Összefoglalók – „Szóltam, meghallgattatok, értitek, ítéljetek!”

13 773 felszólalás színesítette az elmúlt esztendőben az Országgyűlés munkáját. 393-an jegyezték a kormány és a pártok padsoraiban. Hangos volt tőlük a T. Ház. Nem volt oly kereszténydemokrata képviselő ki ne szólt volna szebb jelenünk és jövőnk reménye érdekében. A frakció éllovasai Pálffy István, Salamon László, és Puskás Tivadar voltak, de a társaik is pajzsot tartottak, s ha úgy adódott, kardot is rántottak.

kdnp.hu – Bartha Szabó József

Egy régi anekdota szerint, ha azt mondják: szónokolhatsz, ameddig akarsz, akkor nincs miért felkészülni; ha azt mondják: kapsz tíz percet, akkor legalább fél napot kell vele foglalkoznod; ha pedig azt mondják, két percig beszélhetsz, akkor készülj három napon át, hogy minden lényeges dolgot elmondhass. A jó szónok figyel szavai fogadtatására, s beszéde további részét ennek megfelelően formálja. A jó szónok beszéde végeztével Arisztotelészt idézheti: „Szóltam, meghallgattatok, értitek, ítéljetek!”  A „szóltamot” gyakran kísérte: minek? Az „értitek” és „ítéljetek” viszont nem okozott gondot: a kormánypártiakat lelkesen megtapsolták a hű mamelukok, s hasonló lelkesedéssel fújozták, dobogták az ellenzékiek, és történt mindez fordítva is.

13 773 felszólalás színesítette az elmúlt esztendőben az Országgyűlés munkáját. 393-an jegyezték a kormány és a pártok padsoraiban. Hangos volt tőlük a T. Ház. A szocialisták közül ötvenhatan 2956 alkalommal zúdítottak össztüzet a kormányra. A Jobbik negyvenhat képviselője 2962 szónoklattal vett részt az ütközetekben. Az LMP tizenöt képviselője 1570 alkalommal emelkedett szólásra. Kuriózumnak számított, hogy tíz független képviselő is 216 alkalommal hallatta a hangját. A Fidesz százkilencven felszólalója 2974, a KDNP harmincegy szószólója 819 alkalommal utasította vissza a vádakat, a kormány negyvenöt tagja pedig 2272-szer intett türelemre, s tették volt mindezt külön hangsúlyozva a keserves múlt felszámolásának érdekében.

+

A kormány soraiban Cséfalvay Zoltán nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár, Kontrát Károly, belügyminisztériumi államtitkár, Fónagy János nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár, Rétvári Bence közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár valamint Répássy Róbert közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár vitte a prímet. A szólások számát tekintve Orbán Viktor miniszterelnök csupán a tizenharmadik, a legelőkelőbb helyezést elért miniszter, Hende Csaba is „csak” huszadik a rangsorban.

Nem volt oly kereszténydemokrata képviselő ki ne szólt volna szebb jelenünk és jövőnk reménye érdekében. A frakció éllovasai Pálffy István, dr. Salamon László, és dr. Puskás Tivadar voltak, de a társaik is pajzsot tartottak, s ha úgy adódott, kardot is rántottak.

A Fidesz a felszólalások számában fölényesen listavezető, pedig tizenketten szóra sem méltatták a T. Házat. Képviselőik közül legtöbbet Babák Mihály, és Ékes József beszélt. Új más utakról szóltak a többiek is. Történelem jeles kutatóinak feladata lesz, hogy kiderítsék: legalább egyszer egyetértett-e velük az MSZP, vagy az LMP.

MSZP szólásszabadságának zászlóvivői Gúr Nándor és Göndör István voltak. Padsoraikban sok évig Gyurcsány Ferenc néhai miniszterelnök ragyogott, ’ki menesztése óta tavaly csak a folyosókon hallatatta hangját, így aztán karrierje érdekében gyér csapatával függetlennek nyilvánította magát. Maradtak azonban a jeles öregek és a hagyományokon nevelkedő hangosan küzdő fiatalok, ’kik nem titkolták: szónoki képességüket a szocialista hatalom visszaszerzése érdekében kamatoztatták, kamatoztatják. 

