Összefoglalók – Vezérszónokok: a szónokok szónokai!

Volt, aki mindjárt a kezdet-kezdetén körbehordta lázas tekintetét. Volt, akinek csillogott a szeme, s volt, akinek villogott. Volt, akire már ekkor is figyeltek, s voltak, akikre később sem.  Volt, aki akadozva olvasta a beszédét, mások csak bele-bele pillantottak a papírjaikba. És voltak, akik fejből, látványos mozdulatokkal sorjázták az igét, s ember volt a talpán, aki tudta, hogy mikor jár a közepén, az elején, vagy a végén.

kdnp.hu – Bartha Szabó József

A vezérszónok a szónokok szónoka! Arisztotelész kívánatosnak tartotta: használjanak színes történelmi hivatkozásokat és képzeletbeli példákat. Utóbbival a T. Házban nem volt gond! Ajánlotta még: az üzeneteket a már meglévő hiedelmek és különböző érzelmek (harag, barátság, félelem, irigység, szégyen) figyelembevételével tanácsos kifejteni. E tekintetben is tündökölt a T. Ház! Fontosnak vélte továbbá: a szónok mutatkozzék egyenes jelleműnek és megbízhatónak. Ez utóbbi miatt számosan inkább Ciceróra hallgattak, ’kinek elmélete szerint a szónok első dolga, hogy a helyzet olyan meghatározásával álljon elő, amely az ő szempontjából a legelőnyösebb, amelyeket a remélt többség elfogad, még akkor is, ha hamisak.

Tisztelt Házunkban az elmúlt esztendőben, egy-egy témának a vezérszónokául, minden pártban az adott témához legjobban értő, vagy legjobban értőnek vélt képviselői jeleskedtek. A Fidesz 51, az MSZP 38, a Jobbik 30, a KDNP 23, az LMP 13 képviselője remélte, hogy meggyőzi a Tisztelt Házat országmentő szónoklatával.  Volt, aki mindjárt a kezdet-kezdetén körbehordta lázas tekintetét. Volt, akinek csillogott a szeme, s volt, akinek villogott. Volt, akire már ekkor is figyeltek, s voltak, akikre később sem.  Volt, aki akadozva olvasta a beszédét, sok csak bele-bele pillantottak a papírjaikba. És voltak, akik fejből, látványos mozdulatokkal sorjázták az igét, s ember volt a talpán, aki tudta, hogy mikor jár a közepén, az elején, vagy a végén.

A vezérszónokot legfeljebb közbekiabálással, tapssal, füttyel lehetett félbeszakítani. Elmondták mi miért jó, s a másik oldalon, mindez miért ország romboló. Törvények, országgyűlési határozatok, jegyzőkönyvek fémjelzik fényes beszédeik nyomvonalait. Csettintettek, s tapsoltak az egyik, fütyültek és kivonultak a másik oldalon. A korábbi megbékéléssel ellentétben, az elmúlt esztendőben a parlamenti büfében sem álltak szóba egymással.

A mögöttünk hagyott, boldog-boldogtalan esztendőnkben 434 vezérszónoklat hangzott el a Tisztelt Házban. Törvények, országgyűlési határozatok fémjelzik fényes beszédeik nyomvonalait. Politikát nem kedvelő külső szemlélődők szerint kevesen emlékeztettek Kossuth Lajosra! Kosztolányi Dezső tíz legszebb szavát is fölöttébb elvétve használták, (”láng, gyöngy, anya, ősz, szűz, kard, csók, vér, szív, sír“).  Számosan, igen fáradt benyomást keltettek, már menetközben elfelejtették, hogy mit és miért mondottak beszédeik elején, ám a dadogás, makogás sem volt ritka tünemény, s nem keveseknek, a szónoklatuk fölolvasása is gondot jelentett.

Összeállításunk különlegessége: rákattintva a szónokok neveit követő számra eredetiben olvashatóak az emlékezésre és emlékeztetésre vagy feledésre egyaránt alkalmasnak bizonyult vezérszónoklatok.

KDNP

Képviselő

Tárgy

Összideje
(óó:pp:mp)

DR. ARADSZKI ANDRÁS

A nemzeti vagyonról.

272-274

1:33:34

Egyes energetikai tárgyú törvények módosításáról.

108

A hitelszerződésből eredő kötelezettségeiknek eleget tenni nem tudó természetes személyek lakhatásának biztosításáról.

 20

A Munka Törvénykönyvéről.

 28

*A Gazdasági Versenyhivatal 2010. évi tevékenységéről és a versenytörvény alkalmazása során szerzett, a verseny tisztaságának és szabadságának érvényesülésével kapcsolatos tapasztalatokról szóló beszámoló elfogadásáról.

*A Gazdasági Versenyhivatal 2010. évi tevékenységéről és a versenytörvény alkalmazása során szerzett, a verseny tisztaságának érvényesülésével kapcsolatos tapasztalatokról

 40

A Nemzeti Energiastratégiáról.

 58

A közbeszerzésekről.

105

SESZTÁK OSZKÁR

A területfejlesztéssel és a területrendezéssel összefüggő egyes törvények módosításáról.

 196

1:38:47

A befektetési alapkezelőkről és a kollektív befektetési formákról.

 320

Magyarország 2012. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról.

 40

Egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról.

 68

A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetésének végrehajtásáról.

 38

Az államháztartás stabilitását elősegítő egyes adótörvények módosításáról.

281

DR. LUKÁCS TAMÁS

A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról.

  98-100

1:36:03

A nemzetiségek jogairól.

 86

Az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról.

189

A nők közéleti, politikai részvételének erősítése.

 12

Az alapvető jogok biztosáról.

110

*Az Állami Számvevőszék 2010. évi tevékenységéről szóló beszámoló tudomásulvételéről.

*Az Állami Számvevőszék 2010. évi tevékenységéről.

 18

SPALLER ENDRE

A nemzeti mobil fizetési rendszerről.

 350

38:05

Magyarország pénzügyi stabilitásáról.

 206

A szakképzésről.

 24

A szellemi tulajdonra vonatkozó egyes törvények módosításáról.

 50

A közfoglalkoztatásról és a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó, valamint egyéb törvények módosításáról.

 26

Egyes munkaügyi tárgyú és más kapcsolódó törvények jogharmonizációs célú módosításáról.

 36

DR. NAGY KÁLMÁN

A megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról.

 48

1:09:13

Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról.

118

*A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról. *A megyei önkormányzatok konszolidációjáról, a megyei önkormányzati intézmények és a Fővárosi Önkormányzat egyes egészségügyi intézményeinek átvételéről.

