Ékesszólás és Háború szobra a Tisztelt Házban!

Szóltak, küzdöttek! Látták, láttatták e cifra világot, országot. 56 interpelláció, 112 kérdés, azonnali kérdés színesítette, élénkítette az új kormány hadba lépését követően a parlament életét. Régi igazságtól vezérelve, szóltak, újra és újra a kereszténydemokraták: „'ki nem lázad a rossz ellen, az elkerülhetetlenül a részévé válik!"

Az ellenzéki honatyák, honanyák, honifjak és honleányok bőszen ostorozták a kormányt, a kabinet, s pártjaik jelesei viszont folyamatosan a múlt sötét árnyaira emlékeztetettek, miközben az egyre fényesebb távoli jövővel kecsegtettek. A tovatűnt hatalom kába mákonya övezte az MSZP felszólalóit, a lázadás szelleme kísérte a Jobbikot, és tétova liberalizmus az LMP szónokait. A Fidesz padsoraiban tették és vallották: védeni elöljáróikat, foggal-körömmel, szent kötelesség, elvégre „milyen ember az 'ki harapja az emlőt, mely táplálja?" Régi igazságtól vezérelve, szóltak, újra és újra a kereszténydemokraták: „'ki nem lázad a rossz ellen, az elkerülhetetlenül a részévé válik!"

De nem csak felolvasni, beszélni, szónokolni, szavazni is lehetett!  Kedvelt műfaj volt a Tisztelt Házban az interpelláció. Legfőbb erénye, hogy a képviselő feketén-fehéren közölhette elfogadja-e vagy sem a kormány jelesének magasztos válaszát. Nem történtek csodák: a kormánypártok minden alkalommal bólintottak, a liberális örökségtől átitatott LMP egyetlen egyszer sem.   A Jobbik padsoraiban, mérlegelve a mérlegendeket, 3 honatya elfogadta el a kormány „igen" válaszát. (Volner János: Hogyan nyerik el a megélhetési bűnözők a méltó büntetésüket?; dr. Gyenes Géza: „Kíván-e tenni valamit miniszter úr abban a kérdésben, hogy az alkalmatlan és ellenőrizetlen eszközökkel súlyos betegségek felismerését ígérő, emberi jogokat sértő kísérletezgetések leállításra kerüljenek?";  Kepli Lajos: „Fel kíván-e lépni a kormány az "off-shore lovagok" környezetpusztító beruházásai ellen?")  Nem kis meglepetésre az MSZP frakciójában is ültek négyen, akik figyelmen kívül hagyva a „párt parancsát", elfogadták a kormány válaszát. (Káli Sándor: „Hogyan kívánja segíteni Magyarország Kormánya az árvíz elleni védekezést és a helyreállítást?"; Simon Gábor: „Árvízkárosultak biztosítása?"; dr. Ipkovich György: „Mikorra tervezi a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség a város-rehabilitációs program tekintetében a támogatási szerződések megkötését a fejlesztési pályázatokon nyertes városokkal?";  dr. Botka László: „Sürgős döntések szükségesek a Szegedi Lézerközpont ügyében!")

Különös pillanatok kísérték az azonnali kérdések és kérdések műfaját. Az elnök csengetett, hosszasan csengetett, rövid szünetet rendelt el, s mert vége az interpellációknak, vége a „kötelező szavazás" okozta frakciófegyelemnek, a képviselők zöme elindult a büfébe, a folyosóra vagy egyéb szükséges dolgait végezni.  Pillanatok alatt harmadnyian maradtak. Így kezdődött. Mindig így kezdődött. Miután helyre állt a rend, a kérdezők és a kérdezettek elmondták, felolvasták a magukét, tudván, hogy a siker nem kétséges: párjuk hálásan megtapsolja szószóját.

