Összefoglalók – Szónokok az éjszakába: Miféle győzelem?

Harminckilencen emelkedtek szólásra 113 alkalommal az elmúlt esztendőben napirend után. Nem kevés türelemről tettek bizonyságot, majd mindig éjfél után, kora hajnalban jutottak szóhoz. Összeállításunk különlegessége: rákattintva a kérdések címét kövező számokra, eredetiben olvashatja bárki a neki tetsző vagy nem tetsző szónoklatokat.

kdnp.hu – Bartha Szabó József

Csendélet a Tisztelt Házban. Éjfélre jár, el is múlt már. Üres a karzat, tévéknek, újságíróknak híre-hamva, öten-hatan lézengenek a padsorokban, a pulpituson ülő elnök és jegyző is bóbiskol. Elérkezett a napirend utáni felszólalások ideje. Olyan mintha a Dunába vizet öntenének! Hír nem lát napvilágot róla, a kormány megszólított képviselői is gyakran hiányoznak. Mégis, mégis! Hétről hétre voltak szólásra emelkedtek. Általában a „tűztől távolabb ülők”, – ’kik nem jutottak szóhoz főidőben. Rosszmájú feltételezések szerint, - így legalább a jegyzőkönyvben nyoma marad, hogy egykoron képviselőként is megfordultak a Parlamentben.

A Jobbik szószólói éltek leginkább e lehetőséggel. Többen, mint a többiek együttvéve. Tengernyi keserűséget, félelmet, aggodalmat soroltak, országunkról és szűkebb környezetükből egyaránt. E műfaj csúcstartója Ferenczi Gábor 26 szónoklatával, szent meggyőződéssel hirdette: „Magyarnak lenni büszke gyönyörűség!” Frakciótársa, Farkas Gergely folytatta a méltatlanul elfeledett magyar írókról megemlékező sorozatát, hangsúlyozván: „a jelen Magyarországának fejlődéséért dolgozók bölcsen teszik, ha emléket állítanak és tanulnak a haza múltbeli építőitől.”A KDNP képviselői már részletesen kifejtették nappal, mit s miként kívánnak, gondolnak. Babák Mihály (Fidesz) viszont több éjszakán át dicsérte a "Megújuló Magyarország” új alaptörvényét. Az MSZP vezető szószólóinak viszont határozott véleménye volt: „azonnal meg kell tiltani a Fidesz-kormány alkotmánysértő gyakorlatát!”

Összeállításunk különlegessége: rákattintva a kérdések címét kövező számokra, eredetiben olvashatja bárki a neki tetsző vagy nem tetsző szónoklatokat.

Fidesz

FELSZÓLALÓ

CÍM

IDŐPONT

BABÁK MIHÁLY

Megújuló Magyarország új alaptörvénye VII.

343

2011.05.23.

Megújuló Magyarország új alaptörvénye VI.

279

2011.05.16.

Megújuló Magyarország új alaptörvénye V.

281

2011.05.09.

Megújuló Magyarország új alaptörvénye IV.

369

2011.05.02.

Megújuló Magyarország új alaptörvénye III.

263

2011.04.26.

Megújuló Magyarország új alaptörvénye II.

163

2011.04.18.

Megújuló Magyarország új alaptörvénye I.

192

2011.04.11.

ÁGH PÉTER

II. János Pál boldoggá avatása kapcsán.

367

2011.05.02.

Az áprilisi törvények egykor és most.

218

2011.04.11.

BARTOS MÓNIKA

A katasztrófavédelem lakosságfelkészítési feladatrendszerével kapcsolatos eredmények és célkitűzések.

226

2011.12.16.

A magyar tudomány napja, a magyar tudomány ünnepe.

 178

2011.11.03.

KARA ÁKOS

A szociális munka napja.

342

2011.11.09.

Dr. Kovács Pál emlékezete.

 203

2011.11.04.

PÓCS JÁNOS

Köszönet a Készenléti Rendőrségnek!

 420

2011.10.17.

A tett első, a szó második!

363

2011.05.02.

UGHY ATTILA

A lakástörvényről.

 273

2011.11.15.

A 42-es villamos fejlesztésének helyzete Budapesten.

 325

2011.10.18.

BALOGH JÓZSEF

Célegyenesben a Nemzeti Tanyafejlesztési Program!

419

2011.07.11.

DR. HORVÁTH JÁNOS

Történelmet formált a Független Kisgazda Polgári Patrióta Párt Budapesten 1945. október 7-én.

 362-366

2011.10.10.

SCHMIDT CSABA

Emlékezés az 1950. december 30-án a legnagyobb tatabányai bányaszerencsétlenségben elhunyt áldozatokra.

 112

2011.12.30.

SZIJJÁRTÓ PÉTER

Felkészülés!

 218

2011.10.11.

DR. VITÁNYI ISTVÁN

A Bocskai-emléktábla avatása Kolozsváron.