227

Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról.

 36

*Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény módosításáról.

*A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvénynek az Alaptörvénnyel összefüggő egyes átmeneti rendelkezések megalkotása érdekében szükséges módosításáról.

 92

DR. STÁGEL BENCE

Magyarország Alaptörvényének átmeneti rendelkezései.

 16

46:51

3:13

Egyes törvények Alaptörvénnyel összefüggő módosításáról.

136

A közszolgálati tisztviselőkről.

156

A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről.

214

A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény és egyes kapcsolódó törvények, valamint a miniszteri hatósági hatáskörök felülvizsgálatával összefüggő egyes törvények módosításáról.

 14

DR. RUBOVSZKY GYÖRGY

Az országgyűlési képviselők javadalmazásáról.

  14

55:44

*A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról.

*A bírák jogállásáról és javadalmazásáról.

 38

A bírósági eljárások időszerűségének biztosítása érdekében egyes bírói álláshelyek betöltéséről szóló T/4050. számú törvényjavaslat.

 54

Magyarország Alkotmányának szabályozási elveiről.

 34

DR. TARNAI RICHÁRD

A családok védelméről.

  28

52:19

*A Magyar Köztársaság Alkotmánya.

* Magyarország Alaptörvénye.

 29

A magyar népességfogyás megállításának sürgető szükségessége.

 36

Magyarország Alkotmányának szabályozási elveiről.

 36

SÁRINGER-KENYERES TAMÁS

A nemzeti felsőoktatásról.

 20

49:04

*Az agrárgazdaság 2010. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról.

*Az agrárgazdaság 2010. évi helyzetéről.

135

Lakáshitelesek válságban: megoldások rövid és hosszútávon.

 36-38

DR. VEJKEY IMRE

Az országgyűlési képviselők választásáról.

  16

35:49

*A legfőbb ügyész, az ügyészek és más ügyészségi alkalmazottak jogállásáról és az ügyészi életpályáról.

*Az ügyészségről.

150

*Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény módosításáról.

*A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvénynek az Alaptörvénnyel összefüggő egyes átmeneti rendelkezések megalkotása érdekében szükséges módosításáról.

 90

HARRACH PÉTER

A lelkiismeret és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról.

 18

31:44

*A Magyar Köztársaság Alkotmánya.

*Magyarország Alaptörvénye.

 27

A magyar népességfogyás megállításának sürgető szükségessége.

 34

DR. HARGITAI JÁNOS 29:49

A Magyar Nemzeti Bankról

  62

46:34

Magyarország 2012. évi költségvetéséről.

 22

MICHL JÓZSEF

A családok védelméről.

  30

37:14

A nemzeti köznevelésről.

 64

DR. LATORCAI JÁNOS

A csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény, a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény, a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény, továbbá az ezekkel összefüggő egyes törvények módosításáról.

 14

28:12

Az Állami Számvevőszékről.

 24

BÁSTHY TAMÁS

A Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény és más törvények szolgálati viszonnyal kapcsolatos módosításáról.

 37

22:03

A honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről.

292

DR. PUSKÁS TIVADAR

Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról.

120

20:26

Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról.

 38

HABIS LÁSZLÓ

A helyi önkormányzatokról.

 44

20:02

.

*Az önigazgatási és igazságügyi miniszternek a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek 2010. október 3-án megtartott választása megszervezésével és lebonyolításával kapcsolatos állami feladatok végrehajtásáról szóló jelentése elfogadásáról.

*Az Országos Választási Bizottságnak a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint a települési kisebbségi önkormányzati képviselők 2010. október 3-án megtartott választásáról szóló jelentése elfogadásáról.

*Az Országos Választási Bizottságnak a területi és az országos kisebbségi önkormányzati képviselők 2011. január 9-én megtartott választásáról szóló, jelentése elfogadásáról.

*Az Országos Választási Bizottság beszámolója az Országgyűlésnek a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint a települési kisebbségi önkormányzati képviselők 2010. október 3-án megtartott választásáról.

*Az Országos Választási Bizottság beszámolója az Országgyűlésnek a területi és az országos kisebbségi önkormányzati képviselők 2011. január 9-én megtartott választásáról.

*A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek 2010. október 3-án megtartott választása megszervezésével és lebonyolításával kapcsolatos állami feladatok végrehajtásáról.

 42

PÁLFFY ISTVÁN

A fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről.

 174

18:02

A világörökségről.

  26

DR. SALAMON LÁSZLÓ

A népszavazás kezdeményezéséről.

283

20:03

DR. LANCZENDORFER ERZSÉBET

A korhatár előtti öregségi nyugdíjak megszüntetéséről, a korhatár előtti ellátásról és a szolgálati járandóságról.

240

16:41

DR. NAGY ANDOR

A víziközmű-szolgáltatásról.

 350

10:50

FÖLDI LÁSZLÓ

A nemzeti felsőoktatásról.

 18

9:30

DR. SESZTÁK MIKLÓS

*A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének éves jelentése 2010.

*A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének éves jelentése 2010. elfogadásáról.

 34

7:28

Fidesz

Képviselő

Tárgy

Összideje
(óó:pp:mp)

TALABÉR MÁRTA

A megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról.

  44

59:19

A korhatár előtti öregségi nyugdíjak megszüntetéséről, a korhatár előtti ellátásról és a szolgálati járandóságról.

 232

A közfoglalkoztatásról és a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó, valamint egyéb törvények módosításáról.

  22

*Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény módosításáról.

*A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvénynek az Alaptörvénnyel összefüggő egyes átmeneti rendelkezések megalkotása érdekében szükséges módosításáról.

  80

DR. VARGA ISTVÁN

Egyes törvények Alaptörvénnyel összefüggő módosításáról.

 134

51:52

A bírósági végrehajtással kapcsolatos és egyéb igazságügyi tárgyú törvények módosításáról

  40

*A legfőbb ügyész, az ügyészek és más ügyészségi alkalmazottak jogállásáról és az ügyészi életpályáról.

 140-142

Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény módosításáról.

  76-78

ROGÁN ANTAL

A Magyar Nemzeti Bankról.

  58

1:19:38

Magyarország 2012. évi költségvetéséről.

  16

Egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról.

  62

DR. DANCSÓ JÓZSEF

Az államháztartásról.

 142

58:19

A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetésének végrehajtásáról.

  32

Az államháztartás stabilitását elősegítő egyes adótörvények módosításáról.

 277

DR. SZAKÁCS IMRE

Az országgyűlési képviselők javadalmazásáról.

