Még soha ennyi törvényt egy esztendő alatt nem fogadott el a parlament. Majd félezer új törvényjavaslat, törvénymódosítás landolt az Országgyűlés asztalán, 254 kapott zöld utat. A szorgalommal tehát nem volt baj. Zúgott, zakatolt, a Tisztelt Ház, mint egy gyár. Üléseztek hajnalok hajnaláig, és még azon is túl. Aratási időben volt ekkora buzgóság a régmúlt századokban: akkor a búza, a rozs, árpa, ezúttal pedig a törvények, jogszabályok betakarítása, a cséplőgép gyorsaságával történő feldolgozása ösztönözte a jelen-, és távollévőket.
kdnp.hu – Bartha Szabó József
Rekordot döntöttek: három év alatt már eddig jóval több törvényt, törvénymódosítást fogadtak el, mint a rendszerváltozás utáni kormányok a teljes hivatali ciklusuk alatt, az éves rekordot pedig tán európai szinten is megdöntötték.
Az összehasonlítás kedvéért: 1990-től 1994-ig, amikor a jogállam megteremtése volt a cél, 432 új törvény, törvénymódosítás született. Legmozgalmasabb évükben, 1993-ban, 121-re mondtak igent.
Az első Orbán-kormány (1994–1998) idején 499 új törvény, törvénymódosítás született, a legmozgalmasabb évben, l997-ben pedig 159.
1998-2002 között a Medgyessy–Gurcsány-kormány ideje alatt 460 törvény, törvénymódosítás fémjelezte az szocialista-liberális utat, legmozgalmasabb évükben, 2000-ben pedig 145.
Az eddigi csúcstartó a Gyurcsány–Bajnai-kabinet volt: akkor 2006 és 2010 között 587-szer voksolt igennel a parlament.
A mostani ciklusban viszont már jóval túl van az Országgyűlés a hétszáz döntésen: 310 új törvény, 533 törvénymódosítás fémjelzi az útját. Mára talán nem is maradt olyan szabályozandó terület, amelyre ne írtak volna új törvényt, illetve ne módosították volna a korábbi rendelkezéseket. A legviharosabbaknak az Alaptörvény módosításai, a választási eljárási törvény, a rezsicsökkentéssel összefüggő jogszabályok, a földtörvény és a költségvetés dilemmái bizonyultak.
Az elfogadottak közül hetet kétszer is megszavaztak, miután Áder János köztársasági elnök hatot „megfontolásra” visszaküldött – egyet pedig szintén az ő kezdeményezésére az Alkotmánybíróság módosítatott. További kettő viszont még kiigazításra vár.
TÉMA |
INDITVÁNYOZÓK |
Köztársasági elnök: megfontolandó! |
IGEN/NEM/TART. |
ELFOGADVA |
||
A választási eljárásról. |
Lázár János, Kósa Lajos, Varga István, Patay Vilmos, Bábiné Szottfried Gabriella, Csóti György, dr. Vitányi István, Ékes Ilona, Wittner Mária, Csöbör Katalin, Kőszegi Zoltán, Gulyás Gergely, Csizi Péter, Ágh Péter, László Tamás ( Fidesz), Vejkey Imre (KDNP) |
|
0 0 |
Április 8: zárószavazás előtti módosító javaslattal újra elfogadva. |
||
A Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamaráról szóló 2012. évi CXXVI. törvény módosításáról. |
Brájer Éva, Cserna Gábor, Cser-Palkovics András, Dorkota Lajos, L. Simon László, Tessely Zoltán, Törő Gábor, Varga Gábor, Vargha Tamás, - (Fidesz) |
|
Június 11: zárószavazás előtti módosító javaslattal újra elfogadva. |
|||
Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény módosításáról. |
Cser-Palkovics András, Vas Imre, - (Fidesz) |
|
Június 11: zárószavazás előtti módosító javaslattal újra elfogadva.
