Huszonkilenc pontos kormányzati akciótervet jelentett be Orbán Viktor

Huszonkilenc pontban sorolta fel a kormánya által javasolt intézkedéseket Orbán Viktor kedden a parlamentben az első gazdasági akciótervet ismertetve. Szerinte eljött az idő, hogy a gazdaságban is új kerüljön a régi helyébe. A kormány bevezeti a bankadót: a bankok, biztosítótársaságok és pénzügyi lízingcégek a költségvetésbe való befizetést 13-ról 200 milliárd forintra emelik. Egykulcsos családi jövedelemadózás bevezetését is javasolja a kormány, erre két év alatt állna át az ország, az adókulcs 16 százalék lesz. Orbán Viktor a kormány gazdasági akcióterve tízedik intézkedéseként azt javasolta, hogy fogadják meg a történelmi egyházak és karitatív szervezetek kérését, és tegyék újra áfamentessé az adományozást. A miniszterelnök szólt arról is, hogy a kormány minden segítséget meg fog adni az árvízi veszély elhárítására. A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint a társadalmi igazságosság érvényesült a kormányfő által meghirdetett első gazdasági akciótervben. Harrach Péter külön üdvözölte a családi adózás bevezetését, amelyet a KDNP terjesztett be.

A kormány minden segítséget meg fog adni az árvízi veszély elhárítására – mondta Orbán Viktor. Mint mondta, minden korábbi ismeretüket meghaladó magas vízállás alakult ki Észak-Magyarországon, hat megyében kellett elrendelni vészhelyzetet. Kijelentette, a kormány minden segítséget meg fog adni a veszély elhárítására és az emberhez méltó élet feltételeinek újbóli megteremtéséhez. Senkit sem hagyunk az út szélén – fogalmazott.

Huszonkilenc pontban sorolta fel a kormánya által javasolt intézkedéseket Orbán Viktor kedden a parlamentben az első gazdasági akciótervet ismertetve. A miniszterelnök közölte: a terv két fő gondolatra koncentrál, az új gazdasági rendszer kialakítására és a kölcsönös felelősségvállalás bevezetésére. A kormány a gazdaságpolitikáját a valóságra alapozza – szögezte le a miniszterelnök. Kiemelte: a kormány talpra állítja a gazdaságot, újra lesz Magyarországon szociális biztonság, helyreállítják a demokratikus normákat, újra mind a tízmillió magyarnak jó lesz majd magyarnak lennie. Új időszámítás kezdődik a magyar gazdaságban is, az élet minden területén alapvető változások lesznek. Magyarországnak szerinte a termelő kapitalizmusra kell koncentrálnia, és vissza kell szorítania a spekulatív kapitalizmust.

A kormány azt javasolja, hogy ne az érvényben lévő adórendszert toldozgassák, hanem helyezzék azt új alapokra. A miniszterelnök közölte: Magyarországon az adórendszer eddig nem bizalomra épült, hanem spekulációra. Igazságtalan volt, büntetésnek érezte mindenki, hiszen teljesíthetetlen dolgokat követelt. A miniszterelnök szorgalmazta, hogy az adózás váljon közösség erősítő érdekhálóvá.

Bevezetik a bankadót: a bankok, biztosítótársaságok és pénzügyi lízingcégek a költségvetésbe való befizetést emeljék 13-ról 200 milliárd forintra. A kormány tárgyalásokat kezd a bankok képviselőivel, hogy a bankadót, milyen adóalapra vetítsék ki, milyen arányú legyen a megosztása a bankok, biztosítók, lízingcégek között. Orbán Viktor közlése szerint a bankadót három évre vezetnék be és ennyi idő alatt vezetnék ki a rendszerből.

Egykulcsos családi jövedelemadózás bevezetését javasolja a kormány, erre két év alatt állna át az ország - mondta Orbán Viktor, hozzátéve, ennyi idő alatt kivezetik az adórendszerből az adójóváírás intézményét. Orbán Viktor azt javasolja, hogy az egykulcsos személyi jövedelemadó esetében 16 százalékos legyen az adókulcs.