A megszólítottak listájára tekintve messziről látható, mely tárcák érdemelték a kitüntető figyelmet: mitől szenvedett, szenved az ország, hol a legtöbb tennivaló. Szószólóik szólalásai hűen jelezték azt az elszánt küzdelmet, melynek során az örökségbe kapott katasztrofális helyzetbe sodródó gazdaságon, egészségügyön, oktatáson, vidék, és családpolitikán miként próbálnak gyógyítatni, javítatni.

A felszólalások címei is fölöttébb beszédesek. Majd mindig költőiek, a válaszoktól függetlenül előre jelzik az ítéleteket. Érdemes rájuk pillantani!

Kellemes böngészést!

 

Intrepelláció

Kérdés

Azonnali kérdés

Összesen

FIDESZ

8

8

15

31

KDNP

7

5

9

21

MSZP

24

15

16

55

JOBBIK

10

9

19

38

LMP

7

3

13

23

Összesen:

56

40

72

168

Megszólítottak

Címzettek

Kormánypártok

Ellenzéki pártok

Összesen

Fidesz

KDNP

MSZP

Jobbik

LMP

nemzeti erőforrás miniszter

4

7

10

8

5

34

vidékfejlesztési miniszter

11

5

5

6

5

32

nemzetgazdasági miniszter

2

2

17

7

2

30

belügyminiszter

2

1

9

7

-

19

nemzeti fejlesztési miniszter

7

2

6

2

2

19

közigazgatási és igazságügyi miniszter

1

1

4

2

5

13

honvédelmi miniszter

3

3

-

1

-

7

külügyminiszter

1

-

2

4

-

7

miniszterelnök

-

-

2

-

3

5

legfőbb ügyész

-

-

-

1

1

2

Összesen:

31

21

55

38

23

168

INTERPELLÁCIÓK

Fidesz

 

Képviselő

Tárgy

Címzett

1

Hirt Ferenc

Az ENSZ konvenció érvényesítése és az abból adódó kötelezettségek!

nemzeti erőforrás miniszter

2

Dr. Hörcsik Richárd

Újabb csontvázak a Külügyminisztériumban!

külügyminiszter

3

Dr. Kocsis Máté

Lopják vagy szolgálják a hazát?

honvédelmi miniszter

4

Dr. Kovács Zoltán

Visszakaphatják-e bezárt mellékvonalaikat a nemzeti együttműködés kormányának segítségével a települések?

nemzeti fejlesztési miniszter

5

Németh Zoltán, Font Sándor,

Megmenekült-e a budatétényi rózsakert, vagy megkaparintják a privatizátorok?

nemzeti fejlesztési miniszter

6

Dr. Ódor Ferenc

Miben tud segítségére lenni a Belügyminisztérium az árvíz sújtotta települések számára?

belügyminiszter

7

Szatmáry Kristóf, Dr. Hörcsik Richárd

Hogy állunk nemzetközi összehasonlításban kötelezettségvállalások és kifizetések területén?

nemzeti fejlesztési miniszter

8

Zsigó Róbert

A fogyasztóvédelmi civil szervezetek támogatásának ellenőrzése!

nemzetgazdasági miniszter

KDNP

 

Képviselő

Tárgy

Címzett

1

Bagdy Gábor

Mekkora adósságot hagyott örökül a Malév kapcsán az előző kormány?

nemzeti fejlesztési miniszter

2

Básthy Tamás

Meddig lopják még a HM vagyonát?

honvédelmi miniszter

3

Dr. Lanczendorfer Erzsébet

Szegregációhoz vezető integráció!

nemzeti erőforrás miniszter

4

Dr. Puskás Tivadar

Állítsuk vissza az egészségügyi hivatásrendi kamaráinak régi, hasznos funkcióit!

nemzeti erőforrás miniszter

5

Sáringer-Kenyeres Tamás

Hogyan kívánja a kormány a terhek csökkentésével a folytonosságot és a megújítást erősíteni a családi gazdaságokban?

vidékfejlesztési miniszter

6

Spaller Endre

A korrupció 3 éve!

belügyminiszter

7

Varga László

Az óvodai férőhelyek bővítésének szabályozása!

nemzeti erőforrás miniszter

MSZP

 

