Földi László: Magyarország 1956-ban bebizonyította, hogy képes hosszú távú változásokat elérni

Földi László, a térség kereszténydemokrata országgyűlési képviselője a nemzeti ünnep előestéjén a Pest megyei Újszilváson emlékezett az 56-os forradalom és szabadságharc eseményeire és hőseire. Az alábbiakban az ő beszédét közöljük.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Kedves Vendégeink, Újszilvás emlékező Polgárai!

Köszönöm, hogy ezekben a nehéz időkben is szakítanak időt, sőt vesznek bátorságot arra, hogy úgy ünnepeljünk, ahogyan egyedül érdemes: közösen és méltósággal.

A járvány távolra sodort és maszkok mögé kényszerített bennünket, de mi tudjuk, hogy a vírussal szemben nem csupán egy egészségügyi és egy gazdasági, hanem egy emberi csatát is meg kell nyernünk.

Ennek az a tétje, hogy az indokolt és fegyelmezett védekezés mellett képesek vagyunk-e megőrizni az életformánkat. Az ember ugyanis társas lény. A család, a munkahely, a lakóhely, az nemzet – ezek azok a közösségek, amelyek megtartanak bennünket.

Földi László

És a múlt, a történelem példája az, ami túlsegít bennünket a jelen akadályain. Ezért fontos, hogy együtt emlékezünk, és nem hagyjuk szó nélkül elmenni mellettünk október 23. nagyszerű ünnepét. Az ünnep szót használom, noha lehet, hogy ez önökben megütközést kelt. Hiszen mi is lenne ünnepelni való egy végső soron elbukott forradalomban? – kérdezhetnék. De vizsgáljuk csak meg egy kicsit jobban az 1956-os magyar szabadságharcot, és főleg annak hosszú távú hatásait, következményeit – kimondom bátran: eredményeit!

1956-ban Magyarország egy borzalmas fél évszázad után és borzalmas állapotban volt. Képzeljék csak el, hogy egy 1900-ban született magyar mi mindent át kellett, hogy éljen, mire megérte 1956 őszét! Két világháború, egy Trianon, egy tanácsköztársaság, egy gazdasági válság és két népirtó diktatúra mindössze 56 év alatt – példátlanul kegyetlen leltár ez.

1956-ban az ország már túl volt minden illúzióján, amibe a második világháborúból való kilábalás, a pusztulás utáni újjáépítés eufóriája ringatta. A korszak népszerű köszönése, a „Szabadság!” ellenére néhány zavaros átmeneti év után újabb, csalásban és terrorban fogant diktatúra telepedett rá a megkínzott magyar népre.

A kommunisták tömeggyilkosok voltak. Az emberi életek mellett elpusztították, lerombolták az ország polgári hagyományait, az évszázadokon keresztül felhalmozott szaktudást, a minőség iránti elkötelezettséget, a magántulajdon szentségét.

A kisembereket igénytelenségre, képmutatásra, csalásra, ügyeskedésre, hazugságra, őseik megtagadására, és egymás elárulására kényszerítették. Kirabolták az országot.

Alig néhány év kellett hozzá. 1953-ban Magyarország már élhetetlen, nyomorgó hely volt, ahol embereket kínoztak a szó minden testi és szellemi értelmében, és mindenbe beleszóltak, minimális mozgásteret sem hagyva az embereknek sem a magánéletben, sem a munkában, sem a társadalmi szerepvállalásban.

Földi László

Megcsúfolták a szavakat is. Demokráciának hívták azt, ami nélkülözte a demokrácia minden alapfeltételét, a szabad választás, gyülekezés, utazás, vállalkozás és véleménynyilvánítás jogát. Népinek nevezték, miközben a nép egyre rosszabbul élt, és papíron az övé volt a hatalom, de még azt is megmondták neki, hogy mit kell gondolnia.

1956-ban ebből lett elegük az embereknek. A forradalmak ugyanis a történelemkönyvek szerint magasztos eszmékért robbannak ki: szabadságért, függetlenségért. Ezek azonban csak szavak. Nagyon szép és fontos szavak, de csak szavak maradnak, ha nem fordítjuk le őket az egyszeri és egyszerű ember nyelvére.

A forradalmak azért robbannak ki, mert elfogy a levegő és a tér. Amikor már nincs hová hátrálni, amikor a hatalom már totális ellenőrzésre és alázatosságra tart igényt, akkor az emberek egy napon rádöbbennek, hogy már nincs veszítenivalójuk. Már nincs mit elvenni tőlük. Mert a padlást és az agyukat is lesöpörték a hatalom emberei.

Ilyenkor és ezért szoktak kirobbanni a forradalmak.

Akik barikádokat emelnek, Molotov-koktélokat gyártanak és szinte puszta kézzel szembeszállnak a korszak legnagyobb hadi gépezetével, azok fejében nem eszmék és szlogenek szólnak, csupán egyetlen kiáltás: „elég volt!” 

Az 1956-os hősöknek elegük volt a fojtogató légkörből, az önrendelkezés teljes hiányából, a nyomorból, és abból, hogy hangzatos, hazug szólamokkal kell jóllakniuk, miközben kenyér nem jut a családi asztalra, mert a földet elvitte az téesz, a gyerek pedig nem juthat be az egyetemre, mert az apját elvitte az ÁVÓ.