Cégek nyereség után fizetendő társasági adója 19-ről 10 százalékra csökken évi 500 millió forintos nyereség alatt. Orbán Viktor szerint a vérszerinti egyenes ági rokonoknál az államnak sem illeték, sem adóbeszedés tekintetében semmi keresnivalója nincs. A kis- és középvállalkozásokat terhelő adók közül tíz úgynevezett kisadó eltörölését javasolta Orbán.

Orbán Viktor a kormány gazdasági akcióterve tízedik intézkedéseként kedden azt javasolta, hogy fogadják meg a történelmi egyházak és karitatív szervezetek kérését, és tegyék újra áfamentessé az adományozást. Be kell vezetni az adózás alá nem vont kereset fogalmát és aki adózott jövedelemből másnak magánszemélyként munkalehetőséget biztosít, akkor ez után a jövedelem után ne kelljen újra adót fizetni. A miniszterelnök a Széchenyi-kártyaprogram kibővítéséről is szólt, azt 50 millió forintig emelnék fel, és lehetne beruházásra, pályázati önerő céljára is felhasználni.

A kormány külön előterjesztést készít az európai uniós források radiális átrendezésére a kis- és közepesvállalkozások (kkv) javára. Orbán Viktor azt javasolja, hogy a kistermelők élelmiszertermelési, -feldolgozási és -értékesítési feltételeit jelentősen könnyítsék. Orbán Viktor kormányfő azt javasolja, hogy az egyszerűsített alkalmi foglalkoztatás feltételeit helyezzék hatályon kívül, és térjenek vissza a korábbira, amely kevésbé volt rossz, majd térjünk át egy újra.

Orbán Viktor felkérte a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy a közüzemi díjak emelésére rendeljen el moratóriumot és kezdeményezzen tárgyalást az ármegállapítás új rendszeréről az érintett vállalkozásokkal. Az ingatlan bérbeadása esetén a bérbeadónak ne kelljen vállalkozóvá válnia és adják vissza az embereknek a szabad gyümölcspárlathoz való jogot - kezdeményezte a parlamentben Orbán Viktor kedden.

A kormány meg akarja állítani a devizahitelek terjedését, ezért azt javasolja, hogy a jövőben jelzálogbejegyzés csak forint alapú lakásvásárlási hitel esetén legyen engedélyezhető. Orbán Viktor azt javasolta, hogy vezessék be a másodlagos élelmiszervizsgálatot, hogy ne áramolhasson be Európa élemiszer-hulladéka akadálytalanul Magyarországra.

Az állam 120 milliárd forintot takarít meg saját magán; Orbán Viktor miniszterelnök ezzel kapcsolatban négy intézkedést sorolt fel kedden: költségstop az állami és költségvetési intézményekben, a közszféra bérkiadásainak átalakítása, a költségvetési kiadások felülvizsgálata az alapoknál és a tárcáknál, külső megbízások és a feladatkiszervezések teljes körű felülvizsgálata. Az állami vállalatoknál működő száz igazgatóság számát tízre csökkentik, így a testületek létszáma 319 főről 60-ra csökken; a 636 felügyelőbizottsági helyből 450 marad.

Az állami vagyonkezelés területén át kell térni a bértömeg-gazdálkodásra – jelentette be Orbán Viktor. Közölte azt is: elrendeli a bértömegcsökkentés legalább 15 százalékos mértékét, ami 48,2 milliárd forintos megtakarítást jelent.

Költségvetési felügyelőket küldenek ki a jelentős közpénzzel gazdálkodó intézményekhez, köztük azokhoz is, amelyek eddig intézményi autonómiát élveztek. Orbán Viktor közölte, teljes telefon-, bútor-, gépkocsivásárlási és -csere stopot rendelnek el a közszférában. Nemzeti eszközkezelő társaság létrehozását jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök, hogy a bedőlt hitelek miatt a lakások ne kerüljenek ki a korábbi tulajdonosok kezéből. Azt is javasolta, hogy havi bruttó kétmillió forintos fizetési plafont vezessenek be az állami költségvetési szférában, beleértve ebbe a nemzeti bankot is.

