Összefoglalók – Interpellációk: Pofonosztó szigor!

Esztendőnk eleje óta 263 interpelláció hangzott el a Tisztelt Házban. 119 képviselő (közöttük egy független is) élt e lehetőséggel. Tavasszal voltak aktívabbak. A megszólított minisztériumok listáját - messze megelőzve a mezőnyt – a Matolcsy György által fémjelzett Nemzetgazdasági Minisztérium vezeti. Összeállításunk különlegessége, hogy rákattintva az amúgy is fölöttébb beszédes interpellációk címeit követő „fekete számokra” eredetiben, hitelesen (!) is olvashatja bárki a neki tetsző, vagy nem tetsző szónoklatokat.

kdnp.hu – Bartha Szabó József

Az ellenzék tán leglátványosabb műfaja az interpelláció, első sorban azért, mert övöké a végszó. Hangosan és diadalmasan közölhetik: elfogadhatatlan a válasz! Éltek is a lehetőséggel. Bőszen ostromoltak. Az MSZP soraiban látványosan arra hivatkoztak, hogy a nehézségek ellenére, mily nemes és eredményes volt a küzdelmük az elmúlt nyolc esztendőben, most viszont az új kormány áldatlan működésének köszönhetően romba dől az ország. Az LMP is sűrűn visszatekintett, zöldre festett liberális erényeket visszasírva. A Jobbik régi pedig, egy régi dalt felújítva - a „múltat végképp eltörölni” – masírozott. A kormány tekintélyes szószólói ellenben sandának minősítve még a kétkedést is, ékes szavakkal rámutattak: a Gyurcsány-Bajnai kormány mutyijai nemcsak súlyos vagyonvesztéssel jártak, de megbocsájthatatlanul ártottak hazánk tekintélyének is! Hosszasan sorolták a számokat, repkedő milliárdokat emlegetve, messze hangzóan buzdítva minden honpolgárt, parasztot, vállalkozót, ifjút és aggot, munkást és a munkanélkülit, az otthonnal bíró és az otthonról álmodókat: ha bíznak az új kormányban a jövő még szebb lesz, különösen 2012, 2016, meg 2030 után!

Persze voltak kormánypárti interpellációk és kérdések is, az ő esetükben azonban fölöttébb szokatlan a T. Házban ez a műfaj. Régi szabály ugyanis, hogy ha bajuk, panaszuk vagy kívánságuk van, azt zárt ajtók mögött, a frakcióban kell elmondaniuk (belső érdeklődés, interpelláció, kérdés, dilemma stb.). Mégis megtörtént, hogy az Országgyűlés nyilvánossága előtt látványosan érdeklődtek: „ugye jó úton jár a kormány?”  A beszédük végén pedig az országgyűlés elnöke felé emelve hős tekintetüket büszkén és határozottan kijelentették: „köszönöm, elfogadom, a miniszter úr, az államtitkár úr megtisztelő válaszát!” Nem csalódtak: taps volt a válasz.

Esztendőnk eleje óta 263 interpelláció hangzott el a Tisztelt Házban. 119 képviselő (közöttük egy független is) élt e lehetőséggel. Tavasszal voltak aktívabbak. A megszólított minisztériumok listáját - messze megelőzve a mezőnyt – a Matolcsy György által fémjelzett Nemzetgazdasági Minisztérium vezeti. Követik a többiek szépen sorban. Szerényebb számban, de miniszterelnököt is párbajra hívták, ám elfoglalt lévén, számos miniszteréhez hasonlóan a válaszadást, nem ritkán, az államtitkárokra bízta. Könyvritkaságnak számított, hogy a Jobbik 3, az LMP pedig 1 választ elfogadott.

KDNP: az elhangzott 12 interpellációt 6 képviselő fémjelezte. Az év első felében 9, a második felében 3 interpellációt jegyeztek. Spaller Endre vezeti a megszólítók, a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium pedig a megszólítottak listáját. A választ minden alkalommal elfogadták.

FIDESZ: az elhangzott 37 interpellációt 31 képviselő fémjelezte. Az év első felében 21, a második felében 16 interpellációt jegyeztek. Borbély Lénárd, Kocsis Máté vezeti a megszólítók, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium és a Belügyminisztérium pedig a megszólítottak listáját. A választ minden alkalommal elfogadták.

MSZP: az elhangzott 104 interpellációt 38 képviselő fémjelezte. Az év első felében 57, a második felében 47 interpellációt jegyeztek.  Borbély Lénárd, dr. Kocsis Máté vezeti a megszólítottak, a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Nemzeti Erőforrás Minisztérium pedig a megszólítottak listáját. A választ egyetlen alkalommal sem fogadták el.

JOBBIK: az elhangzott 75 interpellációt 31 képviselő fémjelezte. Az év első felében 43, a második felében 32 interpellációt jegyeztek. Z. Kárpát Dániel vezeti a megszólítottak, a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Nemzeti Erőforrás Minisztérium pedig a megszólítottak listáját. Három alkalommal elfogadták a választ.

LMP: az elhangzott 34 interpellációt 12 képviselő fémjelezte. Az év első felében 19, a második felében 15 interpellációt jegyeztek. Scheiring Gábor vezeti a megszólítók, a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Nemzeti Erőforrás Minisztérium pedig a megszólítottak listáját. Egy alkalommal fogadták el a választ.

Összeállításunk különlegessége, hogy rákattintva az amúgy is fölöttébb beszédes interpellációk címeit követő „fekete számokra” eredetiben, hitelesen (!) is olvashatja bárki a neki tetsző, vagy nem tetsző szónoklatokat.

 

MEGSZÓLÍTOTTAK

KORMÁNYPÁRTOK

ELLENZÉK

ÖSSZ.

Fidesz

KDNP

MSZP

Jobbik

LMP

Nemzetgazdasági miniszter (Matolcsy György)

2

4

47

21

12

86

Nemzeti erőforrás miniszter (Réthelyi Miklós)

9

2

18

18

6

53

Nemzeti fejlesztési miniszter (Fellegi Tamás)

5

4

8

11

3

31

Belügyminiszter (Pintér Sándor)

8

-

11

10

3

32

Miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter (Navracsics Tibor)

1

2

8

3

3

17

Vidékfejlesztési miniszter (Fazekas Sándor)

7

-

4

4

4

19

Miniszterelnök (Orbán Viktor)

-

-

6

4

3

13

Külügyminiszter (Martonyi János)

3

-

1

3

-

7

Honvédelmi miniszter (Hende Csaba)

2

-

1

-

-

3

Nemzetpolitikáért felelős tárca nélküli miniszter (Semjén Zsolt)

-

-

-

1

-

1

ÖSSZESEN

37

12

104

75

34

262

KDNP

 

Képviselő

Tárgy

 

Címzett

Elhangzott

SPALLER ENDRE

Hadd éljek!

