Összefoglalók – Azonnali kérdések: Bőszen ostromoltak!

A mögöttünk hagyott esztendőben 117-en címeztek 321 azonnali kérdést a kormány jeleseihez. A nemzetgazdasági, a nemzeti erőforrás és a belügyi tárcát tüntették ki leginkább a figyelmükkel, de a miniszterelnököt sem felejtették. A kereszténydemokraták a múlt sötét árnyaira emlékeztetve nem rejtették véka alá: „’ki nem lázad a rossz ellen, az elkerülhetetlenül a részévé válik!”

kdnp.hu – Bartha Szabó József

Különös pillanatok kísérik a Tisztelt Házban az azonnali kérdések műfaját. Az elnök csenget, hosszasan csenget, rövid szünetet rendel el, mert vége az interpellációknak, vége a „kötelező szavazás" okozta frakciófegyelemnek, a képviselők zöme elindul a büfébe, a folyosóra vagy egyéb szükséges dolgait végezni.  Pillanatok alatt harmadnyian maradnak. Így kezdődik. Mindig így kezdődik. Miután helyre áll a rend kőkemény ütközetek, szóváltások színesítik. Kontra, rekontra, szubkontra, mórkontra. Kártya nyelven így nevezhető.

A mögöttünk hagyott esztendőben 117-en címeztek 321 azonnali kérdést a kormány jeleseihez. A nemzetgazdasági, a nemzeti erőforrás és a belügyi tárcát tüntették ki leginkább a figyelmükkel, de a miniszterelnököt sem felejtették.

Fontos szereplésnek számít! A kérdések ’majd mindig költőiek – a címűkben hordozzák az „ítéletet”. A nemzetgazdasági, a nemzeti erőforrás és a belügyi tárcát tüntették ki leginkább a figyelmükkel, de nem feledkeztek el a miniszterelnökről sem.  

A szocialista honatyák, honanyák, honifjak és honleányok szerint az Orbán kormány letért a helyes útról, s mindent, ami tönkre tehető, azt tönkre is teszik. Látványosan hivatkoztak arra, hogy a nehézségek ellenére, mily nemes és eredményes volt a küzdelmük az elmúlt nyolc esztendőben, most pedig az új kormány áldatlan működésének köszönhetően romba dől az ország.

A kereszténydemokraták a múlt sötét árnyaira emlékeztetve nem rejtették véka alá: „’ki nem lázad a rossz ellen, az elkerülhetetlenül a részévé válik!”

Az LMP szószólói a zöld és liberális jövő érdekében emelték föl szavukat, állítván: újabb diktatúra fenyeget, azonnali harcra van szükség és ennek egyedül ők a kiválasztott zászlóvivői.

A Jobbik szerint viszont csak akkor kerülhető el Mohács, ha ők veszik át az irányítást. Körbehordva a „véres kardot” hadba szólították az országot tönkre tevő bolsevizmus és a nemzetközi tőke igájába kényszerítő liberalizmus ellen, melynek „szolgáló leányává vált az Orbán-kormány is”, ezért mindeni, aki magyar az mögéjük áll.

A Fidesz padsoraiban is a múlt sötét bugyraira emlékeztetettek, hosszasan sorjázták a valóságot javító intézkedéseiket, miközben egyre fényesebb és egyre távolibb jövővel kecsegtettek. Mindemellett tették és vallották: védeni elöljáróikat, foggal-körömmel szent kötelesség, elvégre „milyen ember az ’ki harapja az emlőt, mely táplálja?

Összeállításunk különlegessége: rákattintva a kérdések címét kövező számokra, eredetiben olvashatja bárki a neki tetsző vagy nem tetsző szónoklatokat.

címzettek

KORMÁNYPÁRTOK

ELLENZÉK

ÖSSZ.

Fidesz

KDNP

MSZP

Jobbik

LMP

Nemzetgazdasági Minisztérium (Matolcsy György)

5

3

27

19

16

70

Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Réthelyi Miklós)

5

1

28

8

13

55

Belügyminisztérium (Pintér Sándor)

3

1

9

24

8

45

Miniszterelnök (Orbán Viktor)

-

-

12

18

8

38

Vidékfejlesztési Minisztérium (Fazekas Sándor)

8

1

6

3

13

31

Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (Fellegi Tamás)

7

2

7

7

7

30

Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (Navracsics Tibor)

5

-

10

9

2

26

Külügyminisztérium (Martonyi János)

3

-

-

8

-

11

Legfőbb Ügyészség (Polt Péter)

-

-

3

5

1

9

Honvédelmi Minisztérium (Hende Csaba)

-

-

-

2

1

3

Állami Számvevőszék (Domokos László)

1

-

-

-

-

1

Nemzetpolitikáért felelős tárca nélküli miniszter (Semjén Zsolt)

-

-

-

1

-

1

Magyar Nemzeti Bank (Simor András)

-

-

-

1

-

1

Összesen

37

8

102

105

69

321

KDNP

 Képviselő

Tárgy

 

Címzett

Elhangzott 

KALMÁR FERENC ANDRÁS

Nagymuzsaj - arany egy kárpátaljai magyar faluban.

 158

vidékfejlesztési miniszter

2011.12.05.

Kötelesek-e elszámolást küldeni tagjaiknak a magánnyugdíj pénztárak a hozamok mértékéről?

114

nemzetgazdasági miniszter

2011.09.26.

Munkaügyi ellenőrzés a Tesconál

144

nemzetgazdasági miniszter

2011.03.28.

DR. STÁGEL BENCE

Eredményesek voltak-e a 2010/11-es tanévben az iskolakerülések csökkentésére tett kormányzati intézkedések?

130

nemzeti erőforrás miniszter

2011.10.03.

Mennyibe került az adófizetők pénzéből a rendőrségi biztosítása, 2011. június 18-án, az úgynevezett meleg méltóság menetének?

126

belügyminiszter

2011.06.20.

FÖLDI LÁSZLÓ

Tartalmazzák-e a Kormány fejlesztési célkitűzései a Budapest - Cegléd gyorsforgalmi útkapcsolat fejlesztését?

150

nemzeti fejlesztési miniszter

2011.10.24.

DR. NAGY ANDOR

Ki és hogyan képviselte környezetvédelmi és nemzetgazdasági érdekeinket a durbani klímacsúcson?

 134

nemzeti fejlesztési miniszter

2011.12.19.

SPALLER ENDRE

Milyen azonnali következményekkel jár a Munka Törvénykönyvének változása?

149-151

nemzetgazdasági miniszter

2011.09.19.

Fidesz

Képviselő

Tárgy

 

Címzett

Elhangzott 

BALLA MIHÁLY

Milyen megoldás született a szerbiai restitúciós törvény kollektív bűnösséget megállapító részeinek megváltoztatásával kapcsolatban?

 123

külügyminiszter

2011.12.12.

Hogyan fordulhat elő, hogy a közszférában dolgozók között van olyan, akinek a bérkompenzációról szóló kormányrendelet szabályai ellenére csökkent a keresete?

100

nemzetgazdasági miniszter

2011.02.28.

