I. Elégedett elégedetlenség...

Országjobbítás, nemzeterősítés a dolgunk! Nagyon riaszt az MSZP képmutatása és rövid memóriája – vastag bőr van az arcukon! Elégedett vagyok azzal, hogy az elmúlt nyolc évért felelős politikai erők karanténba szorultak. Elégedett vagyok a terembiztosok által felszolgált víz hőmérsékletével!

A parlamenti ciklus végeztével - még a nyaralás előtt - egy „gyors kérdés-felelet" révén, rövid összegzésre kértük a képviselőket. Számosan megtiszteltek bennünket, készséggel reagáltak. A kérdések egyformák. A válaszok eltérőek. Ez így van rendjén.

Országjobbítás, nemzeterősítés a dolgunk!
FIRTL MÁTYÁS (KDNP)

Mit remélt év-, és a mostani ciklus elején?

Azt reméltem, hogy sikerül megállítani a hazudozást, a rombolást, az ország tönkretételét. Azt reméltem, hogy elindulhatunk végre azon az úton, amelyen sikerül hazánkat, a nemzetet egy emelkedő pályára állítani, visszaadva az embereknek az önbecsülését, a tisztességes munkába és becsületbe vetett hitét, a jövőbe vetett bizalmát.

Mivel elégedett, mivel nem?

Politikusként az elégedettség érzetét csak a tisztességgel elvégzett munka adhatja. Az ország jelenlegi helyzetében a munka elején vagyunk, illetve most már annak folyamatában, ezért egy ,,egészséges", a folyamatos munkára ösztönző elégedetlenség, az előttünk álló feladatokra való megoldások elindításának időszakát éljük.

Mi tetszett legjobban, s mi riasztotta leginkább?

A nemzeti ügyeink egyik legnemesebbike pedig éppen a határon kívül szakadt nemzettestvéreinknek a magyar állampolgárság lehetőségének biztosítása volt. Ezt alapvető erkölcsi kötelességünknek tartottam mindig is, amelyet felemelő érzés volt teljesíteni. Sokakhoz hasonlóan kaptam köszönő sorokat is ezért, mint „történelmi tettért."

Egyéni legnagyobb sikere, s bánata?

Sikernek tartom, hogy kedvező fogadtatásban részesült a kormány részéről minden olyan, a térséget, a régiót érintő, általam felvetett kérdés, ami az egész ország előre menetelét, a gazdaságélénkítést is szolgálja. Például az M9-es útfejlesztés, a határon átvezető településközi utak helyreállításának szükségessége. De fontosnak tartom a magyar polgárok védelmét szolgáló tartalékos rendszerrel összefüggően a magyar honvédséget érintő pozitív irányú intézkedéseket is, és minden, az egészséges nemzettudatot erősítő, a nemzeti ügyeinket szolgáló változást.

Mit vár az ősztől: szebb, avagy borúsabb napok köszöntenek ránk?

Munkával teli napok köszönnek ránk ősztől is. A választói akarat és felhatalmazás azzal a felelősséggel jár, amit az elvégzendő feladatok gyors és hatékony teljesítése jelent, a közjó érdekében, az országjobbítás, nemzeterősítés céljával!

Nagyon riaszt az MSZP képmutatása és rövid memóriája  vastag bőr van az arcukon!
BÁNYAI GÁBOR (Fidesz)

Mit remélt év-, és a mostani ciklus elején?

Reméltem, hogy elzavarjuk a szocialista kormányt. A ciklus elején pedig bíztam abban, hogy az ország még sincs olyan nagy bajban, mint az az átvétel után kiderült.

Mivel elégedett, mivel nem?

A választóink, a magyar emberek türelmével elégedett vagyok, és ezért hálás is vagyok! Remélem, kitart a reményük a gazdasági fellendülésig.

Mi tetszett legjobban, s mi riasztotta leginkább?

Az ülésszak elején tapasztalt emelkedettség a nemzeti ügyekben. Nagyon riaszt az MSZP képmutatása és rövid memóriája. 8 év katasztrófális kormányzása után vastag bőr van az arcukon.

Egyéni legnagyobb sikere, s bánata?

Talán siker, hogy újrajelöltek a megyei közgyűlés elnökének. A tapasztalt és mélyülő szegénység egy politikusnak bánat, komoly bánat.

Mit vár az ősztől: szebb, avagy borúsabb napok köszöntenek ránk?

Az őszi kampány hangnemétől és hőfokától nagyban függ mindannyiunk közérzete. A gazdaság örökölt és mély válsága egyre több embert sodor nehéz helyzetbe. Most még ezért nagyon rossz mindenkinek a helyzete, de azért dolgozunk, hogy sokkal jobb legyen az országunk és polgárainak helyzete. Az ősz ettől még nehéz lehet.

Elégedett vagyok azzal, hogy az elmúlt nyolc évért
felelős politikai erők karanténba szorultak!