|
|||
Budapest főváros közigazgatási területével összefüggő egyes törvények módosításáról |
közigazgatási és igazságügyi miniszter |
|
Június 26: zárószavazás előtti módosító javaslattal újra elfogadva. |
|||
A szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról és egyes gazdasági vonatkozású jogszabályok módosításáról. |
nemzeti fejlesztési miniszter |
|
0 0 |
Július 5: változatlan formában újra elfogadva. |
||
Egyes törvényeknek az Alaptörvény negyedik módosításával összefüggő módosításáról. A köztársasági elnök megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek. |
közigazgatási és igazságügyi miniszter |
|
Július 5: zárószavazás előtti módosító javaslattal újra elfogadva.
|
|||
A vallási közösségek jogállásával és működésével összefüggő törvényeknek az Alaptörvény negyedik módosításával összefüggő módosításáról. |
emberi erőforrások minisztere) |
0 0 |
2013.07.05: zárószavazás előtti módosító javaslattal újra elfogadva. |
|||
A hegyközségekről szóló 2012. évi CCXIX. törvény módosításáról |
Font Sándor (Fidesz) |
|
Október 28: újabb zárószavazás előtti módosító javaslattal elfogadva. |
|||
A Magyar Művészeti Akadémiáról szóló 2011. évi CIX. törvény módosításáról. |
emberi erőforrások minisztere |
|
0 |
Zárószavazásra vár |
||
A termőföld tulajdonjogának megszerzését vagy használatát korlátozó jogszabályi rendelkezések kijátszására irányuló jogügyletek feltárásáról és megakadályozásáról. |
|
Zárószavazásra vár |
Elfogadott törvények, törvénymódosítások
Egy esztendő alatt, 2013-ban, a kormánypárti padsorokban majd minden képviselő támogatott, szorgalmazott elfogadott törvényjavaslatot. A KDNP 4, a Fidesz 48 önálló indítványa kapott zöld utat, 12 együttesen jegyzett törvényjavaslatukra javaslatukra is igent mondott az Országgyűlés többsége. Az LMP és a függetlenek egy-egy javaslata is által jutott a rostán. A Költségvetési bizottság két elfogadott törvénnyel jegyezte magát.
BENYÚJTÓ |
VISSZAVONVA |
ELUTASÍTVA |
FOLYAMATBAN |
ELFOGADVA |
ÖSSZESEN
|
Kormány |
3 |
- |
5 |
186 |
194 |
Fidesz |
12 |
2 |
7 |
48 |
69 |
KDNP |
- |
1 |
9 |
4 |
14 |
Fidesz-KDNP |
- |
- |
5 |
13 |
17 |
MSZP |
- |
31 |
6 |
- |
37 |
MSZP-LMP |
- |
1 |
- |
- |
1 |
MSZP-független |
- |
1 |
1 |
- |
2 |
MSZP-KDNP |
- |
- |
1 |
- |
1 |
Jobbik |
1 |
52 |
11 |
- |
64 |
LMP |
1 |
13 |
5 |
1 |
20 |
LMP-független |
- |
1 |
- |
- |
1 |
Független |
- |
47 |
14 |
1 |
62 |
Költségvetési bizottság |
- |
- |
- |
2 |
2 |
Gazdasági bizottság |
- |
- |
1 |
- |
1 |
Mentelmi bizottság |
- |
- |
1 |
- |
1 |
ÖSSZESEN |
17 |
149 |
66 |
254 |
486 |
Aligha volt olyan honatyánk, honanyánk, honfijúnk, honleányunk, aki ismerte volna valamennyit. Sok ezer oldalt kellett volna átolvasni. Igazolja mindezt a törvényjavaslatokhoz, és törvénymódosításokhoz benyújtott indítványok száma is:
TIPUS |
Fidesz |
KDNP |
MSZP |
Jobbik |
LMP |
Független |
Kormány |
Bizottságok |
ÖSSZ. |
Kapcsolódó módosító javaslat |
|
|
- |
- |
|||||
Módosító javaslat |
|||||||||
Zárószavazás előtti módosító |
|||||||||
ÖSSZESEN |
475
|
84
|
1032 |
763 |
91 |
272 |
129 |
423 |
3243 |
A kormányzati és ellenzéki oldalon egyaránt segítette a voksolást az „igent” vagy „nemet” rikkantó „karmester”, jelezvén: a zenekar egységes hangzása érdekében nem kételkedni, mérlegelni, gondolkodni, hanem „illeszkedni” kell! Persze voltak, minden oldalon voltak, akik figyelmetlenségből, vagy más megfontolásból, „téves” gombokat nyomtak. A kíváncsiabbak meggyőződhetnek róla, ha rákattintnak a szavazások számaira.
