Lesznek módosító indítványok, de az irány támogatható

A Kereszténydemokrata Néppárt szerint bár lesznek módosító indítványok, de támogatják azt az irányt, hogy aki munkaképes korú, az az ebből származó jövedelemből éljen - közölte a KDNP alelnöke. Rétvári Bence hozzátette: a javaslat lényege, hogy a munkaképes korú, egészséges emberek a munka világába térjenek vissza és helyezkedjenek el. Korábban kivonultak a KDNP képviselői a parlament alkotmányügyi bizottságának hétfői üléséről, a fideszes Lázár János és Balsai István pénteken beterjesztett két törvényjavaslatának tárgyalása közben. Salamon László közölte: egyetlen frakciónak, a KDNP-nek nem adatott meg a lehetőség a vitában való hozzászólásra. Rubovszky György az MTI kérdésére azt mondta, hogy Cser-Palkovics András ülésvezetési stílusa ellen kívántak tiltakozni, és nincs tartalmi kifogásuk a javaslat ellen.

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint bár lesznek módosító indítványok, de támogatják azt az irányt, hogy aki munkaképes korú, az az ebből származó jövedelemből éljen - közölte a KDNP alelnöke. Rétvári Bence hozzátette: a javaslat lényege, hogy a munkaképes korú, egészséges emberek a munka világába térjenek vissza és helyezkedjenek el. Magyarországon nagyon sok életerős és még messze, akár két évtizeddel a nyugdíjkorhatár előtt lévő ember él állami ellátásokból, miközben tudnának munkát vállalni, mert a képességeik megvannak erre. Kiemelte: az indítvánnyal meg szeretnék védeni azok juttatásait, akik valóban rokkantság vagy más egészségügyi okok miatt nem képesek a munkavégzésre. Akik pedig képesek a munkavégzésre azok ne állami ellátásból éljenek, hanem munkával szerzett jövedelemből, mert Magyarország az értékteremtő munkán alapul.

Kivonultak a KDNP képviselői a parlament alkotmányügyi bizottságának hétfői üléséről, a fideszes Lázár János és Balsai István pénteken beterjesztett két törvényjavaslatának tárgyalása közben. Salamon László közölte: egyetlen frakciónak, a KDNP-nek nem adatott meg a lehetőség a vitában való hozzászólásra. Kétségtelen, hogy elhangzott a fideszes ügyrendi javaslat, de a házszabály szellemének az felelt volna meg, ha az ülésvezető megkérdezi a KDNP-t, akar-e élni a felszólalási lehetőségével. Megjegyezte, lett volna mondandójuk, de ha nem kíváncsi a bizottság a mondanivalónkra, akkor megtartjuk a véleményünket magunknak. Cser-Palkovics András erre úgy reagált, 35 percig nem jelezte a KDNP hozzászólási szándékát. Ezután Salamon László Rubovszky Györggyel (KDNP) együtt elhagyta a termet. Rubovszky György az MTI kérdésére azt mondta, hogy Cser-Palkovics András ülésvezetési stílusa ellen kívántak tiltakozni, és nincs tartalmi kifogásuk a javaslat ellen.

A kormány nevében Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára azt mondta, a kabinet álláspontja támogató. Magyarország versenyképességéhez át kell tekinteni a nyugellátásra vonatkozó rendelkezéseket, közölve, hogy az indokolt korkedvezményes, rokkantsági nyugellátásokat meg kell védeni.

Lázár János és Balsai István pénteken terjesztette az Országgyűlés elé alkotmánymódosítási javaslatát, amely rögzítené: nyugdíjat az kaphat, aki betöltötte az általános öregségi nyugdíjkorhatárt. Ugyanakkor törvény rendelkezhet arról, hogy a korhatárt még el nem érők is részesülhessenek nyugdíjban. A javaslat indoklása arra utal, hogy ez például a nők 40 évnyi munkaviszony utáni nyugdíjba vonulására vonatkozhat. A módosítás szerint az általános öregségi nyugdíjkorhatár betöltését megelőzően folyósított nyugellátás törvényben meghatározottak szerint csökkenthető és szociális ellátássá alakítható, munkavégzésre való képesség esetén megszüntethető.

Forrás: MTI

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!