Elégedett elégedetlenség II.

A tűzoltást befejeztük! Nincs olyan hosszú sötétség, amely után világosság ne következne! Csak az hiányzik, hogy Gyurcsány és társai mentelmi jogáról szavazhassak! A cél nem változik: a sorstársaim érdekében tevékenykedni!

A parlamenti ciklus végeztével „gyors kérdés-felelet" révén, rövid összegzésre kértük a képviselőket. Számosan megtiszteltek bennünket, készséggel reagáltak. Köszönjük! A kérdések egyformák. A válaszok eltérőek. Ez így van rendjén.

A tűzoltást befejeztük, az elmúlt nyolc év borzalmainak
leggyorsabb eltüntetésén túl vagyunk!

RUBOBSZKY GYÖRGY (KDNP):

Mit remélt az év-, és a mostani ciklus elején?

Az év elején, készülve a választásra abban reménykedtem, hogy ez nem mehet így tovább, vagyis 2010. januári állapot szerint. Nagyon bíztam a Fidesz-KDNP pártszövetség győzelmében. Arról meg voltam győződve, hogy az MSZP ellenfelei megnyerik a választást, de nagyon féltem attól, hogy a pártszövetség esetleg nem tudja megszerezni a szükséges minősített, azaz a kétharmados többséget. Ebben az esetben megint tárgyalásra lett volna kötelezve a pártszövetség, amely az önálló program megvalósítását akadályozta volna. Év eleji reményem megvalósult, a pártszövetség megszerezte a minősített többséghez szükséges mandátumszámot. A ciklus elején abban reménykedtem, hogy gyorsabban tudunk haladni. Meglepetésként ért a Jobbik arrogáns viselkedése és a szocialisták arcátlansága. Az LMP viselkedése az, amit vártam, amit megszoktunk az SZDSZ-től.

Mivel elégedett, és mivel nem?

Elégedett vagyok a tavaszi ülésszakon elvégzett munka mennyiségével, de elégedetlen vagyok az általam kifejtett munka minőségével.

Mi tetszett a legjobban, és mi riasztotta a leginkább?

A dinamikus, és gyors munka tetszett a legjobban, az, ahogy a kampányban elhangzott ígéretek megvalósítása zúdult a parlamentre. Leginkább egy Jobbikos képviselő arrogáns, szemtelen és kioktató magatartása és megnyilvánulásai riasztottak. Számomra érthetetlen, hogy az a képviselő a maga jelentéktelensége mellett honnan veszi a bátorságot ehhez a magatartáshoz. Őszintén sajnálom frakciótársait. Az egész frakciónak az összes többi képviselő nem tud annyit ártani, mint ez az egy képviselő.

Egyéni legnagyobb sikere, s bánata?

Nincs egyéni sikerem, mert mint csapattag vallom, hogy a siker és a sikertelenség is közös. Mint csapattag azt érzem nagy sikernek, hogy összeállt egy kiváló képviselőcsoport a KDNP színeiben. Minden okom megvan annak feltételezésére, hogy az előző ciklushoz hasonlóan, a KDNP frakció remek munkát fog végezni.

Mit vár az ősztől: szebb vagy borúsabb napok köszöntenek ránk?

Azt várom, hogy a tavaszi munkához viszonyítottan lassabb, körültekintőbb jogalkotás elé nézünk. Úgy érzem, hogy a tűzoltást befejeztük! Az elmúlt nyolc év borzalmainak leggyorsabb eltüntetésén túl vagyunk, de még nagyon sok munka vár ránk. Meggyőződésem, hogy a képviselők ezt a többletmunkát szívesen végzik el, hiszen erre készültünk, a Fidesz-KDNP képviselőcsoport tagjai mindenképp. Szerintem a Jobbik és az LMP is hasonlóan gondolkodik. Az MSZP pedig megérdemli a sorsát, bár eddig nem volt igazságos a sors velük, remélem az elszámoltatásnak is eljön a várva várt ideje! A meggyőződésem azon erejével vágok bele az őszi munkába, hogy az ország népének szebb napokat tudunk teremteni! Ennek a célnak szem előtt tartásával készülök az őszi ülésszakra.