Maradéktalanul teljesült-e a bérkompenzáció a Magyar Posta Zrt-nél?

100

nemzeti fejlesztési miniszter

2011.02.21

TASÓ LÁSZLÓ

Meddig nyúzhatják még büntetlenül az önkormányzatokat saját közigazgatási területükön az áramszolgáltatók?

122

nemzeti fejlesztési miniszter

2011.11.14.

A hatályos törvények bárkinek lehetővé teszik a rendfenntartást Magyarországon?

 58

belügyminiszter

2011.04.18.

Jobbikos politikus az MSZP árnyékában!

177

Állami Számvevőszék elnöke

2011.04.04.

BABÁK MIHÁLY

Támogatja-e a kormány a további jogalkotást annak érdekében, hogy a bankok ne tudják akadályozni a devizahitelek végtörlesztését?

198

nemzetgazdasági miniszter

2011.11.02.

Milyen megoldás van Békés megye belvízmentesítésére?

128

vidékfejlesztési miniszter

2011.09.12.

BÁBINÉ SZOTTFRIED GABRIELLA

Hol tart jelenleg az M2-es autóút négysávossá bővítése?

104

nemzeti fejlesztési miniszter

2011.10.03.

Tervezi-e a kormány, hogy a devizahitellel adósságcsapdába kerültek tájékoztatására kék vonalat hoz létre a kormányablakokban?

104

közigazgatási és igazságügyi miniszter

2011.10.03.

KOSZORÚS LÁSZLÓ

A mobilfizetés magyarországi bevezetésének sikerei.

106-108

nemzeti fejlesztési miniszter

2011.06.20.

Munkahelyteremtés az informatikai fejlesztéseken keresztül.

104

nemzeti fejlesztési miniszter

2011.04.26.

L. SIMON LÁSZLÓ

Magyar kultúra-diplomáciai siker Kínában?

115

nemzeti erőforrás miniszter

2011.06.14.

Mit kíván tenni a Nemzeti Erőforrás Minisztérium a megyei közgyűjtemények és közművelődési intézmények önállóságának megőrzése érdekében?

 94

nemzeti erőforrás miniszter

2011.05.09.

LEZSÁK SÁNDOR, DR. HORVÁTH ZSOLT (Veszprém)

Hungarikum-e az Ungarikum, avagy mit tesz a kormány a vásárlókat megtévesztő németországi védjegybejegyzés ellenében?

 99

vidékfejlesztési miniszter

2011.06.06.

Fennmaradhatnak a kisüzemi sörfőzdék hazánkban?

 112

nemzetgazdasági miniszter

2011.03.07.

MÁGORI JÓZSEFNÉ

Korlátozhatja-e nemzeti ünnep helyszínének kiválasztását az önkormányzat?

122-124

közigazgatási és igazságügyi miniszter

2011.06.27.

Hogyan lehetne megvédeni az ÁFA-csalóktól és számlagyárosoktól a makói gazdákat?

102

nemzetgazdasági miniszter

2011.03.16.

TALABÉR MÁRTA

Milyen programokkal készül a kormány, hogy az Önkéntesség Európai Évében felhívja a figyelmet az önkéntesség előnyeire és támogatására?

114

közigazgatási és igazságügyi miniszter

2011.05.02.

Hogyan fog Magyarországon megvalósulni a nagy létszámú intézmények kiváltása?

118-120

nemzeti erőforrás miniszter

2011.03.28.

ÁGH PÉTER

Mi a kormány főbb irányvonala az Új Nemzedék Jövőjéért Program keretében?

108

nemzeti erőforrás miniszter

2011.07.11.

FONT SÁNDOR

Milyen további lépéseket tervez a Kormány az olasz borok "álruhás" importjának leleplezése érdekében?

106

vidékfejlesztési miniszter

2011.11.21.

DR. GRUBER ATTILA

Mit tehet a kormány annak érdekében, hogy a szlovákiai magyarokat ne érje hátrányos megkülönböztetés magyar állampolgárságuk miatt?

102

külügyminiszter

2011.11.28.

GULYÁS GERGELY

Mekkora károkat okozott a 2006 őszi rendőri fellépés?

117

belügyminiszter

2011.10.10.

DR. HÖRCSIK RICHÁRD

Hogy áll jelenleg az Uniós Romastratégia?

116

közigazgatási és igazságügyi miniszter

2011.05.16.

JÁNOSINÉ DR. BENE ILDIKÓ

A területi ellátáson kívüli háziorvosi szolgálatok további működtetése.

125

nemzeti erőforrás miniszter

2011.09.19.

KARA ÁKOS

Folytatja-e a kormány a helyi termelői piacok erősítését Magyarországon?

110

vidékfejlesztési miniszter

2011.11.07.

DR. MOLNÁR ATTILA

Megállíthatóak-e menetrend szerint a jövőben az Intercity vonatok Komárom városában?

106

nemzeti fejlesztési miniszter

2011.05.23.

KONCZ FERENC

A Miskolc-Nyíregyháza közötti vasútvonal fejlesztése

134

nemzeti fejlesztési miniszter

2011.12.05

KULCSÁR JÓZSEF FERENC

Milyen tapasztalatokkal rendelkezik a Belügyminisztérium a büntetés-végrehajtási férőhelyek bővítésére vonatkozólag?

104

belügyminiszter

2011.12.19.

LAKATOSNÉ SIRA MAGDOLNA

Közétkeztetés magyar termelőkkel.

122

vidékfejlesztési miniszter

2011.07.04.

RÓNASZÉKINÉ KERESZTES MONIKA

Mit tervez a kormány a rosszirányú túlképzések ellensúlyozására?

90-92

nemzetgazdasági miniszter

2011.09.26.

SÁGI ISTVÁN

A Tisza vízkincse, s annak hasznosítása lehet a munkahelyteremtés egyik lehetséges megoldása?

134

vidékfejlesztési miniszter

2011.02.14.

DR. SELMECZI GABRIELLA

Az élelmiszerbiztonsághoz fűződő fogyasztóvédelmi jogok védelme.

114-116

vidékfejlesztési miniszter

2011.04.11.

SZABÓ ZSOLT

Mi biztosítja, hogy a Nemzeti Földalap által bérbe adandó földek ténylegesen a helyi gazdák és ne a multik kezébe kerüljenek?

134

vidékfejlesztési miniszter

2011.10.24.

VANTARA GYULA

Régi bűnök árnya messzire nyúlik, avagy milyen kárpótlásban részesülhetnek a Felvidékről kitelepített magyar állampolgárok?

91

közigazgatási és igazságügyi miniszter

2011.12.28.

DR. VARGA ISTVÁN

Ki védi meg az adai Damjanich-emlékművet?

100

külügyminiszter

2011.03.21.

MSZP

Képviselő

Tárgy

 

Címzett

Elhangzott 

DR. HILLER ISTVÁN

Felsőoktatás és tájékoztatás.

133-135

nemzeti erőforrás miniszter

2011.12.12.

Tessék mondani ez már a függetlenség, vagy lesz még rosszabb?

