Hatmilliárd forinttal mérséklődött az idei államháztartási hiány

Kibővítené a kormány azok körét, akikre vonatkozik a kilakoltatási moratórium; a törvényjavaslat értelmében azokat sem lakoltathatnák ki, akikkel szemben ez lenne a következő lépés. Hoffmann Rózsa államtitkár arról beszélt az Országgyűlésben, hogy az érettségi követelményeit olyan alacsony szinten állapították meg, hogy a 3,62 százados eredmény nagyon gyenge tudást takar. Puskás Tivadar az egészségügyi hivatásrendi kamarák hasznos funkcióinak visszaállítása mellett érvelt. Az Országgyűlés hétfőn módosította az idei költségvetést, így hatmilliárd forinttal mérséklődött az ez évre tervezett államháztartási hiány: a pártok költségvetési támogatásága 15 százalékkal csökken, és be kell fizetniük a büdzsébe kormányhivataloknak, valamint a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének.

Az előterjesztő fideszes Csampa Zsolt a katonai és rendvédelmi felsőoktatási intézmények vezetőinek, oktatóinak és hallgatóinak jogállásáról szóló törvény módosításának általános vitájában elmondta: a javaslat elsődleges célja, hogy a honvédség tényleges állományába tartozó, honvédtiszti alapképzésben résztvevő ösztöndíjas hallgatók és a katonai szakképzésben résztvevő hallgatók katasztrófavédelmi feladatokat láthassanak el. Az indítvány egyúttal lehetővé tenné, hogy a rendvédelmi felsőoktatási intézményben tanulók is részt vegyenek a katasztrófák megelőzésében és következményeik elhárításában. A javaslatot a kormány nevében támogatásáról biztosította Simicskó István honvédelmi államtitkár, aki a fideszes Csampa Zsolt és Borkai Zsolt, illetve a kereszténydemokrata Básthy Tamás mellett az indítvány előterjesztője.

A kormánypártok adókedvezményekkel segítenék a sportszférát, illetve a sporttal kapcsolatos beruházásokat. Az előterjesztő Bánki Erik a sporttal kapcsolatos törvények általános vitájában kifejtette, hogy adómentessé tennék a kis értékű kupák és érmek juttatását, kötelezővé a heti öt testnevelés órát és a sportolóknak is lehetővé tennék az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás (ekho) szerinti adózást. A javaslat a társasági adóból érvényesíthető kedvezménnyel ösztönözné a látvány-csapatsportok, azaz a labdarúgás, a kézilabda, a kosárlabda, a vízilabda és a jégkorong támogatását. Az előterjesztést Bánki Erik mellett az ugyancsak fideszes Szalay Ferenc és Csizi Péter, valamint a kereszténydemokrata Soltész Miklós jegyzi.

Kibővítené a kormány azok körét, akikre vonatkozik a kilakoltatási moratórium; a törvényjavaslat értelmében azokat sem lakoltathatnák ki, akikkel szemben ez lenne a következő lépés. Rétvári Bence, a közigazgatási és igazságügyi tárca államtitkára azt mondta: a moratórium a téli hónapok végéig, március 31-ig tartana és többek között azokra a természetes személyekre vonatkozna, akik máshogy nem tudják megoldani lakhatásukat, illetve azokra is, akik ezzel nem korlátozzák mások lakhatáshoz való jogát. A javaslat az államtitkár expozéja szerint nem tesz különbséget abban, hogy milyen ok vezetett a kilakoltatáshoz, de nem jelenti azt, hogy minden érintett a lakásában maradhat a moratórium lejárta után. Ez egy ideiglenes lépés, amely arra szolgál, hogy időt és lehetőséget biztosítson az adósságkezelésre.