A Jobbik minden tagjának volt harcos mondanivalója. Különösen Gaudi-Nagy Tamás 22 órát meghaladó szónoklataival tündökölt, de szorosan a nyomában volt Z. Kárpát Dániel, - és a többiek sem pihentek. Leginkább a nemzetiség, a vidék, a közbiztonság és a cigányok helyzetének elrendezését, valamint a Moszkvát felváltó izraeli bankok és más EU diktátumok törlését követelték. 

Az LMP leginkább a zöldre festett liberalizmus felélesztése érdekében kampányolt: „Ehhez pedig az Orbán-kormánynak mennie kell!” Színeiben Vágó Gábor és Schiffer András vette igénybe leginkább a Tisztelt Ház türelmét. Szemlátomást eme igényt a többiek is „vakon” követték.

+

A parlamenti élet főszereplői közé tartozó frakcióvezetők, Schiffer András (LMP) kivételével, ebben a ciklusban hagyták érvényesülni ambiciózus mondanivalóval bíró társaikat: Lázár János (Fidesz) kilencedik, Harrach Péter (KDNP) nyolcadik, Vona Gábor (Jobbik) harmincegyedik, Mesterházy Attila (MSZP), pedig „csak” harmincharmadik helyen végzett pártja toplistáján.

Harcos amazonként szóltak a hölgyek is.  A kormány színeiben a kereszténydemokrata Hoffmann Rózsa, a Fideszben Mágori Józsefné, a KDNP-ben Lanczendorfer Erzsébet, az MSZP-ben Lamperth Mónika, a Jobbik soraiban Bertha Szilvia, az LMP-ben Kaufer Virág, a függetlenek közül pedig Vadai Ágnes ragadta legtöbbször magához a mikrofont.

+

Néma leventék. A kormány tagjai közül hárman maradtak csendben. A KDNP, az LMP és a Jobbik padsoraiból senki sem lépett be a néma rendbe. Az MSZP-ből ketten a Fideszből pedig tizenketten viszont szóra sem nyitották ajkukat. A párt-trappisták zászlóvivőjének Gyurcsány Ferenc (MSZP) és Farkas Flórián (Fidesz) tekinthető. A volt pártelnök-miniszterelnök szocialista színekben a füle-botját sem billentette, pedig nem volt oly ülés, ahol ne emlegették volna múltbéli „áldásos” működését, miként a Cigány Önkormányzatok Országos Szövetségének alapító-elnöke sem panaszkodhatott arra, hogy a „C”- betűvel kezdődő felszólalások elmaradtak volna. Igaz, ami igaz: Gyurcsány függetlenként az év utolsó napjaiban már megemberelte magát, ötször is szidta teljes lendülettel „az országot végső romlásba vivő Orbán-kormányt”, Farkas Flórián viszont havi majd’ egymillióért dicsérő szóra sem méltatta kenyéradó gazdáját. A többieket is tán a „nem szól szám, nem fáj fejem” irányelvei igazgatták.

Kormány

FIDESZ

MSZP

Győri Enikő (külügyminisztériumi államtitkár)

Bíró Márk

Horváth István

Gyurcsány Ferenc

Kovács Zoltán (közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár)

B. Nagy László

Dr. Kerényi János

Vitányi Iván

Molnár Ágnes (nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár)

 

Cserna Gábor

Kubatov Gábor

 

Németh Lászlóné (nemzeti fejlesztési miniszter)

Erdős Norbert

Meggyes Tamás

 

 

Farkas Flórián

Dr. Molnár Ágnes

 

Dr. György István

Rácz Róbert

Top 10

A Top 10 listára tekintve messziről látszik: az ellenzék uralta. Már az is kisebb csodának számított, hogy a kormány két szószója is helyet szerzett rajta.  