   8

56:03

A bírósági végrehajtással kapcsolatos és egyéb igazságügyi tárgyú törvények módosításáról.

  46

A népszavazás kezdeményezéséről.

 278

GULYÁS GERGELY

Az országgyűlési képviselők választásáról.

  10

48:40

A cégnek nem minősülő szervezetek bírósági nyilvántartásáról és az ezzel összefüggő eljárási szabályokról.

  28

Magyarország Alkotmányának szabályozási elveiről.

  26

DEMETER ZOLTÁN

A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról.

  92

35:19

A lelkiismeret és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról.

  14

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról.

 146

DR. KOVÁCS JÓZSEF

Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról.

 112

40:03

BABÁK MIHÁLY

*A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének éves jelentése 2010.

*A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének éves jelentése 2010. elfogadásáról.

  30

39:22

*Az Állami Számvevőszék 2010. évi tevékenységéről szóló beszámoló tudomásulvételéről.

*Az Állami Számvevőszék 2010. évi tevékenységéről.

  14

DR. GRUBER ATTILA

A közszolgálati tisztviselőkről szóló törvénnyel összefüggő átmeneti, módosuló és hatályát vesztő szabályokról, valamint egyes kapcsolódó törvények módosításáról.

 404

37:34

A lakásszövetkezetekről szóló 2004. évi CXV. törvény, valamint a társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvény módosításáról.

 152

KARA ÁKOS

Munka Törvénykönyvéről.

  20

36:51

Egyes munkaügyi tárgyú és más kapcsolódó törvények jogharmonizációs célú módosításáról.

  32

MÁRTON ATTILA

Egyes energetikai tárgyú törvények módosításáról.

 104

27:59

Magyarország 2012. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról.

  34

DR. HORVÁTH ZSOLT (Veszprém)

A csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény, a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény, a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény, továbbá az ezekkel összefüggő egyes törvények módosításáról.

   8-12

25:28

*A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról.
*A bírák jogállásáról és javadalmazásáról.

  34

ZSIGÓ RÓBERT

A hitelszerződésből eredő kötelezettségeiknek eleget tenni nem tudó természetes személyek lakhatásának biztosításáról.

  16

25:16

Lakáshitelesek válságban: megoldások rövid és hosszútávon.

  30

DR. KUPCSOK LAJOS

A Nemzeti Energiastratégiáról

 54

24:32

A közbeszerzésekről.

 101

DR. SZŰCS LAJOS

A területfejlesztéssel és a területrendezéssel összefüggő egyes törvények módosításáról.

 192

24:29

*A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról.

*A megyei önkormányzatok konszolidációjáról, a megyei önkormányzati intézmények és a Fővárosi Önkormányzat egyes egészségügyi intézményeinek átvételéről.

 219

RÓNASZÉKINÉ KERESZTES MONIKA

A családok védelméről.

  18

20:58

A magyar népességfogyás megállításának sürgető szükségessége.

  30

BERÉNYI LÁSZLÓ

A nemzetiségek jogairól.

  82

20:04

* A Magyar Köztársaság területén élő nemzeti és etnikai kisebbségek helyzetéről (2009. február - 2011. február).
* A Magyar Köztársaság területén élő nemzeti és etnikai kisebbségek helyzetéről (2009. február - 2011. február) szóló beszámoló elfogadásáról.

  48

DR. BOHÁCS ZSOLT

A közszolgálati tisztviselőkről.

 152

19:11

A bírósági eljárások időszerűségének biztosítása érdekében egyes bírói álláshelyek betöltéséről.

  50

DR. MENGYI ROLAND

Magyarország pénzügyi stabilitásáról.

 202

13:17

A befektetési alapkezelőkről és a kollektív befektetési formákról.

 316

POKORNI ZOLTÁN

A nemzeti köznevelésről.

  56-58

30:43

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ

A nemzeti felsőoktatásról.

  14

30:09

KÓSA LAJOS

A helyi önkormányzatokról.

  38

29:46

LÁZÁR JÁNOS

*A Magyar Köztársaság Alkotmánya.

*Magyarország Alaptörvénye.

  19

29:02

DR. MÁTRAI MÁRTA

Az Alkotmánybíróságról.

  32

20:15

FARKAS SÁNDOR

*Az agrárgazdaság 2010. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról.

* Az agrárgazdaság 2010. évi helyzetéről.

 131

19:31

DR. HORVÁTH ZSOLT

A fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről.

 166

17:28

KŐVÁRI JÁNOS

Az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról.

 185

16:47

L. SIMON LÁSZLÓ

A világörökségről.

  22

14:13

WITTNER MÁRIA

Magyarország Alaptörvényének átmeneti rendelkezései

   8-10

14:05

DR. SELMECZI GABRIELLA

A nők közéleti, politikai részvételének erősítése.

   6

14:03

HERMAN ISTVÁN ERVIN

A szakképzésről.

  18

13:30

CSÖBÖR KATALIN

Az alapvető jogok biztosáról.

 106

11:58

ÉKES JÓZSEF

A nemzeti vagyonról.

 268

10:58

DR. MOLNÁR ATTILA

A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény és egyes kapcsolódó törvények, valamint a miniszteri hatósági hatáskörök felülvizsgálatával összefüggő egyes törvények módosításáról.

  10

10:06

FARKAS ZOLTÁN

A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről.

 210

9:56

KOSZORÚS LÁSZLÓ

Az Állami Számvevőszékről.

  30

9:07

LAKATOSNÉ SIRA MAGDOLNA

A családok védelméről.

  20

9:05

Dr. PAPCSÁK FERENC

A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat módosításáról.

 146

8:58

DR. HORVÁTH JÁNOS

A befektetési alapkezelőkről és a kollektív befektetési formákról.

 324

8:45

DR. GYIMESI ENDRE

A szellemi tulajdonra vonatkozó egyes törvények módosításáról.

  46

8:40

KULCSÁR JÓZSEF FERENC

A katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról.

  44

8:40

ROMÁN ISTVÁN

*A Gazdasági Versenyhivatal 2010. évi tevékenységéről és a versenytörvény alkalmazása során szerzett, a verseny tisztaságának és szabadságának érvényesülésével kapcsolatos tapasztalatokról szóló beszámoló elfogadásáról.

*A Gazdasági Versenyhivatal 2010. évi tevékenységéről és a versenytörvény alkalmazása során szerzett, a verseny tisztaságának érvényesülésével kapcsolatos tapasztalatokról.

  36

7:44

SEBESTYÉN LÁSZLÓ

A víziközmű-szolgáltatásról.

