A kihívások korába léptünk, aminek következményeit már mindannyian a saját mindennapi életünkben is tapasztaljuk. Aszály, energiaválság, a déli határokon növekvő migrációs nyomás, pandémia, háború és háborús infláció. Mind olyan fogalmak, amelyekkel eddig csak jobbára tankönyvek oldalain találkoztunk, azonban valódi jelentésükkel az utóbbi időben hirtelen a valóságban is szembesülnünk kellett itt, Európa közepén. A szomszédunkban kitört fegyveres konfliktus és annak következményei nem csak a közvetlenül érintett országok, vagy az onnan menekülni kényszerülők életét változtatta meg örökre, de a miénket, befogadókét is. Sőt, a helyzet globális körülményeit, hatalmi és gazdasági viszonyait vizsgálva azt is kijelenthetjük, hogy a világ megváltozott örökre. Ilyen helyzetben mi a mondanivalója az augusztus 20 –i ünnepnek, szabad-e egyáltalán és tudunk-e még ünnepelni? Augusztus 20-a régóta kiemelt nap nemzetünk életében, Szent István király, az államalapítás, az új kenyér ünnepe évszázadok óta összekötő kapocs a nemzedékek között, és ennek okán most talán még fontosabb tudatosan megvizsgálnunk országunkhoz, népünkhöz, kultúránkhoz való viszonyunkat, Európában és a világban betöltött szerepünket, mint békésebb időben.

                                                                                                             Szent István király szobra Budapesten - Kép.123rf

Első királyunk jelentősége megkérdőjelezhetetlen a magyarság történetében. Előtte is voltak erőskezű, tehetséges vezetők, akik összefogták a végleges hazát kereső, vándorló magyar törzseket. Képzett harcosaik híre még messzi országokba is elért, harci taktikájukat sokáig rettegték. Mint ahogyan az igazgyöngy kialakul, úgy formálódott és nőtt fel Vajk, aki keresztelkedése után már, mint István állt a magyarság szolgálatába. Képességeinek kibontakozásához szükséges volt családjának, környezetének támogatására, továbbá mindarra a tudásra és tapasztalatra, amelyet őseitől kapott.

Nagyszerűsége elsősorban államszervezői tevékenységében mutatkozott meg, de annak felismerésében, hogy a magyarság, megmaradásának feltétele a keresztény Európához való csatlakozás, nem csak jelentős műveltsége és felkészültsége, hanem mély meggyőződése, és a teljes komolysággal megélt hite vezette.

Mindezt azért érdemes évről évre felidéznünk, mert Magyarország a későbbiekben is csak akkor tudott sikeres, fejlődő, és szellemi-fizikai értelemben is gyarapodó lenni, amikor az ország vezetői ennek a spirituális, lelki háttérnek birtokában voltak. Jól látható – akár az utóbbi évtizedben is – amikor a kormányzat súlypontjai és az ebből fakadó intézkedések a kereszténységen alapultak. Az európai kultúra is – amely az egész fejlett nyugat felemelkedését hozta – ebből az eszmei forrásból táplálkozik.

Az Európai Unió alapító atyái világosan látták, hogy csak a kereszténydemokrácia biztos szellemi talajára, a közös európai keresztény gyökerekre építve lehet a nemzeti önrendelkezésen alapuló államok gazdaságilag erős, egymást támogató, segítő szövetségét létrehozni.

A mai kor egyik legnagyobb veszélye, hogy az önzés csapdájába esünk, a saját, egyéni érdekeink kiszorítják a tágabb közösségért vállalt cselekvést és felelősségtudatot. Természetes folyamat az emberiség és így a társadalmak életében a változás, de az összetartás, a szolidaritás, az egymásért végzett szolgálat olyan tulajdonságok, amelyek meghatározói emberi létünknek, és amely a közösségek – mint a nemzet – hosszú távú megmaradásának is a zálogai. Nem véletlenül lett az egyén személyiségének identifikációjában meghatározó a nemzethez tartozás tudata, hiszen ez egy olyan biztonságot jelentő igazodási pont az életben, amit semmi más nem pótolhat. A globalizáció hívei gyengíteni akarják a nemzeti önrendelkezést, ami meglazítja az emberek egymás és a közösség iránti kötelékeit, ezzel meggyengíti a nemzetek és a társadalmak tartóoszlopait, amelyek tulajdonképpen ernyőként magasodva védik az egyént a globális folyamatok viszontagságaitól, mint egy hullámtörő gát a kikötőt a tenger háborgó csapásaitól.

Ha az összetartás elvész, a nemzet meghal, az egyént nem védi meg semmi a globalizációs érdekek úthengerétől.

Ez olyan visszafordíthatatlan folyamat, amelynek nem szabad engednünk! Tudatos politizálással kell a hazaszeretetet, a magyarságtudatot, a hagyományok őrzésének és továbbadásának folytonosságát megtartanunk! Egy nemzethez tartozni sokféleképpen lehet. Sokat tanulhatunk erről a határon túli magyar közösségektől, hiszen ők rákényszerültek arra, hogy megőrizzék, ápolják, és tovább éltessék mindazt, amitől a kötődés fennmarad. Történelmünk helyes ismerete, az anyanyelvünk ápolása ennek első lépcsője. A népszokásaink, zenei és vizuális kultúránk, művészeti alkotásaink, világhírű tudósaink, sportolóink mind olyan értékeket képviselnek, amelyek pont attól nagyszerűek, hogy az egyetemes emberi kultúra számára is van mondanivalójuk. Ha valaki megismerte a magyarság történetét, és azt a teljesítményt, amelyet a magyarok tettek le az asztalra, büszkeséggel fog arra gondolni, hogy egy olyan közösséghez, egy olyan nemzethez tartozik, amelynek igenis helye, szerepe, rangja van a világban.

Minden tehetségünkkel, szorgalmunkkal, történelmünk sikereivel és kudarcaival az európai közösség különleges, egyedi tagjai vagyunk. Ezáltal egész kultúránk szervesen kapcsolódik az ide tartozó nemzetek sorsához, múltjához és jövőjéhez. A magyarság nem képzelhető el Európa nélkül, de Európa is szegényebb lenne nélkülünk. Ünnepünk pont erre irányítja figyelmünket.

Az írás a Magyar Nemzet  2022. augusztus 19-i számában jelent meg.