Interpellációk, kérdések – „Itt élned, halnod kell!”

Szolgálunk és védünk - de kit? Mi lesz a nyugdíjrendszerrel? Elérkezett a lakásmaffia reneszánsza?  Vissza a szocializmusba? Mikor kapják meg állami támogatásukat a kulturális szervezetek? Szegény embert az ág is húzza! Naivitás vagy politikai paktum? Tervgazdasági politika vagy tervezetlen gazdaságpolitika?

kdnp.hu – Bartha Szabó József

Biztosak lehetünk benne: hétfőn sem fukarkodnak az interpellációkkal és kérdésekkel a képviselők. Egyszerű műfaj: elmondják, felolvassák, a kérdéseket, a válaszokat. Hangzatos üzenetek váltják egymást. Az ellenzék ostorozza az új kormány tetteit, a kormány jelesei pedig emlékeztetve a kártevő múltra, a szebb jelenről és a még szebb jövőről elmélkednek. Időnként folyamatos a zaj, az elnök csenget, majd minden párt elégedetten megtapsolja a maga szószólóját. Így történik, mindig így történik…

Interpellációk

BAJA FERENC (MSZP): „Megbukott az egykulcsos SZJA. Káosz a gazdaságpolitikában!” címmel – a nemzetgazdasági miniszterhez.

GYÖNGYÖSI MÁRTON (Jobbik): „Naivitás vagy politikai paktum áll annak hátterében, hogy az Orbán-kormány külügyminisztériuma a Gyurcsány-kormány bizalmasait fogalkoztatja kiemelt diplomáciai posztokon?” címmel – a külügyminiszterhez.

DAHER PIERRE (Fidesz): „Mire számíthat az edelényi kórház az elkövetkezendő időszakban?” címmel - a nemzeti erőforrás miniszterhez.

OSZTOLYKÁN ÁGNES, SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): „Itt élned, halnod kell!” – „Élhető Magyarország helyett röghöz kötés?” címmel – a nemzeti erőforrás miniszterhez.

PÁL BÉLA (MSZP): „Fogytán a társadalom türelme: mi lesz a nyugdíjrendszerrel?” címmel – a nemzetgazdasági miniszterhez.

GÚR NÁNDOR (MSZP): „Már megint a kisemberek bukják a pénzüket?” címmel – a nemzetgazdasági miniszterhez.

BÖDECS BARNA (Jobbik): „Elérkezett a lakásmaffia reneszánsza a kisemmizett devizahitelsek kárára?” címmel – a közigazgatási és igazságügyi miniszterhez.

FERENCZI GÁBOR (Jobbik): „Akinek nem tetszik, el lehet innen menni?” címmel – a nemzeti erőforrás miniszterhez.

Kérdések

JÓZSA ISTVÁN (MSZP): „Miből lesz itt bérkompenzáció?” címmel – a nemzetgazdasági miniszterhez.

SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): „Szolgálunk és védünk – de kit?” címmel – a belügyminiszterhez.

L. SIMON LÁSZLÓ (Fidesz): „Mikor kapják meg állami támogatásukat a kulturális szervezetek?” címmel – a nemzeti erőforrás miniszterhez.

SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): „Vissza a szocializmusba?” címmel – a nemzeti erőforrás miniszterhez.

BOLDVAI LÁSZLÓ (MSZP): „Tervgazdasági politika vagy tervezetlen gazdaságpolitika? Egyik sem jó megoldás!” címmel – a nemzetgazdasági miniszterhez.

SZŰCS ERIKA (MSZP): „Szegény embert az ág is húzza: gázártámogatás helyett lakhatási támogatás?” címmel – a nemzeti erőforrás miniszterhez.

STAUDT GÁBOR (Jobbik): „Demszkyéknak metró, Orbánéknak villamos és troli nem kell ingyen?” címmel – a nemzeti fejlesztési miniszterhez.

FARKAS GERGELY (Jobbik): „Miért várat még mindig magára Wass Albert hazai elismerése?” címmel – a nemzeti erőforrás miniszterhez.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!