KDNP
TÉMA |
IGEN/NEM/TART. |
ELFOGADVA |
|||
Az országgyűlési képviselők választásáról szóló 2011. évi CCIII. törvény módosításáról. (Vejkey Imre indítványa.) |
0 |
2013.03.05. |
|||
A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény módosításáról. (Michl József, Hoffman Pál indítványa.) |
2013.04.30. |
||||
Az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény módosításáról. (Rubovszky György indítványa.) |
2013.06.10. |
||||
A bírósági végrehajtással kapcsolatos egyes törvények módosításáról. (Vejkey Imre indítványa.) |
0 |
2013.06.11. |
Fidesz-KDNP
TÉMA |
IGEN/NEM/TART. |
ELFOGADVA |
|||||
Magyarország Alaptörvényének negyedik módosítása. (A Fidesz és a KDNP frakció tagjai által aláírt közös indítvány.) |
2013.03.11. |
||||||
A választási eljárásról. A köztársasági elnök megküldte az Alkotmánybíróságnak, ahol részben alaptörvény-ellenesnek minősítették. (Lázár János, Kósa Lajos, Varga István, Patay Vilmos, Bábiné Szottfried Gabriella, Csóti György, Vitányi István, Ékes Ilona, Wittner Mária, Csöbör Katalin, Kőszegi Zoltán, Gulyás Gergely, Csizi Péter, Ágh Péter, László Tamás – Fidesz, Vejkey Imre – KDNP indítványa.) |
2012.11.26.
|
Újabb zárószavazás előtti módosító javaslattal elfogadva. |
|||||
0 0 |
2013.04.08. |
||||||
A szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény módosításáról. (Kontur Pál, Kara Ákos, Vécsey – Fidesz, Michl József, Karvalics Ottó – KDNP, indítványa.) |
2013.05.21.
|
||||||
A Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról szóló 2001. évi XX. törvény és a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény módosításáról. (Fónagy János, Navracsics Tibor, Kovács Zoltán, Kara Ákos – Fidesz, Harrach Péter – KDNP, indítványa.) |
2013.06.03. |
|
|||||
Az országgyűlési képviselők választása kampányköltségeinek átláthatóvá tételéről. (Cser-Palkovics András, Gulyás Gergely – Fidesz, Vejkey Imre – KDNP, indítványa.) |
2013.06.10. |
||||||
A választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény módosításáról. (Cser-Palkovics András, Gulyás Gergely – Fidesz, Vejkey Imre – KDNP, indítványa.) |
2013.06.10. |
||||||
A termőföldről szóló 1994. évi LV. Törvény módosításáról. (Sáringer-Kenyeres Tamás – KDNP, Patay Vilmos – Fidesz indítványa.) |
2013.06.14. |
||||||
A kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. Törvény módosításáról. (Rogán Antal, Kovács Ferenc, - Fidesz, - dr. Rétvári Bence, - KDNP, indítványa.) |
0 |
2013.06.21. |
|||||
A helyi és körzeti televíziók digitális átállásának biztosítása érdekében szükséges és egyes hírközléssel összefüggő törvénymódosításokról. (Menczer Erzsébet – Fidesz, Seszták Miklós – KDNP indítványa.) |
2013.06.21. |
|
|||||
Az emberi méltóság védelme és a bizonyítékok meghamisításának megakadályozása érdekében a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény módosításáról. (Rogán Antal, Kósa Lajos – Fidesz, Harrach Péter, Pálffy István – KDNP indítványa.) |
2013.11.05. |
||||||
A megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXCI. törvény módosításáról. (Herman István Ervin, Hirt Ferenc, Tapolczai Gergely, dr. Vinnai Győző – Fidesz, Puskás Tivadar, Seszták Miklós – KDNP indítványa.) |
|
0 |
|
2013.12.09. |
|||
