Megalakult az új Országgyűlés

Véghez fogom vinni, amivel az emberek megbíztak, nagy horderejű és mélyreható változások lesznek Magyarországon – mondta Orbán Viktor a parlament pénteki ülésén, ahol a fideszes Schmitt Pált választották meg az országgyűlés elnökévé. Letették esküjüket az új képviselők, ezt követően a korelnök bejelentette: megalakult az új Országgyűlés. Az ülést Sólyom László államfő nyitotta meg, beszédében leszögezte: nem engedhető meg, hogy gyűlöletre uszítás hangozzék el az Országgyűlésben. Az államfő a Ház alakuló ülésén megerősítette, hogy Orbán Viktort, a Fidesz elnökét fogja miniszterelnöknek javasolni. Az államfő bejelentését hosszú taps követette a parlamenti ülésteremben.

Benyújtotta a Fidesz-KDNP a kormány megalakításával összefüggő előterjesztéseit péntek délután. A parlament honlapján szereplő indítványok között szerepel a minisztériumok felsorolásáról szóló, a központi államigazgatási szervekről, valamint a kormány tagjainak és az államtitkárok jogállásáról szóló, illetve az alkotmány módosításáról szóló javaslat, valamint Orbán Viktor Nemzeti Együttműködésről szóló beadványa.

Az ülés végén a Szózat után jobbikos képviselők elkezdték énekelni a Székely himnuszt. Az éneklésbe a Fidesz-KDNP képviselői is bekapcsolódtak, míg az MSZP-s képviselők közül többen elhagyták a termet, köztük Gyurcsány Ferenc, míg többen pakolni kezdtek.

+

 

Véghez fogom vinni, amivel az emberek megbíztak, nagy horderejű és mélyreható változások lesznek Magyarországon – mondta Orbán Viktor a parlament pénteki ülésén. A felkért miniszterelnök kiemelte: nem először áll itt, nem először vállalkozik kormányalakításra. Tudom mit vár az ország - fogalmazott, hozzátéve: meg fogom tenni, véghez fogom vinni, amit várnak tőlem. Orbán Viktor azt mondta: küzdelemre vállalkozik, amelyek során nagy erőkkel találja magát majd szembe, de őt az akadályok nem térítik el. A leendő kormányfő köszönetet mondott a választóknak, aki sok csalódás ellenére kitartottak a demokrácia mellett, és soha nem látott összefogással kiálltak a nemzeti egység mellett.

A nemzeti együttműködésről szóló politikai nyilatkozat elfogadását is javasolta Orbán Viktor miniszterelnök-jelölt. A Fidesz elnöke azt mondta: az emberek azt várják el a parlamenttől, hogy az ismerje el a magyar választók történelmi tettét, ismerje el, hogy az áprilisi választáson új rendszer, a nemzeti együttműködés rendszerének megalapításáról döntöttek, ezt pedig egy politikai nyilatkozat elfogadásával tehetik meg.
   
A dokumentumban az áll: szilárd meggyőződésük, hogy a nemzeti együttműködés rendszerében megtestesülő összefogással képesek lesznek megváltoztatni Magyarország jövőjét, erőssé és sikeressé tenni hazánkat. Ez a roppant erőt felszabadító összefogás minden magyar embert nagy reményekre jogosít és hosszú évtizedek után megadja a lehetőséget, hogy a magyarok végre megvalósíthassák saját céljaikat. Erre tesszük fel életünk most következő éveit - zárta felszólalását Orbán Viktor.

+

Az Országgyűlés 270 igen, 5 nem, és 93 tartózkodás mellett létrehozta az Országgyűlés új bizottsági rendszerét; az új parlamentben 19 állandó bizottság működik majd, az elmúlt ciklusban működött rendszerhez képest csak egy új testület jön létre: a fogyasztóvédelmi. Az MSZP vezeti az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságát, míg a számvevőszéki és költségvetési bizottság elnöki tisztét a Jobbik képviselője tölti be.

