Újraszentelték a felújított evangélikus kistemplomot Békéscsabán

Ékszerdobozként újult meg a békéscsabai evangélikus kis- és nagytemplom, amelyre az egyetemes evangélikus egyház is büszke lehet - mondta Semjén Zsolt egyházügyekért is felelős miniszterelnök-helyettes vasárnap a békési megyeszékhelyen.

Semjén Zsolt BékéscsabánSemjén Zsolt a felújított evangélikus kistemplom felszentelési ünnepi istentiszteletén hangsúlyozta, minden templom szentelése nagy öröm, egyúttal kiállás a keresztény civilizáció mellett is. Ezért újított meg a kormány 2010 óta háromezer templomot és épített közel kétszázat a Kárpát-medencében - tette hozzá.

Szavai szerint minden templom és tornya útmutatást hordoz Isten felé, egyúttal azt a kérdést teszi fel, mi a világ és az élet értelme.

A KDNP elnöke szerint teológiai minőségű vallásra van szükség ahhoz, hogy az ember ember maradjon.

Se Moszkvából, se Brüsszelből ne mondják meg nekünk, mit ünnepeljünk"

- fogalmazott, utalva arra, hogy a brüsszeliek meg akarták tiltani a karácsony szó használatát.

Békéscsaba

Semjén Zsolt köszönetét fejezte ki azért, hogy az evangélikus egyház sok közfeladatot vesz át az államtól: oktatási és gyerekjóléti, valamint szociális intézményeket is működtet.

Herczeg Tamás (Fidesz) országgyűlési képviselő köszöntőjében úgy fogalmazott, hogy

a kistemplom alapja Békéscsaba mai létezésének, a helyi azonosságtudatnak.

Szarvas Péter (Hajrá, Békéscsaba Egyesület) polgármester pedig a templom Békéscsaba történetében játszott kitüntetett szerepéről beszélt.

Békéscsaba

Az ünnepi istentiszteletet Kondor Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház püspöke celebrálta.

A 276 éves evangélikus kistemplomot 691 millió forint kormányzati támogatásból újították fel,

amelyet a hívek több mint négymilliós adománya egészített ki.

Békéscsaba

Cserélték a tetőt, a nyílászárókat, szigetelték az épületet, a vakolatot kívül-belül felújították, korszerűsítették a villamos rendszert. Megújult továbbá a szószék, az oltár és az orgona is; emellett a templom környezete és kertje is. Napelemes kiserőművet helyeztek el rá, amely biztosítja a templom és a gyülekezeti ház energiaszükségét. A generálkivitelező a gyulai Futizo Kft. volt.

Békéscsaba

Békéscsabán a Reformáció 500 program keretében 2018-ban mintegy 900 millió forintból megújulhatott az evangélikus kistemplommal szemben álló nagytemplom - Kelet-Közép Európa legnagyobb evangélikus Istenháza -, a jaminai városrész evangélikus temploma és az egyház ifjúsági központja is.

A törökdúlás során elnéptelenedett vidékre 1718-ban költöztek a Felvidékről szlovák evangélikusok, akik vallásszabadságot és földet kaptak. A Csabai házak almanachja című kötet írása szerint a békéscsabai evangélikus kistemplom 1745-ben épült fel idősebb Tessedik Sámuel lelkész tevékenységének köszönhetően. Ez volt az első téglából épült evangélikus istenháza a Tiszántúlon a törökök kiűzését követően.

Békéscsaba, evangélikus kistemplom

1773-yban bővítették két oldalszárnnyal, 40 méter magas tornya - ahol három harang található - 1783-ban épülhetett meg. Egy idő után azonban a kistemplom a bővítés ellenére sem tudta kiszolgálni a növekvő közösség igényeit. Ezért megvásárolták a templomukkal szemközti telkeket, és 1807-ben kezdték el építeni a Nagytemplomot.

A hagyományosan evangélikus Békéscsabán napjainkban több mint tízezres evangélikus közösség él.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!