A két évvel ezelőtti reformáció500 évében, de utána sem esett bővebben szó a francia protestantizmusról, aminek pedig útra indító jelentősége és szerepe volt többek között a genfi nagy reformátor, Kálvin János éltében is. Az pedig, hogy a hugenották, a francia protestánsok tízezreit üldözte el vak gyűlöletében a katolicizmus francia földről, történelmi tény. Ahogyan Illyés Gyula nagy történelmi freskójában, A reformáció genfi emlékműve előtt c. monumentális versében sorolta: Coligny halála, Szent Bertalan bosszútlan éjszakája, a toulouse-i tiszták mind a francia föld és a protestánsok emlékét idézi. Azokét, akik Svájcnak, Németországnak, Berlinnek és Potsdamnak, meg oly sok városnak az építői lettek, és hálás lakói az idegen, befogadó nemzeteknek… Francia történelmi zarándokutunkat Kálvin Párizsával kezdjük. Kálvin franciaországi működését, hatását, s ennek mindmáig érezhető, bár alig tudatosított, ismert következményeit 12 kötetes fantasztikus kiadvány dolgozta fel nem régen angolul. Címe: Kálvin és a reformáció Franciaországban. (Forrás: https://www.museeprotestant.org/de/notice/paris-de-calvin/?parc=51911 és Kálvin életművének német levelezési dokumentációja, a Johannes Calvins Lebenswerk in seinen Briefen két vaskos kötete).
A Quartier Latin híres negyedében éveken át
Kálvin Párizsa, pontosabban az a negyed, ahol legtöbbet tartózkodott több éves tanulmányai során, a híres-nevezetes Latin negyed volt. Alig 13 évesen kerül fel a szellem, az esprit fellegvárába, ahol humanista tanulmányokat folytatott. Először a Collège de la Marche kollégiumot látogatta, ott Marthurin Cordier, az akkor közismert nyelvész volt a tanára. A Kollégium a Rue Montagne-on helyezkedett el. Egy év múlva, 1523-ban az első Kollégiumot felcseréli a Collège Montaigu-re, ott 1527-ig lakik. Olyan házban, ahonnan kitekintve, balra az Étienne-du-Mont templomának homlokzata látszott. Ennek belső terében voltak Pascalnak és Racine-nak a sírfeliratai.
1528-ban, amikor ezt a hosszabb ideig látogatott Kollégiumot elhagyta, megérkezik oda Loyolai Ignác (1491-1556), hogy inkább katonai, mint lelki ismereteit gyarapítsa. Ő alapította meg a jezsuita Jézus Társaságot, amit III. Pál pápa 1540-ben jóváhagyott, s aminek első rendfőnöke ő maga lett. A könyvtár homlokzatán elhelyezett táblákon mindazoknak a hírességeknek olvasható a neve, akik a Collège Montaigu-ban tanultak.
Második párizsi tartózkodás – döntés a reformáció eszméi mellett – plakát botrány
Kálvin Párizs után tanulmányait Orléans-ban folytatta. Ott jogot tanult a neves professzor, Pierre de L’Estoile irányításával. Bourges-i kitérő után ismét Párizsba megy, ott a Fortet Kollégiumba jár a Rue Valette 21-ben.
1532 óta ismét tartósabban Párizsban él, és a nagy elköteleződés, amikor is a reformáció eszméivel nem csak megismerkedik, hanem egy életre elkötelezi magát az evangéliumi világosság mellett, 1533-ban következik be. Ez abban is megmutatkozott, hogy bár nem volt a klérus tagja, gyülekezetében Párizsban már úrvacsorát oszt a híveknek. 1534-ben kirobbant az első és végzetes botrány. Az „Affaire des Placards”, a plakát botrány során a római mise ellen szóló plakátokat helyezett el közterületeken, például I. Ferenc császár kastélya előtt. Ez annyira kiélezte helyzetét, hogy menekülve kellett Párizst elhagynia. Hova is mehetett volna? Vissza szülővárosába, Noyonba, melynek minden zugát és az emberek egy részét még ismerte. Rövid ideig marad ott, aztán Bázel, majd Genf felé veszi az irányt. El szülőföldjéről, hogy aztán közel négy évtizeden át, idegen földön találjon otthonra, gyülekezetre, reformátori munkássága kiteljesedésére...