Az Országgyűlés elnökének a fideszes Schmitt Pált választották meg. A képviselők 353 igen és 17 nem szavazattal hozták meg döntésüket. Alelnöknek választották a fideszes Lezsák Sándort (364 igen, 14 nem) és a szintén fideszes Jakab Istvánt (366 igen, 12 nem), a KDNP-s Latorcai Jánost (374 igen, 8 nem), az MSZP-s Ujhelyi Istvánt (306 igen, 64 nem), valamint a jobbikos Balczó Zoltánt (329 igen, 42 nem). A képviselők döntöttek a jegyzőkről is: Erdős Norbert, Földesi Gyula, Szűcs Lajos fideszes, Móring József Attila és Tarnai Richárd KDNP-s, Göndör István és Nyakó István szocialista színekben lett jegyző. Szintén jegyzőnek választották Hegedűs Lorántné és Lenhardt Balázs jobbikos, valamint Szilágyi Péter LMP-s képviselőt.
   
Az Országgyűlés újonnan megválasztott fideszes elnöke szerint széleskörű nemzeti összefogás mellett arra is szükség van, hogy a képviselők vállaljanak felelősséget 15 millió magyar ember sorsáért. Schmitt Pál úgy fogalmazott: a megválasztott képviselők között nincsenek győztesek és vesztesek, mindenki előtt feladatok, kihívások és a bizonyítás széles körű lehetőségei állnak. Schmitt Pál kiemelte: házelnökként azon lesz, hogy a képviselők maradéktalanul gyakorolhassák alkotmányba foglalt képviselői jogaikat. Elnöki kötelességemnek tartom visszaadni az Országgyűlés méltóságát és hitelét (...) - fogalmazott.

+

Délután letették esküjüket az új Országgyűlés képviselői a parlament alakuló ülésén. Ezt követően a korelnök bejelentette: megalakult az Országgyűlés. Az eskütételt a történelmi zászlók bevonulása előzte meg. Az eskü szövegét Horváth János fideszes korelnök olvasta elő. Az eskütétel idejére Vona Gábor Jobbik-elnök levette zakóját és gárdamellényben tett esküt.

A korelnök bejelentette a képviselőcsoportok megalakítását. Mint elmondta: a frakcióvezetők közölték a képviselőcsoportok elnevezését, névsorát, tisztségviselőit. A Fidesz 227 fős frakciójának vezetője Lázár János, a KDNP 36 fős frakcióját Harrach Péter vezeti, míg az MSZP 59 fős frakcióját Mesterházy Attila, a Lehet Más a Politika 16 fős képviselőcsoportját Schiffer András, a Jobbik-ét Vona Gábor vezeti.
 
A korelnök közölte: az Országgyűlés elnökének Schmitt Pált (Fidesz), alelnöknek Jakab Istvánt (Fidesz), Lezsák Sándort (Fidesz), Latorcai Jánost (KDNP), Ujhelyi István (MSZP) és Balczó Zoltánt (Jobbik) javasolták. Jegyzőnek Erdős Norbert, Földesi Gyula és Szűcs Lajos fideszes, Móring József Attila és Tarnai Richárd kereszténydemokrata, Göndör István és Nyakó István szocialista, Hegedűs Lorántné és Lenhardt Balázs jobbikos, valamint Szilágyi Péter LMP-s képviselőt jelölték.

+

Horváth János, az Országgyűlés korelnöke közérdeknek nevezte a gazdaság helyzetének pontos közgazdasági elemzését. Szerinte az alakuló parlament munkája során tisztulhat a közélet, oszolhat a korrupció gyanúja, illetve teret nyerhet az a felismerés, hogy a morális magatartás jó befektetés. A Országgyűlés fideszes korelnöke a parlament alakuló ülésén tartott beszédében hangsúlyozta: a képviselők előtt álló út legfontosabb mérföldkövei a bizalom, a kezdeményezés, valamint a hatékony munka. A parlament olyan dolgokat kíván tenni a határon túli magyarok ügyében, amelyekkel eddig adósok maradtunk- fűzte hozzá a legidősebb képviselő.