  42

nemzeti erőforrás miniszter

2011.12.19.

Van-e védelem az online kereskedelemben?

  82

nemzetgazdasági miniszter

2011.10.24

Mit lehet tenni a felesleges vásárlásokba hajszolt nyugdíjas fogyasztók érdekében?

  46

nemzetgazdasági miniszter

2011.10.03.

Szocialista spórolás.

  44

nemzeti fejlesztési miniszter

2011.03.21.

Mit tesz a kormányzat a bankadó kamatpolitikán keresztül történő áthárításának megfékezésére?

  38

nemzetgazdasági miniszter

2011.02.28.

HABIS LÁSZLÓ

A Magyar Állam tulajdonába és a Honvédelmi Minisztérium vagyonkezelésébe tartozó egri "volt Lenkey J . Honvéd kollégium" részét képező ingatlanok térítésmentes önkormányzati tulajdonba kerülése.

  60

nemzeti fejlesztési miniszter

2011.05.16

Egert az M3-as autópályával összekötő út kérdése.

  46

nemzeti fejlesztési miniszter

2011.04.26.

KALMÁR FERENC ANDRÁS

Az egykori MHSZ székház zűrös ügyei Szegeden.

  48

nemzeti fejlesztési miniszter

2011.06.06.

Karitatív és segély szervezetek várakozásai a magyar-ukrán határon.

  44

nemzetgazdasági miniszter

2011.05.09.

FIRTL MÁTYÁS

A börtönlelkészek megbecsülése az egész társadalom érdeke.

  58

közigazgatási és igazságügyi miniszter

2011.05.02.

HARRACH PÉTER

A látássérültek segédeszközei támogatásának kiterjesztése.

  54

nemzeti erőforrás miniszter

2011.07.11.

DR. TARNAI RICHÁRD

Mi a biztosítéka a Magyary Program megvalósulásának?

  62

közigazgatási és igazságügyi miniszter

2011.06.27.

FIDESZ

 

Képviselő

Tárgy

 

Címzett

Elhangzott

BORBÉLY LÉNÁRD

 

 

Hogyan értékeli Miniszter Úr a rendőrség szervezeti átalakítását célzó törvények hatályosulásának gyakorlati tapasztalatait?

  48

belügyminiszter

2011.12.19.

Hol tart a katasztrófavédelmi rendszer megújítása?

  38

belügyminiszter

2011.11.28.

Hogyan módosult az ittas vezetésről szóló jogi szabályozás?

  50

belügyminiszter

2011.11.07.

DR. KOCSIS MÁTÉ

 

Hol tart a tűzoltók túlóradíjának kifizetése?

  66

belügyminiszter

2011.09.12.

Csökkent-e a közlekedési bűncselekmények száma Magyarországon?

  54

belügyminiszter

2011.05.16.

Ki sérti meg a honvédség pártpolitikától független működését?

  32

honvédelmi miniszter

2011.03.21.

DR. HEINTZ TAMÁS

Már a bankok is a kiskapukat keresik?

  59

nemzetgazdasági miniszter

2011.10.10.

Inzulinhoz cukor jár? Avagy: hogyan fékezhetők meg a gyógyszerellátást veszélyeztető törvénytelen marketing akciók?

  48

nemzeti erőforrás miniszter

2011.03.07.

DR. MOLNÁR ATTILA

Mit kíván tenni a kormány a kettős állampolgárságról szóló törvény végrehajtása során Szlovákiában felmerült elfogadhatatlan helyzet kapcsán?

  64

külügyminiszter

2011.12.12.

Az egészségügyi ellátások határ menti problémái az Európai Unión belül.

  76

nemzeti erőforrás miniszter

2011.10.24.

DR. NAGY ISTVÁN

Hazánk düledező kapuiról.

  52

nemzeti fejlesztési miniszter

2011.05.02.

A vonatközlekedés Budapest-Pozsony szakaszon történő ismételt megindítása?

  38

nemzeti fejlesztési miniszter

2011.03.16.

ÁGH PÉTER

Megszűnt-e a korrupció a Honvédelmi Minisztérium vagyonkezelésébe tartozó gazdasági társaságoknál és átláthatóbbá vált-e a tárca működése?

  42

honvédelmi miniszter

2011.06.06.

BABÁK MIHÁLY

Mikor lesz M44-es Békés-Bács-Kiskun megyében?

  44

nemzeti fejlesztési miniszter

2011.10.17.

BALLA MIHÁLY

Milyen feladatai vannak a magyar diplomáciának a líbiai válság kezelésével kapcsolatban?

  48

külügyminiszter

2011.03.28.

BÁNKI ERIK

Életmentő infúziót a Sportkórháznak!

  60

nemzeti erőforrás miniszter

2011.07.04.

CSIZI PÉTER

Hogyan kívánja a kormány biztosítani az olimpiára készülő válogatott sportolók hatékony támogatását az eredményes felkészüléshez?

  68

nemzeti erőforrás miniszter

2011.12.05.

DR. DAHER PIERRE

Mire számíthat az edelényi kórház az elkövetkezendő időszakban?

  34

nemzeti erőforrás miniszter

2011.09.26.

ÉKES JÓZSEF

A kormány teljesíti vállalását.

  40

belügyminiszter

2011.06.20.

GULYÁS GERGELY

Helyreállt-e a magyar állam becsülete?

  68

belügyminiszter

2011.02.14.

JÁNOSINÉ DR. BENE ILDIKÓ

Milyen tapasztalatok rajzolódtak ki az egyeztetések alapján az egészségügyben tervezett struktúra-átalakítás illetve a nagytérségi betegút szervezés tekintetében?

  32

nemzeti erőforrás miniszter

2011.02.23.

L. SIMON LÁSZLÓ

Van-e rá esély, hogy 2013 vége előtt olyan agrártámogatási rendszer legyen Magyarországon, amely figyelembe veszi a valós termelési adatokat, s amelyben a támogatási jogosultság nem válik el a termeléstől?

  42

vidékfejlesztési miniszter

2011.05.23.

DR. MÁTRAI MÁRTA

Lesz-e korszerű 67-es utunk Kaposvártól az M7-es autópályáig?

  38

nemzeti fejlesztési miniszter

2011.12.28.

DR. MENGYI ROLAND

Számíthat-e a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyi Önkormányzat a Belügyminisztérium támogatására Középtávú Közrendvédelmi Programjának megvalósításában?

 132-134

belügyminiszter

2011.11.02.

NÉMETH SZILÁRD ISTVÁN

Lezárulhat-e megnyugtatóan a csepeli galvániszap ügy?

  65

vidékfejlesztési miniszter

2011.06.14.

