Országgyűlés: Jön, ami jön

Zöld utat kapott a távközlési adó, elakadt viszont a médiaszolgáltatásokkal és a sajtótermékekkel összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat zárószavazása, de sebaj, vélték és vélik a kormánypárti padsorokban, „egy hét sem kell hozzá, s elfogadjuk.” Újra három napon át (hétfő, kedd, csütörtök) ülésezik a Tisztelt Ház. Seregnyi tárgyalandó piheg az asztalán. Íme az elképzelt menetrend.

kdnp.hu – Bartha Szabó József

Eredetileg – legutóbb a péntekre – nem tervezett soron kívül összejött ülésen kapott zöld utat a távközlési adó. Az előterjesztés alapján július 1-jétől lép hatályba. Augusztustól szedik be: az első 10 perc adómentes lesz, efölött minden perc 2 forinttal adózik, hasonlóan az SMS-ekhez és MMS-ekhez. Mentesül az adó alól a segélyhívás és az adománygyűjtő számok hívása. A tervezet szerint az adó a magánszemélyekre vetítve havonta legfeljebb 700 forint, a cégeknek pedig maximum 2.500 forint lehet. (PDF)

Az LMP egy, a Jobbik 15 módosító javaslatot jegyzett. Mindhiába: az eredeti előterjesztést, név szerinti szavazással, a kormányoldal támogatásával (247 igen, 82 nem, 0 tartózkodás) fogadta el az Országgyűlés.

A távközlési cégekre kivetett adótól az idén 30 milliárd forintos, jövőre pedig 50 milliárd körüli bevételt vár a kormány. Az érintett „óriások” egyike a Magyar Telekom Csoport már bejelentette: az új perc alapú távközlési adót érvényesíteni fogja áraiban.

Jön, ami jön…

Az ülés ezúttal is hétfőn a déli harangszó után kezdődik. Több mint tucatnyi előterjesztésről kell dönteni. Egyebek mellett változhat a főváros és a kerületek közötti forrásmegosztás szabályozása, továbbá törvényt fogadhatnak el a közadatok újrahasznosításáról, valamint jogszabályokat módosíthatnak a gyermekbarát igazságszolgáltatás érdekében.

Kedden elsőként az adózást érintő törvénymódosításokról kezdődik általános vita, összesen 4 óra 20 perces időkerettel, a képviselőknek ezután ugyanennyi idejük lesz megtárgyalni a kormány pénzügyi tranzakciós illetékről, valamint a biztosítási adóról szóló javaslatait. A kabinet május 9-ei ülésén fogadta el a Széll Kálmán Terv 2.0-ban szereplő új adóintézkedéseket, így a távközlési adót, a pénzügyi tranzakciós illetéket és az egységes biztosítási adót, továbbá az energiaellátók jövedelemadójának 11 százalékra emelését, és az adó fizetésére kötelezettek körének bővítését. A tervek szerint az elfogadott intézkedésekkel az államháztartás hiánya a következő években 3 százalék alatt marad. A tranzakciós illetéket a pénzforgalmi szolgáltatónak kell megfizetnie havonta, egyebek mellett az átutalások, a beszedések, a készpénz be-, és kifizetések, a készpénzátutalások és a készpénzfizetésre szóló csekkek beváltása után. A kormány javaslata alapján nem kell azonban illetéket fizetniük az állampolgároknak az egy bankban vezetett saját, eltérő számlái közötti pénzmozgás, valamint az értékpapírszámlával kapcsolatos fizetési számlán végrehajtott fizetési műveletek után.

A tranzakciós illeték bevezetésétől a kormányzat 130 milliárd forint bevételre számít jövőre. A biztosítási szférában jelenleg érvényes szektorális, baleseti és tűzvédelmi adót kiváltó biztosítási adóból a várakozások szerint plusz 15 milliárd forint éves bevétel lesz. A második ülésnap végén a termékek piacfelügyeletéről szóló javaslathoz szólhatnak a képviselők. A kormány ebben azt kezdeményezi, hogy továbbra is elsősorban a gyártó legyen köteles gondoskodni a termék biztonságáról, ugyanakkor az importőr és a forgalmazó se hozhasson forgalomba a használóra veszélyt jelentő árut.

A parlament csütörtökön a médiaszolgáltatásokkal és a sajtótermékekkel összefüggő törvények módosításáról szavaz.

A hét utolsó vitáján az egyes család- és cégjogi eljárások egyszerűsítéséről szóló kormányzati előterjesztésről is tárgyalhatnak a képviselők.

Természetesen nem maradnak el a parlament legszínesebb műfajai közé tartozó napirend előtti felszólalások, az interpellációk, a kérdések és azonnali kérdések sem. Íme, a részletes menetrend. 

Hétfő

Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat. (Koszorús László, Csizi Péter, Ékes József Fidesz-képviselők önálló indítványa. Határozathozatal.)

Az Egyesült Nemzetek kiváltságairól és mentességeiről New Yorkban, 1946. évi február hó 13. napján kelt nemzetközi egyezményben biztosított kiváltságoknak, mentességeknek és könnyítéseknek a Nemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanács Magyarországon működő intézményeire és vezető tisztségviselőire való kiterjesztéséről szóló törvényjavaslat. (A napirendi pont előterjesztője: Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter. Határozathozatal.)

Az Egyesült Nemzetek Szervezete keretében New Yorkban, 1954. szeptember 28-án létrejött, a Hontalan Személyek Jogállásáról szóló Egyezmény 23. és 24. cikkeihez tett nyilatkozat visszavonásáról szóló törvényjavaslat. (A napirendi pont előterjesztője: Pintér Sándor belügyminiszter. Határozathozatal.)

