Három pillérből álló megoldást szorgalmaz a KDNP

Lakáshitelesek válságban: megoldások rövid és hosszú távon címmel rendeztek politikai vitanapot szerdán a parlamentben ellenzéki kezdeményezésre. A KDNP vezérszónoka egy hárompilléres segítségnyújtási programról, a Fidesz az MSZP-t tette felelőssé a lakáshitelesek problémáiért, a szocialisták viszont a kormányt bírálták azért, hogy nem hoz megfelelő intézkedéseket. Cséfalvay Zoltán államtitkár leszögezte: a jövőben kiszámíthatóak lesznek a hitelek.

A Nemzetgazdasági Minisztérium stratégiai államtitkára szerint kiszámítható és fizethető lesz a lakástörlesztés azokkal a konstrukciókkal, amelyeket a még kidolgozás alatt álló, a kormány és a bankszövetség között június végéig megkötendő megállapodásban rögzítenek majd.
    
Cséfalvay Zoltán elmondta, hogy az új konstrukciókkal jobban megéri majd törleszteni, mint kiszállni a hitelből, nem kerül utcára az, aki az anyagi helyzete miatt nem tud fizetni, a banknak pedig jobban megéri majd megegyezni a hitelessel, mint bedönteni a kölcsönt.
    
Kifejtette: 2002 második negyedévében a lakosság devizahitel-adósságának állománya 216 milliárd forint volt, míg 2010 második negyedévében elérte a 7.348 milliárd forintot, ennek több mint 90 százaléka pedig svájcifrank-alapú hitel volt. A tavalyi év végére 117 ezer lakossági jelzáloghitel-szerződés volt 90 napon túli késedelemben - jegyezte meg. Az államtitkár azt mondta, az új kormány hozzákezdett a helyzet orvoslásához: megakadályozta a probléma újratermelődését, időlegesen védelmet adott a kilakoltatás ellen a bajba jutott adósoknak, az ügyfelek érdekeit erősebben védő pénzügyi szabályozási elemeket vezetett be, és hozzákezdett az érintett szereplők arányos tehervállalására építve a probléma rendezéséhez szükséges tartós megoldás kidolgozásához. A moratóriummal összefüggésben megjegyezte, semmiképpen nem lehet tartós megoldás, hosszú távú fenntartásuk ugyanis nagymértékben rontja a fizetési fegyelmet.

Sáringer-Kenyeres Tamás, a KDNP vezérszónoka azt mondta, a devizahitelesek problémája elkerülhető lett volna, ha időben figyelmeztetik őket arra, hogy annak felvétele milyen kockázatokkal jár. A múltra visszatekintve kijelentette, hogy a szocialista kormányok és a média egy viszonylagos stabilitás képét sugallta a devizahitelek kapcsán. Megjegyezte, hogy már a Bajnai-kormány alatt észlelték a problémát, de az ekkor tett lépések szerinte látszatintézkedések voltak.

Hangsúlyozta: a Fidesz-KDNP-kormány megpróbálta megszüntetni a devizahitelezést, létrehozni a Nemzeti Eszközkezelő Alapot és nyolcpontos csomagot készített a devizahitelesek megsegítésére. Elismerte, hogy az eszközkezelő működtetésével még adósak, annak beindítása még várat magára.
    
A politikus egy három pillérből álló lehetőséget vázolt fel a hitelesek megsegítésére. Ennek első része az lenne, hogy a bankok úgy strukturálnák át a hiteleiket, hogy azokkal szélesebb palettát kínáljanak a fizetőképes adósoknak. Ha ezzel az állampolgárok nem tudnak élni, akkor a bank állami garanciát kérhet az átstrukturálás költségeinek fedezésére. Ha ez sem sikerül, akkor a helyi önkormányzat vagy az eszközkezelő alap szerezné meg az ingatlant és adná bérbe az ott lakóknak.
    
Számításai szerint 2011-2012-ben a kormánynak 10-10 milliárd forinttal kellene hozzájárulnia a rendszerhez, az ezt követő két évben pedig 120-130 milliárd forintból tudná kezelni a hitelesek ügyét.
A kereszténydemokrata Varga László arról beszélt, hogy a bankok nagyon sok embert becsaptak, ezért a bajba jutott lakáshitelesek ügyében a pénzintézetek felelősségét éppúgy nem lehet szó nélkül hagyni, mint az előző kormányzatét. Nem lehet megkerülni azonban az egyén felelősségét sem, ugyanis sokan tovább nyújtózkodtak, mint ameddig a takarójuk ért - mutatott rá.
    
Szólt arról is, hogy természetesen felelős a lakáshitelezés terén kialakult helyzetért a világgazdasági válság is.
    
A bajban lévőkért viselendő felelősséget nem lehet megkerülni – jelentette ki.   
Zsigó Róbert, a Fidesz vezérszónoka azt akarta tisztázni, hogy került több mint százezer ember olyan helyzetbe, hogy kilencven napnál hosszabb ideje nem fizeti a részleteit. A probléma gyökerének azt nevezte, hogy a szocialista kormányok megszüntették a támogatott forinthiteleket és helyette "gondoskodtak arról", hogy az emberek devizahiteleket vagy magas kamatú forinthiteleket vegyenek fel. Hozzátette, hogy a hiteleseknek nem nyújtottak védelmet a bankokkal szemben, eközben a hitelintézetek kihasználták az emberek többségére jellemző pénzügyi tájékozatlanságot is.
    
Úgy értékelte, hogy a szocialista kormányok "felelőtlen és hazug" kijelentései miatt a magyar gazdaság már a válság bekövetkezte előtt romokban hevert. Véleménye szerint a devizahitelezés kockázataira az állam túl későn és nem eléggé nyomatékosan hívta fel a figyelmet.
    
Leszögezte, hogy segíteni kell a fizetésképtelen helyzetbe került adósokon és megoldást kell kínálni azoknak, akik ha nehezen is, de fizetik a részleteiket. Szavai szerint az elmúlt hónapokban a kormány és a Fidesz-KDNP képviselői ennek a problémának a megoldásán dolgoztak. A legfőbb céljuknak nevezte, hogy senki ne kerülhessen utcára. Mint mondta ezért hosszabbították meg a kilakoltatási moratóriumot és ezért vezették be 2010-ben a devizaalapú jelzálog tilalmát. Emlékeztetett arra, hogy a nehéz helyzetbe került lakáshitelesek érdekében tavaly ősszel nyújtottak be egy javaslatcsomagot, amelyet októberben ellenszavazat nélkül fogadott el a parlament.
    
Véleménye szerint hosszú távon is eredményes megoldást csak az eladósodottság csökkentése és a vállalkozások támogatása hozhat.

kdnp.hu
Forrás: MTI

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!