Képviselő

Tárgy

Címzett

1

Baracskai József

Ki hazudik a nyugdíjasoknak?

nemzeti erőforrás miniszter

2

Dr. Botka László

Támogatja-e a kormány Szeged és térsége szúnyogirtását ugyanúgy, mint 4 éve?

belügyminiszter

Sürgős döntések szükségesek a Szegedi Lézerközpont ügyében!

nemzeti fejlesztési miniszter

3

Gúr Nándor

Hová tűnt a szociális érzékenység?

nemzetgazdasági miniszter

Miből lesz a cserebogár?

nemzetgazdasági miniszter

Mit sodor még el az ár?

belügyminiszter

Lesz-e út a munkához?

nemzeti erőforrás miniszter

4

Harangozó Gábor

A szociális szövetkezetekről?

vidékfejlesztési miniszter

Lesz-e munka?

nemzetgazdasági miniszter

5

Dr. Harangozó Tamás

Mire elegendő két hét?

belügyminiszter

6

Dr. Ipkovich György

Mikorra tervezi a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség a város-rehabilitációs program tekintetében a támogatási szerződések megkötését a fejlesztési pályázatokon nyertes városokkal?

nemzeti fejlesztési miniszter

7

Káli Sándor

Hogyan kívánja segíteni Magyarország Kormánya az árvíz elleni védekezést és a helyreállítást?

miniszterelnök

8

Kiss Péter

Mi lesz a nyugdíjkorrekciós programmal?

nemzeti erőforrás miniszter

9

Kovács László

Miért rontják Magyarország megítélését?

külügyminiszter

10

Kovács Tibor

Hogyan kívánja megvalósítani a magánmonopóliumok elleni fellépésre vonatkozó kormányzati célkitűzést a hazai üzemanyagárak alakulásával kapcsolatban?

nemzetgazdasági miniszter

11

Dr. Lamperth Mónika

A Fidesz törvénygyár selejtjei!

közigazgatási és igazságügyi miniszter

Miért teremt a kormány hátrányosabb helyzetet a kormánytisztviselők számára a felmentési idő radikális csökkentésével?

közigazgatási és igazságügyi miniszter

12

Lukács Zoltán

Moratórium vagy brutális távhő-áremelés?

nemzetgazdasági miniszter

Mi lesz a Vértesi Erőmű Zrt. sorsa?

nemzetgazdasági miniszter

13

Simon Gábor

Árvízkárosultak biztosítása.

nemzetgazdasági miniszter

14

Tóbiás József

Mennyit keres egy Fideszes vezérigazgató?

nemzetgazdasági miniszter

15

Dr. Tóth József

Folytatni kívánja-e az új kormány a panelprogramot?

nemzetgazdasági miniszter

16

 

Tukacs István

Véget ér a válság 2010. szeptember 30-át követően az MFB Zrt. tulajdonosi joggyakorlása alá kerülő gazdasági társaságoknál?

nemzeti fejlesztési miniszter

Mi lesz a devizahitelesekkel?

nemzetgazdasági miniszter

Jobbik

 

Képviselő

Tárgy

Címzett

1

Dr. Apáti István

Halálra ítélt települések, avagy a magyar élet pusztításának sajátos formája?

vidékfejlesztési miniszter

2

Dr. Gaudi-Nagy Tamás

Mikor veszi észre az Ügyészség, hogy forradalom volt és ennek megfelelően mikor állítja le a bukott rendszer által politikai ellenfelek ellen indított koncepciós eljárásokat, különös tekintettel Szima Judit rendőr szakszervezeti vezető, a Hunnia Csoport tagjai - köztük Budaházy György - és végül, de nem utolsósorban Vona Gábor, a Jobbik elnöke és Kiss Róbert, a vonatkozó jogszabályi előírások ellenére kormányzati megrendelésre feloszlatott Magyar Gárda volt főkapitánya elleni eljárásokat?