Nincs olyan hosszú sötétség, amely után világosság ne  következne!

FONT SÁNDOR (Fidesz)

Mit remélt az év-, és a mostani ciklus elején?

Év elején kormányváltást, ciklus elején rendbetételt – de mindenhol!

Mivel elégedett, mivel nem?

A kezdettel igen, az ellenzék szerepzavarával nem.

Mi tetszett legjobban, s mi riasztotta leginkább?

Tetszett a határozott magatartás kényes ügyekben – a Székely Himnusz politikai felhasználása riasztott (nem is énekeltem, bár az összes versszakát természetesen ismerem).

Egyéni legnagyobb sikere, s bánata?

Siker – egyszerűsített foglalkoztatás rendbetétele. Bánat – mennyi mindent meg kell még oldani!

Mit vár az ősztől: szebb, avagy borúsabb napok köszöntenek ránk?

Az ősz átmenet, kikerülhetetlenül jönnek majd tavasszal a szebb  napok. Kálvin: „Nincs olyan hosszú sötétség, amely után világosság ne következne!"

Végre talpra álltunk!

KALMÁR FERENC (KDNP):

Mit remélt az év-, és a mostani ciklus elején?

Az év elején reméltem, hogy megnyerjük az országgyűlési és az önkormányzati választásokat. A ciklus elején reméltem, hogy le tudjuk tenni a modern, 21. századi Magyarország alapjait. Úgy gondolom, hogy ezen az úton járunk.

Mivel elégedett, mivel nem?

Elégedett vagyok a hozott törvényekkel, főleg az állampolgárságról szólóval és a „Trianon-nyilatkozattal”. Végre talpra álltunk és remélem, hogy végleg elfeledjük a „bűnös nemzet” jelzőt, melyet oly mélyen beleneveltek sok magyar lelkébe. Örökös bűntudattal és lehajtott fővel nem lehet értéket alkotni, országot építeni. Máskülönben ez, és az ehhez kapcsolódó rendezvények tetszettek a legjobban.

Mi tetszett legjobban, s mi riasztotta leginkább?

Leginkább riaszt az ellenzék egy részének ország ellenes magatartása, egy másik résznek pedig az a magatartása mely unszimpatikussá tesz bennünket a külföld előtt.

Egyéni legnagyobb sikere, s bánata?

Legnagyobb sikeremnek tekintem, hogy az Európa Tanácsban képviselhetem hazámat, valamint azt a kegyelmet, hogy határon túli származású magyarként a szűz beszédemet éppen a kettős állampolgárságra vonatkozó törvénytervezet általános vitájánál mondhattam el. Bánatom, hogy eddig csak négy felszólalásom volt és Strasbourgban sem szólalhattam még fel.

Mit vár az ősztől: szebb, avagy borúsabb napok köszöntenek ránk?

Szerintem az ősz is hasonló lesz az eddigiekhez. Egyelőre nem hiszem, hogy látni fogjuk a derűsebb napokat. De, meg vagyok győződve, hogy ezek is el fognak jönni!

Csak az hiányzik, hogy végre Gyurcsány és társai mentelmi jogáról szavazhassak!

BOLDOG ISTVÁN (Fidesz):

Mit remélt az év-, és a mostani ciklus elején?

Reméltem az évtől, hogy végre eltűnik a Gyurcsány-banda és egy jobb, igazságosabb, boldogabb időszak következik!

Mivel elégedett, mivel nem?

Az eddig történtekkel elégedett vagyok, csak az hiányzik, hogy végre Gyurcsány és társai mentelmi jogáról szavazhassak! Jogcím: hazaárulás!

