Soltész Miklós: Az elmúlt 30 év legnagyobb köznevelési fejlesztési programja zajlik

2010 előtt 381 helyszínen szűnt meg a tanítás hazánkban és több mint 1400 milliárdot vontak el a köznevelésből, azóta sikerült talpra állni, valamint elindítani az elmúlt 30 év legnagyobb köznevelési fejlesztési programját – hangsúlyozta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, a KDNP országgyűlési képviselője pénteken, Székesfehérváron.

A Ciszterci Szent István Gimnázium új épületszárnyának bokrétaünnepén Soltész Miklós azt mondta, hogy állami iskolafelújítások zajlanak országosan 940 helyszínen több mint 350 milliárd forintból. Ezeken felül 2013 óta 1161 tornaszoba, 598 tornaterem és 23 tanuszoda épült, 87 új tornacsarnok és 58 tanuszoda pedig még épül szerte az országban.

Az államtitkár szerint természetesnek tűnhet, hogy ilyen iskolaépületek jönnek létre, de „a természetesség mellett van egy hatalmas nagy küzdelem, amely az összefogás eredménye”, a ciszterci rendé, a városé és az országgyűlési képviselőé, a tervezőké, a mérnököké és a munkásoké.

Soltész Miklós arról is beszélt, hogy 12 éve volt egy ígéretük, miszerint a kormány szövetséget köt a magyar építőiparral és az iskolákkal, azok fenntartóival, amelyet maradéktalanul be is tartott.

Így a pedagógus béremelésen felül az intézmények technikai háttere és az épületek minősége is jelentősen javult – tette hozzá.

Vargha Tamás a Fejér megyei 1-es választókerület fideszes országgyűlési képviselője az öröm ünnepének nevezte a bokrétaünnepet, és köszönetet mondott a kormánynak azért a 4,2 milliárd forintos támogatásért, amely lehetővé tette a fejlesztést.

Bérczi L. Bernát zirci apát közölte, hogy a fejlesztésre 2017-ben kaptak 2,4 milliárd forintot a kormánytól, majd a második ütemre, amelyből a tantermek épülnek meg, tavaly kaptak újabb 1,67 milliárd forintot. Jelezte, hogy az első ütem szeptemberben, a második pedig az év végén készül el.

Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester úgy vélte, ha elkészül a beruházás, minden adott lesz ahhoz, hogy az iskola múltjához és jelenéhez méltó legyen a jövője is.

Rámutatott, hogy a második ütem a Modern városok programból valósult volna meg, de a kormány végül külön forrást biztosított rá, így a felszabaduló 1,7 milliárd forintot a város más általános és középiskoláira tudják fordítani.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!