PÁNCZÉL KÁROLY

Három éve hiába várja több havi munkabérét 70 pedagógus?

  46

nemzeti erőforrás miniszter

2011.04.11.

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ

Végzett hallgatók tömege diploma nélkül?

 112

nemzeti erőforrás miniszter

2011.04.18.

ROGÁN ANTAL

Milyen intézkedéseket kíván tenni a Kormány az Országos Érdekegyeztető Tanácsban született bérmegállapodás végrehajtásának ellenőrzése, és szükség esetén kikényszerítése érdekében?

  36

nemzetgazdasági miniszter

2011.02.21.

SZABÓ ZSOLT

Van-e jövőképe a magyarországi élelmiszer-feldolgozásnak a gazdaságban?

  56

vidékfejlesztési miniszter

2011.06.27.

SZÉKYNÉ DR. SZTRÉMI MELINDA

Miként tervezi megvalósítani a kormány az egyablakos ügyintézést, 2013-ig milyen ütemben, mely ügyekkel bővül a kormányablakok feladatköre?

 113

közigazgatási és igazságügyi miniszter

2011.04.04.

SZÓLLÁTH TIBOR ZOLTÁN

Várható-e, és ha igen, mikor esedékes a Hajdúnánásról az M35-ös útra felvezető 3323-as útszakasz felújítása, mellyel közlekedésre alkalmassá válhat az út?

  40

nemzeti fejlesztési miniszter

2011.04.26.

TALABÉR MÁRTA, FONT SÁNDOR

Mikor vizsgálják meg érdemben a túlnyomóan a Bakonyerdő Zrt. által kezelt állami erdőterületen létrehozott vadásztársaság létrejöttének körülményeit?

  38

vidékfejlesztési miniszter

2011.05.09.

DR. TIBA ISTVÁN

Számíthatunk-e a támogatási szerződés megkötésére?

  62

nemzeti erőforrás miniszter

2011.11.14.

TIFFÁN ZSOLT

Lehet-e sikertörténet az Ormánságból az Ős-Dráva Program által?

  48

vidékfejlesztési miniszter

2011.07.11.

DR. TURI-KOVÁCS BÉLA

Hol tart az állam tulajdonában álló termőföldekhez kötődő nemzeti érdekeink védelme?

  40

vidékfejlesztési miniszter

2011.10.03.

DR. VARGA ISTVÁN

Mikor lesz Ady-emlékmű Csucsán, és ennek érdekében a magyar külügy milyen lépéseket kíván tenni?

  44

külügyminiszter

2011.11.21.

DR. ZSIGA MARCELL

Milyen programot dolgoz ki a Nemzeti Együttműködés Kormánya Magyarország parlagfű-mentesítése érdekében?

  52

vidékfejlesztési miniszter

2011.09.19.

MSZP

 

Képviselő

Tárgy

 

 

Címzett

Elhangzott

GÚR NÁNDOR

 

Miért akarja megnyomorítani a dolgozókat a kormány az új Munka törvénykönyvével?

  38

nemzetgazdasági miniszter

2011.11.07.

Hogyan garantálják, hogy ne csökkenjenek a bérek?

  58

nemzetgazdasági miniszter

2011.10.03.

Már megint a kisemberek bukják a pénzüket?

  52

nemzetgazdasági miniszter

2011.09.26.

Kit terhel a politikai felelősség a kókler Munka törvénykönyv tervezet elkészítéséért?

  52

nemzetgazdasági miniszter

2011.09.12.

Jaj a dolgozóknak! Jaj a kizsákmányoltaknak!?

  60

nemzetgazdasági miniszter

2011.07.11.

Hogyan lesz így egymillió új munkahely?

  60

nemzetgazdasági miniszter

2011.05.23.

Ezt nevezik önök munkahelyteremtésnek?

  42

nemzetgazdasági miniszter

2011.05.16.

Munkahelyteremtés kormányzati hibák miatt elhalasztva?!

  56

nemzetgazdasági miniszter

2011.05.09.

Közfoglalkoztatásra fordított összegeket miért nem növeli az Orbán-kormány?

  72

nemzetgazdasági miniszter

2011.03.28.

Miért tesz a kormány autógyár és autógyár között különbséget, és ezzel miért kockáztatja a magyar munkahelyek létrejöttét?

  64

nemzetgazdasági miniszter

2011.03.21.

A stabilitási alap létrehozásával legalább tizenhatezer új munkahely létrehozásának az ellehetetlenítését, hogyan kívánja ellensúlyozni a kormányzat?

  50

nemzetgazdasági miniszter

2011.02.28.

DR. GARAI ISTVÁN LEVENTE

Januártól kevesebb, korlátozott TB-támogatással juthatnak gyógyszereikhez azok, akiknek "életmódját és gyógyszeralkalmazási módját" nem tartja megfelelőnek az egészségügyi szaktárca?

  74

nemzeti erőforrás miniszter

2011.11.14.

Lesz gyógyír az orvostársadalom számára?

  66

nemzeti erőforrás miniszter

2011.07.11.

Hogy lesz itt nemzeti felemelkedés, ha lassan nem lesz, aki az egészségügyet működtesse, gyógyítson?

  54

nemzeti erőforrás miniszter

2011.05.23.

Becsapott rezidensek.

  80

nemzeti erőforrás miniszter

2011.05.16.

Összeomlóban a betegszállítás!

  76

nemzeti erőforrás miniszter

2011.05.02.

A közgyógyellátás is veszélyben van?

  54

nemzeti erőforrás miniszter

2011.02.21.

DR. HARANGOZÓ TAMÁS

Kitől kell félteni a demokráciát, kitől kell félteni az igazságszolgáltatás függetlenségét?

  30

miniszterelnök

2011.12.19.

Valóban a III/III. világát kívánják törvénnyel újjáéleszteni?

  50

belügyminiszter

2011.11.28.

Milyen sorsot szánnak a szolgálatba visszakényszerített nyugdíjasoknak?

 146

belügyminiszter

2011.11.02.

Cél a puszta pénzbehajtás?

  28

belügyminiszter

2011.10.03.

Életpályamodell helyett tömeges pályaelhagyás?

  26

belügyminiszter

2011.03.21.

Tervezi-e a kormány a településőr program újraindítását?

  60

belügyminiszter

2011.02.14.

DR. VARGA LÁSZLÓ

Mikor tudják meg a rokkantnyugdíjasok, hogy mi lesz velük?

  71

nemzeti erőforrás miniszter

2011.10.10.

Mennyi az annyi?

  80

nemzetgazdasági miniszter

2011.06.27.

Matolcsy György és az angol nyelv - avagy bérbefagyasztás a közszférában?

  60

nemzetgazdasági miniszter

2011.04.26.

Miért kívánják megvonni a rokkantnyugdíjat százezer embertől?