A szerencsejáték szervezésről szóló 1991. évi XXXIV. törvény és a Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról szóló 2001. évi XX. törvény módosításáról. (Aradszki András – KDNP, Balla György – Fidesz indítványa.) |
|
|
0 |
2013.12.10. |
|||
Fidesz
TÉMA |
IGEN/NEM/TART. |
ELFOGADVA |
|||
A Kossuth-díjról és a Széchenyi-díjról szóló 1990. évi XII. törvény módosításáról. (Lázár János, L. Simon László indítványa.) |
2013.03.05. |
||||
A szociális közműszolgáltatás kialakítása érdekében egyes energetikai tárgyú törvények módosításáról. (Németh Szilárd István, Zsigó Róbert, Wintermantel Zsolt indítványa.) |
0 |
2013.03.18. |
|||
A környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény, valamint a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény módosításáról. (Bartos Mónika indítványa.) |
2013.03.18. |
||||
A devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről és a lakóingatlanok kényszerértékesítésének rendjéről szóló 2011. évi LXXV. törvény módosításáról. (Dióssi Csaba indítványa.) |
0 |
0 |
2013.03.26. |
||
Az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2012. évi CLXXVIII. törvény módosításáról. (Dióssi Csaba, Ékes József indítványa.) |
0 |
2013.03.26. |
|||
Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény módosításáról. (Cser-Palkovics András, Vas Imre, Gyopáros Alpár indítványa.) |
0 |
2013.03.26. |
|||
A közveszély színhelyén elkövetett lopás szigorúbb büntetőjogi szankcionálásáról. (Gulyás Gergely, Kocsis Máté indítványa.) |
0 |
2013.04.15. |
|||
A csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. Törvény módosításáról. (Koszorús László, Román István indítványa.) |
2013.04.15. |
||||
A világörökségről szóló 2011. évi LXXVII. törvény és a budapesti Istvánmező rehabilitációs programjáról, kiemelten a Budapesti Olimpiai Központ integrált rekonstrukciójáról szóló 2012. évi LXXV. törvény módosításáról. (L. Simon László, Gulyás Dénes indítványa.) |
2013.04.15. |
||||
Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény módosításáról. (Dancsó József indítványa.) |
0 |
2013.04.22. |
|||
A rezsicsökkentések végrehajtásáról. (Németh Szilárd István, Ékes József indítványa.) |
0 |
2013.04.29. |
|||
Az Országos Területrendezési Tervről szóló 2003. évi XXVI. törvény módosításáról. (Szakács Imre, Vas Imre indítványa.) |
2013.04.30. |
||||
A hegyközségek működésének szabályozásával kapcsolatos egyes törvények módosításáról. (Horváth István, Font Sándor, Nyitrai Zsolt, Patay Vilmos indítványa.) |
0 |
2013.05.06. |
|||
A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény módosításáról. (Vas Imre, Papcsák Ferenc indítványa.) |
2013.05.21. |
||||
A dohányzással összefüggő egyes törvények módosításáról. (Lázár János, Papcsák Ferenc, Szalay Péter, Vas Imre, Lipők Sándor indítványa.) |
2013.05.21. |
||||
Egyes törvényeknek a nemzetbiztonsági ellenőrzés új szabályainak megállapítása érdekében szükséges módosításáról. (Kocsis Máté, Csampa Zsolt indítványa.) |
2013.05.21. |
||||
A devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről és a lakóingatlanok kényszerértékesítésének rendjéről szóló 2011. évi LXXV. törvény módosításáról. (Rogán Antal, Dióssi Csaba indítványa.) |
0 |
0 |
2013.05.27. |
||
A földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény módosításáról. (Németh Szilárd István indítványa.) |
0 |
2013.06.03. |
|||
Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény módosításáról. (Láng Zsolt, Lipők Sándor indítványa.) |
2013.06.03. |
||||
Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény módosításáról. (Cser-Palkovics András, Vas Imre indítványa.) A köztársasági elnök megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek. |
2013.04.30. |
Újabb zárószavazás előtti módosító javaslattal elfogadva. |
|||
2013.06.11. |
|||||
Az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény módosításáról, valamint a polgárőrségről és a polgárőri tevékenység szabályairól szóló 2011. évi CLXV. törvény módosításáról. (Horváth László, Potápi Árpád János indítványa.) |
0 |
2013.06.11. |
|||
A Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamaráról szóló 2012. évi CXXVI. törvény módosításáról. (Brájer Éva, Cserna Gábor, Cser-Palkovics András, Dorkota Lajos, L. Simon László, Tessely Zoltán, Törő Gábor, Varga Gábor, Vargha Tamás indítványa.) A köztársasági elnök megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek. |
0 |
2013.04.29. |
Újabb zárószavazás előtti módosító javaslattal elfogadva. |
||
2013.06.11. |
|||||
A személyszállítási szolgáltatásokról szóló 2012. évi XLI. törvény módosításáról. (Dr. György István indítványa.) |
0 |
0 |
2013.06.11. |
||
Az állattenyésztésről szóló 1993. évi CXIV. törvény módosításáról. (Budai Gyula, Patay Vilmos indítványa.) |
0 |
2013.06.14. |
|||
A közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény módosításáról. (Kovács Zoltán, Bóka István indítványa.) |
2013.06.21. |
||||
A szippantott szennyvízre vonatkozó rezsicsökkentésről, valamint egyes törvényeknek a további rezsicsökkentéssel összefüggő módosításáról. (Németh Szilárd István indítványa.) |
2013.06.21. |
||||
Egyes gazdasági tárgyú törvények módosításáról. (György István, Horváth Zoltán, Vantara Gyula, Babák Mihály indítványa.) |
2013.06.21. |
||||
A lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény módosításáról. (Nagy Gábor Tamás, Rogán Antal indítványa.) |
2013.06.21. |
|
|||
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalról szóló 2013. évi XXII. törvény módosításáról. (Fónagy János, Dióssi Csaba, Bencsik János indítványa.) |
2013.06.21. |
||||
Az országgyűlési képviselők választásáról szóló 2011. évi CCIII. törvény módosításáról. (Vas Imre indítványa.) |
2013.07.04. |
||||
Az országgyűlési képviselők választásáról szóló 2011. évi CCIII. törvény módosításáról. (Vas Imre indítványa.) |
0 0 |
2013.07.05. |
|||
A nemzeti mobil fizetési rendszerről szóló 2011. évi CC. törvény módosításáról. (Láng Zsolt, Vas Imre indítványa.) |
|
|
2013.09.16. |
||
A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény módosításáról. (Gyimesi Endre, L. Simon Lászó indítványa.) |
|
|
0 |
2013.10.07. |
|
Egyes törvényeknek a rezsicsökkentés végrehajtásához szükséges módosításáról. (Németh Szilárd István indítványa.) |
|
2013.10.14. |
|||
A hegyközségekről szóló 2012. évi CCXIX. törvény módosításáról. (Font Sándor indítványa.) A köztársasági elnök megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek.. |
2013.10.28. |
Újabb zárószavazás előtti módosító javaslattal elfogadva. |