HEGEDŰS TAMÁS (Jobbik)

Mit remélt év-, és a mostani ciklus elején?

Év elején azt, hogy jó irányba változik az ország sorsa, és a nemzetrontó kormány helyét átveszi egy nemzetépítő. A ciklus elején pedig azt, hogy a megválasztott kormány meg tud felelni ennek a célnak, mi magunk pedig - konstruktív ellenzékként - hatékonyan tudunk hozzájárulni a jó irány tartásához.

Mivel elégedett, mivel nem?

Elégedett vagyok azzal, hogy a nemzeti oldal elsöprő többségre tett szert a választásokon, és hogy ezen belül a Jobbik is kimagaslóan jó eredményt ért el. Az elmúlt nyolc évért felelős politikai erők vagy kihullottak a parlamentből, vagy azon belül szorultak karanténba. Elégedettségemet fokozza, hogy sok jó gazdasági, társadalmi és nemzetpolitikai intézkedés történt, az IMF-fel való tárgyalást pedig markáns nemzeti érdekképviselet jellemezte. Elégedetlen vagyok ugyanakkor azzal, hogy ezzel együtt öncélú hatalomkoncentráló lépések is történek (önkormányzatok, média, független testületek vezetői). És nem sikerült megnyugtató választ találni a gárdamozgalom dekriminalizálására a diszkriminatív jogszabályi környezet megváltoztatásával, ami önmagában is társadalmi feszültséget, békétlenséget szül.

Mi tetszett legjobban, s mi riasztotta leginkább?

Legjobban a nemzeti újraegyesítés irányába tett lépések tetszettek. Legkevésbé a gárdamozgalom üldözése.

Egyéni legnagyobb sikere, s bánata?

Legnagyobb egyéni sikeremnek azt tartom, hogy sikerült vezető szerepet játszanom abban, hogy a parlament új pártjaként hatékony frakcióműködést és háttérszervezetet sikerült kiépítenünk. Bánatom az, hogy még soha ennyi megválaszolatlan levelem és telefonos vissza nem hívásom nem volt.

Mit vár az ősztől: szebb, avagy borúsabb napok köszöntenek ránk?

Kemény időszak lesz, mert az újabb választási kampány mellett viharos gazdasági környezetben kell az ország működőképességét biztosítani, egyben fejlődését elősegíteni. Sok fog múlni a kormányzás minőségén, de a tőlünk független globális folyamatokon is.

Elégedett vagyok a terembiztosok által felszolgált víz hőmérsékletével!
IVÁDY GÁBOR (LMP):

Mit remélt év-, és a mostani ciklus elején?

Azt reméltem, hogy érdemben tudok majd dolgozni elsősorban a vidékért, a kistelepülésekért. A ciklus elején azt reméltem, hogy sokkal jobban tájékozódok majd a Parlamentben, és nem kell 20 percig kolbászolnom mire megtalálom a frakcióirodát (azóta ez a reményem megoldódott).

Mivel elégedett, mivel nem?

Elégedetlen vagyok a törvénykezési dömpinggel, azzal, hogy már csak idő  hiányában is alig van lehetőségünk szakmai vitákat, egyeztetéseket folytatni az egyes törvénymódosításokkal kapcsolatban. Elégedetlen vagyok azzal, hogy nincs 220 voltos hozzáférés a teremben, pedig a laptopok nem bírnak ki 10-12 órát egyhuzamban. Számos esetben helyben írunk módosítókat, olvassuk el a kapcsolódó, csatolt módosítókat...  Elégedett vagyok az LMP frakció eddigi munkájával, valamint elégedett vagyok a terembiztosok által felszolgált víz hőmérsékletével (persze ez csak akkor jár, ha hosszan beszélek).

Mi tetszett legjobban, s mi riasztotta leginkább?

Legjobban az tetszett amikor érdemi, szakmai vita folyt az ülésteremben és nem a sarat dobálták. Az is tetszett, amikor egy Fideszes megkérdezte tőlem, hogy lesz-e aznap frakcióülésünk (mármint a Fidesznek), majd 10 perc múlva valaki azt tanácsolta nekem, hogy mit csináljunk a Gárdával (azt hívén, hogy Jobbikos vagyok). Leginkább pedig az riaszt, amikor ordenáré módon bekiabálnak képviselők, és az is, ha erre a felszólaló okot ad. Kicsit riasztott még a büfében a debreceni irdatlan magas ára is.

Egyéni legnagyobb sikere, s bánata?

Egyéni legnagyobb sikerem, hogy néhány módosítómat befogadta a kormányzó többség, legnagyobb bánatom, hogy a többségét viszont nem.

Mit vár az ősztől: szebb, avagy borúsabb napok köszöntenek ránk?

Ősztől azt várom, hogy mindenki lecsillapodik egy kicsit és normális keretek között zajlik majd a törvénykezés. Várom még továbbá, hogy szép, enyhe őszünk lesz, tele napsütéssel, kevés borulással.

Bartha Szabó József

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!