Interpellációk, kérdések – Itt a piros, hol a piros?

Hogyan változik a felsőoktatásról szóló hazai és nemzetközi kommunikáció Hoffmann Rózsa államtitkár asszony brüsszeli látogatása után? Mi lesz a képcsarnok kiállítóhelyeinek jövője?Azért hallgat a kormány az IMF tárgyalásokról, hogy ne szembesüljenek az emberek a kiszolgáltatottságuk fokozódásával?  Trükkös próbálkozások az egészségügyben? Meddig folytatódik még a családi ezüst kiárusítása a honvédségnél? BKV először, másodszor, senki többet harmadszor!

kdnp.hu – Bartha Szabó József

Biztosak lehetünk benne: hétfőn sem fukarkodnak az interpellációkkal és kérdésekkel a képviselők. Egyszerű műfaj: elmondják, felolvassák, a kérdéseket, a válaszokat. Hangzatos üzenetek váltják egymást. Az ellenzék ostorozza az új kormány tetteit, a kormány jelesei pedig emlékeztetve a kártevő múltra, a szebb jelenről és a még szebb jövőről elmélkednek. Időnként folyamatos a zaj, az elnök csenget, majd minden párt elégedetten megtapsolja a maga szószólóját. Így történik, mindig így történik…

Interpellációk

GÚR NÁNDOR (MSZP): „Meddig tart még a kormányzat népnyúzása?” címmel – a nemzetgazdasági miniszterhez.

GYENES GÉZA (Jobbik): „Milyen megfontolások alapján különböztetik meg a hasonló helyzetben lévő kórházak, szakmailag egyenértékű szülészeti osztályok stábjait egymástól az egészségügy intézményrendszerének átalakítása során?” címmel – a nemzeti erőforrás miniszterhez.

MICHL JÓZSEF (KDNP): „Hogyan változik a felsőoktatásról szóló hazai és nemzetközi kommunikáció Hoffmann Rózsa államtitkár asszony brüsszeli látogatása után?” címmel – a nemzeti erőforrás miniszterhez.

L. SIMON LÁSZLÓ (Fidesz): „Mi lesz a képcsarnok kiállítóhelyeinek jövője?” címmel – a nemzeti erőforrás miniszterhez.

SCHEIRING GÁBOR (LMP): „Azért hallgat a kormány az IMF tárgyalásokról, hogy ne szembesüljenek az emberek a kiszolgáltatottságuk fokozódásával?” címmel – az egyes nemzetközi pénzügyi szervezetekkel való kapcsolattartásért felelős tárca nélküli miniszterhez.

SIMON GÁBOR (MSZP): „Világraszóló Fidesz-produkció: a csődbe vitt MALÉV?” címmel – a nemzetgazdasági miniszterhez.

TUKACS ISTVÁN (MSZP): „Itt a piros, hol a piros, avagy trükkös próbálkozások az egészségügyben?” címmel – a nemzeti erőforrás miniszterhez.

DÚRÓ DÓRA (Jobbik): „Hogyan segíti elő a kormány, hogy a gyermekek napközbeni ellátása minél több család számára elérhető legyen?” címmel – a nemzeti erőforrás miniszterhez.

STAUDT GÁBOR (Jobbik): „Meddig folytatódik még a családi ezüst kiárusítása a honvédségnél?” címmel – a honvédelmi miniszterhez.

Kérdések

BERTHA SZILVIA (Jobbik): „Mit kíván tenni a kormány annak érdekében, hogy a pályakezdő fiatalok elhelyezkedésének támogatására Magyarország is a szlovákhoz hasonló európai uniós támogatást kapjon?” címmel – a külügyminiszterhez.

PÁL TIBOR (MSZP): „BKV először, másodszor, senki többet harmadszor!” címmel – a nemzetgazdasági miniszterhez.

BARTOS MÓNIKA (Fidesz): „Milyen módon kívánja mérsékelni a kormány az emberek mindennapjait megkeserítő szállópor-szennyezést?” címmel – a vidékfejlesztési miniszterhez.

VÁGÓ GÁBOR (LMP): „Miért csúszik az eszközkezelő beindulása?” címmel – a nemzetgazdasági miniszterhez.

EGYED ZSOLT (Jobbik):  „A kifosztott miskolci kórház kálváriája?” címmel – a nemzeti erőforrás miniszterhez.

BÖDECS BARNA (Jobbik):  „El lehet-e titkolni titoktartási szerződések aláíratásával, ha az SZDSZ legsötétebb időszakára jellemző politikát folytatjuk a közösségi közlekedés átalakításában?” címmel – a nemzeti fejlesztési miniszterhez.

EMÉNY ANDRÁS (MSZP): „Mikor nyaralhatnak újra Balatonberényben a Vas megyei gyerekek?” címmel – a nemzeti erőforrás miniszterhez.

SÓS TAMÁS (MSZP): „Érzékeny veszteségek a szakképzés átalakítása során?” címmel – a nemzetgazdasági miniszterhez.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!