 

TOP 10 - felszólalás száma

TOP 10 - felszólalás idő

1

Gúr Nándor 

MSZP

344

1

Dr. Gaudi-Nagy Tamás

Jobbik

22:09:35

2

Dr. Cséfalvay Zoltán

KORMÁNY

276

2

Dr. Schiffer András

LMP

18:06:48

3

Dr. Gaudi-Nagy Tamás

Jobbik

262

3

Volner János

Jobbik

14:54:05

4

Vágó Gábor  

LMP

247

4

Göndör István

MSZP

14:04:18

5

Dr. Schiffer András

LMP

236

5

Dr. Nyikos László

Jobbik

14:00:01

6

Kontrát Károly

KORMÁNY

221

6

Gúr Nándor 

MSZP

13:48:48

7

Z. Kárpát Dániel

Jobbik

205

7

Vágó Gábor  

LMP

13:39:07

8

Göndör István

MSZP

197

8

Novák Előd

Jobbik

12:59:31

9

Volner János

Jobbik

196

9

Z. Kárpát Dániel

Jobbik

12:29:10

10

Dr. Lamperth Mónika

MSZP

195

10

Dr. Józsa István

MSZP

12:25:44

Kormány

Név

Párt

Tisztség

száma

összideje
(ó:p:mp)

1

Dr. Cséfalvay Zoltán

-

nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár

276

11:16:15

2

Dr. Kontrát Károly

Fidesz

belügyminisztériumi államtitkár

221

8:39:09

3

Dr. Fónagy János

Fidesz

nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár

171

7:26:46

4

Dr. Rétvári Bence

KDNP

közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár

146

8:28:04

5

Dr. Répássy Róbert

Fidesz

közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár

142

9:22:17

6

Halász János

Fidesz

nemzeti erőforrás minisztériumi államtitkár

141

5:49:18

7

Dr. Ángyán József

Fidesz

vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár

108

6:36:13

8

Szatmáry Kristóf

Fidesz

nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár

91

4:38:23

9

Dr. Czomba Sándor

Fidesz

nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár

90

7:08:54

10

Soltész Miklós

KDNP

nemzeti erőforrás minisztériumi államtitkár

88

5:44:23

11

Tállai András

Fidesz

belügyminisztériumi államtitkár

85

6:04:11

12

Dr. Navracsics Tibor

Fidesz

miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter

65

2:03:06

13

Orbán Viktor

Fidesz

Miniszterelnök

60

6:39:08

 

14

Dr. Hoffmann Rózsa

KDNP

nemzeti erőforrás minisztériumi államtitkár

57

4:36:03

15

Németh Zsolt

Fidesz

külügyminisztériumi államtitkár

56

2:21:56

16

Dr. Illés Zoltán

Fidesz

vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár

50

2:24:53

17

Szászfalvi László

KDNP

közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár

47

4:06:51

18

Dr. Szabó Erika

Fidesz

közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár

46

3:05:09

19

Dr. Szócska Miklós

-

nemzeti erőforrás minisztériumi államtitkár

43

2:07:18

20

Dr. Hende Csaba

Fidesz

honvédelmi miniszter

33

3:06:55

21

Dr. Matolcsy György

Fidesz

nemzetgazdasági miniszter

29

2:02:58

22

Dr. Réthelyi Miklós

-

nemzeti erőforrás miniszter

25

 

