Az emberek sorsa iránti érzéketlenség jellemzi Bajnait

A képviselők csaknem másfél órán keresztül szavaztak a polgári törvénykönyv módosításához 212 oldalon benyújtott javaslatokról. A módosítások jelentős többségét Rétvári Bence nyújtotta be. Harrach Péter szerint a kormányfőjelölés módja jogilag ugyan nem, de politikailag és morálisan illegitim. Kuzma László a Paksi Atomerőmű vezérkarának felmentéséről kérdezett interpellációjában. A Fidesz szerint az MSZP-s Schiffer János a szintén szocialista Puch László helyett szavazott hétfőn az Országgyűlésben, ezért lemondásra szólították fel.

A képviselők csaknem másfél órán keresztül szavaztak a polgári törvénykönyv módosításához 212 oldalon benyújtott javaslatokról. A módosítások jelentős többségét Rétvári Bence nyújtotta be. Az ellenzéki módosítások jelentős részét a kormánypárti többség elutasította. Az előterjesztő támogatása mellett egyhangúlag fogadták el Rubovszky György azon módosítását, amely a lelkiismereti szabadság és személyes szabadság védelmére vonatkozik, valamint a kegyeleti jogi szabály megváltoztatását érinti. Szintén egyhangú többséget kapott a kereszténydemokrata képviselő azon indítványa, amely a házasság és család védelmének törvényi szabályát pontosítja, illetve amely a szülői felügyeletet gyakorló szülő törvényes képviselői kötelezettségét érinti. Egyhangú támogatást kapott Rétvári Bence javaslata, amely a kisajátítás szabályait változtatja meg.

A Ház 363 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül fogadta el a Magyar Tudományos Akadémiáról szóló törvény módosítását. A hétfői szavazással megnyílik a lehetőség ahhoz, hogy az MTA kutatóhálózata modern, európai kutatóhálózatként működjék.

A képviselők elfogadták a bejegyzett élettársi kapcsolatról, és az ezzel összefüggő, valamint az élettársi viszony igazolásának megkönnyítéséhez szükséges egyes törvények módosításához benyújtott módosító javaslatokat. Ennek során 202 igen szavazattal - 154 ellenében, 9 tartózkodással - megszavazta a Ház az előterjesztő által támogatott módosításokat
    
A Ház 208 igen szavazattal 115 ellenében, tartózkodás nélkül - fogadta el az anyakönyvezéssel összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot, amelyet december közepén azért napoltak el, mert az Alkotmánybíróság megsemmisítette a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló jogszabályt, emiatt a javaslatból most kikerülnek az erre vonatkozó rendelkezések. Az előterjesztés a külső helyszínen történő házasságkötés, valamint a házassági név megváltoztatásának szabályait, illetve az anyakönyvi nyilvántartásokba való betekintés rendszerét szabályozza.

Az Országgyűlés 330 igen, 6 nem és 10 tartózkodás mellett fogadta el azt az országgyűlési határozati javaslatot, amely hozzájárulást ad új atomerőművi blokk vagy blokkok telepítésének előkészítéséhez a paksi atomerőmű telephelyén.
    
A képviselők 358 igen szavazattal kettő ellenében, tartózkodás nélkül fogadták el a Magyar Fejlesztési Bank Rt.-től szóló törvény módosítását. Így a törvény megteremti a lehetőséget, hogy az MFB Zrt. a piaci gondok enyhítése érdekében a gazdálkodó szervezetek és önkormányzatok éven túli forgóeszközhitel és kölcsön felvételéhez készfizető kezességet vagy bankgaranciát vállaljon.
    
A Ház 358 igen szavazattal, egy ellenében, tartózkodás nélkül fogadta el a Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló 2007. évi törvény módosításáról szóló törvénymódosítást.
    
Szintén elfogadták - 341 igen szavazattal, 14 ellenében, tartózkodás nélkül - a képviselők a környezetvédelmi termékdíjról szóló törvény módosítását.

+

 

Harrach Péter, a KDNP képviselője szerint a kormányfőjelölés módja jogilag ugyan nem, de politikailag és morálisan illegitim. Bajnai Gordon kormányfőjelölt kiszivárgott programelemeiről szólva közölte: úgy próbálják kezelni a jelent, hogy súlyos károkat okoznak a jövőnek. Felhívta a figyelmet arra, kérdéses, hogy a családtámogatási rendszer megnyirbálása milyen hatással lesz az amúgy is rossz demográfiai helyzetre. Harrach Péter szóvá tette, hogy a jelölt múltjának egy nagy foltjától, a Hajdú-Bét ügytől sem tekinthetnek el. Kiemelte, hogy a Bajnai Gordon által tulajdonolt Hajdú-Bét kisemmizett libatenyésztői közül néhányan önkezükkel vetettek véget életüknek. Harrach Péter szerint mindezt meg lehet bánni, de most nem magánemberről, hanem az ország leendő miniszterelnökéről van szó, egy emberi magatartásról van szó, vezetési gyakorlatról, az emberek sorsa iránti érzéketlenségről - fogalmazott.