legfőbb ügyész

3

Dr. Gyenes Géza

Kíván-e tenni valamit miniszter úr abban a kérdésben, hogy az alkalmatlan és ellenőrizetlen eszközökkel súlyos betegségek felismerését ígérő, emberi jogokat sértő kísérletezgetések leállításra kerüljenek?

nemzeti erőforrás miniszter

4

Dr. Gyüre Csaba

Mit kíván tenni a kormány annak érdekében, hogy a bajba jutott hitelesek további kilakoltatását megakadályozza?

nemzeti erőforrás miniszter

5

Hegedűs Lorántné

Mi lesz a 4-es metró-beruházás sorsa?

belügyminiszter

6

Kepli Lajos

Fel kíván-e lépni a kormány az "off-shore lovagok" környezetpusztító beruházásai ellen?

vidékfejlesztési miniszter

7

Szilágyi György

Mikor szűnik meg a politikusok pozícióhalmozása a magyar sportéletben?

nemzeti erőforrás miniszter

8

Varga Géza

Termőföld spekuláció célú felvásárlásának megakadályozása

vidékfejlesztési miniszter

9

Volner János

Hogyan nyerik el a megélhetési bűnözők a méltó büntetésüket?

belügyminiszter

10

Zagyva György Gyula

Kiszabadulhatnak-e hat év óta terrorban tartott temerini fiúk?

külügyminiszter

LMP

 

Képviselő

Tárgy

Címzett

1

Dr. Dorosz Dávid, Szilágyi Péter

Valóban ideiglenes köztársaságot akar a második Orbán-kormány?

miniszterelnök

2

Ertsey Katalin

Elszámoltatható-e az elszámoltató?

miniszterelnök

3

Kaufer Virág

Milyen szerepet szán a nőknek a gyermekszülésen kívül a nemzeti együttműködés rendszerében?

miniszterelnök

4

Scheiring Gábor

Miért támogassa a kormány a spekulációs adót?

nemzetgazdasági miniszter

Hogyan lesz neokonzervatív adóreformból munkahelyteremtés és szolidaritás?

nemzetgazdasági miniszter

5

Dr. Schiffer András

Miért nem vizsgálódik az ügyészség?

legfőbb ügyész

6

Szilágyi László

Kihez lehet majd fordulni, ha megszűnik az Egészségbiztosítási Felügyelet?

nemzeti erőforrás miniszter

KÉRDÉSEK

Fidesz

 

Képviselő

Tárgy

Címzett

1

Balogh József

A magyar tanyavilágnak önálló tanyatörvényre van szüksége!

vidékfejlesztési miniszter

2

Borkai Zsolt

Mit adhat a haza az őket szolgálóknak?

honvédelmi miniszter

3

Dr. Budai Gyula

Kívánnak-e változtatni az előző kormányzat azon gyakorlatán, hogy az állam a tulajdonában lévő földterületeket úgynevezett "értékesítési egységekbe" összevonva kínálta fel haszonbérletre illetve eladásra?

vidékfejlesztési miniszter

4

Csampa Zsolt

Hol szorít a bakancs Afganisztánban?

honvédelmi miniszter

5

Czunyiné dr. Bertalan Judit

Vidéken is kísért a BKV-szindróma?

nemzeti fejlesztési miniszter

6

Font Sándor

Minden egyesület kaphatott 1,3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást az elmúlt években, vagy csak az MSZP-közeli Magyarországi Leader Közhasznú Egyesület volt ilyen szerencsés?

vidékfejlesztési miniszter

Állapítottak-e meg bármiféle szabálytalanságot a Leader Közhasznú Egyesület ügyében, ha igen, történtek-e lépések a személyi felelősség megállapítása érdekében?

vidékfejlesztési miniszter

Mikor lesz már végre rend a LEADER körül?

vidékfejlesztési miniszter

7

Győrffy Balázs

Mit tett és mit kíván tenni a Vidékfejlesztési Minisztérium a 2013 utáni közös agrárpolitikával kapcsolatos magyar álláspont kialakítása és képviselete vonatkozásában?