80-82

miniszterelnök

2011.11.21.

Háttérben a valóság.

118

nemzeti erőforrás miniszter

2011.11.07.

Felsőoktatásról IV.

74

nemzeti erőforrás miniszter

2011.10.17.

Felsőoktatásról II.

76-78

nemzeti erőforrás miniszter

2011.10.03.

A felsőoktatás finanszírozásáról.

85-93

nemzetgazdasági miniszter

2011.09.19.

A közoktatásról II.

90-92

nemzeti erőforrás miniszter

2011.07.04.

A közoktatásról.

73

nemzeti erőforrás miniszter

2011.06.06.

Felsőoktatásról III.

78-80

nemzeti erőforrás miniszter

2011.04.26.

Felsőoktatásról II.

90-92

nemzeti erőforrás miniszter

2011.03.28.

A felsőoktatásról.

78

nemzeti erőforrás miniszter

2011.03.16.

DR. HARANGOZÓ TAMÁS

Mi volt a jogalap?

73-75

belügyminiszter

2011.12.28.

Kezdeményezi-e Simon Miklós országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését?

95

legfőbb ügyész

2011.12.12.

Bűnpártoló főügyész?

114

legfőbb ügyész

2011.11.21.

Akkor most kinek higgyünk?

136

belügyminiszter

2011.09.12.

Miért tűri, hogy a saját kormányának tagjai meghazudtolják?

84

miniszterelnök

2011.07.11.

Tudatos kormányzati program, vagy Fideszes provokáció?

86-88

belügyminiszter

2011.05.16.

Felmérték-e a következményeket?

136

belügyminiszter

2011.04.26.

Mit kíván tenni, hogy rászorítsa a Magyar Köztársaság miniszterelnökét az Alkotmány és a rá vonatkozó törvények betartására?

153

közigazgatási és igazságügyi miniszter

2011.04.04.

Hol van az az erkölcsi, elvi határ, amelyet még ma is érvényesnek tart?

 142

miniszterelnök

2011.02.14.

GÚR NÁNDOR

Meddig még?

 142

miniszterelnök

2011.11.21.

Olvas-e levelet Miniszterelnök Úr?

 100

miniszterelnök

2011.09.26.

Hová tűnnek a munkavállalói jogok?

  70

nemzetgazdasági miniszter

2011.06.20.

Kizsákmányolás felsőfokon?

 146

nemzeti erőforrás miniszter

2011.05.02.

Fontos-e miniszterelnöknek a törvényesség?

 110

miniszterelnök

2011.02.14.

KOVÁCS TIBOR

Tessék mondani ez már a függetlenség, vagy lesz még rosszabb?

 110

nemzetgazdasági miniszter

2011.10.24.

A Fidesz országmentő akciója közben foglalkozik-e valaki az emberek ügyeivel?

 112-114

nemzeti fejlesztési miniszter

2011.10.03.

Drága a benzin? Szidjuk a kormányt!

  64

nemzetgazdasági miniszter

2011.09.26.

Mennyivel lesz könnyebb a "felesleges terhek" nélkül?

 160-162

nemzetgazdasági miniszter

2011.03.28.

Hova vezet a gyógyszerkassza megcsapolása?

 134

nemzeti erőforrás miniszter

2011.03.16.

NYAKÓ ISTVÁN

Azori partizánok nyara.

 174

közigazgatási és igazságügyi miniszter

2011.12.05.

A törvény, amelyik nem százas.

  86

közigazgatási és igazságügyi miniszter

2011.11.07.

Alaptörvény vagy alapellátás?

 151

nemzeti erőforrás miniszter

2011.10.10.

Ki érthetne meg jobban egy magyar embert, mint egy másik magyar?

  78

nemzeti erőforrás miniszter

2011.05.23.

Hogyan kárpótolják az indokolás nélkül elbocsátott köztisztviselőket és kormánytisztviselőket?

 108

közigazgatási és igazságügyi miniszter

2011.02.21.

PÁL BÉLA

Erzsébet jön és rögtön visz is?

 159

nemzeti erőforrás miniszter

2011.12.12.

Miért nem számít a kormány a Magyar Utazási Irodák Szövetsége tagjaként működő utazási irodákra a diákok határon túli utaztatásánál?

 156-158

nemzeti fejlesztési miniszter

2011.07.11.

Miért szünteti meg a kormány október 1-től az üdülési csekk adókedvezményét?

 156

nemzetgazdasági miniszter

2011.06.27.

Nem fog fájni?

 152

nemzetgazdasági miniszter

2011.05.16.

A tömegsport jelentőségéről szóló hangzatos nyilatkozatok ellenére kell-e tartani attól, hogy bezárják a fűzfői Balaton uszodát?

  84-88

nemzeti erőforrás miniszter

2011.03.07.

PÁL TIBOR

Fékek és ellensúlyok

114

nemzetgazdasági miniszter

2011.11.28.

Már az időjárás sem segít a kormánynak?

 206

nemzeti erőforrás miniszter

2011.11.02.

Hogyan változik az önkormányzati tűzoltóságok helyzete?

 131

belügyminiszter

2011.06.14.

Tankötelezettség és családi pótlék párban járnak!

 128

nemzeti erőforrás miniszter

2011.03.28.

Miért számolja fel a kormány a közbiztonság egyik helyi pillérét?

  74-76

belügyminiszter

2011.02.21.

GŐGÖS ZOLTÁN

Az ígéret szépszó, ha megtartják úgy jó!

 125-127

vidékfejlesztési miniszter

2011.10.10.

Mit kíván tenni a kormány a súlyos fagykárt szenvedett gazdák megsegítése érdekében?

 102

vidékfejlesztési miniszter

2011.05.09.

Miért büntetik miniszter úr azokat a szakembereket, akik a munkájukat végzik?

 132

vidékfejlesztési miniszter

2011.03.21.

Kivel egyeztettek miniszter úr a Magyar Kármentő Alapról?

 182

belügyminiszter

2011.02.14.

DR. GARAI ISTVÁN LEVENTE

Dezinformációs parlamenti diktatúra!

 101-103

nemzeti erőforrás miniszter

2011.12.28.

Mi lesz a gyógyszertámogatással?

 160

nemzeti erőforrás miniszter

2011.07.04.

Sunnyogó gyógyszeráremelés!

 211-213

nemzeti erőforrás miniszter

2011.04.04.

GÖNDÖR ISTVÁN

Mutyi, milliárdok, haverok.

 147

nemzeti fejlesztési miniszter

2011.06.14.

Mennyi az annyi?

 122

nemzetgazdasági miniszter

2011.05.02.

Nyugati helyett keleti szél irányítja a kormány energiapolitikáját?

 108

nemzeti fejlesztési miniszter

2011.03.21.

KISS PÉTER

Magyarország munkatervéről.

 128

nemzetgazdasági miniszter

2011.05.09.

Konvergencia. "Európába, de mindahányan?"

 112

nemzetgazdasági miniszter

2011.04.26.

Visszaélés a táppénzekkel.

