Navracsics Tibor: Budapest és a fővároson kívüli régió nem fejlődhet egymás nélkül

Budapest és a fővároson kívüli régió egymás nélkül nem fejlődhet, dinamizálni kell Budapest „hátországát” – mondta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter, a KDNP politikusa kedden Gödöllőn, A városfejlődés 20 éve az EU-ban című konferencián.

NavracsicsNavracsics Tibor szerint, mivel az agglomeráció egy része gyakorlatilag már összenőtt a fővárossal, mindenképpen erősíteni kell az együttműködést. „Keressük az együttműködés formáit, ez egy fájdalmas keresés” – fogalmazott a rendezvényen, amelyet - a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztériummal, valamint a Magyar Közgazdasági Társaság fejlesztéspolitikai szakosztályával közösen - a Magyar Önkormányzatok Szövetsége szervezett.

A miniszter kijelentette,

Magyarország felzárkózása az Európai Unióhoz sikeres, de a területi különbségek nőttek az uniós tagság alatt. Az egy főre jutó GDP adatai alapján közölte, Budapest az éllovas, Közép-és Nyugat-Dunántúl közepes ütemben zárkózik fel, Észak-Magyarország, Dél-Dunántúl, Észak- és Dél-Alföld pedig még csak az uniós GDP 50 százaléka körül van. A magyar főváros Zágráb és Prága között áll ugyanezen adatok szerint, Nyugat- és Közép-Dunántúl Burgerland és Kelet-Szlovéna között, régióink harmadik csoportja pedig Horvátország és Szlovákia között küzd a felzárkózók ligájában”.

Navracsics Tibor felhívta a figyelmet arra, hogy Nyugat-Európa számos országában megtorpant a fejlődés, ami az Unió kohéziós dinamikájának a problémáját jelzi és veszélyezteti a versenyképességet. A fejlesztéspolitika versenyképesség-fejlesztés politika is kell, hogy legyen – hangsúlyozta.

Navracsics

Uniós tagságunk húsz évének adatait elemezve a miniszter kitért a munkanélküliséget csökkentő programok sikerére, valamint a népesség országon belüli mozgására, amely elsődlegesen északnyugat felé irányul, ahonnan az ausztriai munkaerőpiacra járnak át az emberek. Budapest környékére is sokan költöznek, ami az agglomeráció számára egyre több problémát okozhat - tette hozzá Navracsics Tibor, megemlítve a solymári ivóvíz-problémát.

Az uniós fejlesztési forrásokról leszögezte:

összességében nem lehetünk pesszimisták, közel tízezer milliárd forintnak kellene érkeznie 2027-ig, a pályázatok kiírása folyamatos.”

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!