  56

nemzeti erőforrás miniszter

2011.03.21.

Hogyan fogják megfékezni azt a szociális válságot, amit az elmúlt közel egy évben előidéztek?

  66

közigazgatási és igazságügyi miniszter

2011.03.07.

Milyen megszorításokat terveznek a nyugdíjrendszerben?

  94

nemzeti erőforrás miniszter

2011.02.14.

TUKACS ISTVÁN

Hogyan lehet egy év alatt szétverni a nyugdíjrendszert Fidesz módra?

  26

nemzeti erőforrás miniszter

2011.12.28.

"Jobbkéz” nélkül is van élet!

  56

nemzetgazdasági miniszter

2011.11.21.

Az elvetemült diák.

  62

nemzetgazdasági miniszter

2011.10.17.

Pótköltségvetés vagy államháztartási törvénymódosítás?

  60

nemzetgazdasági miniszter

2011.06.06.

"Nyertesek és vesztesek" - mi az oka és hatása az egykulcsos adórendszernek?

  60

nemzetgazdasági miniszter

2011.02.21.

DR. NEMÉNY ANDRÁS

Elmaradó fejlesztések.

  72

nemzeti fejlesztési miniszter

2011.12.19.

 

A megszorítás vajon mi?

 100

nemzetgazdasági miniszter

2011.10.24.

Munka helyett munkaharc elérése a kormány célja?

  28

nemzetgazdasági miniszter

2011.06.20.

Miért kivételezik Gaskó Istvánnal?

  70

miniszterelnök

2011.05.02.

Miért nem védik meg a munkavállalók alkotmányos jogait?

  30

közigazgatási és igazságügyi miniszter

2011.02.21.

NYAKÓ ISTVÁN

Mi lesz velük?

  52

közigazgatási és igazságügyi miniszter

2011.12.12.

Egyházak és vallási közösségek a törvény csapdájában?

  80

közigazgatási és igazságügyi miniszter

2011.11.14.

Nemzeti gyermek diszkriminációs program Magyarországon, az Orbáni Együttműködés rendszerének gondozásában.

 152

nemzeti erőforrás miniszter

2011.11.02.

Látszatkonzultáció közpénzen?

  26

nemzeti erőforrás miniszter

2011.05.09.

KOVÁCS TIBOR

Jövőre hány államosított kórházat akarnak bezárni? Meddig titkolóznak még?

  26

nemzeti erőforrás miniszter

2011.11.28.

Nem ismeri a kormány a vonatkozó jogszabályokat? Ezért drága az üzemanyag?

  62

nemzetgazdasági miniszter

2011.11.21.

Hányszor fog még adót emelni a kormány?

  30

nemzetgazdasági miniszter

2011.10.17.

Hol van az ígért növekedés és jólét?

  65

nemzetgazdasági miniszter

2011.09.19.

SIMON GÁBOR

Akinek már nincs semmije az annyit is ér?

  80

nemzetgazdasági miniszter

2011.09.12.

Megoldják, vagy a következő ciklusra tolják a devizahitelesek problémáját?

  52

nemzetgazdasági miniszter

2011.06.20.

Lenullázott fogyasztóvédelem.

  72

nemzetgazdasági miniszter

2011.05.16.

Mi lesz a szabad felhasználású hitelekkel rendelkezők sorsa?

  42

nemzetgazdasági miniszter

2011.03.28.

TÓTH CSABA

190 ezer ember , 190 ezer levél, talán 190 ezer millió forint megtakarítás?

  80

nemzeti erőforrás miniszter

2011.12.05.

Szimulált szimulátor?

  62

nemzeti erőforrás miniszter

2011.11.07.

Se munka, se támogatás?

  86

nemzetgazdasági miniszter

2011.09.12.

A kormány, tagjainak miért elektronikus játékszereket vásárol ahelyett, hogy dolgozna végre?

  40

közigazgatási és igazságügyi miniszter

2011.05.02.

GŐGÖS ZOLTÁN

Bóvlipolitika! - Szakmai és finanszírozási csőd a vízügyi rendszerben.

  32

vidékfejlesztési miniszter

2011.11.21.

Az MVH a minisztériumi kontroll hiányában törvények felett állónak tekinti magát?

  77

vidékfejlesztési miniszter

2011.06.14.

Miért nem kormánytisztviselő és ügyfélbarát az új kormányhivatal?

  26

közigazgatási és igazságügyi miniszter

2011.02.28.

DR. JÓZSA ISTVÁN

Hol marad a tor, böllér úr?

  66

nemzetgazdasági miniszter

2011.12.19.

Padlógázzal a szakadékba!

  94

nemzetgazdasági miniszter

2011.10.24.

Győztek a bankok?

  66

nemzetgazdasági miniszter

2011.06.06.

LUKÁCS ZOLTÁN

A magyar miniszterelnök valóban visszaél a polgárok segítőkészségével?

  56

belügyminiszter

2011.12.05.

Miért taszítja nyomorba az Orbán-kormány a beteg, idős bányászokat?

  48

miniszterelnök

2011.12.05.

Tényleg erkölcstelen az Orbán-kormány szerint egy tisztességesen dolgozó bányász?

  32

miniszterelnök

2011.03.16.

PÁL BÉLA

A Fidesz még nem tiltakozott Önnél a növekvő benzinár miatt?

  68

nemzetgazdasági miniszter

2011.11.07.

Fogytán a társadalom türelme : mi lesz a nyugdíjrendszerrel?

  46

nemzetgazdasági miniszter

2011.09.26.

Részesülhetnek-e a jövőben is az üdülési csekk rendszer által biztosított hasonló kedvezményben a kisnyugdíjasok, az alacsony jövedelmű, többgyermekes munkavállalók, a szakmunkás tanulók és a fogyatékkal élők?

  78

nemzetgazdasági miniszter

2011.07.04.

SZABÓ IMRE

A termékdíjemelés végrehajtásáról.

  50

vidékfejlesztési miniszter

2011.12.28.

Milyen intézkedéseket tervez a kormány a zöld gazdaság további fejlesztése érdekében?

  72

nemzeti fejlesztési miniszter

2011.04.11.

Miért írta alá miniszter úr a hazai környezet- és természetvédelem halálos ítéletét?

  62

vidékfejlesztési miniszter

2011.03.16.

DR. SZEKERES IMRE

Milyen forgatókönyvekkel készülnek az IMF-tárgyalásokra?

  76

nemzetgazdasági miniszter

2011.12.12.

Mi ez, ha nem megszorítás?

  28

nemzetgazdasági miniszter

2011.04.26.

Lesz-e még innováció Magyarországon?

  38-40

nemzetgazdasági miniszter

2011.04.11.