A miniszterelnök azt javasolja, hogy a pártokra jutó költségvetési támogatás mértékét még ebben az évben csökkentsék 15 százalékkal. A hatvan napon túli végkielégítések és egyéb, béren felüli juttatások - mint szabadságmegváltás, titoktartási pénz - a költségvetési szférában legyenek megadóztatva 98 százalékkal.

A huszonkilenc pont

1

A társasági adó 19-ről 10 százalékra csökken.

2

Egykulcsos, 16 százalékos családi szja.

3

A kis adók egy részének eltörlése.

4

Bevezetik az adózás alá nem vont jövedelem fogalmát.

5

Vér szerinti, egyenes ági rokonoknál az államnak sem illeték-, sem adóbeszedés tekintetében semmi keresnivalója nincs.

6

A bürokrácia leépítése a beruházások engedélyeztetésénél.

7

Az egyszerűsített alkalmi foglalkoztatás rendszerének felülvizsgálata.

8

Az ingatlan bérbeadójának ne kelljen vállalkozóvá válnia.

9

Szabad gyümölcspárlat-készítés.

10

Az adakozás legyen adómentes.

11

A kistermelők élelmiszer-termelési, feldolgozási, értékesítési rendszerének javítása.

12

A Széchenyi-kártya 50 millióra emelése.

13

Az EU-s források radikális átalakítása.

14

Költségstop az állami és költségvetési intézményeknél.

15

A közszféra bérkiadásainak átalakítása.

16

Költségvetési kiadások felülvizsgálata.

17

Külsős megbízások felülvizsgálata.

18

A 60 napon túli végkielégítések, titoktartási pénzek stb. 98 százalékosan adóznak.

19

2 milliós bérplafon az állami, költségvetési pénzekből gazdálkodó intézményeknél.

20

Az állami vállalatoknál áttérnek a bértömeg-gazdálkodásra, 15 százalékkal csökkenteni kell a költségeket.

21

15 százalékkal csökken a pártok költségvetési támogatása.

22

Költségvetési felügyelők a jelentős közpénzekből gazdálkodó intézményeknél.

23

Teljes telefon-, bútor- és gépkocsi-vásárlási moratórium a közszférában.

24

Nemzeti eszközkezelő társaság létrehozása.

25

Bankadó.

26

Jelzálogbejegyzés csak forintalapú hitelekre.

27

Másodlagos élelmiszer-vizsgálat.

28

Közüzemi díjak befagyasztása.

29

Kilakoltatási moratórium 2010. december 31-ig.

 
+

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint a társadalmi igazságosság érvényesült a kormányfő által meghirdetett első gazdasági akciótervben. A kereszténydemokrata frakció első embere az elhangzottakban a magyar emberek véleményét látta tükröződni, mint mondta, világos értékrend jelent meg és a társadalmi igazságosság érvényesült.

Harrach Péter azt mondta, sok érdeket fog sérteni a program, de nem a kisemberekét. A pénzügyi egyensúly megteremtésében mindenki vegyen részt, ne csak a kisemberek – szögezte le a KDNP-s politikus. Ezt szolgálja a hitelintézeti járulék növekedése, a bankok megadóztatása. Megemlítette a magas végkielégítések megadóztatását célzó intézkedést, a fizetési plafon bevezetését az állami szférában, a bértömeg gazdálkodást és annak tizenöt százalékos csökkentését, illetve az igazgatóságok számának mérséklését.

A kormányfői beszéd lényeges mondanivalójának nevezte, hogy nem toldozgatni kell, hanem a rendszert átalakítani. Külön üdvözölte a családi adózás bevezetését, amelyet a KDNP terjesztett be. Pozitív intézkedésként említette a kisadók eltörlését, amely kisvállalkozók érdekét szolgálja. Különösen fontos lenne minél előbb megvalósítani az adományok áfájának eltörlését.
   