 344

7:33

ÁGH PÉTER

A honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről.

 288

6:44

DR. VITÁNYI ISTVÁN

A köztársasági elnök jogállásáról és javadalmazásáról.

  25

6:11

NAGY CSABA

*Az Országos Választási Bizottságnak a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint a települési kisebbségi önkormányzati képviselők 2010. október 3-án megtartott választásáról szóló jelentése elfogadásáról.

*Az Országos Választási Bizottságnak a területi és az országos kisebbségi önkormányzati képviselők 2011. január 9-én megtartott választásáról szóló, jelentése elfogadásáról.

*A közigazgatási és igazságügyi miniszternek a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek 2010. október 3-án megtartott választása megszervezésével és lebonyolításával kapcsolatos állami feladatok végrehajtásáról szóló jelentése elfogadásáról.

*Az Országos Választási Bizottság beszámolója az Országgyűlésnek a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint a települési kisebbségi önkormányzati képviselők 2010. október 3-án megtartott választásáról.

*Az Országos Választási Bizottság beszámolója az Országgyűlésnek a területi és az országos kisebbségi önkormányzati képviselők 2011. január 9-én megtartott választásáról.

*A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek 2010. október 3-án megtartott választása megszervezésével és lebonyolításával kapcsolatos állami feladatok végrehajtásáról.

5:22

CSAMPA ZSOLT

A Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény és más törvények szolgálati viszonnyal kapcsolatos módosításáról.

  33

5:20

BORBÉLY LÉNÁRD

Az egyes honvédelmi kötelezettségek teljesítéséről, az azokkal kapcsolatos katonai igazgatási feladatokról, a hadköteles nyilvántartás vezetése, a gazdasági és anyagi szolgáltatások biztosítása érdekében teljesítendő adatszolgáltatásokról és a honvédelmi ágazatban használt igazolványokkal kapcsolatos adatkezelésről.

  60

5:10

DR. VAS IMRE

A kormánytisztviselők jogállásáról szóló 2010. évi LVIII. törvény módosításáról, valamint a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény módosításáról.

  62

4:37

POGÁCSÁS TIBOR

A Budapesti Agglomeráció Területrendezési Tervéről szóló 2005. évi LXIV. törvény módosításáról.

 277

4:35

MSZP

Képviselő

Tárgy

Összideje
(óó:pp:mp)

DR. LAMPERTH MÓNIKA

Az országgyűlési képviselők választásáról.

  12

1:43:36

A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény és egyes kapcsolódó törvények, valamint a miniszteri hatósági hatáskörök felülvizsgálatával összefüggő egyes törvények módosításáról.

  12

A nők közéleti, politikai részvételének erősítése.

  10

*A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról.

*A megyei önkormányzatok konszolidációjáról, a megyei önkormányzati intézmények és a Fővárosi Önkormányzat egyes egészségügyi intézményeinek átvételéről.

Az Alkotmánybíróságról.

  34

A köztársasági elnök jogállásáról és javadalmazásáról.

  27

*Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény módosításáról.

*A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvénynek az Alaptörvénnyel összefüggő egyes átmeneti rendelkezések megalkotása érdekében szükséges módosításáról.

  86

A kormánytisztviselők jogállásáról szóló 2010. évi LVIII. törvény módosításáról, valamint a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény módosításáról.

  64

NYAKÓ ISTVÁN

A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról.

  96

1:16:05

Az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról.

 187

*A Magyar Köztársaság területén élő nemzeti és etnikai kisebbségek helyzetéről (2009. február - 2011. február).

*A Magyar Köztársaság területén élő nemzeti és etnikai kisebbségek helyzetéről (2009. február - 2011. február) szóló beszámoló elfogadásáról.

  50

A lelkiismeret és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról.

  16

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról.

 150

DR. STEINER PÁL

A csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény, a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény, a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény, továbbá az ezekkel összefüggő egyes törvények módosításáról.

  18

1:04:05

A szellemi tulajdonra vonatkozó egyes törvények módosításáról.

  48

A népszavazás kezdeményezéséről.

 281

Az alapvető jogok biztosáról.

108

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról.

 148

GÖNDÖR ISTVÁN

A fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről.

 168-170

1:24:53

Egyes energetikai tárgyú törvények módosításáról.

 106

A közbeszerzésekről.

 103

Az Állami Számvevőszékről.

  26-28

LENDVAI ILDIKÓ

A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról.

94

1:09:44

A családok védelméről.

  24

A nemzetiségek jogairól.

  84

A cégnek nem minősülő szervezetek bírósági nyilvántartásáról és az ezzel összefüggő eljárási szabályokról.

  30

TUKACS ISTVÁN

Az országgyűlési képviselők javadalmazásáról.

  10

53:43

Egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról.

  66

*A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének éves jelentése 2010.

*A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének éves jelentése 2010. elfogadásáról.

  32

Az államháztartás stabilitását elősegítő egyes adótörvények módosításáról.

 279

GÚR NÁNDOR

A közszolgálati tisztviselőkről.

 154

47:54

A szakképzésről.

  22

A Munka Törvénykönyvéről.

  22

A korhatár előtti öregségi nyugdíjak megszüntetéséről, a korhatár előtti ellátásról és a szolgálati járandóságról.

 236-238

DR. JÓZSA ISTVÁN

A nemzeti vagyonról.

 270

1:11:17

A befektetési alapkezelőkről és a kollektív befektetési formákról.

 318

*A Gazdasági Versenyhivatal 2010. évi tevékenységéről és a versenytörvény alkalmazása során szerzett, a verseny tisztaságának és szabadságának érvényesülésével kapcsolatos tapasztalatokról szóló beszámoló elfogadásáról.

*A Gazdasági Versenyhivatal 2010. évi tevékenységéről és a versenytörvény alkalmazása során szerzett, a verseny tisztaságának érvényesülésével kapcsolatos tapasztalatokról.

  38

DR. HILLER ISTVÁN

A nemzeti felsőoktatásról.

  16

1:06:14

A nemzeti köznevelésről.

  62

A világörökségről.

  20

JUHÁSZ FERENC

A Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény és más törvények szolgálati viszonnyal kapcsolatos módosításáról.

  35

1:02:41

Az egyes honvédelmi kötelezettségek teljesítéséről, az azokkal kapcsolatos katonai igazgatási feladatokról, a hadköteles nyilvántartás vezetése, a gazdasági és anyagi szolgáltatások biztosítása érdekében teljesítendő adatszolgáltatásokról és a honvédelmi ágazatban használt igazolványokkal kapcsolatos adatkezelésről.