  72-74

nemzeti erőforrás miniszter

2011.03.21.

SIMON GÁBOR

A segítség ismét elmarad!

 154-158

nemzetgazdasági miniszter

2011.11.14.

Mit is ír a hogyishívják?

 114

nemzetgazdasági miniszter

2011.05.23.

Önök szerint elmúlt a társadalmi válság, vagy miért nincs újra krízisalap?

 120

nemzeti erőforrás miniszter

2011.03.07.

DR. VARGA LÁSZLÓ

Érdekli-e a kormányt a választók véleménye?

 140

nemzeti erőforrás miniszter

2011.07.11.

Árvíz után egy évvel.

 132

vidékfejlesztési miniszter

2011.06.27.

Hogyan kíván a kormány munkalehetőséget biztosítani a legrászorultabbaknak?

 108

nemzetgazdasági miniszter

2011.02.28.

DR. BÁRÁNDY GERGELY

Rögzítik, hogy el ne lopják?

 162

közigazgatási és igazságügyi miniszter

2011.09.12.

Az Alkotmányról?

 166

miniszterelnök

2011.02.14.

DR. IPKOVICH GYÖRGY

Miért bünteti a kormány a Szombathely-Körmend között élőket a gyorsforgalmi-útkoncepcióval is?

 116

nemzeti fejlesztési miniszter

2011.07.11.

Mennyi közpénzt fordítottak nyilvánvalóan megalapozatlan eljárások lefolytatására?

  68-70

legfőbb ügyész

2011.05.09.

DR. JÓZSA ISTVÁN

Ki fizeti az ámokfutás árát?

  78

nemzetgazdasági miniszter

2011.11.28.

Meddig kell még fizetni a kormány tudatlanságának árát?

 172-174

nemzetgazdasági miniszter

2011.11.02.

LENDVAI ILDIKÓ

József Attila és akiknek nem kell!

 142

nemzeti erőforrás miniszter

2011.11.07.

Új színházi kultúra az Új Színházban?

 115

nemzeti erőforrás miniszter

2011.10.17.

DR. MOLNÁR ZSOLT

Ki és miért akar lemondani a közvetlen főpolgármester-választásról?

 130

belügyminiszter

2011.09.26.

Miért kapott piros lámpát a Zöld Pardon?

 133

közigazgatási és igazságügyi miniszter

2011.09.19.

DR. NEMÉNY ANDRÁS

Mitől fél Miniszterelnök Úr? Miért nem vállalja tettei következményeit?

 167-169

miniszterelnök

2011.09.19.

Miért veszi semmibe a kormány az érdekképviseletekkel való együttműködést?

 138

nemzetgazdasági miniszter

2011.05.23.

DR. SÓS TAMÁS

Mit tervez a kormány az aszály sújtotta területek kárenyhítésére?

 142

vidékfejlesztési miniszter

2011.12.05.

Egyre növekvő munkanélküliség!

 134

nemzetgazdasági miniszter

2011.02.28.

DR. STEINER PÁL

Mit csinál a kormány kormányzás helyett?

 134

miniszterelnök

2011.06.20.

Miniszterelnök úr támogatja-e a demokratikusan szerzett jogok érvényesülését a Magyar Köztársaságban?

 148

miniszterelnök

2011.04.11.

TÓBIÁS JÓZSEF

Tessék mondani ez már a függetlenség, vagy lesz még rosszabb?

  92-96

nemzetgazdasági miniszter

2011.10.24.

Sem tankönyv sem ebéd?

  98-104

nemzeti erőforrás miniszter

2011.09.12.

TÓTH CSABA

Szíven szúrt nemzedék!

 112

nemzeti erőforrás miniszter

2011.12.19.

Kiktől akarják elvenni az utazási kedvezményt?

 110

nemzeti fejlesztési miniszter

2011.03.16.

TUKACS ISTVÁN

Ki vezeti a Nemzetgazdasági Minisztériumot?

 102-104

nemzetgazdasági miniszter

2011.12.05.

Megint csak a gazdagoknak nem lesz megszorítás!

 124-126

nemzetgazdasági miniszter

2011.05.16.

VARJU LÁSZLÓ

Mi lesz veled Pest megye?

  90

nemzeti fejlesztési miniszter

2011.05.02.

"Az én hazám nem disznóól", és az Öné?

  84-86

miniszterelnök

2011.04.11.

DR. BAJA FERENC

Kit képviselnek?

 107

nemzetgazdasági miniszter

2011.06.06.

BOLDVAI LÁSZLÓ

Kipateroljuk-e Brüsszelt?

 123

nemzetgazdasági miniszter

2011.06.06.

BURÁNY SÁNDOR

Tessék mondani ez már a függetlenség, vagy lesz még rosszabb?

 128

nemzetgazdasági miniszter

2011.11.14.

HARANGOZÓ GÁBOR

Ez jelenti önöknek a gazdákkal és a helyi közösségekkel egyeztetett földosztást?

  95

vidékfejlesztési miniszter

2011.06.14.

HORVÁTH ANDRÁS TIBOR

Az ígéret szép szó, ha megtartják úgy jó.

  86-88

közigazgatási és igazságügyi miniszter

2011.06.27.

KÁLI SÁNDOR

Cserbenhagyott önkormányzatok!

 116

nemzetgazdasági miniszter

2011.06.20.

KOVÁCS LÁSZLÓ

Jogok és kötelezettségek.

 124

miniszterelnök

2011.04.11.

DR. LAMPERTH MÓNIKA

Szolgál vagy uralkodik?

 187

közigazgatási és igazságügyi miniszter

2011.04.04.

LUKÁCS ZOLTÁN

Feloszlatják-e az esztergomi képviselő-testületet?

 138

közigazgatási és igazságügyi miniszter

2011.11.28.

DR. MOLNÁR CSABA

Ki és mikor mond igazat?

  74-76

belügyminiszter

2011.02.28.

SZABÓ IMRE

A szabadságharcnak vége - mégis minek termékdíj emelés?

  78

nemzetgazdasági miniszter

2011.11.28.

SZŰCS ERIKA

No de mégis miért?

 132-134

nemzeti erőforrás miniszter

2011.07.04.

VARGA ZOLTÁN

Hogyan őrködik a törvényességen az Ön minisztériuma?

  91

közigazgatási és igazságügyi miniszter

2011.10.10.

DR. VERES JÁNOS

Kifizeti a támogatást?

 152-154

nemzetgazdasági miniszter

2011.12.19.

Jobbik

Képviselő

Tárgy

 

Címzett

Elhangzott 

Z. KÁRPÁT DÁNIEL

 

 

Paktum helyett!

 103-107

nemzetgazdasági miniszter

2011.12.12.

Miért szent a Tesco?

 146

nemzetgazdasági miniszter

2011.11.28.

Eltűrünk-e több öngyilkosságot, avagy hajlandó-e a kormány tenni valamit a magyar kisvállalkozókat sújtó lánctartozások ellen?

 122

nemzetgazdasági miniszter

2011.11.21.

Elárvult a Nemzeti Eszközkezelő?