23

Bencsik János

Fidesz

nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár

21

3:26:59

24

Dr. Simicskó István

KDNP

honvédelmi minisztériumi államtitkár

20

1:53:44

25

Dr. Pintér Sándor

-

Belügyminiszter

17

48:49

26

Szőcs Géza

-

nemzeti erőforrás minisztériumi államtitkár

16

53:02

27

V. Németh Zsolt

Fidesz

vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár

15

47:45

28

Balog Zoltán

Fidesz

közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár

14

53:39

29

Dr. Nyitrai Zsolt

Fidesz

nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár

14

36:05

30

Becsey Zsolt

-

nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár

11

1:00:33

31

Czene Attila

-

nemzeti erőforrás minisztériumi államtitkár

11

51:13

32

Czerván György

Fidesz

nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár

10

1:14:57

33

Manninger Jenő

Fidesz

közlekedési és vízügyi minisztériumi politikai államtitkár

8

28:39

34

Varga Mihály

Fidesz

miniszterelnökséget vezető parlamenti államtitkár

6

38:51

35

Dr. Völner Pál

-

nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár

6

12:46

36

Dr. Fazekas Sándor

Fidesz

Vidékfejlesztési miniszter

5

54:12

37

Hegmanné Nemes Sára

-

nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár

5

49:15

38

Dr. Martonyi János

-

Külügyminiszter

5

15:24

39

Dr. Kardeván Endre

-

vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár

4

24:23

40

Dr. Fellegi Tamás

-

nemzeti fejlesztési miniszter

3

35:28

41

Dr. Semjén Zsolt

KDNP

miniszterelnök-helyettes, nemzetpolitikáért felelős tárca nélküli miniszter

3

12:14

42

Kármán András

-

nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár

3

11:58

43

Pleschinger Gyula

-

nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár

2

9:20

44

Naszvadi György

 

-

nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár

2

2:38

45

Dr. Halasi Tibor

-

nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár

1

11:15

KDNP

 

Képviselő

száma

összideje
(ó:p:mp)

 

Képviselő

száma

összideje
(ó:p:mp)

1

Pálffy István

77

4:52:15

17

Habis László

13

1:10:46

2

Dr. Salamon László

71

4:59:25

18

Dr. Latorcai János

13

59:28

3

Dr. Puskás Tivadar

71

2:50:19

19

Dr. Nagy Andor

12

1:13:47

4

Michl József

54

4:09:37

20

Földi László

12

51:52

5

Dr. Aradszki András

54

3:52:24

21

Dr. Hargitai János

11

2:06:35

6

Dr. Rubovszky György

53

2:48:31

22

Dr. Tarnai Richárd

10

1:32:11

7

Spaller Endre

53

2:33:11

23

Dr. Lanczendorfer Erzsébet

8

1:00:54

8

Harrach Péter

45

3:15:23

24

Karvalics Ottó

8

20:19

9

Sáringer-Kenyeres Tamás

41

2:42:41

25

Firtl Mátyás

7

29:11

10

Varga László

38

2:33:53

26

Hoffman Pál

7

27:27

11

Seszták Oszkár

29

3:11:27

27

Básthy Tamás

6

42:45

12

Dr. Lukács Tamás

26

4:10:43

28

Dr. Seszták Miklós

5

20:50

13

Dr. Nagy Kálmán

26

2:34:26

29

Bagdy Gábor

4

19:39

14

Dr. Stágel Bence

23

1:57:41

30

Móring József Attila

3

4:18

15

Kalmár Ferenc András

20

1:06:55

31

Bús Balázs

1

5:05

16

Dr. Vejkey Imre

18

1:32:32

 

 

 

 

MSZP

 

Képviselő

száma

összideje
(ó:p:mp)

 

Képviselő

száma

összideje
(ó:p:mp)