VARGA ZOLTÁN

Az önkormányzatiság megszüntetése felé haladunk?

  44

belügyminiszter

2011.06.27.

Kistérségek helyett járás? Mi lesz a kistérségi rendszer sorsa?

 131

közigazgatási és igazságügyi miniszter

2011.04.04.

A korkedvezmény eltörlése állítja vissza a költségvetési egyensúlyt?

  66

miniszterelnök

2011.03.28.

DR. LAMPERTH MÓNIKA

EVA: mi az igazság?

  56

nemzetgazdasági miniszter

2011.11.28.

Mennyibe kerül a szemfényvesztés?

  42

közigazgatási és igazságügyi miniszter

2011.03.07.

PÁL TIBOR

Miért áll a munka a Budapestet elkerülő M0-ás útgyűrű déli szakaszának bővítésére indított beruházáson?

  72

nemzeti fejlesztési miniszter

2011.03.07.

PÁL TIBOR, DR. LAMPERTH MÓNIKA

Miért nem szereti a kormány a panellakókat?

  88

nemzeti fejlesztési miniszter

2011.02.14.

GÖNDÖR ISTVÁN

"M" mint Matolcsy, "M" mint megszorítás.

  77

nemzetgazdasági miniszter

2011.10.10.

Meddig hazudja még a kormány fehérnek a feketét?

  64

nemzetgazdasági miniszter

2011.10.03.

HORVÁTH ANDRÁS TIBOR

Valóban mindenre megoldás a közmunka?

  62

nemzetgazdasági miniszter

2011.05.09.

Lemondott a kormány? Sajnos csak a rokkantnyugdíjasokról...?

  66

nemzetgazdasági miniszter

2011.04.26.

DR. IPKOVICH GYÖRGY

Mi lesz az államosított közgyűjtemények sorsa?

  64

nemzeti erőforrás miniszter

2011.10.24.

A kistelepülések önkormányzatainak felszámolását tervezik?

 125

belügyminiszter

2011.04.04.

DR. SIMON GÁBOR

Mire elég a nyugdíj?

  82

nemzetgazdasági miniszter

2011.12.12.

Miért nem történt meg az egészségügyben sem a bérkompenzáció?

  83

nemzeti erőforrás miniszter

2011.06.14.

DR. SÓS TAMÁS

Újabb támadás a nyugdíjasok ellen?

  30

nemzeti erőforrás miniszter

2011.05.23.

Mit tesz a kormányzat azért, hogy a munkaerő-piacon jól hasznosítható képzettséget szerezhessenek az alacsony tudásszintű munkavállalók?

  56

nemzetgazdasági miniszter

2011.03.16.

DR. STEINER PÁL

Pofonosztó szigor.

 120

belügyminiszter

2011.11.02.

Hajléktalanbűnözés.

  56

belügyminiszter

2011.10.17.

SZABÓ IMRE

Milyen intézkedéseket tervez a kormány a zöld gazdaság további fejlesztése érdekében?

  72

nemzeti fejlesztési miniszter

2011.04.11.

Miért írta alá miniszter úr a hazai környezet- és természetvédelem halálos ítéletét?

  62

vidékfejlesztési miniszter

2011.03.16.

DR. TÓTH JÓZSEF

Milyen segítséget nyújt a kormány az önkormányzatoknak az optikai hálózat kiépítéséért?

  72

nemzeti fejlesztési miniszter

2011.07.04.

Mit tervez a kormány a közfoglalkoztatásból kiesett munkanélküliekkel?

 107

nemzetgazdasági miniszter

2011.04.04.

DR. BAJA FERENC

Megbukott az egykulcsos SZJA. Káosz a gazdaságpolitikában.

  22

nemzetgazdasági miniszter

2011.09.26.

DR. BÁRÁNDY GERGELY

52 forint értékű horgász horog eltulajdonítása esetén valóban indokolt-e az elkövető őrizetbe vétele?

  58

belügyminiszter

2011.06.20.

BOLDVAI LÁSZLÓ

Tankönyvszerű vagy nem ortodox gazdaságpolitika?

  71

nemzetgazdasági miniszter

2011.09.19.

DR. BOTKA LÁSZLÓ

Tervezi-e a kormány az M43 autópálya szegedi elkerülő szakaszának ingyenessé tételét?

  53

nemzeti fejlesztési miniszter

2011.06.14.

BURÁNY SÁNDOR

Vége van-e már a gazdasági szabadságharcnak?

  40

nemzetgazdasági miniszter

2011.09.19.

IVÁNCSIK IMRE

Tesz-e intézkedéseket a HM EI Zrt. fizetőképességének mielőbbi helyreállítása érdekében?

  44

honvédelmi miniszter

2011.12.28.

DR. KOLBER ISTVÁN

Lesz-e évek múltán is Innovációs Nagydíj Magyarországon

  66

nemzeti fejlesztési miniszter

2011.04.11.

SZABÓ VILMOS

A magyar EU-elnökség mérlege.

  34

külügyminiszter

2011.07.11.

DR. SZANYI TIBOR

Tőzsdézünk? Tőzsdézünk?

  46-48

miniszterelnök

2011.11.14.

TÓBIÁS JÓZSEF

Akkor most már lesz pénz a volt megyei önkormányzati intézményekre?

  47

nemzetgazdasági miniszter

2011.10.10.

VARJU LÁSZLÓ

Több ember, kevesebb pályázat, lassabb kifizetés?

  30

nemzeti fejlesztési miniszter

2011.06.06.

JOBBIK

 

Képviselő

Tárgy

 

Címzett

Elhangzott

Z. KÁRPÁT DÁNIEL

Mi a fontosabb, a külföldi elvárások vagy a devizahitelesek megsegítése?

  62

belügyminiszter

2011.12.05.

Otthonteremtés vagy kilátástalanság?

  44

nemzetgazdasági miniszter

2011.11.07.

Mikor tesz a kormányzat lépéseket a hazánkat sújtó elvándorlás, a fiatalok elvesztésének csillapítása érdekében?

  38

nemzetgazdasági miniszter

2011.10.17.

Miért nem segítenek a devizahitel-károsultak teljes körén?

  34

nemzetgazdasági miniszter

2011.10.03.

Van a kormánynak elég bátorsága ahhoz, hogy a devizahitel-károsultak mellé álljon?

  60

nemzetgazdasági miniszter

2011.09.12.

Mikor szabunk gátat a legalizált uzsorának?

  72

nemzetgazdasági miniszter

2011.07.11.

Hogy védekeznek a globális kor "biofegyverei" ellen?

  64

nemzetgazdasági miniszter

2011.06.20.

Mikor lesz a kormánynak elég bátorsága a devizahitel-károsultak problémáinak tényleges megoldásához?

  59

nemzetgazdasági miniszter

2011.06.14.