Tizenöt tagú eseti bizottság jelölhet tagot az Alkotmánybíróságba (Ab) az Országgyűlés által elfogadott országgyűlési határozat értelmében. Alkotmánybíró-jelöltté az válik, aki legalább nyolc bizottsági tag támogatását bírja a tíz kormánypárti képviselővel működő testületben. Az Alkotmánybíróság tagjait jelölő eseti bizottságba a Fidesz nyolc, a KDNP, az MSZP és a Jobbik kettő-kettő, az LMP pedig egy tagot ajánlhat. A képviselők megválasztották a testület tagjait is. Az eseti bizottság elnöke a fideszes Balsai István, alelnöke Schiffer András (LMP) lett. A bizottság tagjává választották a fideszes Bohács Zsoltot, Cser-Palkovics Andrást, Horváth Zsoltot, Kerényi Jánost, Mátrai Mártát, Szakács Imrét és Vitányi Istvánt, a kereszténydemokrata Rubovszky Györgyöt és Salamon Lászlót, a szocialista Ipkovich Györgyöt és Simon Gábort, illetve a jobbikos Gaudi-Nagy Tamást és Gyüre Csabát.

Az Országgyűlés elfogadta az Amerikai Egyesült Államok, valamint az Európai Közösség és tagállamai közötti légiközlekedési megállapodás módosításáról szóló jegyzőkönyv kihirdetéséről szóló indítványt.    

Másfél éves haladékot ad az önkormányzatoknak esélyegyenlőségi programjaik elkészítésére az Országgyűlés által elfogadott jogszabály. A hatályos törvény szerint 2010. július 1-től az önkormányzat hazai, vagy uniós pályázaton érvényesen csak akkor pályázhat, ha rendelkezik esélyegyenlőségi programmal. Ezt a határidőt tolták ki 2011. december 31-re.

Az Országgyűlés úgy döntött: fenntartja két fideszes politikus, Meggyes Tamás és Szekó József mentelmi jogát. A Meggyes Tamás mentelmi jogáról történő szavazás után a fideszes L. Simon László ügyrendi felszólalásában elmondta: a voksolást megelőzően a jobbikos Novák Előd jól hallhatón azt kiabálta: lógjon! A Jobbik képviselője ezt nem tagadta, mint mondta, a mentelmi jog felfüggesztésével kapcsolatban tette a megjegyzését, ezért kiabálta, hogy függesztődjék fel, azaz lógjon. 

Varga László szocialista képviselő azt kérdezte a belügyminisztertől, hogy a kormány akar-e segíteni azokon a borsodi árvízkárosultakon, akiknek ugyan nem dőlt össze a házuk, de jelentős anyagi káruk keletkezett. Tállai András államtitkár úgy válaszolt, hogy a július 8-i kormányülésen meghatározták a felújítás menetrendjét, e szerint elsőbbséget élveznek azok, akiknek összedőlt a házuk, náluk már megkezdték a károk felmérését, de az még nem fejeződött be. Hozzátette, érthetetlen az a követelés, hogy a kormány először ne azokkal foglalkozzon, akiknek nincs fedél a fejük felett.

Szabó Rebeka (LMP) azt kérdezte, hogy a jogalkotási rohamtempóban a kormány figyel-e arra, hogy megmaradjon az átláthatóság és bevonják-e a szakmai, illetve civil szervezeteket a döntéshozatalba. Rétvári Bence államtitkár válasza szerint fontosak a civilek véleményei, ezért is hirdették meg a nemzeti együttműködés programját. Elmondta azt is, hogy a szakmai szervezetektől több módosító indítvány is származott.

Kepli Lajos (Jobbik) arról beszélt, hogy bár a sukorói beruházás meghiúsult a gátlástalanul terjeszkedő nemzetközi nagytőke offshore lovagjai tovább vívják nemtelen eszközökkel beruházási harcukat. A képviselő azt kérdezte: mit kíván tenni a kormány, kívánatosak-e az ilyen beruházások. Ángyán József államtitkár azt mondta, hogy a helyzetértékelés pontos, a Gyurcsány-kormánynak alapmódszere volt az offshore lovagok előnyben részesítése. Az első és legfontosabb, hogy visszaszerezzék az államot attól a rablóbandától, aki kirabolta az országot, ehhez a jogi környezetet át kell alakítani.

Puskás Tivadar az egészségügyi hivatásrendi kamarák hasznos funkcióinak visszaállítása mellett érvelt. Szerinte az egész rendszer mára betegellenessé vált, abban az ellátott és ellátó is rosszul érzi magát. A KDNP-s politikus felidézte, hogy a rombolás első lépése a 2006-ban a kamarák funkcióit megkurtító javaslat volt, amellyel a korábbi átlátható rendszert összekuszálták. Mint mondta, bízik abban, hogy a kötelező kamarai tagság és az etikai ítélkezés korábbi rendszerének visszaállítása szándékában áll a kabinetnek.
   