1

Gúr Nándor

344

13:48:48

29

Burány Sándor

29

2:21:51

2

Göndör István

197

14:04:18

30

Tóth Csaba

29

1:36:13

3

Dr. Lamperth Mónika

195

10:57:18

31

Horváth András

29

52:06

4

Dr. Józsa István

180

12:25:44

32

Kiss Péter

28

2:18:34

5

Dr. Varga László

176

9:19:16

33

Mesterházy Attila

23

2:11:41

6

Dr. Bárándy Gergely

128

9:37:49

34

Dr. Szekeres Imre

21

2:06:48

7

Kovács Tibor

126

6:53:32

35

Dr. Vadai Ágnes

20

1:32:17

8

Nyakó István

91

5:14:50

36

Varju László

17

45:46

9

Dr. Ipkovich György

89

3:25:17

37

Iváncsik Imre

15

1:16:49

10

Dr. Harangozó Tamás

86

5:42:43

38

Boldvai László

15

1:12:00

11

Gőgös Zoltán

86

5:29:36

39

Harangozó Gábor

15

41:55

12

Dr. Nemény András

81

2:59:11

40

Szabó Vilmos

15

31:20

13

Dr. Hiller István

71

5:53:42

41

Mandur László

14

1:38:14

14

Pál Béla

63

3:03:18

42

Dr. Baja Ferenc

13

1:41:49

15

Dr. Veres János

61

5:26:36

43

Dr. Simon Gábor

13

26:02

16

Dr. Sós Tamás

61

3:58:38

44

Dr. Tóth József

12

47:25

17

Pál Tibor

61

3:22:44

45

Szabó Imre

12

29:00

18

Lendvai Ildikó

58

5:16:04

46

Dr. Kolber István

11

42:21

19

Tukacs István

57

3:50:19

47

Kovács László

10

36:38

20

Tóbiás József

52

3:10:10

48

Káli Sándor

10

26:48

21

Lukács Zoltán

50

2:21:21

49

Dr. Szanyi Tibor

8

20:29

22

Varga Zoltán

44

3:06:40

50

Puch László

7

45:58

23

Simon Gábor

43

2:21:27

51

Dr. Oláh Lajos

6

29:16

24

Dr. Molnár Zsolt

43

1:44:15

52

Dr. Botka László

5

31:24

25

Dr. Steiner Pál

33

2:51:59

53

Dr. Ujhelyi István

4

29:15

26

Dr. Garai István

32

1:49:46

54

Ficsor Ádám

3

19:40

27

Szűcs Erika

31

2:06:13

55

Dr. Molnár Csaba

2

3:43

28

Juhász Ferenc

30

3:55:12

56

Baracskai József

1

2:08

Jobbik

 

Képviselő

száma

összideje
(ó:p:mp)

 

Képviselő

száma

összideje
(ó:p:mp)