 104

nemzetgazdasági miniszter

2011.11.14.

Milyen eszközökkel szándékozza a kormányzat megsegíteni a devizahitel-csapdában fuldokló magyar vállalkozásokat?

 126

nemzetgazdasági miniszter

2011.11.07.

Lehetővé teszi-e a kormányzat a kevesebb tartalékkal rendelkezők számára is, hogy kedvezőbb árfolyamon vegyék igénybe a végtörlesztés lehetőségét, továbbá hajlandó-e segítő kezet nyújtani a magyar vállalkozások felé is?

 101

nemzetgazdasági miniszter

2011.10.10.

Hajlandó-e a kormányzat a családi pótlék kiutalását alapfeltételként az anya 19 éves korához kötni?

  98

nemzetgazdasági miniszter

2011.04.18.

Hajlandó-e a kormányzat szembeszállni a multinacionális érdekeltségekkel a magyar devizahitel-károsultak érdekében?

 102

nemzetgazdasági miniszter

2011.03.28.

Milyen feltételek mellett csökkentené a kormány az élelmiszerek adótartalmát?

  82-84

nemzetgazdasági miniszter

2011.03.21.

Hajlandó-e a kormányzat az államadósság kozmetikázása helyett a bajba jutott devizahiteleseket támogatni?

 116

nemzetgazdasági miniszter

2011.02.21.

Ködbe veszett a nemzeti eszközkezelő, avagy milyen úton képzeli el a kormányzat a bajba jutott devizahitelesek százezreinek megmentését?

 150

nemzetgazdasági miniszter

2011.02.14.

HEGEDŰS LORÁNTNÉ

 

 

Milyen lesz az iskolánk sorsa, napsütés vagy viharkabát?

 143

nemzeti erőforrás miniszter

2011.12.12.

Uzsorabűnözés újratöltve?

 150

belügyminiszter

2011.11.21.

Mikor lett hatályon kívül helyezve az 1990. évi LXV. törvény?

 135

közigazgatási és igazságügyi miniszter

2011.10.10.

A rendőrség elszámol vagy leszámol az uzsorabűnözéssel?

 122

belügyminiszter

2011.10.03.

Mi a kormányzati koncepció az önkormányzatok jövőjével kapcsolatban?

  88-90

belügyminiszter

2011.05.23.

Mennyit ér a kormánynak a magyar tudásvagyon?

 136

nemzeti fejlesztési miniszter

2011.05.09.

Cui prodest?- Repetitorium.

  98

legfőbb ügyész

2011.04.11.

Van alternatíva, vagy tényleg az önkormányzatok felszámolása a cél?

 221-223

belügyminiszter

2011.04.04.

Kinek az érdeke?

 128

legfőbb ügyész

2011.03.07.

HEGEDŰS LORÁNTNÉ, DR. LENHARDT BALÁZS

Területfejlesztés vagy fenntartható fejlődés?

 124

miniszterelnök

2011.07.11.

VOLNER JÁNOS

Mit kíván tenni a kormány a kartellező bankvezetőkkel szemben, a megkárosított devizahitelesek védelmében?

 150

nemzetgazdasági miniszter

2011.12.05.

A füstadó mikor jön?

 214-216

miniszterelnök

2011.11.02.

Miért nem teljesültek az ígéretek?

 112

miniszterelnök

2011.09.12.

Drága az energia, ennyit ér a hatóságilag szabályozott ár?

 106

nemzeti fejlesztési miniszter

2011.07.04.

A gazdagok érdekében újabb megszorítások?

 120

nemzetgazdasági miniszter

2011.04.26.

Miért mondják, hogy nem lesznek megszorítások?

 142

nemzetgazdasági miniszter

2011.03.16.

Mit tervez a kormány tenni a benzinár ügyben?

  84

nemzeti fejlesztési miniszter

2011.02.28.

BERTHA SZILVIA

Hogyan kívánja a kormány a jövőben a munkaügyi munkavédelmi jogszabályok végrehajtásának, betartásának ellenőrzését biztosítani?

 182

nemzeti erőforrás miniszter

2011.12.05.

Milyen számonkérésről beszél a kormány?

 232

belügyminiszter

2011.11.02.

Aki fizet, az életben marad?

 138

belügyminiszter

2011.09.26.

Felkészült-e a kormány learatni a vihart, amelyet Széllel vet?

  81

belügyminiszter

2011.06.06.

Hajlandó-e teljesíteni belügyminiszter úr a rendvédelmi dolgozók jogos igényeit?

  78

belügyminiszter

2011.05.09.

Társadalmi pár(t)beszéd: szükségesnek, szükséges rossznak, vagy fölösleges akadékoskodásnak tartja a kormány a szakszervezeteket?

  82

nemzeti erőforrás miniszter

2011.04.18.

KEPLI LAJOS

Csillebérc: sugárszennyezés, vagy hisztériakeltés?

 122

vidékfejlesztési miniszter

2011.11.28.

Szabadon sétálhat Joav Blum?

  88

legfőbb ügyész

2011.10.03.

A MAL-vezérek újra nyeregben?

 170

belügyminiszter

2011.09.12.

Hajlandó-e a kormány még az idei szezonban a kereskedelmi szálláshely-szolgáltatást nyújtó vállalkozásokon segíteni, mielőtt késő lenne?

 155

nemzetgazdasági miniszter

2011.06.14.

Kolontári katasztrófák egész sora fenyegeti az országot?

  98

miniszterelnök

2011.05.02.

Vörösiszap-katasztrófa - megvannak már a felelősök?

 132

belügyminiszter

2011.04.11.

GYÖNGYÖSI MÁRTON

Újabb tabu dőlt meg: Írország adósságrendezést kért és még sincs vége a világnak!

  86

nemzetgazdasági miniszter

2011.12.19.

Szélsőségesek hálójában a kormány?

 182

tárca nélküli miniszter

2011.11.02.

Kinek az érdekeit képviseli Martonyi János?

 159

külügyminiszter

2011.10.10.

Mikorra várható, hogy az elvi és értékalapú politizálást oly gyakran hangoztató külügyminisztérium önálló álláspontot alakít ki a palesztin államiság kérdésben?

 141

külügyminiszter

2011.09.19.

Kiknek tesz szívességet a Külügyminisztérium Farkas Géza pozsonyi konzul hazahívásával?

 161

külügyminiszter

2011.04.04.

Hány csontvázat rejt még a Külügyminisztérium szekrénysora?

  86

külügyminiszter

2011.03.16.

VÁGÓ SEBESTYÉN

Várhatóak-e a tettek a beismerés után?

  86

közigazgatási és igazságügyi miniszter

2011.11.28.

Nem gondolja a kormány, hogy túl későn határozza el magát a szükséges lépés megtételére?

 131

közigazgatási és igazságügyi miniszter

2011.06.06.

Mi változott a kormányváltás óta MVM ügyben?

 144

nemzetgazdasági miniszter

2011.04.26.

Ez még mindig nem elég?

  66

közigazgatási és igazságügyi miniszter

2011.04.18.

