Orbán Viktor: Az európai gazdaság tüdőn lőtte magát a szankciókkal, és most levegőért kapkod

Orbán Viktor egyebek között beszélt a kata átalakításáról, a rezsicsökkentés racionalizálásáról és a határvédelemről. A Mandiner összefoglalója.

Orbán Viktor péntek reggel a Kossuth rádió vendége volt. Mint ismeretes, a héten több fontos kormányzati bejelentés is történt; hétfőn egy törvényjavaslatot nyújtottak be a parlamentnek, a kata adózási forma szigorításáról – amit a parlament kedden el is fogadott – szerdán pedig energiavészhelyzetet hirdetett a kormány, valamint Gulyás Gergely kancelláriaminiszter bejelentette azt is, hogy augusztustól már csak az átlagfogyasztókra vonatkozik a rezsicsökkentés. Ilyen előzményekkel ült le a mikrofon elé Orbán Viktor miniszterelnök és Törőcsik Zsolt műsorvezető a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország! című műsorában péntek reggel.

 

A háborús gazdaságról

„Európában háborús árak vannak” – kezdte meg az interjút a miniszterelnök. Kifejtette, hogy senki sem sejtette, hogy új szakaszába lép az európai történelem, valamint azt sem, hogy háborús helyzet alakul majd ki. A miniszterelnök elmondta, hogy tudnunk kell, hogy a háború nem csak a frontokon, hanem az európai gazdaságban is zajlik. Hozzátette; két nagy csata lesz:

a munkahelyekért és az elviselhető energiaárakért.

 

Az európai gazdaság tüdőn lőtte magát

A miniszterelnök az interjúban kifejtette, hogy bár most még munkaerőhiány van Magyarországon, de mindenki becsülje meg az állását, mivel a következő hónapokban recesszióra lehet számítani Európában s az az állások elvesztéséhez vezethet. Hozzátette a miniszterelnök, hogy az áram ára az ötszörösére, a gáz ára pedig a hatszorosára emelkedett. 

Mostmár látszik, hogy az európai gazdaság tüdőn lőtte magát, most pedig kapkod a levegőért.

 

A friss intézkedésekről

Orbán Viktor elmondta, hogy kénytelenek voltak hozzányúlni a rezsicsökkentéshez, s belátást kér a családoktól. Kijelentette, hogy elrendelték az energiaveszélyhelyzetet, majd felsorolta azt a hét pontot a miniszterelnök, amit stratégiaként megjelöltek. Szerinte

azért nyúltak hozzá a rezsicsökkentéshez, hogy megtudják azt védeni.

A kormányfő elmondta, hogy a külügyminiszternek 700 millió köbméter gázt kell beszereznie, valamint emellett elrendelték a lignittermelés fokozását és a Mátrai Erőműben is újraindul két blokk.

Orbán Viktor elmondta, hogy Magyarország nehezebb helyzetben van, mint a Nyugat, mivel nálunk a teljes rezsiárak kifizetése jóval nagyobb része a teljes fizetésnek, mint nyugaton.

 

A szankciós politikáról

A háborús árak mellett nem fér bele, hogy mindenki rezsicsökkentett árat fizessen – mondta Orbán Viktor. Kifejtette, hogy Manfred Weber gázelvételi ötletével rosszabb, mint a kommunisták. Ha az uniós szankciós politika így megy tovább, akkor ki fogják nyuvasztani az európai gazdaságot. Tűzszünetet, majd békét kell kötni Oroszországgal – mondta a kormányfő.

 

A kata átalakításáról

Jó és szükséges döntés volt a kata átalakítása – jelentette ki a miniszterelnök. Kifejtette, hogy 2012-ben egyszerű és kezelhető adóformát akartak létrehozni a lakossági szolgáltatóknak. Aláhúzta, hogy az elején nem is volt baj, mivel a kkv-k 90 százaléka mindig csak magánszemélyeknek számlázott. 

A cégekkel van inkább baj, akik arra akarták rávenni az alkalmazottaikat, hogy menjenek át katába.

A miniszterelnök szerint emiatt 450 ezer főre szaladt a katások száma, és ebből 300 ezer egy cégnek számláz csak. Még ez is belefért volna, ha nincs háború – mondta, majd kifejtette, hogy ez így viszont már nem fér bele, főleg a nyugdíjrendszer miatt. Szerinte az nem fog menni, hogy 450 ezer ember nem fizeti be azt pénzt a nyugdíjkasszába, amit be kéne, mert az így „ki fog lukadni”, és akkor a nyugdíjasok szívnak. Orbán szerint az ország 50-100 ezer katást elbír, de többet nem.

A miniszterelnök kifejtette, hogy az érintettek számára többféle adózási forma van, és ezeket lehet választani. Szeptember 25-ig tudnak erről nyilatkozni az érintettek. Hozzátette Orbán, hogy a baloldal erősen kritizálta a katát a bevezetésekor. 

 

A katás tüntetésekről

Orbán Viktor a katatörvény ellen zajló tüntetéseket – a műsorvezető, Törőcsik Zsolttal együtt – az ellenzékkel kötötte össze, akiket a miniszterelnök most „vízben szereplő pockokhoz” hasonlított. Orbán szerint az ellenzék ebből politikai hasznot akar húzni:

értem, de nagyon rossz politikának tartom.

 

A határvédelemről és a határvadászokról

Orbán Viktor elmondta, a hadseregnek van egy veszélyhelyzeti állapota, és a hadsereget most mozgósítani kell. Kifejtette, hogy a mozgósítás szót óvatosan kell használni, mert a magyar nyelvben van egy olyan értelme is, hogy a civileket is behívnának a hadseregbe, amiről szó sincs. A napokban aláírja a rendeletet, amivel új forrásokat adnak a hadseregnek,

mert a keleti határon „nekünk is meg kell jelennünk” a NATO-katonák mellett, akikből újabb erőket vezényel a NATO,

 

- mondta Orbán Viktor.

A miniszterelnök kifejtette, hogy van egy déli határprobléma is, mivel a migránsok már fegyverekkel is fenyegetik a katonákat. Kifejtette, hogy viszont nem lehet már katonákkal megoldani a déli határproblémát, mivel azok kellenek a keleti határra, valamint a rendőrök se bírják már sokáig, mert őket az ország különféle pontjairól vezényelték oda;

itt jönnek képbe a határvadászok.

 

A katonák és rendőrök fizetéséről

A határvadász egységek felállításáról szóló rendeletet pénteken fogja aláírni Orbán, kétezer határvadászt kezdtek el toborozni, az ő fizetésük felfelé fogja tolni a katonai és rendőri fizetéseket is szerinte. Hozzátette, hogy 80 százalékkal több illegális határátlépés történik, mint tavaly, és ennek a jelentős része a Balkánon történik.

A háború nekünk nem érdekünk

 

– szögezte le a kormányfő. Kifejtette, hogy Kína például a haszonélvezője ennek a konfliktusnak, mert Oroszországtól megkapja az olajimportot amire rá van szorulva. Hozzátette, hogy ezen a háborún az USA nem veszít, csak Európa. 

Közben az üzletemberek is nyerészkednek rajta, itt „a Soros György típusú üzletemberekre kell gondolni” Orbán szerint, akik a háború fenntartása mellett érvelnek, mozgósítják a hálózatukat, az általuk fizetett elemzők és újságírók a háború igazságossága és folytatása mellett érvelnek, „holott a Soros György félék nem mások, mint egyszerű háborús uszítók”, mondta.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!