261

2011.04.26.

 

MSZP

FELSZÓLALÓ

CÍM

IDŐPONT

DR. LAMPERTH MÓNIKA

Tiltsa meg a Fidesz-kormány az alkotmánysértő gyakorlatot!

206-210

2011.04.11.

NYAKÓ ISTVÁN

Tájkép csata után.

 112

2011.11.22.

DR. VARGA LÁSZLÓ

Hat éve árulták el Erdélyt Orbán Viktor és társai.

 423

2011.09.26.

 

Jobbik

FELSZÓLALÓ

CÍM

IDŐPONT

FERENCZI GÁBOR

A soproni népszavazás.

 386

2011.12.12.

Dávidból lett Góliát!

 429

2011.11.14.

Nemzetközi erők a nemzetek ellen!

 344

2011.11.09.

Magyarnak lenni büszke gyönyörűség! - Nemzeti jelképeink. - A Szent Korona története.

 304

2011.11.07.

Kálváriák kálváriája!

 295

2011.10.03.

Mit ér önöknek a legnagyobb magyar?

 234

2011.09.27.

Magyarnak lenni büszke gyönyörűség XI. – Árpádsávok!

314

2011.07.04.

Elfeledett testvéreink II. - A kazahsztáni madjarok!

414

2011.06.20.

Elfeledett testvéreink I.

302

2011.06.08.

Magyarnak lenni büszke gyönyörűség X. - A magyarok nyilai!

234

2011.06.07.

Egy az Isten, egy a Nemzet!

344

2011.06.06

Magyarnak lenni büszke gyönyörűség IX. - Tudatos hadjáratok Európában. A kalandozások!

476

2011.05.24.

Magyarnak lenni büszke gyönyörűség VIII. - Árpád nagyfejedelem!

347

2011.05.23.

Magyarnak lenni büszke gyönyörűség VII. - A pozsonyi csata!

408

2011.05.17.

Egy vérből valók vagyunk!

281

2011.05.16.

Magyarnak lenni büszke gyönyörűség VI. - A honvisszaszerzés!

353

2011.05.10.

Apák és fiúk - A vörös terror!

283-285

2011.05.09.

Magyarnak lenni büszke gyönyörűség V. - Halzsíros atyafiság vagy török-szkíta nyelvrokonság?

418

2011.05.03.

Magyarnak lenni büszke gyönyörűség IV. - "Nyelvében él a nemzet”!

365

2011.05.02.

Magyarnak lenni büszke gyönyörűség III. - A szkíta, hun, avar, magyar azonosság!

265

2011.04.26.

A Kárpát-medencei őskori műveltségek.

169

2011.04.18.

Teljesen szétverheti-e Ajkán az oktatást Schwartz Béla?

198

2011.04.11.

Felszabadulás vagy megszállás?

327

2011.04.04.

Magyarnak lenni büszke gyönyörűség!

276

2011.03.28.

Mit kíván a magyar nemzet? - Egy forradalom margójára.

232

2011.03.16.

A becsület napja.

387

2011.02.14.

NOVÁK ELŐD

Ami a költségvetés időkeretes vitájába nem fért bele.

 342

2011.11.17.

A magyar nyelv napját ünnepeltük, de cselekedjünk is végre!

 271

2011.11.15.

Hat éve árulták el Erdélyt Orbán Viktor és társai.

425

2011.09.26.

Képíró Sándor a cionista ámokfutás áldozata lett!

384

2011.09.12.

Megünnepelhetjük-e a magyar szabadság napját, a szovjet csapatok kivonulását?

412

2011.06.20.

Miről kellett volna, hogy  megemlékezzen ma az Országgyűlés?

194

2011.04.11.

Ami az Alaptörvény részletes vitájába nem fér bele.

325

2011.04.04.

Ami az Alaptörvény részletes vitájába nem fér bele

182

2011.04.01.

KORONDI MIKLÓS

Merjünk nagyok lenni!

 250

2011.12.20.

Merjünk nagyok lenni - 1956-os melbourne-i olimpia!

 116

2011.11.22.

Merjünk nagyok lenni! - Gróf Klebelsberg Kunó.

 214

2011.10.11.

Merjünk 'Nagyok lenni! - A pákozdi csata.

 156

2011.10.04.

Merjünk nagyok lenni!

312

2011.07.04.

Miért hallgat a kormány a Chicagoi per ügyében?

345

2011.05.23.

Merjünk nagyok lenni!

406

2011.05.17.

MAGYAR ZOLTÁN

Mi lesz veled, vidék?

 291

2011.12.13.

Mi lesz veled, vidék?

 338

2011.12.07.

Mi lesz veled, vidék?

 900

2011.11.28.

Mi lesz veled, vidék?

 431

2011.11.14.

Emlékezés Gregus Mátéról.