Működik-e a képviseleti demokrácia Magyarországon?

 118

közigazgatási és igazságügyi miniszter

2011.03.16.

Mérlegeli-e a kormány az esztergomi képviselő-testület feloszlatásának kezdeményezését?

  84

közigazgatási és igazságügyi miniszter

2011.02.21.

NOVÁK ELŐD

Meddig vehetik semmibe a médiumok a kiegyensúlyozott tájékoztatásra vonatkozó törvényi előírást?

 119

miniszterelnök

2011.12.28.

Hogyan értette azt az őszödi elszólást Orbán Viktor, hogy "ne figyeljenek arra, amit a megválasztásomért mondok"?

  72

miniszterelnök

2011.09.12.

A gazdagok kormányának mindent szabad?

 102-106

miniszterelnök

2011.06.27.

A gazdagok pártjának mindent szabad?

  98

miniszterelnök

2011.05.16.

Milyen áprilisi forradalom az, mely után a kitörésre emlékező hazafiakat vegzálja a rendőrség, a Kádárt védő ÁVH-st pedig a díszőrség búcsúztatja?

 174

belügyminiszter

2011.02.14.

BARÁTH ZSOLT

Hogyan képzeli belügyminiszter úr az etnikai konfliktusok kezelését, miközben Érden ismét rendőrt vertek?

 166-168

belügyminiszter

2011.11.14.

Kik követik el az uzsora-bűncselekményeket?

 142-144

belügyminiszter

2011.07.04.

Mire akarja kiképezni a Honvédelmi Minisztérium és az Országos Roma Önkormányzat a 17 és 25 év közötti roma fiatalokat?

 160

honvédelmi miniszter

2011.05.16.

Kik és miért támadják meg a magyar rendőrt, rendőrörsöt?

 195

belügyminiszter

2011.04.04.

DR. GAUDI-NAGY TAMÁS

Mit tett az ügyészség a 2006 őszi rendőrterror felelőseinek felelősségre vonása érdekében és mikor távolítják el a megtorlásokban részt vevő és a felelőseket mentegető ügyészeket?

 168-172

legfőbb ügyész

2011.10.24.

Miért nem hozzák nyilvánosságra a Balsai-jelentést és miért hagyják futni a 2006 őszi rendőri brutalitások felelőseit?

 105-109

miniszterelnök

2011.09.19.

Meddig és miért járatja le magát az ügyészség politikailag kényes ügyekben képviselt törvénytelen vádakkal?

 139

legfőbb ügyész

2011.06.14.

Mit kíván tenni a kormány a 2006 őszi rendőrterrort tagadó helleri hazugságok ellensúlyozása érdekében?

 144

miniszterelnök

2011.03.07.

PÖRZSE SÁNDOR

Az ígéretek ellenére miért nem vonta eddig vissza Kertész Ákos Kossuth-díját?

 118

miniszterelnök

2011.10.03.

Tudja-e, mi történt a Nemzeti Színház sajtótájékoztatóján? Meddig tűrik Alföldi ámokfutását?

 122

nemzeti erőforrás miniszter

2011.05.23.

A kormány milyen intézkedéseket tett, vagy tesz a homályos, korrupciógyanús ügyek felderítése érdekében?

 156

belügyminiszter

2011.04.11.

Mi a különbség a szalámi lopás és a közpénzlopás között?

 116-118

nemzeti erőforrás miniszter

2011.02.28.

ZAGYVA GYÖRGY GYULA

Hány rasszista támadást kell még elszenvednie a délvidéki magyaroknak, hogy a külügyminisztérium végre komolyan vegye a helyzetet?

 111

külügyminiszter

2011.12.28.

Várható-e, hogy a magyar külügy fellép a szomszédos országokban tapasztalható, államilag támogatott magyarellenes intézményesített megkülönböztetések ellen?

 167-169

külügyminiszter

2011.12.12.

Mennyi felesleges pénze van a rendőrségnek?

 164

belügyminiszter

2011.06.27.

Négyszáz rendőr előtt sétálgathatunk-e kerítésléccel, vascsövekkel, kiegyenesített kaszával, szamurájkarddal? Vagy ez a lehetőség csak cigányoknak van fenntartva?

 130

belügyminiszter

2011.05.02.

KULCSÁR GERGELY

Van egy kis probléma az EU források felhasználásával!

 103

nemzetgazdasági miniszter

2011.06.14.

A független magyar bíróság jogerős ítéletét is megkérdőjelezi, Miniszter Úr?

  88

belügyminiszter

2011.04.26.

Meddig lehet a hajdúhadházi kapitányság élén egy olyan személy, aki pár nap alatt sorozatos jogsértéseket követ el, illetve jogsértő, törvénytelen intézkedésekre ad parancsokat?

  42

belügyminiszter

2011.04.18.

MIRKÓCZKI ÁDÁM

Mi folyik itt Gyöngyösön?

 106

miniszterelnök

2011.09.26.

Ki tiltotta meg Balog Zoltánnak, hogy az igazságról beszéljen?

 134

közigazgatási és igazságügyi miniszter

2011.05.16.

Hány ártatlan áldozat és hányszor két hét kell még?

 118

belügyminiszter

2011.02.14.

DR. STAUDT GÁBOR

Terhelheti-e politikai felelősség Martonyi Jánost, a nyomozás alatt álló fővárosi privatizációs szerződések ügyében?

 136

miniszterelnök

2011.11.14.

Meddig lesz még a magyar országimázs legfőbb szerve a Terrorelhárítási Központ?

 125

belügyminiszter

2011.10.17.

Használni a használhatatlant.

  84-86

nemzeti fejlesztési miniszter

2011.06.20.

DÚRÓ DÓRA

Lázár János leleplezte a kirakatkormányt, vagy a szava annyit is ér?

  90

miniszterelnök

2011.11.21.

Ki dolgozhat a minisztériumban?

 154

közigazgatási és igazságügyi miniszter

2011.05.02.

FERENCZI GÁBOR

Hogyan kívánja megszüntetni a kormány az önkormányzatokban zajló korrupciót?

 136

belügyminiszter

2011.03.28.

Valóban meg akarják-e menteni a kistelepüléseken működő általános iskolákat vagy ez is csak egy nemzeti szalaggal átkötött tavaszi ígéret marad?

 142

nemzeti erőforrás miniszter

2011.02.28.

DR. GYENES GÉZA

Tervezi-e és milyen forrásból a kormány az egészségügy bérfejlesztését elindítani a 2012. évben?

  94

nemzeti erőforrás miniszter

2011.11.07.

Mikor és hogyan kívánja miniszterelnök úr kormányával beváltani az egészségügy megmentésére tett ígéretét, hogy megálljanak az országban zajló, népírtással azonos hatású folyamatok?

 115

miniszterelnök

2011.06.06.

DR. LENHARDT BALÁZS

Mikor fejezi be kártékony tevékenységét az MNB?

 178-182

Magyar Nemzeti Bank elnöke

2011.09.12.

Csődközelben a Pest megyei önkormányzat?

