Hol volt korábban Bajnai Gordon józan esze?

A Kereszténydemokrata Néppárt szerint a szocialisták és liberálisok kormányzásának eredményeit nem látni, ellenben az ország kilátástalan adósságcsapdába került – közölte Hargitai János, a KDNP frakcióvezető-helyettese a miniszterelnök felszólalására reagálva. A kereszténydemokrata politikus szerint működtek azok a kádári reflexek, amelyek mindig működnek akkor, ha egy kormánynak nincs társadalmi támogatottsága. A szocialisták az elmúlt években megpróbálták a hiányzó legitimitást megvásárolni, ezért „nyakló nélkül költekeztek”. A jövő évi költségvetésről szólva Hargitai János kijelentette: nemhogy stabilitást nem hoz a költségvetés, hanem azt az „elképesztő nyomort” stabilizálja, amit a szocialisták kormányzásukkal előidéztek.

Hargitai János, a Kereszténydemokrata Néppárt nevében – a miniszterelnök felszólalásának azon hangsúlyos gondolatára reflektálva, hogy a 2010-es költségvetés a józan ész  költségvetése – az iránt érdeklődött, hogy Bajnai Gordon józan esze megvolt-e akkor, amikor a Gyurcsány-kormány minisztereként tevékeny részese volt annak a gazdasági összeomlás közeli helyzet előidézésének, amelyet most „válságkezelő” kormányfőként menedzsel..

Ha most tudja azt, hogy a józan ész jegyében, csak azt a pénzt lehet elkölteni, ami a költségvetés bevételi oldalán megjelenik, óhatatlanul felmerül a kérdés, vajon miért nem tudta mindezt az korábban – fordult a KDNP képviselője a papírjaiba merülő kormányfőhöz.

A kereszténydemokrata politikus hangsúlyozta: egyértelműen tetten érhető a miniszterelnök azon politikai törekvése, hogy a valóságot elfedve elhitesse az emberekkel, hogy a jövő esztendőre egy jó költségvetést készített a kormány, – ám mint mondta, erről a Fidesznek és a KDNP-nek más a véleménye. Hargitai János egy megjegyzés erejéig kitért arra is, hogy a miniszterelnök napirend előtti felszólalásával megsértette a Házszabályt, mivel a költségvetés taglalásával egy napirenden lévő ügyről beszélt

Hargitai János szerint Bajnai Gordonnak, és a kormány minden tagjának azzal kellene mondanivalóját, hogy személy szerint milyen szerepet játszott a válság előidézésében.    

Hiába akarják elhitetni az országgal, hogy a válság csak úgy ránk szakadt, s a kormányon lévők az ország jelen helyzetéért egyáltalán nem felelősek – mondta a politikus. Az ország polgárai pontosan tudják, hogy ez nem igaz – tette hozzá. A válság nyilvánvalóan elérte volna akkor is Magyarországot, ha 2002-től kiegyensúlyozott és normális költségvetési politikát folytatott volna a szociálliberális kormány, de nem ezt tette, hanem a józan ésszel szemben politizált, ezért a válság minket sokkal súlyosabban érintett – fűzte hozzá.

„Azt is mondhatnám önöknek, hogy működtek azok a kádári reflexek, amelyek mindig előjöttek akkor, amikor nincsen politikai legitimitása egy kormánynak, akkor megpróbálja ezt a legitimitást megvásárolni. Önök is ezt tették éveken keresztül, ezért nyakló nélkül költekeztek. Nem is lenne ez olyan nagyon tragikus, ha látnánk ennek a költekezésnek az eredményét. Az ország siralmas állapotát látva, eredményeket nem látunk, csak azt látjuk, hogy az ország egy kilátástalan adósságcsapdába vezényelte magát az önök kormányzása alatt. Ebből kell kiindulnunk, hogy az utánunk következő politikusgenerációk és adófizető polgárok vére-verejtéke kell ahhoz, hogy egyszer majd ettől az ország megszabaduljon, ettől a helyzettől, amibe önök belelavírozták az országot” – fogalmazott a képviselő.

Hargitai János határozottan cáfolta, hogy a jövő évi költségvetésben a kormány bármiféle adócsökkentést hajtana végre. Mint mondta, jó indulattal fogalmazva is csak egyfajta adóátrendezés történt. „Csökkentették a személyi jövedelemadót és a béreket terhelő adókat, ugyanakkor megemelték a fogyasztást terhelő adókat. Összességében csökkentésről szó nincs, csak egy adóátrendezés történt. Az állampolgár nemcsak személyi jövedelemadóval rendelkezik, és persze örül annak, hogyha valamivel több marad a zsebében, de ugyanakkor minden pillanatban fogyaszt is, amikor a villanyt felkapcsolja, amikor a vízcsapot megnyitja, és sorolhatnám tovább, és minden egyes alkalommal áfát fizet. Tehát terhek csökkentéséről ebben a kétéves ciklusban, amit önökkel együtt végigéltünk, azt gondolom, hogy szó nincs, csak egyfajta adóátrendeződésről” – indokolta állítását..

A KDNP szakpolitikusa vitatta Bajnai Gordon azon kijelentését is, hogy a 210-es költségvetés stabilitást hoz az országnak. A képviselő felhívta a figyelmet arra, hogy a makroszámokon túl is van élet, s feltette a kérdést: miféle stabilitást hoz a költségvetés, mondjuk, az Ormánságban, vagy más leszakadt régióban élő polgároknak, ahol kilátástalan a munkanélküliség?

„Ön persze elmondhatja, hogy százezer embernek valamilyen módon, nagyon drágán, átmenetileg munkát adott azzal, hogy közmunkaprogramokat indított az „Út a munkához” program keretében. Ön nagyon jól tudja, hogy ez még félmegoldásnak sem jó; nemhogy fékezni tudta volna a munkanélküliség növekedését, a munkanélküliség drasztikus módon növekedett eddig is, és növekedni fog az elkövetkezendő időszakban is” – intézte a kereszténydemokrata a miniszterelnökhöz szavait.

„Kérdésem: megteremtettük-e, mondjuk, ebben a költségvetésben tényleg egy jövendő növekedésnek az alapjait? Ön persze azzal, hogy megőrizte az ország fizetőképességét átmenetileg – mert ezt elismerem, hogy megtörtént –, azt mondja, hogy ez önmagában megalapoz egy elkövetkezendő növekedést. Hallgasson azokra a közgazdász hozzáértőkre is, akik itt a költségvetés vitája során a sajtón keresztül is megszólaltak! Most, hogy szóba hozom őket, máris érzékenyen érinti ez az ön képviselőit, akik azt mondják, hogy ilyenfajta

növekedési elemeket nem tudtak beleépíteni ebbe a költségvetésbe” – mondta Hargitai János.
Ez a költségvetés stabilitást helyett azt az elképesztő nyomort mélyíti, amit az MSZP kormányzása teremtett az országban. Egy új kormányra van szükség, ami ebből a lehetetlen helyzetből majd nagy nehézségek árán kivezeti az országot – jelentette ki felszólalásának végén a KDNP képviselője.

kdnp.hu
Forrás: MTI

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!