  62

A honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről.

 290

DR. BÁRÁNDY GERGELY

A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat módosításáról.

 142-144

1:00:53

*A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról.

* A bírák jogállásáról és javadalmazásáról.

  36

A bírósági eljárások időszerűségének biztosítása érdekében egyes bírói álláshelyek betöltéséről.

  52

PÁL TIBOR

A nők közéleti, politikai részvételének erősítése.

   8

51:00

A katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról,

  46

A lakásszövetkezetekről szóló 2004. évi CXV. törvény, valamint a társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvény módosításáról.

 154

DR. SZEKERES IMRE

Az államháztartásról.

 144

50:57

Magyarország 2012. évi költségvetéséről.

  20

Egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról.

KISS PÉTER

A családok védelméről.

  22

40:18

A Munka Törvénykönyvéről.

  26

Egyes munkaügyi tárgyú és más kapcsolódó törvények jogharmonizációs célú módosításáról.

  34

DR. HARANGOZÓ TAMÁS

A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről.

 212

38:46

A korhatár előtti öregségi nyugdíjak megszüntetéséről, a korhatár előtti ellátásról és a szolgálati járandóságról.

 234

*Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény módosításáról.

* A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvénynek az Alaptörvénnyel összefüggő egyes átmeneti rendelkezések megalkotása érdekében szükséges módosításáról.

  88

MESTERHÁZY ATTILA

A nemzeti köznevelésről.

  60

37:29

A Munka Törvénykönyvéről.

  24

Magyarország 2012. évi költségvetéséről.

  18

VARGA ZOLTÁN

A víziközmű-szolgáltatásról.

 346-348

35:42

A területfejlesztéssel és a területrendezéssel összefüggő egyes törvények módosításáról.

 194

* A közigazgatási és igazságügyi miniszternek a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek 2010. október 3-án megtartott választása megszervezésével és lebonyolításával kapcsolatos állami feladatok végrehajtásáról szóló jelentése elfogadásáról.

* Az Országos Választási Bizottságnak a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint a települési kisebbségi önkormányzati képviselők 2010. október 3-án megtartott választásáról szóló jelentése elfogadásáról.

* Az Országos Választási Bizottságnak a területi és az országos kisebbségi önkormányzati képviselők 2011. január 9-én megtartott választásáról szóló, jelentése elfogadásáról.

* Az Országos Választási Bizottság beszámolója az Országgyűlésnek a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint a települési kisebbségi önkormányzati képviselők 2010. október 3-án megtartott választásáról.

* Az Országos Választási Bizottság beszámolója az Országgyűlésnek a területi és az országos kisebbségi önkormányzati képviselők 2011. január 9-én megtartott választásáról.

* A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek 2010. október 3-án megtartott választása megszervezésével és lebonyolításával kapcsolatos állami feladatok végrehajtásáról.

  40

KOVÁCS TIBOR

Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról.

 116

33:07

Magyarország 2012. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról.

  38

* A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról.

* A megyei önkormányzatok konszolidációjáról, a megyei önkormányzati intézmények és a Fővárosi Önkormányzat egyes egészségügyi intézményeinek átvételéről.

 225

PUCH LÁSZLÓ

Magyarország 2012. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról.

  36

33:30

A Nemzeti Energiastratégiáról.

  56

DR. GARAI ISTVÁN LEVENTE

Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról.

 114

32:54

BOLDVAI LÁSZLÓ

A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetésének végrehajtásáról.

  34-36

30:43

*Az Állami Számvevőszék 2010. évi tevékenységéről szóló beszámoló tudomásulvételéről.

*Az Állami Számvevőszék 2010. évi tevékenységéről.

SIMON GÁBOR

A hitelszerződésből eredő kötelezettségeiknek eleget tenni nem tudó természetes személyek lakhatásának biztosításáról.

  18

25:04

Lakáshitelesek válságban: megoldások rövid és hosszútávon.

  34

TÓBIÁS JÓZSEF

*Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény módosításáról.

*A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvénynek az Alaptörvénnyel összefüggő egyes átmeneti rendelkezések megalkotása érdekében szükséges módosításáról.

  82-84

22:33

Lakáshitelesek válságban: megoldások rövid és hosszútávon.

  32

DR. VERES JÁNOS

A Magyar Nemzeti Bankról.

  60

30:09

BURÁNY SÁNDOR

Magyarország pénzügyi stabilitásáról.

 204

26:36

DR. UJHELYI ISTVÁN

A magyar népességfogyás megállításának sürgető szükségessége.

  32

20:18

VARJU LÁSZLÓ

A Budapesti Agglomeráció Területrendezési Tervéről szóló 2005. évi LXIV. törvény módosításáról.

 279

20:18

TÓTH CSABA

A megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról.

  46

20:13

DR. BAJA FERENC

A nemzeti mobil fizetési rendszerről.

 348

20:06

GŐGÖS ZOLTÁN

*Az agrárgazdaság 2010. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról.

*Az agrárgazdaság 2010. évi helyzetéről.

 133

20:00

SZŰCS ERIKA

A közfoglalkoztatásról és a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó, valamint egyéb törvények módosításáról.

  24

17:11

DR. BOTKA LÁSZLÓ

A helyi önkormányzatokról.

  40

16:58

DR. SÓS TAMÁS

A szakképzésről.

  20

15:09

DR. TÓTH JÓZSEF

A helyi önkormányzatokról.

  42

11:59

DR. IPKOVICH GYÖRGY

*A legfőbb ügyész, az ügyészek és más ügyészségi alkalmazottak jogállásáról és az ügyészi életpályáról.

*Az ügyészségről.

 144

11:23

DR. MOLNÁR ZSOLT

Az országgyűlési képviselők választásáról.

  14

11:09

DR. VARGA LÁSZLÓ

A családok védelméről.

  26

7:55

LUKÁCS ZOLTÁN

*A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról.

*A megyei önkormányzatok konszolidációjáról, a megyei önkormányzati intézmények és a Fővárosi Önkormányzat egyes egészségügyi intézményeinek átvételéről.

 223

7:54

Jobbik

Képviselő

Tárgy

Összideje
(óó:pp:mp)

DR. GAUDI-NAGY TAMÁS

A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat módosításáról.

 150

2:33:57

Magyarország Alaptörvényének Átmeneti Rendelkezései.

  18

Egyes törvények Alaptörvénnyel összefüggő módosításáról.

 138

A cégnek nem minősülő szervezetek bírósági nyilvántartásáról és az ezzel összefüggő eljárási szabályokról.