  96

közigazgatási és igazságügyi miniszter

2011.03.07.

SZÁVAY ISTVÁN

Eljött-e már az ideje a Szlovákiára való nemzetközi nyomásgyakorlásnak, vagy megvárjuk amíg első, szlovák állampolgárságától megfosztott felvidéki magyart ki is toloncolják?

 112

külügyminiszter

2011.12.05.

Miért nem tesz hónapok óta semmit a kormány a szlovák állampolgárságuk elvesztésével fenyegetett felvidéki magyarok érdekében?

 146

külügyminiszter

2011.09.12.

VONA GÁBOR

Járt-e már Gyöngyöspatán?

 142

miniszterelnök

2011.10.24.

Mer-e a miniszterelnök úr a cigányságról őszintén beszélni?

  92

miniszterelnök

2011.07.11.

BALCZÓ ZOLTÁN

Hogyan tervezi Miniszterelnök Úr a multinacionális vállalkozások közteherviselésbe való bevonását a válságadók kivezetését követően?

 148

miniszterelnök

2011.06.20.

BANA TIBOR

Már Vas megye sem a béke szigete?

 146

belügyminiszter

2011.05.23.

BÖDECS BARNA

Helyesnek tartja-e Miniszterelnök Úr, ha Semjén Zsolt a neki szervezetileg alárendelt szakminiszternél - civil szervezeti vezetői minőségében - egyes védett állatfajok védettségének megszűntetéséért lobbizik, hogy társaival együtt ezekre is vadászhasson?

  90

vidékfejlesztési miniszter

2011.04.18.

FARKAS GERGELY

Milyen szakmai indokok/egyeztetések alapján dönt a kormány a felsőoktatási intézmények átszervezéséről?

 112

nemzeti erőforrás miniszter

2011.05.09.

MAGYAR ZOLTÁN

A kormány szerint hány pofont bírunk még el?

 141

nemzeti fejlesztési miniszter

2011.10.17.

NÉMETH ZSOLT

Százmilliárd forint "ingyenes" használt amerikai helikopterekért?

 126

honvédelmi miniszter

2011.12.19.

DR. NYIKOS LÁSZLÓ

Eladják a Magyar Rádió felbecsülhetetlen értékű ingatlanát?

 116

nemzeti fejlesztési miniszter

2011.03.21.

SAMU TAMÁS GERGŐ

A Békés megyei belvízvédelmi helyzet

 132

vidékfejlesztési miniszter

2011.02.21.

SNEIDER TAMÁS

Államosítás után privatizáció?

  84

belügyminiszter

2011.10.17.

SZILÁGYI GYÖRGY

A Kormány a lakosság ellen?

  83

nemzetgazdasági miniszter

2011.12.28.

ZAKÓ LÁSZLÓ

Meddig marad halálos tévút az M70-es?

 140

nemzeti fejlesztési miniszter

2011.06.27.

LMP

Képviselő

Tárgy

 

Címzett

Elhangzott 

SZABÓ REBEKA

Mit tesz a kormány a hazai vetőmagok GMO mentességének megőrzése érdekében?

 166

vidékfejlesztési miniszter

2011.12.05.

Kormányzati pláza stop - csak a Fidesz barátai építsenek új üzleteket?

130-134

nemzetgazdasági miniszter

2011.11.21.

Meddig tűri a Vidékfejlesztési Miniszter a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal jogsértéseit, avagy a gazdákért, vagy a gazdák ellen tartjuk-e fenn a hivatalt?

158-160

vidékfejlesztési miniszter

2011.10.24.

Meddig tartja még vissza a kormány a civil szerveteknek járó uniós támogatásokat?

114

nemzetgazdasági miniszter

2011.07.04.

A kormány immunis a parlagfű pollenre, avagy lesz-e végre átfogó parlagfű mentesítési stratégia?

 86

miniszterelnök

2011.05.09.

Régi-új magyar LEADER-szabadalom: központosított helyi vidékfejlesztés?

169

vidékfejlesztési miniszter

2011.04.04.

Miért veszélyezteti az ár- és belvíz elleni védekezést a kormány?

104

vidékfejlesztési miniszter

2011.03.07.

Átláthatóak lesznek-e a közpénzekből támogatott, természeti tőkénket csökkentő nagyberuházások?

158

nemzetgazdasági miniszter

2011.02.14.

SZABÓ REBEKA, SZILÁGYI LÁSZLÓ

Hány érdekcsoport van a vidékfejlesztési tárcánál, avagy ki fog végül földet bérelni a Bükki Nemzeti Parktól?

109

vidékfejlesztési miniszter

2011.10.10.

SCHEIRING GÁBOR

Viszlát négynapos matrica, viszlát költségvetési egyensúly?

130

nemzeti fejlesztési miniszter

2011.11.28.

Az utolsó szög Matolcsy gazdaságpolitikájának koporsójába: hogyan csökkenhet az államadósság, ha növekszik?

224

nemzetgazdasági miniszter

2011.11.02.

A 300-as euró hete: mikor látják be végre az ország érdekében, hogy Matolcsynak mennie kell?

143

miniszterelnök

2011.10.10.

Meddig titkolja a Nemzetgazdasági Minisztérium a megszorítások részleteit?

114

nemzetgazdasági miniszter

2011.06.06.

A kormány az IMF mely javaslatait nem valósítja meg?

138

nemzetgazdasági miniszter

2011.05.02.

Megszorítások, titkolódzással súlyosbítva.

 74

nemzetgazdasági miniszter

2011.04.18.

Miért kaphat pályázat nélkül közel nettó 1,8 milliárd forintot egy offshore cég a Magyar Postától?

124

nemzeti fejlesztési miniszter

2011.03.21.

Fenntartható-e a költségvetés?

126

nemzetgazdasági miniszter

2011.03.16.

SZILÁGYI LÁSZLÓ

Meddig szennyezhet még büntetlenül az almásfüzitői veszélyeshulladék-tározó?

 142-144

vidékfejlesztési miniszter

2011.12.19.

Zöld fordulatot a hulladékgazdálkodásban!

 94

vidékfejlesztési miniszter

2011.11.28.

Mit keres a vízügy a belügyben?

 80-82

vidékfejlesztési miniszter

2011.09.26.

Hogyan fogja teljesíteni a kormány az uniós hulladékgazdálkodási kötelezettségeket?

152

vidékfejlesztési miniszter

2011.07.04.

Miniszterelnök Úr, kinek a fogához veri a garast?

130

miniszterelnök

2011.05.23.

Mikor tudhatunk meg végre valamit a második Orbán-csomag megszorításainak részleteiről?

142-144

nemzeti erőforrás miniszter

2011.05.16.

Mi a dolga a kormány fővadászának?

 96

miniszterelnök

2011.04.26.

SZABÓ TIMEA

 

Hogyan biztosítja a kormány a kitagolási program sikeres megvalósulását, különös tekintettel a fővárosi fogyatékos intézményekre?

  96

nemzeti erőforrás miniszter

2011.12.19.