A Latin negyed könyvárudái
A diáknegyedben természetesen számos könyváruda, nyomda is volt. Különösképpen a Rue Jean de Beauvais-en. Ezeknek fontos szerepük volt a régi és bibliai szövegek terjesztésében. Segítségükkel terjedtek a reformáció eszméi, felismerései, hitújító gondolatai. A híres könyvmetsző és nyomdász, Robert dˇEstienne adta ki a teljes Bibliát, s ennek tudományos jegyzeteit heretikusnak minősítette a katolikus tanhivatal. A kiváló nyomdásznak meggyűlt a baja velük, pontosabban fordítva, minek következtében egész családjával el kellett hagynia Párizst. Hova is menekülhetett volna, mint a békésebb és a katolikus inkvizíció által még érintetlen szomszédos földre, Genfbe. Ma a híres Panthéon tértől nem messze, a IV. Henrik gimnázium mellett elhaladva jutunk el a párizsi Kálvin utcába, a Rue Jean Calvin-ba, ami a református reformáció elindítójának emlékét őrzi ma is.
Párizs, Párizs, füstös Párizs, pestises Párizs – cenzúra – a nyomorúság áldása
Kálvin korában, az 1500-as évek első negyedében a fény és a világosság városa bizony még nagyon füstös és „szagos” volt. Nem a kölniktől, parfümöktől. Leginkább a csatornaszagtól, a sáros utcáktól, s az előkelő városnegyedet leszámítva, a különféle betegségek által tizedelt lakosság nyomorától. Kálvinnak sem volt könnyű a helyzete. Elsősorban anyagilag nem. 1532-ben pestis járvány pusztította a lakosságot, amiről 1532. április 22-én kelt levelében panaszkodik Orléans-ban élő barátjának, François Danielnek. „Gonosz időket” emleget, ami őt is megérintette, állandó gyomorrontás kínozta. A 23 éves Kálvinnak azt a tanácsot adja orvosa, hagyja el Párizst. Ez azért esik nehezére, mivel akkor jelent meg első fontosabb munkája, a Seneca kommentár, „amit saját költségemen adtam ki”. Azóta is állandó pénzügyi gondjai támadtak a könyvkiadás miatt, ami akkoriban jobbára magánkiadásokat jelentett. Ekkortájt Calvinusként írja alá a nevét.
A korabeli cenzúrás viszonyokba enged bepillantást az az 1533-ból datált levél, amit Kálvin ugyancsak orléans-i barátjának írt. Tudatja, hogy bár „egész erdőnyi teendő és esemény vár rám”, mégis szakít időt arra, hogy vázolja a párizsi egyetemen és a könyvkereskedőknél, nyomdászoknál végrehajtott házkutatásokat. A hivatalos kontrollőrök és katolikus egyházi végrehajtók egész listákat tartottak kezükben azokról a könyvekről, amiket a párizsi püspök betiltatott. A könyvcenzúra annyira felháborította Kálvint, hogy elhatározta: elmegy a szellem fővárosából, de előbb még egy evangéliumi tartalmú beszédet írt az egyetemi rektornak, Copnak. Menekülnie kellett, ahogy már utaltunk reá, de előbb vidékre ment. Az Angoulême melletti Clair-ben talált menedéket az ottani templomi kántor, Tillet házában. Nagyszerű könyvtára volt a főkántornak, ott írta egy részét a később nevét világszerte ismertté tevő Keresztyén vallás rendszere/Institutio religionis Christianae-nak. Lám, mi mindenre jó a kényszerű menekülés, az átmeneti szállás! Persze csak akkor, ha Isten terve szerint tudja elfogadni helyzetét az ember. Akkor nem emészti mindhiába energiáit, hanem alkot, dolgozik. Kálvin is ezt tette. Áldássá lett számára a nyomorúság – sőt a reformáció, s egy egész protestáns világ javára lett áldássá a Párizst követő évek nyomorúsága...
Írja, szövegeket fordítja: Dr. Békefy Lajos, a KDNP Protestáns Műhely külügyi titkára
