A KDNP szerint alkotmányellenes a bejegyzett élettársi kapcsolat szabályozása

A KDNP visszavonatná a polgári törvénykönyvről szóló jogszabályt, az SZDSZ pedig attól teszi függővé a támogatását, hogy a kormány és a parlament mennyire hajlandó átvezetni a jogszabályba a szabad demokraták által indokoltnak tartott, korábban megfogalmazott felvetéseket – derült ki a vezérszónoki felszólalásokból a köztársasági elnök által az Országgyűlésnek megfontolásra visszaküldött új polgári törvénykönyv (Ptk.) vitájában.

Salamon Béla, a Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési képviselője emlékeztetett arra, hogy az államfő 14 oldalas átiratban fejtette ki azon érveit, amelyek miatt az országgyűlésnek megfontolásra visszaküldte a törvényt. Hozzátette, hogy Sólyom László vétója, amely szakmai bírálat is, a törvény egészére hivatkozik, ráadásul a köztársasági elnök külön hangsúlyozta, hogy nemcsak a törvénnyel, de annak elfogadási módjával sem ért egyet.
    
Ő is idézte a kormányfő véleményéből, hogy a normaszöveg jelenlegi formájában nem alkalmas arra, hogy a Magyar Köztársaság polgári jogi kódexévé váljon. Hozzátette, hogy megkerülhetetlennek érzi az egész törvény tüzetes átvizsgálását.
   
A képviselő közölte, hogy a törvényjavaslat megfelelő színvonalra emelésének feladatával a képviselők egyedül nem lesznek képesek megbirkózni a jövő hétig, ezért szükségük van a jogászi szakma bevonására.
    
Kijelentette, hogy a kormánynak vissza kell vonnia a javaslatot, amelyet megfelelő szakmai előkészítés után kell benyújtani az Országgyűlés elé.
    
Vitányi István, a Fidesz vezérszónoka visszautasította Szép Béla felvetését, amely szerint azért elleneznék a javaslatot, hogy az ne a szocialista kormány ideje alatt valósuljon meg. Közölte, hogy azt nem ők, hanem a szakma ellenzi.
    
Emlékeztetett arra, hogy mind az általános, mind a részletes vitában elmondták kifogásaikat, és kérték a kormányt, hogy a javaslatot vonja vissza, mert további szakmai egyeztetések szükségesek, és a javaslat módosítókkal nem javítható.
    
Kitért arra, hogy az egységes javaslat véleményük szerint továbbra sem volt kész jogszabálytervezetnek mondható. Hozzátette, hogy a törvényben számos szerkesztési hiba, illetve a gyakorlatban nehezen alkalmazható rendelkezés található.
    
Hozzátette, hogy az államfő több tartalmi rendelkezéssel sem értett egyet. Példaként említette, hogy a bejegyzett élettársi rendelkezés ellen az Alkotmánybíróság előtt fekszik beadvány.
    
Közölte, hogy osztják a köztársasági elnöknek azt a véleményét, amely szerint a normaszöveg jelenlegi formájában nem méltó arra, hogy a Magyar Köztársaság polgárjogi kódexévé váljon, ezért kérik a kormányt, hogy a javaslatot vonja vissza.

A vezérszőnoklatokelhangzása után kibontakozó vitában Salamon László megjegyezte: azzal, hogy a vezérszónoki felszólalás után most újból szót kért, cáfolja Szép Bélának azon megjegyzését, hogy a Fidesz és a KDNP nem vesz részt érdemben az új Ptk. vitájában. Mint mondta: a törvénykönyv kidolgozása szakmai feladat, s a képviselők nem dolga, hogy a legapróbb részletekbe menőes megvitassák.

A Ptk átfogó módosítása nem politikai ügy, bármikor is kerüljön rá sor egy ilyen léptékű változtatásra, az egyetlen párthoz sem kötődhet – jelentette ki.. Hozzátette: a polgári jog jellegzetesen szakmai jogág.
    
Emlékeztetett rá, hogy az új Ptk. kodifikációs munkálataira még a Horn-kormány adott megbízást, majd a munka folytatódott az Orbán-kormány és a Medgyessy-kormány ideje alatt. A Gyurcsány-kormány alatt a tárca elvette a kodifikációs bizottságtól a munkát, hogy kialakítsa a javaslat végső formáját.

Salamon László szerint az 1959. évi IV. törvény jobb, mint ami most a parlament előtt fekszik. Addig kell dolgozni az új törvényen, amíg az elfogadhatóvá nem válik – tette hozzá.

A kereszténydemokrata szakpolitikus a KDNP álláspontját ismertetve kijelentette: alkotmányellenesnek tartják és az Alkotmánybíróság előtt meg is támadták a bejegyzett élettársi kapcsolat jelenlegi szabályozási formáját. Mint mondta, ez egyértelműen egy értékválasztásról szóló javaslat.

Vitányi István fideszes képviselő szerint az egységes javaslat nem érett meg arra, hogy az új polgári törvénykönyv legyen. Ezért azt javasolta: vonja vissza a kormány a törvényjavaslatot és dolgozza át.
    
Frankné Kovács Szilvia szocialista képviselő azt kifogásolta, hogy miközben a bejegyzett élettársi kapcsolatot, mint jogintézményt, az új Ptk. Szabályozza, a Fidesz és a KDNP módosító javaslatával azt akarja elérni, hogy a bejegyzett élettársi kapcsolatot, mint jogintézményt, vegyék ki a törvénykönyvből.

Orosz Sándor (MSZP) közölte: a köztársasági elnöknek az összes kifogását le kellene írnia az új Ptk.-val kapcsolatban, hogy ne váljon parttalanná a vita.

MSZP: a házastársi hűséget nem lehet jogi normában előírni
    
A szocialista Frankné Kovács Szilvia a Fidesz és a KDNP azon módosító indítványát is támadta, amely fenntartaná a házastársi hűség fogalmát az új Ptk.-ban. Mint mondta: az a kérdés, szükséges-e szabályozni jogi normában egy emberek közötti viszonyt, amit jogi eszközökkel nem lehet kikényszeríteni. A képviselő szerint a házastársi hűséget nem jogi normákban kell előírni, mert az két ember belső ügye.
    
Salamon László a szocialista véleményre reagálva úgy fogalmazott: attól még, hogy egy jogszabályi előírást megsértenek, nem annak az eltörlését kell kezdeményezni, példaként a lopást említette. Hozzátette: az apaság vélelme és a hűség törvénybe iktatott követelménye között szoros összefüggés van.

MSZP: a Fidesz-KDNP visszahozná a cselédviszonyokat
    
Szép Béla, az MSZP országgyűlési képviselője szerint a Fidesz és a KDNP egy olyan módosító indítványt nyújtott be, amely bevezette volna a magánmunka-szerződés intézményét, s ez gyakorlatilag a cselédviszonyokat hozta volna vissza.
    
Ismertetése szerint a magánmunkát vállaló a munkáltató személye körül végezne munkát, és a számkivetettségnek olyan feltételeit határozták volna meg az ellenzékiek, mint hogy a munkabér, a munkaidő meghatározása csak akkor lett volna kötelező, ha kizárólagosságot köt ki a munkaadó a munkavállalóval szemben.
    
Salamon László a leghatározottabban visszautasította ezt az értelmezését, szerinte a javaslatuk egy reális, valós problémára adna választ.
    
A vita lezárását követően az elnöklő Világosi Gábor bejelentette, hogy a módosító indítványokról november 3-án dönt az Országgyűlés.

kdnp.hu
Forrás: MTI

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!