Mi lesz a szenvedélybetegekkel és pszichiátriai betegekkel jövőre?

102

nemzeti erőforrás miniszter

2011.11.07.

A kormányt csak a tehetős gyerekek sorsa érdekli?

138

nemzeti erőforrás miniszter

2011.10.03.

Tervezi-e a kormány a fegyvertartás liberalizációját?

140

belügyminiszter

2011.04.11.

Gyöngyöspatánál véget ér a magyar államhatár?

 94

belügyminiszter

2011.03.16.

Mit kíván tenni a kormány a gyerekprostitúció visszaszorítása érdekében? Vagy a kormány szerint tényleg nem létezik ez a probléma?

 92

belügyminiszter

2011.02.21.

SZABÓ TIMEA, KAUFER VIRÁG

Milyen intézkedéseket tervez a kormány a civil fenntartású szociális intézmények tömeges bezárásának elkerülése érdekében?

120

nemzeti erőforrás miniszter

2011.09.12.

ERTSEY KATALIN

Három csapás: ez lenne a KKV barát kormány?

 98

nemzetgazdasági miniszter

2011.11.21.

Hol az eszközkezelő?

 96

nemzetgazdasági miniszter

2011.10.03.

Mindenki a maga portáján söprögessen - avagy miért alacsony a részmunkaidős foglalkoztatás a kormányzati szférában?

117

nemzetgazdasági miniszter

2011.09.19.

Az Orbán kormány egy éve a magyar nők szemével, avagy kinek fontos a munka és a család?

 91

miniszterelnök

2011.06.06.

Amikor a Start-pisztoly a versenyzőt találja el, avagy ismeri-e a kormány a női foglalkoztatás terén tett intézkedések negatív hatásait?

152

nemzetgazdasági miniszter

2011.03.28.

Miért másztam négykézláb egy hétig egy VIII. kerületi bölcsődében, avagy mikor szűnik meg a bölcsődék diszkriminatív finanszírozása?

126

nemzeti erőforrás miniszter

2011.02.28.

JÁVOR BENEDEK

Mit rejt az iszap Almásfüzitőn?

134

vidékfejlesztési miniszter

2011.11.07.

A hallgatás beleegyezés? Mit tesz a kormány Verespatak ügyében?

190

vidékfejlesztési miniszter

2011.11.02.

Miért nem nyilvánosak a Pakson megkezdett stressz tesztek és azok körülményei?

148

nemzeti fejlesztési miniszter

2011.06.27.

Megér-e 50 milliót a környezettudatosság?

 96-98

vidékfejlesztési miniszter

2011.06.20.

Végigasszisztálja a kormány a heiligenkreuz-i hulladékégető megépítését?

110

vidékfejlesztési miniszter

2011.03.28.

Lesz-e valamikor világos energiapolitikája a kormánynak?

126

nemzeti fejlesztési miniszter

2011.02.14.

KAUFER VIRÁG

Mennyit spórol a kormány a szegényeken?

 115

nemzeti erőforrás miniszter

2011.12.12.

Ezrek a társadalombiztosításon kívül? Mit kíván tenni a kormány az ellátásból kimaradókkal?

133

nemzeti erőforrás miniszter

2011.10.17.

Szentesíteni akarják a rossz gyakorlatokat a Munka Törvénykönyvében?

122

nemzetgazdasági miniszter

2011.09.26.

Lesz-e kínai logisztikai központ Tökölön?

132

nemzeti fejlesztési miniszter

2011.07.11.

Miért diszkriminálják az önkormányzati iskolákat?

106

nemzeti erőforrás miniszter

2011.05.02.

KAUFER VIRÁG, SCHEIRING GÁBOR

Miniszter Úr szerint miért tüntetnek hetek óta a munkavállalók?

 50

nemzetgazdasági miniszter

2011.04.18.

VÁGÓ GÁBOR

Végső búcsú a söralátéttől - A legegyszerűbb adónem kivégzésével "egyszerűsítené" az adórendszert a Fidesz

112-114

miniszterelnök

2011.11.14.

Kinek az otthonát nem védi meg az otthonvédelmi terv? Mennyi forrás megy az otthonvédelmi terv érdemi intézkedéseire, és mennyibe kerül a program kormányzati kommunikációja?

 92-94

nemzeti erőforrás miniszter

2011.10.17.

Hogyan lesz itt nyugdíjunk? Mi van a kormány nyugdíj koncepciójában?

100

miniszterelnök

2011.07.11.

Miért vérezteti ki a Fidesz-kormány a magyar kkv-ket a fizetési késedelmével?

120

nemzetgazdasági miniszter

2011.05.09.

Hogyan érvényesül a végrehajtási eljárások során a fokozatosság elve?

128

közigazgatási és igazságügyi miniszter

2011.04.26.

DR. DOROSZ DÁVID

Magyarország rémálma, avagy szűkül az előadóművészi szólásszabadság?

 151

legfőbb ügyész

2011.12.12.

Miért fél a kormány a partraszállástól?

159

belügyminiszter

2011.09.19.

Hogyan kaphatott erdélyi lapok felvásárlásra 250 millió forintot a Szerencsejáték Zrt.-től egy olyan alapítvány, amely az adományozás napján jogilag még nem is létezett?

123

nemzeti fejlesztési miniszter

2011.06.14.

Mi az igazság Belügyminiszter Úr?

136

belügyminiszter

2011.03.07.

Mit tesz a HM a roma integrációért?

 92

honvédelmi miniszter

2011.02.28.

KARÁCSONY GERGELY

Ön szerint hány fesztivál marad el nyáron a West-Balkán rendelet miatt?

106-108

belügyminiszter

2011.05.16.

Mi lesz a PANKKK-programmal?

106

nemzeti erőforrás miniszter

2011.04.11.

A Pacsika BT milliárdjai: lepacsizott közbeszerzés?

124

nemzeti fejlesztési miniszter

2011.02.21.

KARÁCSONY GERGELY, VÁGÓ GÁBOR

Mi a baja a Fidesznek az autonóm kulturális kezdeményezésekkel?

 92

nemzeti erőforrás miniszter

2011.03.21.

SZILÁGYI PÉTER

Miért nem akarják megszüntetni a korrupciót és a mutyikat lehetővé tevő zárt ülések lehetőségét az önkormányzatokban?

144

belügyminiszter

2011.11.14.

Túl a pártpolitikán, mikor tér vissza Esztergomba az élet normális menete?

154

közigazgatási és igazságügyi miniszter

2011.09.12.

Mi lesz az önkormányzatisággal?

 98

belügyminiszter

2011.05.23.

MILE LAJOS

Hogyan készültünk fel a zárt helyire a szemeszter érdekében?

203

nemzetgazdasági miniszter

2011.04.04.

OSZTOLYKÁN ÁGNES

Újabb megszorítások a Fideszes megyei önkormányzatok adósságának kifizetése érdekében?

126

nemzeti erőforrás miniszter

2011.10.24.

DR. SCHIFFER ANDRÁS

Mire készül a Nagy Testvér?

 122-124

miniszterelnök

2011.12.05.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!