Ki állítja meg az egészségünkre fittyet hányó multinacionális láncolatokat?

  66

nemzetgazdasági miniszter

2011.05.23.

Mire számíthatnak a bajban lévő devizahitelesek?

  70-72

nemzetgazdasági miniszter

2011.03.16.

BÖDECS BARNA

A kedvezmények megvonásával, vagy drasztikus áremeléssel kívánja a kormány visszapótolni a helyközi közösségi közlekedéstől elvonásra kerülő 40 milliárd forintot?

  86

nemzeti fejlesztési miniszter

2011.12.05.

Elérkezett a lakásmaffia reneszánsza a kisemmizett devizahitelesek kárára.

  58

közigazgatási és igazságügyi miniszter

2011.09.26.

Mi lesz a Magyar Természettudományi Múzeum sorsa?

  89

nemzeti erőforrás miniszter

2011.06.14.

Adnak-e 617 milliárd forint közvetlen támogatást a magyar vállalkozásoknak az autógyárak 16,7 milliárdja után, az erre az évre ígért 100 ezerből még hiányzó 97366 munkahely megteremtésére?

124

nemzetgazdasági miniszter

2011.04.18.

Kikhez vándorolnak a parkolási díjakból származó bevételek a Fővárosban?

 143

belügyminiszter

2011.04.04.

KORONDI MIKLÓS

Mikor helyezi hatályon kívül az 57/2009 (X. 20.) KHEM rendeletet, amit a vasutasok évszázados menetkedvezményi szerzett jogának sárba tiprását eredményezte?

  62

nemzeti fejlesztési miniszter

2011.11.28.

Történtek-e intézkedések a MÁV-ot vizsgáló Országgyűlési Bizottság ajánlásai nyomán?

  86

nemzeti fejlesztési miniszter

2011.11.14.

Mit tesz a minisztérium, hogy ne lepjék el Magyarország vasútvonalait, a közlekedés biztonságát veszélyeztető szerelvényekkel közlekedő társaságok?

 158

nemzeti fejlesztési miniszter

2011.11.02.

Megint csökkenteni kívánják a vasutasok létszámát, avagy meddig folytatódik a leányvásár?

 137

nemzeti fejlesztési miniszter

2011.04.04.

Mit kíván tenni a kormány és mikor ébred fel a jogalkotás, - avagy a vasúti kábellopás területén a helyzet változatlan?

  66

belügyminiszter

2011.02.21.

DR. LENHARDT BALÁZS

Ki zsírosodik az étkezési utalványon?

  88

közigazgatási és igazságügyi miniszter

2011.12.12.

Már kapituláltunk a bankok előtt?

  74

nemzetgazdasági miniszter

2011.11.21.

Mikor tesznek érdemi lépéseket is a privatizációs rablás felülvizsgálatára?

  40-42

nemzeti fejlesztési miniszter

2011.07.11.

Milyen arányban részesülnek Magyarországon támogatásban a ciprusi adóparadicsomban bejegyzett háttérű vállalatok?

  74

nemzeti fejlesztési miniszter

2011.06.27.

Folytatódik a kész átverés show!

  36

nemzetgazdasági miniszter

2011.06.06.

BERTHA SZILVIA

Milyen gazdasági intézkedéseket tervez a kormány a munkaadók versenyképességének valódi javítására, az értékteremtő, költségvetési bevételt eredményező, emberi körülményeket nyújtó munkahelyek teremtésére?

  46

nemzetgazdasági miniszter

2011.09.19.

Hány gyógyszerészt kíván utcára tenni a fülkeforradalmi kormány?

  34

nemzeti erőforrás miniszter

2011.04.26.

Pest megye beteg, állítsuk meg a kór terjedését!

 119

belügyminiszter

2011.04.04.

FARKAS GERGELY

Miért nem tett semmit a kormány a gyógyszerfüggőség visszaszorítása érdekében?

  56

nemzeti erőforrás miniszter

2011.11.14.

Kezdeményezik-e a köztársasági elnöknél a több millió magyar embert megsértő Kertész Ákos Kossuth-díjának megvonását?

  92

miniszterelnök

2011.09.12.

Elkezdődött-e már az ifjúsági törvény megalkotása?

 130

nemzeti erőforrás miniszter

2011.04.18.

EGYED ZSOLT

Ózdi bánya-a befektetők már a föld alól is jönnek?

  38

nemzeti fejlesztési miniszter

2011.11.21.

Mi a kormány álláspontja és szándéka a túlbürokratizált, és ezáltal működésképtelen mezőgazdasági szaktanácsadás jelenlegi mélypontról történő elmozdítása ügyében?

  74

vidékfejlesztési miniszter

2011.11.07.

Mi lesz veled nővérke?

  77

nemzeti erőforrás miniszter

2011.09.19.

Mikor biztosítja a kormány végre a nyugodt élethez való jogot?

  44

belügyminiszter

2011.03.16.

DR. GYENES GÉZA

Milyen jövőt szán ön a magyaroknak?

  32

miniszterelnök

2011.12.28.

Tervezi-e a kormány a járványos gyermekbénulás túlélőinek rehabilitációjára, valamint a közülük a postpolio-syndromát elszenvedni kénytelen betegek gyógyítására alkalmas intézményi háttér bővítését? Tervezi-e továbbá, az 1993. évi III. tv. olyan módosítását, amellyel az önellátás képességével nem rendelkező, szellemileg ép, fogyatékos felnőtt embereket hozzásegíti ahhoz, hogy önálló egzisztenciájuk megtartása mellett, önálló életvitelt folytatva, ne időseket gondozó szociális otthonokban, vagy értelmi fogyatékosokat ellátó intézetekben kényszerüljenek eltölteni életük hátralévő részét?

  34

nemzeti erőforrás miniszter

2011.06.20.

A képviselő a választ ELFOGADTA

Az egészségügyben dolgozók létszámának milyen mértékben kell csökkennie, szakmai és korösszetételének milyen mértékben kell romlania ahhoz, hogy elérje azt az ingerküszöböt, amely a növekvő munkaerőhiány kezelésére érdemi lépésekre készteti a kormányzatot?

  54

nemzeti erőforrás miniszter

2011.03.07.

Hogyan fog zajlani a közszférában várható nettó jövedelem csökkenések kormány általi kiegészítése az egészségügyi ágazatban dolgozók esetében?

 104

nemzeti erőforrás miniszter

2011.02.14.

PÖRZSE SÁNDOR

A rendőrség Magyarország rendfenntartója, vagy csak a Fideszé?

  36

belügyminiszter

2011.12.19.

Mégis, kinek az érdeke? - fideszes belviszály Alföldi-ügyben

  48

nemzeti erőforrás miniszter

2011.05.16.