vidékfejlesztési miniszter

8

Hanó Miklós

Indokolt-e a kárpótlási termőföld-árverések további folytatása?

vidékfejlesztési miniszter

9

Dr. Heintz Tamás

Szolgálat vagy izgatás - avagy hozhat-e kedvező változást a köztisztviselői törvény módosítása?

közigazgatási és igazságügyi miniszter

11

Dr. Horváth Zsolt

Kijavíthatóak-e a hibák az előző években tönkretett pszichiátriai ellátásban?

nemzeti erőforrás miniszter

15

L. Simon László

Kérdéses százmillió az MTA Régészeti Intézetében?

nemzeti erőforrás miniszter

16

Mágori Józsefné

Kaphat-e kormányzati támogatást Makó és térsége a több tízmilliárd forintos kárt okozó jégverés után?

vidékfejlesztési miniszter

17

Márton Attila

Zuhanórepülésben a MALÉV! Ne hagyjuk elszállni a nemzeti ezüstöt!

nemzeti fejlesztési miniszter

18

Dr. Molnár Attila

Mikor épül meg a dunai gát Komárom térségében?

vidékfejlesztési miniszter

19

Dr. Nagy Gábor Tamás

Életveszélyes várfalak és barlangok a Budai Várban, - mit kíván tenni a kormány?

nemzeti fejlesztési miniszter

22

Pánczél Károly

A működőképesség határán lévő intézmény további tanácsadásra szerződne százmilliókért?

nemzeti erőforrás miniszter

23

Rogán Antal, Szatmáry Kristóf

Meg tudja-e akadályozni a magyar kormány a heiligenkreuzi szemétégetőmű elindítását?

nemzeti fejlesztési miniszter

24

Schmidt Csaba

Mikor számíthatnak, a pályázatot benyújtó tatabányai társasházak, és a kivitelezést végző helyi vállalkozások a panel programban a Gyurcsány-Bajnai kormány által megígért, de évek óta ki nem fizetett támogatások folyósítására?

nemzetgazdasági miniszter

25

Simonka György

Mit kíván tenni a kormány a viharkárosultak érdekében?

vidékfejlesztési miniszter

27

Tamás Barnabás

Mit kíván tenni a magyar kormány a természeti katasztrófa sújtotta borsodi települések lakóinak megsegítésére?

belügyminiszter

28

Wintermantel Zsolt

Korrupciós ügyek a Volánbusznál?

nemzeti fejlesztési miniszter

KDNP

 

Képviselő

Tárgy

Címzett

1

Básthy Tamás

Mit visz a Grippen?

honvédelmi miniszter

2

Bús Balázs

Mikorra várható az M0-ás Észak-budai szakaszának kiépülése?

nemzeti fejlesztési miniszter

3

Firtl Mátyás

Működhet-e a honvédség tartalék nélkül?

honvédelmi miniszter

4

Földi László

Mikorra és hogyan tervezi a tárca a közoktatásban dolgozó pedagógusok ellenőrzését?

nemzeti erőforrás miniszter

A jövő útja, avagy a 4-es út sorsa?

nemzetgazdasági miniszter

5

Kalmár Ferenc András

Hogyan kíván segíteni a Vidékfejlesztési Minisztérium az árvíz miatt nehéz helyzetbe jutott embereken?

vidékfejlesztési miniszter

Mit kíván tenni a Vidékfejlesztési Minisztérium, mint az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program Irányító Hatósága, hogy egyszerűbb, gyorsabb eljárásokon keresztül jussanak támogatáshoz az arra valóban érdemes vidéki szereplők?

vidékfejlesztési miniszter

6

Móring József Attila

Mit jelenthet a Francia Köztársaság mezőgazdasági miniszterének támogatása a magyar földmoratórium meghosszabbítására vonatkozó magyar kezdeményezés sikerre vitelében?

vidékfejlesztési miniszter

7

7

Dr. Nagy Kálmán

Kik és hogyan gazdálkodnak?