  32

A bírósági végrehajtással kapcsolatos és egyéb igazságügyi tárgyú törvények módosításáról.

  42

A szellemi tulajdonra vonatkozó egyes törvények módosításáról.

  54

Az Alkotmánybíróságról.

  38

A lakásszövetkezetekről szóló 2004. évi CXV. törvény, valamint a társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvény módosításáról.

 156

* A lakásszövetkezetekről szóló 2004. évi CXV. törvény, valamint a társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvény módosításáról.

 156

* A Magyar Köztársaság Alkotmánya.

* Magyarország Alaptörvénye.

  25

Magyarország Alkotmányának szabályozási elveiről.

  28

DR. NYIKOS LÁSZLÓ

A nemzeti vagyonról.

 276

2:45:03

Az államháztartásról.

 146

Magyarország 2012. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról.

  42

Magyarország 2012. évi költségvetéséről.

  28

A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetésének végrehajtásáról.

  40

*Az Állami Számvevőszék 2010. évi tevékenységéről szóló beszámoló tudomásulvételéről.

*Az Állami Számvevőszék 2010. évi tevékenységéről.

  20

Az Állami Számvevőszékről.

  32-34

Magyarország Alkotmányának szabályozási elveiről.

  32

VOLNER JÁNOS

A területfejlesztéssel és a területrendezéssel összefüggő egyes törvények módosításáról.

 198

2:20:43

Magyarország pénzügyi stabilitásáról.

 210

A befektetési alapkezelőkről és a kollektív befektetési formákról.

 322

Egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról.

  70

*Az agrárgazdaság 2010. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról.

*Az agrárgazdaság 2010. évi helyzetéről.

 141

*A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének éves jelentése 2010.

*A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének éves jelentése 2010. elfogadásáról.

  36

A katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról.

  48

A honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről.

 294

BERTHA SZILVIA

A közszolgálati tisztviselőkről szóló törvénnyel összefüggő átmeneti, módosuló és hatályát vesztő szabályokról, valamint egyes kapcsolódó törvények módosításáról.

 406

A Munka Törvénykönyvéről.

  32

A korhatár előtti öregségi nyugdíjak megszüntetéséről, a korhatár előtti ellátásról és a szolgálati járandóságról.

 242

A közfoglalkoztatásról és a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó, valamint egyéb törvények módosításáról.

  28

Egyes munkaügyi tárgyú és más kapcsolódó törvények jogharmonizációs célú módosításáról.

  38

*Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény módosításáról.

* A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvénynek az Alaptörvénnyel összefüggő egyes átmeneti rendelkezések megalkotása érdekében szükséges módosításáról.

  96

A kormánytisztviselők jogállásáról szóló 2010. évi LVIII. törvény módosításáról, valamint a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény módosításáról.

  66

DR. APÁTI ISTVÁN

Az országgyűlési képviselők javadalmazásáról.

  12

A közszolgálati tisztviselőkről.

 158

A helyi önkormányzatokról.

  48

A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény és egyes kapcsolódó törvények, valamint a miniszteri hatósági hatáskörök felülvizsgálatával összefüggő egyes törvények módosításáról.

A közbeszerzésekről.

 107

*A közigazgatási és igazságügyi miniszternek a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek 2010. október 3-án megtartott választása megszervezésével és lebonyolításával kapcsolatos állami feladatok végrehajtásáról szóló jelentése elfogadásáról.

*Az Országos Választási Bizottságnak a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint a települési kisebbségi önkormányzati képviselők 2010. október 3-án megtartott választásáról szóló jelentése elfogadásáról.

*Az Országos Választási Bizottságnak a területi és az országos kisebbségi önkormányzati képviselők 2011. január 9-én megtartott választásáról szóló, jelentése elfogadásáról.

* Az Országos Választási Bizottság beszámolója az Országgyűlésnek a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint a települési kisebbségi önkormányzati képviselők 2010. október 3-án megtartott választásáról.

*Az Országos Választási Bizottság beszámolója az Országgyűlésnek a területi és az országos kisebbségi önkormányzati képviselők 2011. január 9-én megtartott választásáról.

*A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek 2010. október 3-án megtartott választása megszervezésével és lebonyolításával kapcsolatos állami feladatok végrehajtásáról.

  44

DR. GYÜRE CSABA

*A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról.

* A bírák jogállásáról és javadalmazásáról.

  40

1:41:53

*A legfőbb ügyész, az ügyészek és más ügyészségi alkalmazottak jogállásáról és az ügyészi életpályáról.

* Az ügyészségről.

 152

A bírósági eljárások időszerűségének biztosítása érdekében egyes bírói álláshelyek betöltéséről.

  56

Az alapvető jogok biztosáról.

 112

A köztársasági elnök jogállásáról és javadalmazásáról.

  29

DÚRÓ DÓRA

A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat módosításáról.

 148

1:11:49

Az országgyűlési képviselők választásáról.

  18

A nemzeti felsőoktatásról.

  24

A nemzeti köznevelésről.

  67

A nők közéleti, politikai részvételének erősítése.

  16

BALCZÓ ZOLTÁN

A nemzeti felsőoktatásról.

  22

1:05:33

A nemzeti köznevelésről.

  71

A Nemzeti Energiastra.

  60

*A Magyar Köztársaság Alkotmánya.

*Magyarország Alaptörvénye.

  23

Magyarország Alkotmányának szabályozási elveiről.

  30

MIRKÓCZKI ÁDÁM

A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról.

 102

1:22:36

Az egyes honvédelmi kötelezettségek teljesítéséről, az azokkal kapcsolatos katonai igazgatási feladatokról, a hadköteles nyilvántartás vezetése, a gazdasági és anyagi szolgáltatások biztosítása érdekében teljesítendő adatszolgáltatásokról és a honvédelmi ágazatban használt igazolványokkal kapcsolatos adatkezelésről.

  64

A népszavazás kezdeményezéséről.

 285

A lelkiismeret és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról.

  20

HEGEDŰS LORÁNTNÉ

A helyi önkormányzatokról.

  46

1:02:51

*A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról.

* A megyei önkormányzatok konszolidációjáról, a megyei önkormányzati intézmények és a Fővárosi Önkormányzat egyes egészségügyi intézményeinek átvételéről

 229

A világörökségről.

  24

A Budapesti Agglomeráció Területrendezési Tervéről szóló 2005. évi LXIV. törvény módosításáról.

 281

ROZGONYI ERNŐ

A Magyar Nemzeti Bankról.

  64

59:02

Magyarország pénzügyi stabilitásáról.