Ki(k)nek az érdeke, hogy megakassza az elszámoltatást az örökségvédelemben?

  38

nemzeti erőforrás miniszter

2011.03.21.

SZÁVAY ISTVÁN

A nemzeti ügyek kormánya megalakulása óta milyen lépéseket tett a dunaszerdahelyi futballmeccsen történt magyarverés ügyének tisztázása érdekében?

  32

külügyminiszter

2011.11.28.

Mit kíván tenni a kormány az Ukrán Biztonsági Szolgálatnak a magyar állampolgárságot igénylőket megfélemlítő eljárása ellen, és hogyan kívánja megvédeni a külhoni magyar állampolgárokat?

  32

külügyminiszter

2011.05.09.

A képviselő a választ ELFOGADTA

A Nemzeti Együttműködés Rendszerével összeegyeztethető-e az ellenzéki pártok szakértőinek kirekesztése a Magyar Állandó Értekezlet szakbizottságainak munkájából?

  78

nemzetpolitikáért felelős tárca nélküli miniszter

2011.03.07.

DR. APÁTI ISTVÁN

Lefagyott termés befagyasztott ígéretek, megdermedt gazdák. Mikor szakad be a Parlament kapuja, avagy miért hagyta cserben a magát nemzetinek hirdető kormány a magyar gazdákat?

  85

vidékfejlesztési miniszter

2011.10.10.

Mikor ér véget az M49-es elkerülő út kálváriája?

  42

nemzeti fejlesztési miniszter

2011.02.21.

GYÖNGYÖSI MÁRTON

Naivitás vagy politikai paktum áll annak hátterében, hogy az Orbán-kormány külügyminisztériuma a Gyurcsány-kormány bizalmasait foglalkoztatja kiemelt diplomáciai posztokon?

  28

külügyminiszter

2011.09.26.

Mit kíván tenni a kormány a belvíz sújtotta települések megmentéséért?

  62

belügyminiszter

2011.02.28.

FERENCZI GÁBOR

Akinek nem tetszik, el lehet innen menni?

  66

nemzeti erőforrás miniszter

2011.12.28.

Ki védi meg a tanárokat?

  52

nemzeti erőforrás miniszter

2011.04.11.

HEGEDŰS TAMÁS

Hóman Bálint kultúrpolitikus és Orsós Ferenc patológus professzor rehabilitációjának szükségességéről.

  72

nemzeti erőforrás miniszter

2011.05.23.

Miért nem szánja rá magát a kormány a gyökeres változásra a devizahitelesek válságának megoldása érdekében?

 106

nemzetgazdasági miniszter

2011.04.18.

KEPLI LAJOS

Milyen intézkedéseket tesz a kormány a Holcim Hungária Zrt. körül kialakult engedélyhamisítás ügyében?

  70

vidékfejlesztési miniszter

2011.10.03.

Mi a kormány szándéka a Magyar Állam Földtani Intézettel?

  84

nemzeti fejlesztési miniszter

2011.07.04.

NÉMETH ZSOLT

Bombagyártásért szabadláb?

  68

belügyminiszter

2011.11.21.

A belügyminiszter úr tervezi-e, hogy a Kárpátaljára, Újvidékre vagy a cigánybűnözők által meggyilkoltak családjaihoz is elviszi az USA nagykövetét?

  50

belügyminiszter

2011.06.27.

DR. STAUDT GÁBOR

Meddig tűri még az állam a Budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren uralkodó áldatlan állapotokat?

 126

nemzeti fejlesztési miniszter

2011.11.02.

Nemzetbiztonsági kockázat: de melyik nemzetre?

  68

belügyminiszter

2011.02.28.

SZILÁGYI GYÖRGY

A kilencvenes évek elejét idéző vadkapitalizmus napjainkban, CIB módra.

  36

nemzetgazdasági miniszter

2011.05.23.

Mit kívánnak tenni a Sportkórház ügyében?

  54

nemzeti erőforrás miniszter

2011.03.28.

VARGA GÉZA

A LEADER közösségi program területén tovább folyik a rombolás - még meddig?

  68-70

vidékfejlesztési miniszter

2011.11.28.

Miért hagyja a kormány, hogy a "wirtchaft" tovább folytatódjon az állami és más földek értékesítése körül?

  74

nemzetgazdasági miniszter

2011.02.14.

VÁGÓ SEBESTYÉN

Tényleg felvilágosultak a munkáltatók?

  60

nemzeti erőforrás miniszter

2011.12.28.

Meddig marad az SZDSZ holdudvar uralma a közszolgálati rádióban?

  78

nemzeti erőforrás miniszter

2011.04.11.

VOLNER JÁNOS

Miért nem törődik a kormány a kisemberek anyagi gondjaival és miért mindig csak a gazdagokon próbál segíteni?

  68

miniszterelnök

2011.10.17.

Egy kulcs a kudarchoz?

  54

nemzetgazdasági miniszter

2011.07.04.

BALCZÓ ZOLTÁN

Miért nem kezdte meg a pedagógusok fizetésének rendezését a kormányzat?

  53

nemzetgazdasági miniszter

2011.10.10.

DÚRÓ DÓRA

Hol tartanak az őstörténeti kutatások, melyeket részben megígértek?

  72

nemzeti erőforrás miniszter

2011.04.26.

JÁMBOR NÁNDOR

Mit kíván tenni a kormány a tömeges kivándorlás ellen, avagy kivel képzelik megvalósítani a gazdasági fellendülést?

  92

nemzeti erőforrás miniszter

2011.12.05.

DR. KISS SÁNDOR

Erdőből pusztaság, avagy az erdészeti hatóság akaratlanul is biztosítja a nyírmihálydi fatolvajoknak a lopnivalót?

  78

közigazgatási és igazságügyi miniszter

2011.03.28.

KULCSÁR GERGELY

Valóban komolyan gondolja a kormány a magyar kis- és középvállalkozók támogatását?

  78

nemzetgazdasági miniszter

2011.07.11.

NOVÁK ELŐD

Kormányfőt is váltottak már évad közben, a Nemzeti Színház igazgatóját miért nem lehet?

  56

nemzeti erőforrás miniszter

2011.02.28.

ROZGONYI ERNŐ

Egyes közszolgáltatások hazánkban.

  46

nemzetgazdasági miniszter

2011.05.02.

A képviselő a választ ELFOGADTA

SCHÖN PÉTER

Lesz-e elszámoltatás olyan településeken ahol fideszes városvezetés halmozott fel jelentős hiteltartozásokat, vagy csak más pártok polgármestereinek kell tartaniuk a felelősségre vonástól?

  82-84

miniszterelnök

2011.05.02.

SNEIDER TAMÁS

Roma felzárkóztatás a pálmafák árnyékában?