nemzeti erőforrás miniszter

Van-e cselekvési terve a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának a társadalom legkiszolgáltatottabb populációja, a gyermekek védelmében?

nemzeti erőforrás miniszter

8

Sáringer-Kenyeres Tamás

Lát-e miniszter úr lehetőséget a hatékonyság fokozására, a Leader pályázatok rendszerének egyszerűsítésére?

vidékfejlesztési miniszter

9

Dr. Seszták Miklós

Ismét Malév, avagy végrehajtás felfüggesztése utasításra?

nemzetgazdasági miniszter

10

Dr. Tarnai Richárd

Mikor jár ismét 3 éves korig a gyermekgondozási segély?

nemzeti erőforrás miniszter

11

Varga László

Mikor kerülhet sor arra, hogy hosszú évek után ismét találkozzanak állami és egyházi vezetők magas szinten?

közigazgatási és igazságügyi miniszter

MSZP

 

Képviselő

Tárgy

Címzett

1

Baracskai József

Mi az igazság?

miniszterelnök

2

Dr. Bárándy Gergely

Csak szükséges rossznak tartják-e a parlamentet?

közigazgatási és igazságügyi miniszter

3

Dr. Garai István Levente

Mikor fejezik már be végre a hecckampányt a Lieder körül?

vidékfejlesztési miniszter

Mi lesz veled Ganz-Röck II.

nemzetgazdasági miniszter

Mi lesz veled Ganz-Röck? I.

nemzetgazdasági miniszter

Mikor szüntetik meg a méltányossági nyugdíjat?

nemzeti erőforrás miniszter

4

Gőgös Zoltán

A társas vállalkozásokról?

vidékfejlesztési miniszter

A Vidékfejlesztési Minisztérium mely költségvetési tételét érinti a 4 milliárd forintos zárolás?

vidékfejlesztési miniszter

5

Gúr Nándor

A sötét mindennapok?

közigazgatási és igazságügyi miniszter

6

Dr. Harangozó Tamás

Valóban nem változott érdemben a rendőrség mentalitása és gondolkodásmódja 1963 óta?

belügyminiszter

7

Dr. Ipkovich György

Mikor kerül sor a város-rehabilitációs projektek tekintetében a pozitív támogatási döntést élvező programok támogatási szerződéseinek aláírására?

nemzeti fejlesztési miniszter

8

Dr. Józsa István

Személyi felelősség, országgyűlési ellenőrzés

nemzeti fejlesztési miniszter

Mit jelent a 15 %-os bértömeg csökkentés az állami vagyongazdálkodás területén?

nemzeti fejlesztési miniszter

9

Káli Sándor

Hogyan kívánja segíteni Magyarország kormánya az árvíz utáni kármentesítést és helyreállítást?

belügyminiszter

10

Kiss Péter

Mit tesz a kormány a szövetkezetekkel kapcsolatos alkotmányos kötelezettségének betartása érdekében?

nemzetgazdasági miniszter

11

Dr. Kolber István

Csapás az innovációs fejlődésre?

nemzetgazdasági miniszter

12

Kovács László

Milyen érdekeket szolgál a magyar külpolitika?

külügyminiszter

13

Pál Béla

Önkormányzati keretből finanszírozható-e a környezetkímélő szúnyogirtás?

vidékfejlesztési miniszter

14

Simon Gábor

Virágzik a szürkeimport?

nemzetgazdasági miniszter

Hatósági struktúra átalakítása?

nemzetgazdasági miniszter

Krízisben van a krízisalap?

nemzeti erőforrás miniszter

15

Sós Tamás

Iskola helyett börtön?

belügyminiszter

16

Szűcs Erika

Kinek mennyivel emelkedik majd a gáz ára júliustól?

nemzeti erőforrás miniszter

Megint befagyasztják a családi pótlékot négy évre?

nemzeti erőforrás miniszter

Mi lesz a gyermekszegénység elleni programmal?

nemzeti erőforrás miniszter

Családi adókedvezmény vagy családi adózás?

nemzeti erőforrás miniszter

17

Tukacs István

Kér-e valaki bocsánatot?