Az Országos Választási Bizottság (OVB) elnöke szerint az idei választások során elvétve került sor nem kívánatos jelenségekre. Szigeti Péter, az OVB elnöke az alakuló ülésen az április 11-én és április 25-én megtartott országgyűlési képviselő-választásról szóló beszámoló kapcsán a nem kívánatos jelenségek között említette a választások tisztaságát befolyásoló ajánlószelvény-gyűjtés anomáliát és a választópolgárok hozzájárulása nélküli adatállományokat, adatbázisokat.
   
Varga Zoltán önkormányzati miniszter az országgyűlési képviselő-választás megszervezésével és lebonyolításával kapcsolatos állami feladatok végrehajtásával kapcsolatban hangsúlyozta: módosítani kell az igazolással való és a külképviseleti szavazás szabályait. Az önkormányzati miniszter úgy vélte, helyesen döntött az OVB és az Országos Választási Iroda, hogy az első fordulóban meghosszabbította a kampánycsendet.

Az Országgyűlés többsége mindkét beszámolót elutasította. Az Országos Választási Bizottság beszámolóját a Ház 112 igen, 260 nem és 4 tartózkodás mellett, míg Varga Zoltán önkormányzati miniszter jelentését 106 igen, 267 nem és 5 tartózkodással utasította el.  

+

Sólyom László szerint az Országgyűlés elsődleges feladata a gazdaság rendbe hozása. A köztársasági elnök rámutatott arra is, hogy emellett van néhány téma, amelyekre különösen fel szeretné hívni a figyelmet, mert ezeket a jövő számára különösen fontosnak tartja, és a gazdasági célkitűzésektől sem függetlenek. Az első a nevelés és oktatás rendszerének teljes újjáépítése, a második a korrupció megfékezése, valamint meg kell szabadítani az országot a szegénység keserűségétől, s ettől elválaszthatatlanul, a cigányság integrációját is meg kell oldani. Ehhez a munkalehetőség mellett mindenek előtt az iskolán keresztül vezet az út.

Sólyom László szerint foglalkozni kell azzal a szembeötlő különbséggel, hogy az 1990-ben megalakult történelmi parlamentben nem volt radikális jobboldali párt és frakció, most viszont a választók akaratából van. Beszédében úgy fogalmazott: le kell szögeznünk, hogy minden országgyűlési képviselő egyenlő legitimáció birtokosa, jogállásukban nincs különbség.

Sólyom László bejelentette azt is, hogy a házszabálynak megfelelően az alakuló ülésig mind a 386 megválasztott képviselő benyújtotta a megbízólevelét. Közölte, hogy a tisztségviselők megválasztásáig az alakuló ülést a korelnök vezeti, akinek munkáját a korjegyzők segítik. A köztársasági elnök felkérte a fideszes Horváth Jánost korelnöknek, valamint Dúró Dóra, Farkas Gergely, Samu Tamás Gergő és Bana Tibor jobbikos képviselőket korjegyzőnek.

A nyitóbeszédeket követően a képviselők látható többsége kézfeltartással elfogadta az Országgyűlés alakuló ülésének napirendjét. A pénteki ülésen bejelentették azt is, hogy egyik képviselő esetében sem áll fenn összeférhetetlenség, így mind a 386-an gyakorolhatják képviselői jogaikat.

Az alakuló ülésen a volt köztársasági elnökök, az MTA elnöke, az Alkotmánybíróság elnöke, a történelmi egyházak vezetői mellett meghívást kaptak a határon túli magyarok képviselői, diplomáciai testületek, az Európai Parlament magyarországi képviselői.

Forrás: MTI, mno.hu
Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!