1

Dr. Gaudi-Nagy Tamás

262

22:09:35

24

Kepli Lajos

45

2:42:13

2

Z. Kárpát Dániel

205

12:29:10

25

Varga Géza

44

4:13:25

3

Volner János

196

14:54:05

26

Mirkóczki Ádám

43

4:29:28

4

Novák Előd

183

12:59:31

27

Farkas Gergely

40

2:57:51

5

Szilágyi György

151

8:46:14

28

Zagyva György Gyula

39

2:14:44

6

Dr. Nyikos László

137

14:00:01

29

Magyar Zoltán

37

2:06:43

7

Bertha Szilvia

105

5:27:25

30

Bana Tibor

36

2:00:52

8

Ferenczi Gábor

90

6:05:25

31

Vona Gábor

34

2:46:49

9

Balczó Zoltán

88

5:00:00

32

Korondi Miklós

33

3:12:30

10

Szávay István

87

6:53:22

33

Baráth Zsolt

30

2:00:02

11

Dr. Gyüre Csaba

84

8:03:08

34

Hegedűs Tamás

30

1:52:38

12

Dr. Apáti István

84

6:21:25

35

Egyed Zsolt

29

1:05:20

13

Bödecs Barna

83

6:41:26

36

Pörzse Sándor

26

41:27

14

Dr. Kiss Sándor

81

4:06:47

37

Rozgonyi Ernő

25

3:00:18

15

Dr. Lenhardt Balázs

77

5:10:42

38

Gyöngyösi Márton

25

1:31:09

16

Hegedűs Lorántné

77

4:55:43

39

Jámbor Nándor

22

1:16:09

17

Vágó Sebestyén

66

3:09:43

40

Kulcsár Gergely

14

45:45

18

Dúró Dóra

58

4:55:36

41

Endrésik Zsolt

14

44:32

19

Dr. Staudt Gábor

57

5:44:46

42

Schön Péter

8

24:20

20

Sneider Tamás

51

3:48:49

43

Balla Gergő

7

13:14

21

Dr. Gyenes Géza

50

4:17:58

44

Samu Tamás Gergő

5

10:45

22

Zakó László

50

2:29:11

45

Murányi Levente

3

13:32

23

Németh Zsolt

50

2:19:57

46

Szabó Gábor

1

2:19

LMP

 

Képviselő

száma

összideje
(ó:p:mp)

 

Képviselő

száma

összideje
(ó:p:mp)

1

Vágó Gábor

247

13:39:07

9

Szabó Rebeka

77

4:19:29

2

Dr. Schiffer András

236

18:06:48

10

Dr. Dorosz Dávid

74

2:35:04

3

Scheiring Gábor

164

10:01:15

11

Ertsey Katalin

73

4:18:10

4

Szilágyi Péter

136

6:56:34

12

Karácsony Gergely

62

5:19:31

5

Szilágyi László

127

8:17:30

13

Osztolykán Ágnes

45

3:23:21

6

Jávor Benedek

95

7:22:54

14

Mile Lajos

45

2:56:38

7

Kaufer Virág

91

5:12:46

15

Kukorelly Endre

16

1:17:09

8

Szabó Timea

82

5:03:06

 

 

 

 

FÜGGETLEN

 

Képviselő

száma

összideje
(ó:p:mp)

 

Képviselő

száma

összideje
(ó:p:mp)

1

Dr. Vadai Ágnes

61

3:47:53

6

Molnár Oszkár

16

54:46

2

Dr. Kolber István

49

2:28:01

7

Pősze Lajos

13

1:14:36

3

Dr. Szili Katalin

28

3:28:44

8

Gyurcsány Ferenc

5

27:34

4

Ivády Gábor

23

1:55:08

9

Dr. Molnár Csaba

3

12:03

5

Szűcs Erika

17

1:31:28

10

Baracskai József

1

0:46

Fidesz

 

Képviselő

száma

összideje
(ó:p:mp)

 

Képviselő

száma

összideje
(ó:p:mp)