nemzetgazdasági miniszter

18

Dr. Vadai Ágnes

Mennyi az annyi?

belügyminiszter

19

Dr. Varga László

Népességfogyás megállítása és megfordítása

nemzeti erőforrás miniszter

Miért hagyta magára a kormány Borsod megyét?

belügyminiszter

20

Varga Zoltán

Miért másodrangú állampolgárok a kormány számára a dél-békési lakosok?

belügyminiszter

Jobbik

 

Képviselő

Tárgy

Címzett

1

Balczó Zoltán

Hogyan szándékozik az oktatási kormányzat megoldani azt a súlyos helyzetet, amibe az állami felsőoktatási intézmények kerülnek az elrendelt költségvetési zárolás egyes tételei miatt?

nemzeti erőforrás miniszter

2

Bana Tibor

Várható-e jelentős változás diplomáciai téren a hulladékégető és a Rába szennyezése ügyében?

külügyminiszter

3

Bödecs Barna

Megbízik-e a kormány az előző kormány idején politikai diktátumok végrehajtására létrehozott Közlekedésszervezési Irodákban és vezetőikben?

nemzeti fejlesztési miniszter

4

Egyed Zsolt

Osztogatás vagy fosztogatás?

belügyminiszter

Mikor fogja Magyarország lakossága érezni a közrend és közbiztonság javulását?

belügyminiszter

5

Dr. Gaudi-Nagy Tamás

Miként fordulhatott elő, hogy az Európa Tanács Magyarországról készült, elmúlt négy évet értékelő emberi jogi jelentésében a 2006 őszi rendőrterror és a Gyurcsány-rezsim politikai szabadságjogok gyakorlóival szemben elkövetett jogsértései egy szóval sem kerültek említésre és mit tervez a magyar diplomácia ennek megváltoztatása érdekében?

külügyminiszter

A 2006 őszi tömeges rendőri jogsértések kivizsgálása mikor kezdődik meg?

belügyminiszter

6

Dr. Gyenes Géza

Az egészségügy jelenlegi helyzetében milyen azonnali lépéseket kíván tenni az ellátás különböző szintjein, így az alap-, a járóbeteg-, és a fekvőbeteg ellátásban?

nemzeti erőforrás miniszter

7

Gyöngyösi Márton

Nemzeti érdeket szolgál-e az afganisztáni NATO-missziónk?

honvédelmi miniszter

8

Dr. Gyüre Csaba

Ki jelenti a valódi nemzetbiztonsági kockázatot?

belügyminiszter

9

Kulcsár Gergely

Lesz-e következménye a Debreceni Javító Nevelő Intézetben történt elhallgatott, brutális szökési kísérletnek, melynek során egy nevelőt kis híján meggyilkolták a fogvatartottak?

nemzeti erőforrás miniszter

10

Dr. Lenhardt Balázs

Mikorra tervezi a kormány egy országos közmunkaprogram elindítását?

nemzetgazdasági miniszter

Milyen válaszlépésre készül a Külügyminisztérium az EMI-tábor ellehetetlenítése miatt?

külügyminiszter

A privatizáció felülvizsgálatáról

nemzeti fejlesztési miniszter

11

Magyar Zoltán

Mit tervez tenni a kormány a gabonatermesztőket sújtó minden eddiginél összetettebb problémahalmaz megoldására?

vidékfejlesztési miniszter

Mi történt az állami ingatlanvagyon hasznosításánál, ami oda vezethetett, hogy csalásokkal, milliárdos összeget lehetett az államot megillető értékekből ellopni?

vidékfejlesztési miniszter

12

Dr. Nyikos László

Ismeri-e miniszter úr a választási évben kötelezően elkészített jelentést az államháztartás helyzetéről? Amennyiben igen, akkor ez mennyiben tér el attól a jelentéstől, amit a Varga-féle bizottság készített?

nemzetgazdasági miniszter

13

Pősze Lajos

Mit kíván tenni a kormány a körbetartozások felszámolása érdekében?