Magyarország Kormánya és Új-Zéland Kormánya között az ideiglenesen munkát vállaló turisták programjáról szóló Megállapodás kihirdetéséről szóló törvényjavaslat. (A napirendi pont előterjesztője: Pintér Sándor belügyminiszter. Határozathozatal.)

A fővárosi önkormányzat és a kerületi önkormányzatok közötti forrásmegosztásról szóló 2006. évi CXXXIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat.  (A napirendi pont előterjesztője: Pintér Sándor belügyminiszter. Határozathozatal.)

A kisajátításról szóló 2007. évi CXXIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat. (. Tarnai Richárd KDNP-képviselő önálló indítványa. Szavazás a módosító javaslatokról.)

A Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapjáról szóló határozati javaslat. (Menczer Erzsébet Fidesz-képviselő önálló indítványa. Zárószavazás.) 

Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat. (Navracsics Tibor, Szabó Erika, Kósa Lajos, Rogán Antal, Láng Zsolt, Horváth László, Pesti Imre Fidesz-képviselők önálló indítványa. Szavazás a módosító javaslatokról.)

A szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. módosításáról szóló törvényjavaslat. (A napirendi pont előterjesztője: Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter. Szavazás a módosító javaslatokról.)

A sportról szóló 2004. évi I. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat. (Bánki Erik, Törő Gábor, Babák Mihály Fidesz-képviselők önálló indítványa. Szavazás a módosító javaslatokról és lehetőség szerint zárószavazás.)

A polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat. (Koszorús László Fidesz-képviselő önálló indítványa. Szavazás a módosító javaslatokról és lehetőség szerint a zárószavazás.)

A köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvény és az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára létrehozásáról szóló 2003. évi III. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat. (A napirendi pont előterjesztője: Balog Zoltán az emberi erőforrások minisztere. Záróvita és zárószavazás.)

A gyermekbarát igazságszolgáltatás megvalósulásához kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat. (A napirendi pont előterjesztője: Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter. Zárószavazás.)

A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat. (Papcsák Ferenc, Vas Imre, Zsiga Marcell Fidesz-képviselők önálló indítványa. Zárószavazás.)

A közadatok újrahasznosításáról szóló törvényjavaslat. (A napirendi pont előterjesztője: Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter. Zárószavazás.) 

Mentelmi ügyek: Tilki Attila, Pócs János (Fidesz), dr. Szanyi Tibor (MSZP), dr. Staudt Gábor (Jobbik). (A mentelmi jog felfüggesztésére irányuló döntéshez a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges, erről az Országgyűlés vita nélkül határoz.)

Egyes törvényeknek és törvényi rendelkezéseknek a jogrendszer túlszabályozottságának megszüntetése érdekében szükséges technikai deregulációjáról szóló törvényjavaslat. (A napirendi pont előterjesztője: Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter. Részletes vita. A törvényjavaslat egyes szakaszai sarkalatosnak minősülnek, ezért elfogadásukhoz a jelen lévő országgyűlési képviselők 2/3-ának igen szavazata szükséges.)

Az egyes sportcélú ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről szóló 1996. évi LXV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat. (Bánki Erik, Hadházy Sándor Fidesz-képviselők önálló indítványa. Részletes vita.)

Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat. (A napirendi pont előterjesztője: Balog Zoltán az emberi erőforrások minisztere. Részletes vita.)

Kedd

Az adózást érintő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat. (A napirendi pont előterjesztője: Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter. Általános vita a lezárásig. A rendelkezésre álló időkeret: 260 perc. Kormánypárti frakciók: Fidesz 88 perc, KDNP 42 perc. Ellenzéki frakciók: MSZP 47 perc, Jobbik 46 perc, LMP 30 perc, függetlenek 8 perc.)

A pénzügyi tranzakciós illetékről szóló törvényjavaslat. (A napirendi pont előterjesztője: Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter. Általános vita a lezárásig. A rendelkezésre álló időkeret: 260 perc. Kormánypárti frakciók: Fidesz 88 perc, KDNP 42 perc. Ellenzéki frakciók: MSZP 47 perc, Jobbik 46 perc, LMP 30 perc, függetlenek 8 perc.)

A biztosítási adóról szóló törvényjavaslat. (A napirendi pont előterjesztője: Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter. Az általános vita megkezdése. A rendelkezésre álló időkeret: 260 perc. Kormánypárti frakciók: Fidesz 88 perc, KDNP 42 perc. Ellenzéki frakciók: MSZP 47 perc, Jobbik 46 perc, LMP 30 perc, függetlenek 8 perc.)

A kéményseprő-ipari közszolgáltatásról szóló törvényjavaslat. (A napirendi pont előterjesztője: Pintér Sándor belügyminiszter. Általános vita a lezárásig.) 

A Nemzeti Eszközkezelő működésével kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat. (A napirendi pont előterjesztője: Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter. Az általános vita a lezárásig.)

A termékek piacfelügyeletéről szóló törvényjavaslat. (A napirendi pont előterjesztője: Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter. Az általános vita folytatása és lezárása.)

Csütörtök

A médiaszolgáltatásokkal és a sajtótermékekkel összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat. (Zárószavazás. A törvényjavaslat egyes szakaszai sarkalatosnak minősülnek, ezért elfogadásukhoz a jelen lévő országgyűlési képviselők 2/3-ának igen szavazata szükséges.)

Az adózást érintő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat. (Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter. Részletes vita.)

Egyes családjogi és cégjogi eljárások egyszerűsítéséről szóló törvényjavaslat. (A napirendi pont előterjesztője: Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter. Általános vita a lezárásig. A törvényjavaslat egy szakasza sarkalatosnak minősül, ezért elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők 2/3-ának igen szavazata szükséges.)

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!