Szólt még a közüzemi díjak és kilakoltatási moratórium meghosszabbításáról, s hivatkozott a családok csődvédelméről szóló szintén kereszténydemokrata indítványra, utóbbi érdekében született meg a Nemzeti Eszközkezelő Társaság. Fontos intézkedésnek nevezte a másodlagos élelmiszervizsgálatot, és az elburjánzott hatósági engedélyek visszafogását.
   
Az volt a benyomása, végre van gazdája közös dolgainknak, az elmúlt nyolc évben ugyanis nem volt. A program egésze szolgálja a gazdaság talpra állítását, a társadalom egészségesebbé tételét.

+   

A Fidesz határozottan támogatja a kormányt az első gazdasági akcióterv megvalósításában – mondta Lázár János frakcióvezető. A politikus felhívta a kormányfő figyelmét a felelősség kérdésére: valakik a kialakult helyzetért felelősséggel tartoznak, s a miniszterelnök nem feledkezhet meg az elszámoltatás társadalmi elvárásáról. Lázár János közölte: az MSZP az őszödi beszéddel, a hazugságokkal, a felelőtlenséggel, a káosszal, amit kormányzása eredményezett, elérte, hogy Magyarország Európa hazug embere lett. Nem kezelői, hanem előidézői voltak a válsághelyzetnek.

Lázár János kiemelte: a gazdasági akcióterv a gazdaság talpra állításáról, a gazdasági szerkezet és struktúra megváltoztatásáról és a választási program beteljesítéséről szól. Mi nem játszunk a túlélésre, mi egy erős lábon álló gazdaságot akarunk, egy életerős gazdaság megteremtésére tettünk javaslatot. A mi kötelességünk a gazdaság talpra állítása, s közös felelősségvállalásra hívott mindenkit.

+

A Lehet Más a Politika szerint a kormány neokonzervatív fordulatot hajt végre és szegényellenes politikát hirdetett. Vona Gábor (Jobbik) szerint a kormány gazdasági akcióterve nagy részben jó, de vannak benne aknák és hiányosságok, ezért a Jobbik egy második akciótervet is javasol. A szocialista Mesterházy Attila szerint az Orbán Viktor által ismertetett gazdasági akciótervben számos olyan részlet szerepel, amelyeket a Bajnai-, illetve a Gyurcsány-kormányok is meghoztak intézkedésként, de akkor a Fidesz-KDNP azokat nem támogatta.

A nihilizmus és a cinizmus ellen harcolni kell a politikában – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök kedden a parlamenti pártok frakcióvezetőinek kijelentéseire reagálva. Ha ebben az országban semmi sem szent, ha semmiben sem lehet megbízni, ha állandóan be akarjuk bizonyítani, hogy semmi értelme semminek, akkor nihillisták és cinikusok leszünk, és az ilyen országnak nincs jövője. Kiemelte azt is: a szocialista kormány olyan költségvetést hagyott örökül, ahol az első öt hónap végére a költségvetési hiány 87 százalékát felélte.
   
A miniszterelnök Kósa Lajosnak, a Fidesz ügyvezető alelnökének múlt heti, államcsőddel kapcsolatos kijelentése nyomán tett ellenzéki kijelentésekre válaszul azt mondta: a befektetők a milliárdjaikat kockáztatják Magyarországon, csak nem gondolják, hogy bárkinek (...) a szava versenyképes a magyar gazdaságról szóló tényszerű adatokkal.

Orbán Viktor kijelentette: a magyar államnak minden évben átlagban 6 ezer milliárd forintnyi államadósságot kell megújítani, ha ezt nem teszi, akkor működésképtelenné válik az állam. Ezért ellentétes az állam érdekeivel bármilyen adósság átütemezési tárgyalás kérdésének felvetése.

kdnp.hu
Forrás: MTI
Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!