|||
2013.10.28. |
|||||
A szerencsejáték szervezésével összefüggő egyes törvények módosításáról. (Puskás Imre, Ékes József indítványa.) |
0 |
2013.11.04. |
|||
A devizahitelesek megsegítése érdekében szükséges egyes törvények módosításáról. (Roggán Antal, Balla György indítványa,) |
0 |
|
2013.11.05. |
||
A pénzügyi rezsicsökkentéssel összefüggésben a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló 2009. évi LXXXV. törvény módosításáról. (Ékes József, Németh Szilárd István, Dióssy Csaba indítványa.) |
|
2013.11.11. |
|||
A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény módosításáról. (Koszorús László, Bencsik János indítványa.) |
|
|
0 |
2013.11.11. |
|
Az egységes közszolgáltatói számlaképről. (Németh Szilárd István indítványa.) |
|
2013.11.12. |
|||
A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény, valamint a szabálysértési eljárásokkal összefüggő egyes törvények módosításáról. (Ágh Péter, Vas Imre indítványa.) |
|
|
2013.11.25. |
||
Az Erzsébet-programról szóló 2012. évi CIII. törvény módosításáról. (Koszorús László, Kovács Ferenc indítványa.) |
2013.12.02. |
||||
Az alapvető jogok biztosáról szóló 2011. évi CXI. törvény módosításáról. (Gulyás Gergely, Berényi László, Román István indítványa.) |
0 0 |
2013.12.09. |
|||
A lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény módosításáról. (L. Simon László, Kapus Krisztián, Kiss Attila indítványa.) |
|
|
2013.12.09. |
||
Egyes törvényeknek a rezsicsökkentés végrehajtásával összefüggő módosításáról. (Németh Szilárd István indítványa.) |
|
2013.12.17. |
|||
A Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamaráról szóló 2012. évi CXXVI. törvény módosításáról. (Győrffy Balázs, Jakab István, Obreczán Ferenc indítványa.) |
|
|
2013.12.09. |
Kihirdetésre vár. A köztársasági elnöknek aláírásra elküldve: |
|
A Városliget megújításáról és fejlesztéséről. (Papcsák Ferenc, Vas Imre, Lipők Sándor indítványa.) |
0 0 |
2013.12.17. |
Kihirdetésre vár. A köztársasági elnöknek aláírásra elküldve: |
||
Egyes agrártárgyú törvények módosításáról. (Győrffy Balázs, Jakab István, Budai Gyula indítványa.) |
|
2013.12.17. |
Kihirdetésre vár. A köztársasági elnöknek aláírásra elküldve: |
LMP
TÉMA |
IGEN/NEM/TART. |
ELFOGADVA |
|||
A nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló 1995. évi CXXV. törvénynek és a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvénynek a nemzetbiztonsági tárgyú parlamenti ellenőrzés hatékonnyá tételéhez szükséges módosításáról. (Mile Lajos indítványa.) |
2013.12.17. |
Kihirdetésre vár. A köztársasági elnöknek aláírásra elküldve: szövege: PDF . |
|||
Független
TÉMA |
IGEN/NEM/TART. |
ELFOGADVA |
|||
A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvénynek az óvodák működőképességének megőrzése és a gyermekek védelmében szükséges módosításáról. (Ertsey Katalin, Osztolykán Ágnes indítványa.) |
0 |
0 |
2013.06.11. |
||
|
|
|
|
|
|
Költségvetési bizottság
TÉMA |
IGEN/NEM/TART. |
ELFOGADVA |
|||
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2014. évi egységes költségvetéséről. |
2013.10.28. |
||||
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2012. évi egységes költségvetésének végrehajtásáról. |
|
2013.11.11. |