  58

közigazgatási és igazságügyi miniszter

2011.12.12.

ZAGYVA GYÖRGY GYULA

Mit kíván tenni a kormány az üzemanyag árának csökkentése érdekében?

  70

nemzetgazdasági miniszter

2011.10.24.

LMP

 

Képviselő

Tárgy

 

Címzett

Elhangzott

SCHEIRING GÁBOR

 

A kormány három csapása a vállalkozókra: mikor váltanak végre gyökeresen irányt?

  74

nemzetgazdasági miniszter

2011.12.05.

Hogyan fordulhat elő, hogy a magyar kormány akkor sem segít a kirúgott dolgozókon, ha erre meglenne a lehetősége?

 140

nemzetgazdasági miniszter

2011.11.02.

A kormány megint átaludta a változást: mikor lesz végre spekulációs adó?

  65

nemzetgazdasági miniszter

2011.10.10.

Átgondolatlan és felesleges presztízsberuházás PPP-konstrukcióban kormányzati támogatással Pécsett, avagy mi szükség van a pécsi Magasház tervezett újjáépítésére?

  68

közigazgatási és igazságügyi miniszter

2011.06.27.

Zárolások - mire nem jut pénz az elszámolt költségvetés miatt?

  54

nemzeti fejlesztési miniszter

2011.06.06.

A "túlzott védelemtől" a vadkapitalizmusig: Miért a munkavállalókon veri le a kormány saját tehetetlenségét?

  50

nemzetgazdasági miniszter

2011.05.09.

Szakemberek tömegeinek elbocsátása és leállított vizsgálatok az adóhatóságnál?

  64

nemzetgazdasági miniszter

2011.05.02.

SCHEIRING GÁBOR,

VÁGÓ GÁBOR

Az Orbán-féle "reformok".

  80

miniszterelnök

2011.02.14.

JÁVOR BENEDEK

Megéri-e a kormánynak engedni a korrupciógyanús közbeszerzéseket?

  54

nemzeti fejlesztési miniszter

2011.12.19.

Miért a múlt gazdaságát építjük, miért nem a jövőét?

  48

nemzetgazdasági miniszter

2011.05.23.

Ki vállalja a felelősséget?

  50

vidékfejlesztési miniszter

2011.03.16.

Új Széchenyi Terv - a fenntarthatatlanság bebetonozása?

  48

nemzetgazdasági miniszter

2011.02.21.

JÁVOR BENEDEK, KARÁCSONY GERGELY

Meddig marad az MVM élén a Fidesz Kapolyi Lászlója?

  50

nemzeti fejlesztési miniszter

2011.11.21.

SZILÁGYI LÁSZLÓ

Mindent a bérekre?

  70

nemzeti erőforrás miniszter

2011.12.12.

A vörösiszap letudva?

  88

vidékfejlesztési miniszter

2011.10.24.

Miért űzi el a kormány a fiatal orvosokat az országból?

  71

nemzeti erőforrás miniszter

2011.06.14.

Kibír-e a gyógyszerkassza két Molnár Lajosnyi megszorítást?

 118

nemzetgazdasági miniszter

2011.04.18.

VÁGÓ GÁBOR

Mi történik az adósokkal április 15-e után?

  58

közigazgatási és igazságügyi miniszter

2011.04.11.

Miért nem indítják el a Széchenyi tervben is szereplő energetikai épület felújítási programot?

  60

nemzetgazdasági miniszter

2011.03.28.

Meddig hitegeti még a kormány a szociális katasztrófa szélén táncoló embereket?

  60

miniszterelnök

2011.03.07.

VÁGÓ GÁBOR, SCHEIRING GÁBOR

Miért rejtegeti a kormány az Országgyűlés elől, hogyan gazdálkodik és miből áll az 1557 milliárd Ft. értékű nyugdíjpénztári vagyon?

  56

nemzetgazdasági miniszter

2011.11.07.

SZILÁGYI PÉTER

Mit tervez a kormány a megyéktől átvett vagyonnal? Újra indul a privatizáció?

  44

belügyminiszter

2011.11.28.

Megtudhatja-e minden érintett, hogy mire készül a kormány az önkormányzatok kötvénykibocsátásának korlátozása érdekében, vagy ez az információ csak bennfentes önkormányzatok részére férhető hozzá?

  50

belügyminiszter

2011.10.17.

Többet és jobbat kevesebből.

  46

belügyminiszter

2011.06.20.

KARÁCSONY GERGELY

Lesz-e még magyar nemzeti filmművészet, vagy a hazai filmforgalmazás és a filmgyártás után az állam által támogatott filmkészítés is elamerikanizálódik?

  66

nemzeti erőforrás miniszter

2011.05.16.

Kíván-e tenni valamit a kormány az off-shore lovagok ellen vagy megint csak egy Fideszes porhintéssel van dolgunk?

  52

közigazgatási és igazságügyi miniszter

2011.04.26.

SZABÓ REBEKA

Meddig halogatja a kormány a bizonyítottan rosszul működő Leader program reformját?

  58

vidékfejlesztési miniszter

2011.09.19.

Mit tesz a kormány a földmoratórium utolsó 3 éve alatt a birtokviszonyok rendezése érdekében?

  44

vidékfejlesztési miniszter

2011.02.28.

A képviselő a választ ELFOGADTA

OSZTOLYKÁN ÁGNES, SZILÁGYI LÁSZLÓ

„Itt élned, halnod kell". Élhető Magyarország helyett röghöz kötés?

  40

nemzeti erőforrás miniszter

2011.09.26.

OSZTOLYKÁN ÁGNES, KAUFER VIRÁG

Hány oktatási programja van az Orbán kormánynak?

  50

nemzeti erőforrás miniszter

2011.03.21.

ERTSEY KATALIN

Mikor nevezik ki a kisgyermekes szülők munkaerő-piaci helyzetének javításáért felelős miniszteri biztost? Vagy valójában nem is cél a dolgozó anyák segítése, és a további gyermekvállalás segítése?

  68

nemzetgazdasági miniszter

2011.11.14.

KAUFER VIRÁG

Nyomor helyett zöld fordulatot! Az LMP javaslatai a munkaerő-piaci válságra.

  72

nemzetgazdasági miniszter

2011.09.12.

DR. SCHIFFER ANDRÁS

Van-e az a pénz?

  66

miniszterelnök

2011.07.04.

SZABÓ TIMEA

Mikor szünteti meg a kormány a civil intézményfenntartók finanszírozásának áldatlan állapotát?

  52

nemzeti erőforrás miniszter

2011.10.03.

FÜGGETLEN

 

Képviselő

Tárgy

 

Címzett

Elhangzott

MOLNÁR OSZKÁR

Miért bűnös város Edelény?

  60

miniszterelnök

2011.12.19.

         

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!