Mi tetszett legjobban, s mi riasztotta leginkább?

Tetszett a munkatempó hogy a helyzetnek megfelelően határozottan gyorsan cselekszünk! Nem tetszett, hogy  régi ismerősöm, a Jobbik elnöke nem szavazta meg a határontúli magyarok állampolgárságáról szóló törvényt!

Egyéni legnagyobb sikere, s bánata?

Egyéni sikerem, hogy annak az országgyűlésnek lehetek a tagja, amelyik nemzetpolitikai sorskérdésekről döntött az első hónapokban!

Mit vár az ősztől: szebb, avagy borúsabb napok köszöntenek ránk?

Az ősztől sok munkát rengeteg új és jó törvényt és persze számtalan nehézséget várok!

A cél nem változik: a sorstársaim érdekében tevékenykedni!

TAPOLCZAI GERGELY JÓZSEF (Fidesz):

Mit remélt az év-, és a mostani ciklus elején?

Az év elején abban reménykedtem, hogy képviselőjelölt lehetek területi vagy országos listán. A ciklus elején pedig azt reméltem, hogy végre változás következhet be sok területen, főleg a fogyatékosokkal kapcsolatos területen. Illetve azt, hogy gyorsan kiismerem magam számomra teljesen új munkakörben...

Mivel elégedett, mivel nem?

Elégedett vagyok a parlamenti munkatársak hozzáállásával, kezdve a gazdasági főigazgatótól a frakcióigazgatón és a frakció munkatársain át a terembiztosokig, külön kiemelve a jelnyelvi tolmácsok munkáját, akik akár éjfélig is tolmácsolnak, amíg ott ülök az ülésteremben. Nem vagyok elégedett néha a képviselők hozzáállásával a viták során, kevesebb sárdobálást és több szakmai vitát szeretnék látni.

Mi tetszett legjobban, s mi riasztotta leginkább?

Az tetszett legjobban, hogy az első felszólalásom alatt mindenki rám figyelt, néma csend volt a teremben és utána „siket tapssal”  (mindkét kéz magasban és rezegtetve a tenyeret) nyugtázták a felszólalásomat. Vicces pillanat volt, amikor az egyik név szerinti szavazásnál a jegyző a nevemet olvasva furcsán nézett le rám, miután női hangot hallott – hiszen jelnyelven jeleltem be a szavazatomat és a jelnyelvi tolmácshölgy fordított engem hangra –, de miután látta honnan fúj a szél, gyorsan ment is tovább a névsorolvasással. Az riasztott leginkább, hogy egyes képviselők nem tisztelik meg a Ház szabályait, szellemét, nem tisztelik meg sem viselkedésükkel, sem bekiabálásuk minőségével – számomra a Parlament az Ország Háza, a törvényalkotói munka színtere, több tiszteletet érdemelnének a Ház sokat látott falai...

Egyéni legnagyobb sikere, s bánata?

Egyértelműen az, hogy Magyarország első siket országgyűlési képviselője lehetek és vagyok, és az, hogy Európában 4 siket képviselő van, ebből kettő magyar...! (A másik: Kósa Ádám EP-képviselő.) Bánatom, hogy az új munkám miatt le kellett mondanom a SINOSZ-ban (Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége) 4,5 éve betöltött ügyvezetői igazgatói munkakörömről. Elvileg összeegyeztethető, de nem lenne szerencsés párhuzamosan csinálni, jobb és egyértelműbb, ha csak képviselőként végzem a munkámat. A cél nem változik: a sorstársaim érdekében tevékenykedni!

Mit vár az ősztől: szebb, avagy borúsabb napok köszöntenek ránk?

Azt várom, hogy több szakmai munka legyen az őszi ülésszak során, folyamatos, nyugodt vitákkal, érvelésekkel – tehát szebb napokat remélek és várok.

Bartha Szabó József

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!