1

Babák Mihály

155

8:56:28

54

Román István

18

1:28:57

2

Ékes József

122

7:26:33

55

Dr. Ódor Ferenc

18

1:14:17

3

Kara Ákos

65

4:40:13

56

Bartos Mónika

18

1:12:41

4

Rogán Antal 

60

5:40:19

57

Fejér Andor

18

49:16

5

Gulyás Gergely

59

3:11:05

58

Dr. Hörcsik Richárd

17

2:10:34

6

Dr. Turi-Kovács Béla

54

4:04:09

59

Lakatosné Sira Magdolna

16

1:01:01

7

Kovács Péter

52

1:58:13

60

Jánosiné Dr. Bene Ildikó

16

44:11

8

Dr. Dancsó József

50

3:27:09

61

Németh Szilárd István

16

32:52

9

Lázár János

45

4:02:42

62

Dr. Balsai István

15

1:35:46

10

Kósa Lajos

44

3:34:23

63

Ékes Ilona

15

55:10

11

Dr. Pósán László

43

2:09:59

64

Csampa Zsolt

15

29:34

12

Dr. Vas Imre

42

3:03:13

65

Balla Mihály

15

29:28

13

Dr. Kupcsok Lajos

41

2:58:10

66

Szijjártó Péter

14

2:05:20

14

Dr. Varga István

41

4:27:35

67

Dr. Tóth József

14

1:25:55

15

Ágh Péter

39

1:37:10

68

Dr. Szűcs Lajos

14

1:09:12

16

Dr. Heintz Tamás

38

2:29:47

69

Dr. Selmeczi Gabriella

14

1:03:45

17

Koszorús László

37

1:18:19

70

Borbély Lénárd

14

44:20

18

Dr. Papcsák Ferenc

36

1:28:36

71

Dr. Braun Márton

14

36:21

19

Ivanics Ferenc

35

2:38:41

72

Hadházy Sándor

13

1:16:12

20

Mágori Józsefné

35

1:29:49

73

Csöbör Katalin

13

1:15:59

21

Font Sándor

34

2:21:40

74

Sebestyén László

13

1:04:05

22

Dr. Szalay Péter

34

1:47:48

75

Dr. Tapolczai Gergely

13

59:14

23

Dr. Hoppál Péter

33

1:43:17

76

Kucsák László

13

57:52

24

Herman István Ervin

33

1:27:54

77

Gajda Róbert

13

52:44

25

Bebes István

31

1:11:41

78

Bányai Gábor

13

41:58

26

Kontur Pál

31

1:12:40

79

Szólláth Tibor Zoltán

13

39:43

27

Márton Attila

31

1:59:07

80

Dr. Kovács Zoltán

13

38:52

28

Dr. Horváth János

30

3:29:53

81

Bábiné Szottfried Gabriella

13

37:27

29

L. Simon László

30

2:24:55

82

Lipők Sándor

13

35:43

30

Dr. Mátrai Márta

29

2:52:29

83

Sági István

13

35:36

31

Dr. Zsiga Marcell

28

1:38:43

84

Gelencsér Attila

12

36:47

32

Kőszegi Zoltán

28

1:01:23

85

Lezsák Sándor

12

35:04

33

Dr. Gruber Attila 

27

2:05:36

86

Demeter Zoltán

11

1:03:14

34

Talabér Márta

27

2:01:27

87

Berényi László

11

58:44

35

Bánki Erik

26

2:28:43

88

Fülöp István

11

49:59

36

Rónaszékiné Keresztes Monika

26

2:06:40

89

Zsigó Róbert

11

49:34

37

Pichler Imre László

26

1:54:21

90

Dr. Hollósi Antal Gábor

11

47:25

38

Tasó László

26

1:04:22

91

Dr. Cser-Palkovics András

11

43:31

39

Dr. Kocsis Máté

25

1:54:36

92

Dr. Mengyi Roland

11

42:55

40

Révész Máriusz

25

1:36:56

93

Dr. Molnár Attila

11

33:13

41

Nagy Csaba

24

1:16:08

94

Cseresnyés Péter

11

31:06

42

Pócs János

24

49:28

95

Csenger-Zalán Zsolt

11

22:55

43

Czunyiné Dr. Bertalan Judit

23

1:59:20

96

Dr. Kovács József

10

1:27:12

44

Csizi Péter

23

1:31:15

97

Czerván György

10

1:14:57

45

Wittner Mária

23

1:00:44

98

Kozma Péter

10

57:48

46

Balla György

23

45:50

99

Dr. Nagy Gábor Tamás

10

52:58

47

Prof. Iván László

22

1:38:16

100

Dr. Bóka István

10

43:10

48

Bencsik János

21

3:26:59

101

Gyopáros Alpár

10

41:53

49

Dr. Nagy István

21

1:24:39

102

Gyutai Csaba

10

35:36

50

Dr. Horváth Zsolt (Veszprém)

20

2:09:23

103

Tamás Barnabás

10

34:38

51

Kővári János

20

1:34:10

104

Szedlák Attila

10

34:27

52

Menczer Erzsébet

20

1:22:57

105

Kiss Attila

10

32:04

53

Dr. Gyimesi Endre

19

50:16

106

Dr. Simon Miklós

10

28:53

Rajtuk kívül mégy nyolcvannégyen jegyezték tíz alatti szólással konstruktív jelenlétüket a Tisztelt Házban. A hűség kedvért őket sem fosztjuk meg az emlékezés dicsőséges lehetőségétől.