A párttitkárok bezzeg híztak, miközben a melós három műszakban robotolt, és mégsem jutott egyről a kettőre. 1956-ban a világ szerencsésebbik felén már az űrkorszakot készítették elő, amikor nálunk még családok százezreinél nem volt vezetékes víz, csatorna, villanyáram és távfűtés. És ezt azokkal tették a kommunisták, akik 1945 után a puszta két kezükkel hozták vissza a magyar gazdaságot a pokol tornácáról. Csoda hát, hogy 1956-ban néhány nap alatt a forradalom szele hatalmas máglyává duzzasztotta az elégedetlenség parazsát? Nem csoda. Az viszont csoda, amit ez a katonai értelemben eleve vereségre ítélt forradalom elért. Az 1956-os események ugyanis nem múltak el nyomtalanul.

Újszilvás

És ez az, amiért igenis jogunkban áll ünnepként tekinteni október 23-ra.1956-ban ez az ország a legjobb arcát mutatta magának és a világnak. Összefogott öreg és fiatal, városi és falusi, értelmiségi és paraszt, férfi és nő. Mind egyet akart: szabadon élni. Nem majd, egyszer, amikor a múltat már végképp eltöröltük, hanem itt és most.

Éppen elégszer hallották már előtte, hogy egyszer majd jobb lesz. Most legyen jobb, azonnal – ez volt a forradalom üzenete. És jobb lett? Bizonyos értelemben jobb. a Rákosi-rendszer megbukott, a diktátor még földrajzilag sem tudta magát visszakönyörögni a pozíciójába, és megkezdődött egy konszolidáció.

Ez azonban nem Kádár János érdeme. Ez az 56-osok érdeme, akiket ő felakasztatott, elüldöztetett. Kádár János is egy diktátor volt, a rendszere árulásban és vérben fogant, csak később már mások voltak a módszerei.

Kivégeztetett, bebörtönzött és ellehetetlenített sok százezer embert, a többinek pedig azt üzente: ha beletörődsz, ha megtagadod önmagad, a magyarságod, a hited, az apád és anyád, és szolgálsz, akkor nem bántalak. Akkor egy kicsit jobban élhetsz, mint Rákosi alatt. Nagyon jól nem, hiába is szeretnéd, de ha feladod a szabadságod, akkor lesz biztonságod is.

Ez sokáig működött. Túl sokáig. 33 évig. Mindenki tudta, hogy hazugság az egész. Mindenki ott röhögte ki, ott bújt ki alóla, ahol csak tudott. A megalkuvás ideje volt ez. De nem volt értelmes ember, aki ne érezte volna, hogy a rendszer fenntarthatatlan.

Az embert ugyanis már csak olyan fából faragta a Teremtő, hogy a szabadságra és a biztonságra egyszerre van szüksége.

Hiába vagyunk szabadok, ha nem vagyunk biztonságban; és hiába vagyunk biztonságban, ha nem vagyunk szabadok.

Ezt nem érti meg a szélsőséges liberalizmus, ami a szabadság és az egyén mindenek felettiségét hirdeti az erkölcsi és fizikai határok ajándékozta biztonság kárára, és ezt nem érti meg a náci vagy kommunista diktatúra, amely a szabadság levegőjének utolsó kortyát is elszívja az ember elől, és megsemmisíti az egyént.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

2020-ban is vannak olyan világhatalmak, amelyek vagy a szabadságunkat, vagy a biztonságunkat veszélyeztetik. Most persze nem sereggel jönnek, és nem is mindig országok.

Most jótevőnek álcázzák magukat, de ha benézünk az öltönyös mosoly és a „píszí” stílus mögé, akkor látjuk, hogy lenéznek és kioktatnak bennünket.

Akik meg akarják mondani nekünk, hogy kikkel éljünk együtt a saját országunkban, mit gondoljunk a hitről, a családról, vagy teszem azt az Európai Unióról, azok a régi gyarmatosító logikát követik.

Újszilvás

Ne legyen tehát kétségeik: Nyugat-Európában sokan ma is alsóbbrendűnek tekintenek bennünket, és csak a piacunkat akarják.

Annektálni szeretnék az életformánkat, a gondolkodásunkat és jól felfogott gazdasági érdekeik mentén a globalizáció olvasztótégelyébe akarják beönteni a nemzeti hagyományainkat, értékeinket és érdekeinket. Mi nekik egy szegény rokon, vagy más szóval egy leányvállalat, melléküzemág vagyunk. Nem cél, hanem eszköz.

Magyarország azonban 1956-ban bebizonyította, hogy képes hosszú távú változásokat elérni, és végső soron kivívni, majd megőrizni a szabadságát és a biztonságát.

Ma, 2020-ban mi döntünk a sorsunkról.

A gazdaság még a járvány ellenére is erős, a munkahelyek és a beruházások nem álltak le, a kettős mércét és a tiszteletlenséget minden fórumon kikérjük magunknak, és minden magyar állampolgár részt vehet a független, szabad, demokratikus jogállam döntéshozatalaiban. Magyarország sorsát nem pártközpontokban írják, hanem Cegléden, Nagykőrösön, Abonyban vagy éppen Újszilváson.

EZ 1956 eredménye. És EZÉRT ünnep október 23-a.