Halász János államtitkár válaszában kiemelte: az új kormány partnernek tekinti kamarákat, elkötelezettje az egységes és hatékony etikai ítélkezésnek. A szándékok közösek a kötelező kamarai tagság visszaállítására, de ebben egyeztetésekre van szükség. Kitért arra, hogy az egészségügyet az elmúlt nyolc évben mostohaágazatként kezelték, a hivatásrendi kamarákat is jelentősen meggyengítették, a reformnak nevezett kísérlet azonban megbukott.

Hoffmann Rózsa államtitkár arról beszélt, hogy közel 140 ezer fiatal tett érettségi vizsgát ebben az évben és kitért arra, hogy köszönet illeti mindazokat, akik a szervezői, pedagógiai munkában részt vettek. Felelevenítette, hogy a múlt héten egyes sajtóhírek drasztikus romlásról szóltak az érettségi eredményeket illetően. A statisztikák alapján van néhány tizedes pontnyi romlás egyes tárgyakból, de az érettségi eredmények ma sem rosszabbak, mint ez elmúlt években, rámutatva: 2006 óta az érettségi átlaga 3,55 és 3,65 között mozog, idén 3,62 volt. Az érettségi követelményeit olyan alacsony szinten állapították meg, hogy a 3,62 százados eredmény nagyon gyenge tudást takar. Az államtitkár a philadelphiai hajóbalesetben elhunyt két fiatalról is megemlékezett, akikről az Országgyűlés is megemlékezett néma felállással.
    
Pósán László (Fidesz) szerint az érettségi színvonala és követelményi rendszere az elmúlt években jelentősen romlott. Michl József (KDNP) arról beszélt, hogy a könnyen szerzett érettségik időszaka lejárt.  

Pálffy István KDNP-s képviselő arról beszélt, hogy egy szocialista előterjesztés példátlan módon csinál viccet a parlamentből; szerinte súlyosan megsértik a képviselői esküjüket azok, akik benyújtották a Nemzeti Együttműködés Rendszerét Megtestesítő Személy iránt érzett szeretet, hűség és hála kifejezéséről szóló törvényjavaslatot. Mint mondta: az Országgyűlés komolyságát minden körülmények között meg kell tartani.
 
Tállai András államtitkár egy kérdésre közölte: a kormány egy óra alatt döntött arról, hogy tízezer embert vezényel a gátakra, és a Hernád mentén mintegy 30 települést véd meg. Több országgyűlési képviselő maga irányította Borsod megyében az árvízvédelmi munkákat. Mint mondta, az árvízvédelmi költség meghaladta a kilenc milliárd forintot, és megkezdődött a károk felmérése is. Közölte, hivatalosan nem keresték meg azzal a rendőrséget, hogy fosztogatások történtek volna.

Csöbör Katalin arról beszélt, hogy Borsod-Abaúj Zemplén megyében érezhetően javul a közbiztonság, a rendőrség iránti bizalom helyreállt. Kontrát Károly államtitkár felszólalásában azt kérte, hogy maradjon meg a nemzeti együttműködés a helyreállítás, az újjáépítés szakaszára is. Közölte, hogy mostanra Borsod megye minden településére került rendőr. Hozzátette: a közeljövőben 3.500 fővel növelik a rendőrség létszámát.

Tállai András államtitkár Gúr Nándor (MSZP) felszólalására reagálva azt kérdezte: hol volt a szocialista kormány akkor, amikor nem folytatta a Vásárhelyi-terv megvalósítását? Hol volt a Bajnai-Gyurcsány-kormány akkor, amikor a patakokat, a folyókat ki kellett volna tisztítani?. Közölte: a kormány amit lehetett megtett annak érdekében, hogy a károkat enyhítse, és megkezdődhessen a helyreállítás. Hozzátette: 317 olyan ház van, amely lakhatatlanná vált, ezért a kormány 3,2 milliárd forintot bocsát az érintett önkormányzatok rendelkezésére.

Forrás: MTI
Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!