 

Képviselő

száma

összideje
(ó:p:mp)

 

Képviselő

száma

összideje
(ó:p:mp)

107

Győrffy Balázs

9

41:23

149

Dr. Budai Gyula )

4

24:23

108

Obreczán Ferenc

9

47:06

150

Dr. Daher Pierre

4

8:27

109

Szalay Ferenc

9

29:32

151

Dankó Béla

4

15:59

110

Dr. Vitányi István

9

31:31

152

Koncz Ferenc

4

8:19

111

Dr. Láng Zsolt

8

40:47

153

Kovács Ferenc

4

9:48

112

László Tamás

8

39:22

154

Dr. Kupper András

4

20:39

113

Németh Zoltán

8

51:56

155

Nógrádi Zoltán

4

19:40

114

Patay Vilmos

8

29:20

156

Pintér László

4

9:50

115

Potápi Árpád

8

56:07

157

Riz Levente

4

19:17

116

Riz Gábor

8

27:33

158

Tessely Zoltán

4

17:05

117

Szabó Zsolt

8

19:14

159

Boldog István

3

14:01

118

Tóth Gábor

8

17:57

160

Dr. Dorkota Lajos

3

6:01

119

Törő Gábor

8

42:41

161

Farkas Zoltán

3

20:02

120

Vincze László

8

31:09

162

Mihalovics Péter

3

7:01

121

Bodó Imre

7

56:17

163

Dr. Szabó Tamás

3

10:13

122

Dr. Czira Szabolcs

7

46:09

164

Dr. Bácskai János

2

16:58

123

Gulyás Dénes

7

19:43

165

Dr. Bohács Zsolt

2

19:11

124

Dr. Karakó László

7

16:43

166

Borkai Zsolt

2

10:07

125

Kulcsár József

7

19:17

167

Demeter Ervin

2

13:55

126

Lasztovicza Jenő

7

16:46

168

Kovács Ernő

2

8:38

127

Vargha Tamás

7

14:51

169

Kövér László

2

41:42

128

Balázs József

6

44:18

170

Lukács László

2

7:46

129

Balogh József

6

23:50

171

Nagy István

2

1:40

130

Becsó Zsolt

6

18:13

172

Örvendi László

2

6:04

131

Hirt Ferenc

6

21:38

173

Simonka György

2

10:47

132

Pánczél Károly

6

23:03

174

Szabó Csaba

2

6:34

133

Pogácsás Tibor

6

30:36

175

Dr. Tiba István

2

2:34

134

Dr. Puskás Imre

6

39:19

176

Varga Gábor

2

9:56

135

Szekó József

6

25:32

177

Varga József

2

6:47

136

Székyné Dr. Sztrémi Melinda

6

33:25

178

Vécsey László

2

11:17

137

Dr. Tilki Attila

6

18:57

179

Bodó Sándor

1

3:10

138

Farkas Sándor

5

54:12

180

Brájer Éva

1

4:11

139

Dr. Fazekas Sándor

5

17:00

181

Dióssi Csaba )

1

6:35

140

Földesi Gyula

5

7:13

182

Hanó Miklós

1

2:06

141

Jakab István

5

26:11

183

Horváth László

1

2:17

142

Magyar Anna

5

15:20

184

Kapus Krisztián

1

4:30

143

Schmidt Csaba

5

28:20

185

Dr. Pesti Imre

1

5:51

144

Tiffán Zsolt

5

22:34

186

Pokorni Zoltán

1

30:43

145

Ughy Attila

5

18:09

187

Polics József

1

9:06

146

Vantara Gyula

5

14:12

188

Tóth Ferenc

1

12:17

147

Vigh László

5

21:19

189

Dr. Vinnai Győző

1

6:28

148

Wintermantel Zsolt

5

20:30

190

Dr. Zombor Gábor

1

5:55

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!