 306

2011.11.07.

A Dudás-per és tanulságai.

 429

2011.11.02.

Mosonmagyaróvár hősei.

 212

2011.10.26.

DR. LENHARDT BALÁZS

Nemzeti kultúra?

 116

2011.12.30.

Pallag László emlékére!

 424

2011.10.17.

Budapest: parádé?

299

2011.06.21.

Királyi ünneplés a magyar futballban.

346

2011.06.06.

Akarunk-e szurkolókat a megújuló magyar futballhoz?

178

2011.03.23.

Kik árulták el Magyarországot 1918-19-ben? - Egy forradalmi megemlékezés!

174

2011.03.21.

FARKAS GERGELY

250 éve halt meg a leghűségesebb bújdosó! - Mikes Kelemen.

 160

2011.10.04.

A csíksomlyói búcsú- a magyarság és a kereszténység ünnepe.

483

2011.06.15.

Emlékezés a méltatlanul elfeledett íróinkra. - Bánffy Miklós.

222

2011.03.08.

Emlékezés a méltatlanul elfeledett íróinkra. - Zilahy Lajos-

198

2011.03.01.

Emlékezés a méltatlanul elfeledett íróinkra. - Erdélyi József.

124

2011.02.16.

KULCSÁR GERGELY

A kiválasztottak, akiknek a kárpótlás jár!

 297

2011.10.03.

Miféle győzelem?

287

2011.05.09.

Kommunista mészárosok! - Mansfeld Péter emlékére.

 172

2011.03.21.

DÚRÓ DÓRA

Emlékezés Csengey Dénesre.

196

2011.04.11.

Történelemhamisítás a médiában!

126

2011.02.16.

SZÁVAY ISTVÁN

Mindenféle orientációt eleve ki kell zárni, s elsősorban a magyar külpolitikát kell követnünk, a magyar öncélúságot kell néznünk! - Emlékezés vitéz jákfai Gömbös Gyulára.

 158

2011.10.04.

A marosvásárhelyi program.

170

2011.03.21.

Z. KÁRPÁT DÁNIEL

Hová tűntek a magyar gyermekek?

 216

2011.10.11.

Meddig maradhatnak Magyarországon a kommunista terroristákat idéző utcatáblák?

224

2011.03.08.

BARÁTH ZSOLT

Bűncselekmények Áldozatainak Világnapja.

308

2011.02.22.

BÖDECS BARNA

A gyömrői gyilkosságok, a kommunista diktatúra berendezkedésének kezdete!

196

2011.03.01.

ENDRÉSIK ZSOLT

Kongjon a vészharang Borsod-Abaúj-Zemplén megyéért!

 114

2011.12.30.

DR. GAUDI-NAGY TAMÁS

70 éve tért vissza a Délvidék; mit üzen jeles nemzeti évfordulónk?

204

2011.04.11.

GYÖNGYÖSI MÁRTON

Egy elfelejtett tragédia: két évtizede hallgat a világ a hegyi-karabahi örmény népirtásról!

202

2011.04.11.

KEPLI LAJOS

A Balatonkenesei Honvéd Üdülőben az '56-os forradalom megtorlásaként történt tömegmészárlásról.

416

2011.06.20.

MIRKÓCZKI ÁDÁM

Katyn - a lengyel nép tragédiája.

200

2011.04.11.

MURÁNYI LEVENTE

A magyar fájdalom - 1920. június 4-e!

342

2011.06.06.

NÉMETH ZSOLT

Modern feudalizmus!

 165

2011.04.18.

SAMU TAMÁS GERGŐ

Fehér Gárda.

 329

2011.04.04.

ZAGYVA GYÖRGY GYULA

Emlékezés a második világháború legnagyobb népirtásának évfordulójára.

389

2011.02.14.

 

LMP

FELSZÓLALÓ

CÍM

IDŐPONT

KAUFER VIRÁG

A globális szegénység arcai - a szegénység elleni világnap alkalmából.

 422

2011.10.17.

Egy Nobel-békedíjas asszony emlékére.

 368

2011.10.10.

A képviselő nem szavazógép: a képviselők egyéni felelősségvállalása a társadalmi bizalom helyreállításában.

176

2011.09.20.

VÁGÓ GÁBOR

Ferge Zsuzsa 'Európai Polgár' tiszteletére.

316

2011.07.04.

A szociális munka világnapja!

 344

2011.11.17.

Hogyan lesz digitális társadalom méregdrága internettel?

214

2011.04.11.

Mit üzen egy régvolt képviselő a mai házvezetésnek?

453-455

2011.02.28.

SZABÓ REBEKA

Jogfosztott élettársak avagy elmaradt fülkeforradalom az állatvédelemmel?

 162

2011.10.04.

SZILÁGYI PÉTER

Tánccal a fiatalkori bűnözés ellen.

289

2011.05.09.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!