 208

Magyarország 2012. évi költségvetéséről.

  26

Az államháztartás stabilitását elősegítő egyes adótörvények módosításáról.

 283

SZÁVAY ISTVÁN

A nemzetiségek jogairól.

  88-90

1:03:32

Az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról.

 191

* A Magyar Köztársaság területén élő nemzeti és etnikai kisebbségek helyzetéről (2009. február - 2011. február).

* A Magyar Köztársaság területén élő nemzeti és etnikai kisebbségek helyzetéről (2009. február - 2011. február) szóló beszámoló elfogadásáról.

  52

DR. STAUDT GÁBOR

A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről.

 216

59:48

* A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról.

* A megyei önkormányzatok konszolidációjáról, a megyei önkormányzati intézmények és a Fővárosi Önkormányzat egyes egészségügyi intézményeinek átvételéről.

 231

Az Alkotmánybíróságról.

  36

Z. KÁRPÁT DÁNIEL

A fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről.

 172

A hitelszerződésből eredő kötelezettségeiknek eleget tenni nem tudó természetes személyek lakhatásának biztosításáról.

  22

*A Gazdasági Versenyhivatal 2010. évi tevékenységéről és a versenytörvény alkalmazása során szerzett, a verseny tisztaságának és szabadságának érvényesülésével kapcsolatos tapasztalatokról szóló beszámoló elfogadásáról.

*A Gazdasági Versenyhivatal 2010. évi tevékenységéről és a versenytörvény alkalmazása során szerzett, a verseny tisztaságának érvényesülésével kapcsolatos tapasztalatokról.

  42

VONA GÁBOR

Magyarország 2012. évi költségvetéséről.

  24

*A Magyar Köztársaság Alkotmánya.

*Magyarország Alaptörvénye.

  21

A magyar népességfogyás megállításának sürgető szükségessége.

  38

SNEIDER TAMÁS

A családok védelméről.

  32

43:20

*Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény módosításáról.

*A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvénynek az Alaptörvénnyel összefüggő egyes átmeneti rendelkezések megalkotása érdekében szükséges módosításáról.

  94

DR. GYENES GÉZA

Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról.

 122-124

37:11

Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról.

  40

BÖDECS BARNA

A víziközmű-szolgáltatásról.

 352

20:33

Az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról.

 193

FARKAS GERGELY

A nemzeti felsőoktatásról.

  26

17:20

A nemzeti köznevelésről.

  69

FERENCZI GÁBOR

A szakképzésről.

  26

25:33

NOVÁK ELŐD

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról.

 152

21:00

DR. LENHARDT BALÁZS

A csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény, a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény, a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény, továbbá az ezekkel összefüggő egyes törvények módosításáról.

  20

20:36

VÁGÓ SEBESTYÉN

A megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról.

  50

19:55

VARGA GÉZA

*Az agrárgazdaság 2010. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról.

*Az agrárgazdaság 2010. évi helyzetéről.

19:53

HEGEDŰS TAMÁS

Lakáshitelesek válságban: megoldások rövid és hosszútávon.

  40

15:15

KEPLI LAJOS

Egyes energetikai tárgyú törvények módosításáról.

 110

11:59

SCHÖN PÉTER

A nemzeti mobil fizetési rendszerről.

 352

10:53

BANA TIBOR

A szellemi tulajdonra vonatkozó egyes törvények módosításáról.

  52

10:21

JÁMBOR NÁNDOR

A Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény és más törvények szolgálati viszonnyal kapcsolatos módosításáról.

  39

9:31

DR. KISS SÁNDOR

Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról.

 126

7:59

LMP

Képviselő

Tárgy

Összideje
(óó:pp:mp)

VÁGÓ GÁBOR

Az államháztartásról.

 148

3:13:25

A bírósági végrehajtással kapcsolatos és egyéb igazságügyi tárgyú törvények módosításáról.

  44

A hitelszerződésből eredő kötelezettségeiknek eleget tenni nem tudó természetes személyek lakhatásának biztosításáról.

  24

A nemzeti köznevelésről.

  75

Magyarország 2012. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról.

  44

Magyarország 2012. évi költségvetéséről.

  32

Egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról.

  72

A korhatár előtti öregségi nyugdíjak megszüntetéséről, a korhatár előtti ellátásról és a szolgálati járandóságról.

 244

A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetésének végrehajtásáról.

  42

Az államháztartás stabilitását elősegítő egyes adótörvények módosításáról.

 285

A közfoglalkoztatásról és a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó, valamint egyéb törvények módosításáról.

  30

*Az Állami Számvevőszék 2010. évi tevékenységéről szóló beszámoló tudomásulvételéről.

* Az Állami Számvevőszék 2010. évi tevékenységéről.

  22

Az Állami Számvevőszékről.

  38

* Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény módosításáról.

* A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvénynek az Alaptörvénnyel összefüggő egyes átmeneti rendelkezések megalkotása érdekében szükséges módosításáról.

 102

Lakáshitelesek válságban: megoldások rövid és hosszútávon.

  42

DR. SCHIFFER ANDRÁS

Magyarország Alaptörvényének Átmeneti Rendelkezései.

  20

4:41:59

A csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény, a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény, a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény, továbbá az ezekkel összefüggő egyes törvények módosításáról.

A helyi önkormányzatokról.

  52

A szellemi tulajdonra vonatkozó egyes törvények módosításáról.

  56

A Munka Törvénykönyvéről.

  34

*A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról.

* A bírák jogállásáról és javadalmazásáról.

  42

Az Alkotmánybíróságról.

  40

A bírósági eljárások időszerűségének biztosítása érdekében egyes bírói álláshelyek betöltéséről.

  58

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról.

 154

A köztársasági elnök jogállásáról és javadalmazásáról.

  31

Az Állami Számvevőszékről.

  36

*Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény módosításáról.

* A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvénynek az Alaptörvénnyel összefüggő egyes átmeneti rendelkezések megalkotása érdekében szükséges módosításáról.

  98

A lakásszövetkezetekről szóló 2004. évi CXV. törvény, valamint a társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvény módosításáról.

 158

Magyarország Alkotmányának szabályozási elveiről.

  38

SZILÁGYI PÉTER

A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat módosításáról.

 152

1:58:59

A területfejlesztéssel és a területrendezéssel összefüggő egyes törvények módosításáról.

 200

Az országgyűlési képviselők javadalmazásáról.

  16

Az államháztartásról.

 150

A közszolgálati tisztviselőkről.