nemzetgazdasági miniszter

Mikor és milyen állami fellépésre és segítségre számíthatnak a devizahitelesek?

nemzetgazdasági miniszter

14

Rozgonyi Ernő

Mit kíván tenni a kormány Velencei tó és környékének védelme érdekében?

vidékfejlesztési miniszter

15

Szávay István

Hogyan kívánja a kormány biztosítani a magyar állampolgárságot majdan megszerző határon túli magyar tanulók és hallgatók számára a magyar diákigazolvány megszerzését?

tárca nélküli miniszter

16

Szilágyi György

Mennyibe kerül?

belügyminiszter

Mikorra végez el a kormány egy mindenre kiterjedő felmérést a magyarországi sportcélú létesítmények helyzetéről és kihasználtságáról?

nemzeti erőforrás miniszter

17

Vágó Sebestyén

Miért volt olyan sürgős a tatabányai fűtőerőmű gyors privatizációja?

nemzetgazdasági miniszter

18

Z. Kárpát Dániel

A napokban világra került, elkeserítő demográfiai adatok fényében a kormányzat rendelkezik-e javulást előrevetítő cselekvési tervvel a népesedést illetően?

nemzeti erőforrás miniszter

Hogyan védi meg a kormányzat a polgárokat a bankadó rájuk történő áthárításáról?

nemzetgazdasági miniszter

Mikor kívánják korlátozni a volt kommunista funkcionáriusok közéletben való aktív szerepvállalását?

közigazgatási és igazságügyi miniszter

Mikor várható a hazánkban található multinacionális intézmények kedvezményeinek felülvizsgálata, az aránytalanságok megszűntetése?

nemzetgazdasági miniszter

LMP

 

Képviselő

Tárgy

Címzett

1

Dr. Dorosz Dávid

Mikor kapnak újra támogatást a kárpátaljai magyarok?

tárca nélküli miniszter

2

Jávor Benedek

Lejáratják a vasútvonalak újranyitását?

nemzeti fejlesztési miniszter

Mit fog tenni a kormány a heiligenkreuzi hulladékégető ügyében?

vidékfejlesztési miniszter

Mi lesz a szélerőmű-tender sorsa?

nemzeti fejlesztési miniszter

3

Kukorelly Endre

Miért akadályozza az alternatív színházak működését a kormány?

nemzeti erőforrás miniszter

4

Osztolykán Ágnes

Kisgimnáziumok?

nemzeti erőforrás miniszter

Mi a kormány oktatáspolitikájának való iránya?

nemzeti erőforrás miniszter

5

Scheiring Gábor

Szegényellenes hangulatkeltés súlyos jogsértéssel "Hódmezőlázárhelyen"?

közigazgatási és igazságügyi miniszter

6

Szabó Rebeka

Meddig lesz hazánk Európa egyik parlagfűvel legfertőzöttebb országa?

vidékfejlesztési miniszter

Fél a társadalmi ellenőrzéstől a kormány?

közigazgatási és igazságügyi miniszter

Mit fog tenni a Vidékfejlesztési Minisztérium a majd másfél évtizede működő Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Rendszer (NBmR) és más, sikeres természetvédelmi szakmai programok fenntartása érdekében?

vidékfejlesztési miniszter

7

Szabó Timea

Hol vannak a civil jelöltek az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságból?

közigazgatási és igazságügyi miniszter

8

Szilágyi László

Tudja-e miniszter úr hol virít a boldogasszony papucsa?

vidékfejlesztési miniszter

9

Szilágyi Péter

A Magyar Köztársaságban a köztisztviselőnek is joga van a munkához?

közigazgatási és igazságügyi miniszter

10

Vágó Gábor

Egyetért-e a Fidesz a saját Kormányprogramjával: beemelné-e az Alkotmányba a lakhatáshoz való jogot?

nemzeti erőforrás miniszter

Mi lesz a pálinkatörvénnyel?

vidékfejlesztési miniszter

Bartha Szabó József

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!