKDSZ-hez, mely első politikai családja volt, és azóta is példa értékűnek tartja a kereszténydemokraták összetartását. Elmondta, hogy elégedett a jelenlegi feladataival, kivált a mezőhegyesi ménesbirtok igazgatásával, ahol most születnek a kiscsikók. A Hódmezővásárhelyen történtek viszont sok szenvedést okoztak neki, de egyben lehetővé tették a politikai, szakmai és személyes fejlődését is.

Márki-Zay Péterről elmondta, hogy ő Amerikából „hazakeveredve” egy egészen más politikai kultúrát honosított meg a nyugodt kisvárosban, ahol közel 30 év folyamatos kereszténydemokrata vezetés alatt egy professzionális hatalmi struktúra, személyi háló, politikai elit épült ki, és vált meghatározóvá. „Mi az utolsó években Almási István személyének köszönhetően az » élni és élni hagyni« jegyében politizáltunk, de már előtte is béke volt a városban, kapott mindenki lehetőséget, aki boldogulni akart.” A verbális agressziót a városban épp Márki-Zay úr tette mindennapossá, aki a hatalmon lévőkkel szemben nem a munkájával kampányolt, hanem a személyükben támadta őket. Ennek köszönhetően kialakult egy olyan hangulat, ami valaki ellen, és nem valami mellett lépett fel, „0-24 órában ment a lázározás és az orbánozás”. A mozgósításban nagy szerepe volt a Facebooknak is, végső soron pedig egy „új amerikai liberális életszemlélet, kampányfelfogás, politikai divat” ütközött meg a keresztény középosztály politikai felfogásával. Az egyik oldalon az Ady-féle „paraszt Párizs”, ahol a jó gondolkodású polgárok a munkában, a teremtésben, az alkotásban mérik a sikert, szemben a „mindent lerombolni” kultúrájával, ahol „a víz az úr” – a magukat valamilyen okból elnyomva érzők folyamatos hergelése zajlik a közhatalmat gyakorlók ellen. Lázár János elmondta, hogy a régi politikai elit „az úriemberség okán” sokáig tehetetlen volt ezzel a tudatosan romboló, útszéli, kocsmai stílussal szemben, meg kellett tanulniuk „lentről nyerni”. A polgárháborúnak ugyanakkor azért akarnak véget vetni, mert ez a politikai kultúra test- és életidegen számukra, akik a politikát szolgálatnak tekintik, és továbbra is az építésre akarnak koncentrálni.

Földi-Kovács Andrea felvetette, hogy emellett új jelenség a harcias retorika vallási köntösbe csomagolása is, ami ellen szintén meg kell tanulni védekezni. Márki-Zay Péter például „vállaltan keresztény-katolikus politikus”, akinek olyan kijelentések tulajdoníthatók, mint hogy „katolikusként nem, de államférfiként” elfogadhatónak tartja a melegházasságot, „magánemberként nem, de miniszterelnökként” megkönnyítené az abortuszt. „Sőt, materialista kereszténynek nevezte magát” – kontrázott Lázár János, nagy derültséget váltva ki a hallgatóságból. „Igen, de vannak mások is, például Lukácsi Katalin vagy Perintfalvi Rita – van erre ellenszer?” – ismételte meg kérdését az újságíró-moderátor.

Lázár János felidézte, hogy ellenfele valóban helyben jól ismert, vallásos családból származik, azonban ezt is bomlasztásra, uszításra használta fel. „Egyszercsak azzal szembesültem, hogy az a gyülekezet, amely rendszeresen szeretettel várta a város képviselőit, és folyamatos egyeztetés volt, az [rágalmazó] szórólapokat dobál be rólunk.” Azok, akik Márki-Zayt mint „politikai terméket” kitalálták és felépítették, nem az ellenzéket akarták keretezni, hanem a Fidesz-KDNP-t, a nemzeti-polgári-keresztény oldalt akarták „feltörni”, és ehhez a jelölt nyilvánvaló zavartsága kapóra jött – szögezte le Lázár János. A 2018-as és 2022-es választáson ugyanakkor szerinte egyértelművé vált: „olyan, hogy kiábrándult jobboldali szavazó nincs, mert amikor tétje van, mindenki visszatalál a saját családjához.”

Az Est további részében Lázár János fontos nemzetközi összefüggésekre világított rá a saját kancelláriaminiszteri tapasztalataiból kiindulva. Így például hangsúlyozta, hogy különbséget kell tenni az orosz-ukrán háború morális megítélése és politikai-gazdasági hatásai között, amelyek alapjaiban változtathatják meg a jelenlegi világrendet és Euróba abban betöltött szerepét. Ugyanilyen finom megkülönböztetésekre van szükség Brüsszel esetében is, ahol a saját jogkörén folyamatosan túlterjeszkedő, életvezetési elképzeléseit erőszakosan propagáló „bürokrata buborék” szándékai nem feltétlenül esnek egybe a mögöttük álló gazdasági lobbicsoportok érdekeivel – ez utóbbi tekintetében ráadásul most új törésvonalak jelentek meg a német-francia tengely és az angolszász-északi országok között. Lázár János szerint Magyarország számára reális célkitűzés, hogy 2030-ra utolérje a mostani osztrák életszínvonalat, ám ehhez ügyesen kell érvényesíteni a nemzeti érdekeinket a 2024-es EP-választások nyomán is átrendeződő politikai környezetben.

Szóba került természetesen a Budapest-vidék ellentét is, ahol Lázár János szerint úgy kell közelíteni a kettő életszínvonalát (jelenleg a vásárlóerő tekintetében háromszoros a különbség!), hogy Budapest mint a nemzet fővárosa is élhetőbb, szerethetőbb és a külföldi partnereink számára is „felmutatható” legyen. Ehhez szerinte elengedhetetlen a közlekedési problémák megoldása és a zöldfelületek bővítése, amire a hasonló adottságokkal induló nagyobb német városokban bőven látni pozitív példákat – ahogy a vidék gazdasági felzárkózására is a mindenki által csodált osztrák kisvárosokban.

A politikus szerint ehhez a kormány, a Fidesz és a KDNP összmunkájára lesz szükség. Továbbá megjelölt három olyan célt, amelyet szerinte teljesíteni kell: 

-A politikának kereszténynek kell lennie, és ez a politika belső erkölcseire is vonatkozik.

-szociális alapú kormányzás kell,

-továbbá erős társadalomra van szükség.