A Pest megyei KDNP családi napját tartották Kerekegyházán

2021. augusztus 29-én családi napra várták a Kereszténydemokrata Néppárt tagjait. Gaal Gergely Pest megyei KDNP-elnök és Mák Kornél Bács-Kiskun megyei kereszténydemokrata pártelnök együttműködésének köszönhetően a rendezvény a Bács-Kiskun megyei Kerekegyházán valósult meg, a Kunsági Majorban.

A családi nap kezdeményezője és szervezője a Pest megyei KDNP volt, de érkeztek a helyszínre vendégek Bács-Kiskun, Komárom-Esztergom, Borsod-Abaúj-Zemplén, Békés, Csongrád-Csanád, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Tolna, Zala, Baranya megyéből és a fővárosból is.

Családi nap

A KDNP megyei alapszervezeteinek tagsága és családtagjaik mellett Szallerbeck Kornél Komárom-Esztergom megyei, Bablena Ferenc Nógrád megyei, Smidné Vereb Julianna Heves megyei, Szebellédi Zoltán Békés megyei, Orbán Attila Tolna megyei, Császár Zoltán Zala megyei és Harangozó Bertalan Vas megyei elnökök is jelen voltak a rendezvényen.

Családi nap

A Családi napra látogatókat különböző programok fogadták. Az érkezést követően egy szabadtéri szentmisével vette kezdetét a nap, amelyet ft. Finta József atya, a Kecskeméti Főplébánia plébánosa mutatott be.

Családi nap

Gaal Gergely és Mák Kornél megyei elnökök köszöntője után, a kulturális műsor részeként a Ballószögi Kincsecskék Táncegyüttest és Gáspár Dávid operetténekes előadását láthatták és hallhatták a résztvevők.

Családi nap

A közös ebéd után számos program várta a gyermekeket is. Bábszínház, lovaglás, állatsimogató, arcfestő, lufihajtogató bohóc és lovaskocsizás.

Családi nap

A jó hangulatú időtöltéshez Hollik István országgyűlési képviselő, ft. Bese Gergő atya és Gaal Gergely miniszteri biztos kérdésekre is lehetőséget adó beszélgetése is hozzájárult.

Családi nap

A rendezvény lehetőséget adott nem csak a megyei, de a szélesebb körben vett tagság megismerésére, valamint a megyék tagsága közötti kapcsolat és a baráti szálak erősítésére, elmélyítésére is.

Huber Franciska Klára