 160

A cégnek nem minősülő szervezetek bírósági nyilvántartásáról és az ezzel összefüggő eljárási szabályokról.

  34

A helyi önkormányzatokról.

  50

A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény és egyes kapcsolódó törvények, valamint a miniszteri hatósági hatáskörök felülvizsgálatával összefüggő egyes törvények módosításáról.

  18

Magyarország 2012. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról.

  46

* A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról.

* A megyei önkormányzatok konszolidációjáról, a megyei önkormányzati intézmények és a Fővárosi Önkormányzat egyes egészségügyi intézményeinek átvételéről.

 233

A kormánytisztviselők jogállásáról szóló 2010. évi LVIII. törvény módosításáról, valamint a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény módosításáról.

  68

SZABÓ TIMEA

A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról.

 104

2:09:11

A családok védelméről.

  36

A megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról.

  52

A nemzetiségek jogairól.

  92

A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről.

 220

Az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról.

 195

* A Magyar Köztársaság területén élő nemzeti és etnikai kisebbségek helyzetéről (2009. február - 2011. február).

* A Magyar Köztársaság területén élő nemzeti és etnikai kisebbségek helyzetéről (2009. február - 2011. február) szóló beszámoló elfogadásáról.

  54

A lelkiismeret és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról.

  22

Az alapvető jogok biztosáról.

114

A magyar népességfogyás megállításának sürgető szükségessége.

  42

SCHEIRING GÁBOR

A Magyar Nemzeti Bankról.

  66

2:09:27

A nemzeti vagyonról.

 278

Magyarország pénzügyi stabilitásáról.

 212

Magyarország 2012. évi költségvetéséről.

  30

Egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról.

  74

* A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének éves jelentése 2010.

* A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének éves jelentése 2010. elfogadásáról.

  38

A közbeszerzésekről.

 109

* Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény módosításáról.

* A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvénynek az Alaptörvénnyel összefüggő egyes átmeneti rendelkezések megalkotása érdekében szükséges módosításáról.

 100

Lakáshitelesek válságban: megoldások rövid és hosszútávon

  44

JÁVOR BENEDEK

A víziközmű-szolgáltatásról.

 354

1:33:36

Egyes energetikai tárgyú törvények módosításáról.

 112

A Nemzeti Energiastratégiáról.

  62

A világörökségről.

  28

A Budapesti Agglomeráció Területrendezési Tervéről szóló 2005. évi LXIV. törvény módosításáról.

 283

A magyar népességfogyás megállításának sürgető szükségessége.

  44

SZILÁGYI LÁSZLÓ

A fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről.

 176

1:33:58

Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról.

 128

*A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról.

* A megyei önkormányzatok konszolidációjáról, a megyei önkormányzati intézmények és a Fővárosi Önkormányzat egyes egészségügyi intézményeinek átvételéről.

 235

A katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról.

  50

Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról.

  42

KARÁCSONY GERGELY

Az országgyűlési képviselők választásáról.

  20-24

1:18:59

A szellemi tulajdonra vonatkozó egyes törvények módosításáról.

  58

A népszavazás kezdeményezéséről.

 287

A nők közéleti, politikai részvételének erősítése.

  20

*A közigazgatási és igazságügyi miniszternek a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek 2010. október 3-án megtartott választása megszervezésével és lebonyolításával kapcsolatos állami feladatok végrehajtásáról szóló jelentése elfogadásáról.

*Az Országos Választási Bizottságnak a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint a települési kisebbségi önkormányzati képviselők 2010. október 3-án megtartott választásáról szóló jelentése elfogadásáról.

*Az Országos Választási Bizottságnak a területi és az országos kisebbségi önkormányzati képviselők 2011. január 9-én megtartott választásáról szóló, jelentése elfogadásáról.

* Az Országos Választási Bizottság beszámolója az Országgyűlésnek a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint a települési kisebbségi önkormányzati képviselők 2010. október 3-án megtartott választásáról.

*Az Országos Választási Bizottság beszámolója az Országgyűlésnek a területi és az országos kisebbségi önkormányzati képviselők 2011. január 9-én megtartott választásáról.

*A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek 2010. október 3-án megtartott választása megszervezésével és lebonyolításával kapcsolatos állami feladatok végrehajtásáról.

  46

ERTSEY KATALIN

A családok védelméről.

  34

58:22

A nők közéleti, politikai részvételének erősítése.

  18

* A Gazdasági Versenyhivatal 2010. évi tevékenységéről és a versenytörvény alkalmazása során szerzett, a verseny tisztaságának és szabadságának érvényesülésével kapcsolatos tapasztalatokról szóló beszámoló elfogadásáról.

* A Gazdasági Versenyhivatal 2010. évi tevékenységéről és a versenytörvény alkalmazása során szerzett, a verseny tisztaságának érvényesülésével kapcsolatos tapasztalatokról.

  44

Egyes munkaügyi tárgyú és más kapcsolódó törvények jogharmonizációs célú módosításáról.

  42

A magyar népességfogyás megállításának sürgető szükségessége.

  40

DR. DOROSZ DÁVID

A Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény és más törvények szolgálati viszonnyal kapcsolatos módosításáról.

  41

23:20

Az egyes honvédelmi kötelezettségek teljesítéséről, az azokkal kapcsolatos katonai igazgatási feladatokról, a hadköteles nyilvántartás vezetése, a gazdasági és anyagi szolgáltatások biztosítása érdekében teljesítendő adatszolgáltatásokról és a honvédelmi ágazatban használt igazolványokkal kapcsolatos adatkezelésről.

  66

A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről.

 218

* A legfőbb ügyész, az ügyészek és más ügyészségi alkalmazottak jogállásáról és az ügyészi életpályáról.

* Az ügyészségről.

 154

A honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről.

 296

OSZTOLYKÁN ÁGNES

A nemzeti felsőoktatásról.

  28

1:11:15

A szakképzésről.

  28

A nemzeti köznevelésről.

  73

* A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról.

* A megyei önkormányzatok konszolidációjáról, a megyei önkormányzati intézmények és a Fővárosi Önkormányzat egyes egészségügyi intézményeinek átvételéről.

 237

KAUFER VIRÁG

A megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról.

  54

39:12

A szakképzésről.

  30

A Munka Törvénykönyvéről.

  36

Egyes munkaügyi tárgyú és más kapcsolódó törvények jogharmonizációs célú módosításáról.

  40

SZABÓ REBEKA

* Az agrárgazdaság 2010. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról.

* Az agrárgazdaság 2010. évi helyzetéről.

 139

13:41

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!