A Fidesz szerint Bajnai Gordon személyében egy olyan miniszterelnök-jelöltet talált az MSZP és az SZDSZ, aki aktívan részt vett az elmúlt három év kormányzati semmittevésében - mondta Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője hétfőn napirend előtt az Országgyűlésben. Hangsúlyozta: az MSZP-nek és az SZDSZ is csak az a célja, hogy ne legyenek választások Magyarországon.

Az azonnali kérdések és válaszok órájában Kuzma László a szakképzéssel foglalkozó vállalkozásokról beszélve azt mondta, hogy azok egy része visszaigénylőnek számít a Szakképzési Alappal szemben, mert az általuk felvett havi szakképzési hozzájárulás összege kevesebb a szakképzési törvényben rögzített összegnél. Megemlítette, hogy vannak olyan vállalkozások, ahol a februári visszaigénylések csak április közepére várhatóak. Korózs Lajos szociális államtitkár azt mondta, hozzá nem érkezett panasz, hogy a visszaigénylés után későn kapnák meg a forrásokat a vállalkozások.

Medgyasszay László a bábolnai ménesbirtokot terhelő banki hitel kapcsán tette fel a kérdést, hogy a kormányzat miért nem fizeti vissza a kölcsönt. Keller László úgy válaszolt, hogy a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok Kft. 340 millió forintos bankhitelének visszafizetéséről decemberben hozott határozatot a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő. Hozzátette, hogy a társaság és a bank megállapodott abban, hogy május végéig meghosszabbítják a futamidőt.

Kuzma László a Paksi Atomerőmű vezérkarának felmentéséről kérdezett interpellációjában. Mint mondta, a Magyar Villamos Művek (MVM) Zrt. által birtokolt Paksi Atomerőmű 2009. március 23-i közgyűlése felmentette tisztségéből gyakorlatilag a teljes vezérkart. Hozzátette: a felmentett igazgatósági tagok között volt az a Kocsis István, aki tavaly márciusig az MVM vezérigazgatója volt. Akkori menesztése körül igen sűrű ködfátyol lebegett, amely most szállt fel, talán nem is teljesen - jelentette ki. Kiemelte: Kocsis István vezérigazgatóságának utolsó időszakában több tízmilliárd forintnyi aggályos pénzmozgás történt a Magyar Villamos Művek Zrt-nél. Hogyan lehet, hogy az MVM Zrt. volt vezérigazgatója nem bírósági tárgyalóteremben, hanem a BKV vezérigazgatói posztján található? - kérdezte. Az ellenzéki képviselő a választ nem fogadta el, míg az Országgyűlés 184 igen, 173 nem és 2 tartózkodás mellett elfogadta.

Bizonyíték bemutatására vagy bocsánatkérésre szólította fel a Fidesz két képviselője Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt interpellációjában, a bírákat és ügyészeket érintő állításai miatt. Répássy Róbert (Fidesz) képviselőtársával, Balsai Istvánnal közösen benyújtott interpellációját ismertetve azt mondta, hogy Gyurcsány Ferenc az MSZP március 21-i pártkongresszusán durván megtámadta a független igazságszolgáltatást.   

A Fidesz szerint az MSZP-s Schiffer János a szintén szocialista Puch László helyett szavazott hétfőn az Országgyűlésben, ezért lemondásra szólították fel. Répássy Róbert, a Fidesz frakcióvezető-helyettese elmondta, hogy 14.21 perckor az általa elmondott interpellációt követő szavazáson nyomta meg a gombot Schiffer János Puch László helyett.
 
Levette napirendjéről az egyes adótörvények és az azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot a Ház. A képviselők elfogadták, hogy az Országgyűlés házszabálytól való eltéréssel tárgyaljon a Magyar Fejlesztési Bankról szóló törvényjavaslatról, a 2008-as költségvetéséhez benyújtott jogszabálytervezetről és környezetvédelmi termékdíjról szóló javaslatról.

kdnp.hu
Forrás: MTI
Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!